| Nincsenek események |
| Nincsenek események |
Az idei évadnyitónk elég kalandosra sikeredett, köszönhetően a hirtelen visszatérő télnek. A kis dr250-t nem mostam le a sózott utakon való közlekedés után, így iszonyat kezdte enni a rozsda, a féktárcsák alig akartak átfordulni, a lánc is az utolsókat rúgja... Mit volt lehet ilyenkor tenni? Hát el kell menni motorozni.
Gyorsan meghirdettem - időben, mert mindig azt mondják, hogy azért nem jönnek, mert az utolsó pillanatban szólok... - szóval már a hét elején felraktam, hogy a hétvégén kétnapos offroad gurulás nomádra és nézelődősre hangolva. Alig bírtam kiválogatni a sok-sok jelentkezőből azt az egy főt, akivel el is mertem indulni. ;)
Tiborral a tavalyi dr-es szöcsketúrán ismerkedtem össze - régi terepes, csak eddig bicajjal nyomta, most kezdi felfedezni a robbanó motorban lakozó lehetőségeket - jött örömmel. A világosi vár árnyékában randiztunk. Mivel az én motoromnak már semmi se tud ártani, így talpon gurultam ki - legalább nem kell átöltöznöm. ;) Tíz órakor már a világosi várhoz csapattunk. Az első pár kilométer alatt felmértük a motorokban rejlő potenciálokat, meg én az első gumimon megnyíló hasadás mértékét... Izzadtunk, de haladtunk. Sajnos a kidőlt fák miatt iszonyat sokat kellett kerülnünk, erdőznünk... az erdei utak szinte járhatatlanok voltak. Hatalmas fák kidőlve, kerülni némelyiket képtelenség volt, mert jobbról szakadék, balról hegyoldal... Ejj.... Jól elment az idő a keresgéléssel, délután 3-kor még csak Nádasdnál jártunk és a kitűzött cél a Pádis közelsége volt.
Így belevágtunk a lecsóba és murvás utakon próbáltuk behozni a lemaradásunkat. Egész jól haladtunk, néhol még egy kis aszfaltot is bevállaltunk... Almás-Dezna-Menyháza... szuper.
Susd előtt, az út jobb szélén csábító tisztás a patakpartján... piknikező helybeliekkel. A boltnál megálltunk, csak a mi kedvünkért még kinyitották... Meghánytuk-vettettük a dolgokat és visszamentünk a patakhoz - ideje sátrat állítani. Állítottunk... Tábortűz nélkül nem túra a túra - gyújtottunk. A megerőltető nap után jól esett a csicsíja. (Áldom az eszemet a derékalja vásárlásáért - mintha itthon aludtam volna...)
Reggel előbb elgurultunk kicsit a tordai úton egy olyan helyre, amivel már évek óta szemezek. Kellemes árnyas út a patakpartján... olyan MB100-nak való. De vajon hova visz? Mi lehet a végén? - megnéztük. Jól indult, tényleg sztráda - aztán a szokásos forgatókönyv... Hirtelen jött meredek feljárók, középütt óriási vízmosta vályúval és persze a csúcson zsákutca. Alig tudtunk lejönni... De nézd már, ott a patakban mintha traktornyom lenne - megnéztük és tényleg. Kb. 100m patakozás után ismét úttá szélesedik az ösvény. Hawaii.... Aztán persze újra jött az előző hegy menet... és zsákutca. Ennyit erről.
A Pádisra a szokásos aszfalton mentünk fel. Mivel a kis dr-en meg-megcsúszott a kuplung, így nem erőltettem a szerpentinezést. Hál istennek... mert a téli hó sózás apró kavicsai igen érdekessé tették a pályát. A felfelé úton kb. ennyi az izgalom, de a fennsíkra felérve: tátott szájjal néztük az 50-60 cm-es hóval fedett fehérséget... Csak az aszfalt volt járható, még a Szamos bazárhoz vezető utat is járatlanul fedte el a hó. Kerestünk egy boltot - nem igen találtunk. Gondoltuk eszünk valami meleget (11 óra tájt járunk) - semmi... még nincs élet. Vagyis élet az volt - de kiszolgálás semmi. Oké - átmegyünk a Mama utára - úgyis kellemes a murva odáig.
Pádisról le - szembe egy sport túra, sport motoros társaság küzd az zúzalékkal. Bátrak. A Galbinához vezető út álomszép és jó állapotú. Egészen a Virágos rétnél lévő házakig. Onnantól már nem igen használják, kidőlt fák, lezuhant sziklák teszik érdekessé, de nem járhatatlanná... A vízkitörés bejáratánál kicsit elmélázunk, de a hasunk kordul - indulás! Alig megyünk 5-10 km, már épp kezdjük megszokni a kellemes murvát, amikor is egy friss aszfalt csík kéredzkedik a kerekeink alá. Mi a szösz? Az aranyisi völgybevivő utat egy keskeny, de jó minőségű aszfalttal borították be. Lassan megszűnnek a jól bevált erdélyi murvás utak is? Ez is olyan lesz, mint a Pádisra felvivő..?
Kiérve a főútra - Aranyos felé vesszük az irányt. A Nagy Biharnál javaslom, hogy nézzük meg - hátha át lehet vágni ;) ugye... Tibor, aki lenyomott két szendvicset - beleegyezik. Jó tempóban indulunk, se jég, se hó... nem vagyok én ehhez szokva a Bihar esetében...
De nem kell sokat várni, előbb csak foltokban, majd az utat vastagon borítva megmutatja fehérségét a tél. Ezer méter felett még ő az úr. Mivel látok magunk előtt két bütykös gumi által vágott kis csapást - megyünk. Aztán elsüllyedünk.
Az olvadó hóban nem túl jó motorokat emelgetni. A hó alatt víz van - befolyik a csizmába. A hó meg olyan vastag, hogy nem tudjuk átkaparni, hogy talajt fogjunk alatta. Szégyen gyalázat - megfordulunk... kb. félóra alatt. ;)
Közben kb. 80 m-rel előttünk halljuk a két román motoros is küzd rendesen. Intünk egymásnak, de kb. ennyi a kommunikáció. Elindulunk lefelé... szemből jön a motorosoknak a mentés: nagy hótaposó, mögötte egy terepjáró - ezt mi már nem várjuk meg, húzunk le. A főúton Garde de Sus felé veszem az irányt - csak jó lesz egy tál meleg leves. Amíg azt meghozzák, lecserélem az áttételt országútira, innentől már nem sok terep lesz a kocsiig. Jó lesz haladni.
A leves finom - életmentő.
A mennyházára vivő murvát azért visszafelé is bevállaljuk. kb. 17 óra körül érünk a kocsihoz... Tibor felajánlja, hogy ha felférek a futójára, lehoz Szegedig... - még szép, hogy elfogadom, alig tudok már ülni a motoron. Azt nem tudom, hogy hány kilométert mentünk, de kb. 4-szer tankoltam kb. 6-7 litert...
Persze az autópálya előtt pár méterrel derül ki, hogy nincs matricánk. Kockáztatunk - mázlink volt.
A határon alig találtam meg a személyimet, mint kiderült a kabátomban hagytam egy nyitott zsebben... a kabát az egész túrán a csomagok tetején gumi pókkal... - mázli. Tibor is fáradt, így személyi helyett a jogsiját adja a román ellenőrnek, amikor az kéri a passportott, mondja, hogy odaadtam... - és simán átjövünk jogsival... ;)
Az élet szép, a túra meg jó volt... a krókusz meg virágzik... ;)
A képek minőségéért elnézést, de csak egy kis hagyományos telefont vittem - attól ez csodálatos eredményt. ;)
Hát ez egy nagyon fogós kérdés, de igazából tök egyszerű a válasz. Ha ott állsz a futó mellett és ott a motor is, akkor hidd el - rá fogsz jönni. De ha futó vásárlása előtt állsz, akkor azért megéri kicsit jobban körbejárni a kérdést.
Persze, ha csak motor szállításra szánod a futót, akkor vegyél olyat, ami speciálisan erre van kialakítva. Ilyenkor a szempont: hány motort fogsz maxumum szállítani? Felférjen a futóra és az autód is vontathassa azt. Normál B-s jogosítvánnyal maximum 750 kg össztömegű futót vontathat az ember (az, hogy az utód mit vontathat, az benne van a forgalmijában - nézd meg!). Az ilyen futókra maximum 3 motort lehet általában felrakni. Egy normál enduró menetkészen 120-130 kg közt szokott lenni (kivéve a biciklik). Ha nagyenduró is szóba jöhet, akkor ott alsó hangon 170 kg-mal számolhatsz. Tehát szöcskéből olyan futó kell, aminek a terhelhetősége (össztömeg-sajtsúly) 390 kg, nagyenduró esetén pedig: 510 kg. Ha erre rátesszük a futó saját súlyát, akkor bizony ez megközelíti a maximálisan vontatható 750 kg-ot. Mivel a túlterhelésért igen borsos bírságokat szoktak kiszabni, nem árt egy kis matematika indulás előtt (főleg úgy, hogy a híradásokban egyre gyakrabban hallunk az úttestbe épített automatikus súlyellenőrökről...). A lekötésre majd visszatérek - hiszen az nem sokban különbözik, mint más futó esetén.
A lenti képen egy ilyen futó látható. Három sín, a három motornak és jobb szélen a két sín közt ott a felcsavarozható rámpa, amin feltolod a gépeket. Persze, ha mind a 3 gépet feltoltad már akkor érdekes attrakció visszarakni a helyére, de ez van.
A motort feltolod, az első kereket beleütközteted a számra kialakított kis ívbe, majd a teleszkópszárak felfogatásáról indított spaniferekkel két oldalra lehúzd a motor elejét. A sapanifer fogadására a futón kis füleket alakítottak ki. Jól látható a futó bal elején oldalra kilóg kis zárszelvény, aminek a végén ott az egyik rögzítési pont. A középső keréktartó mellett megtalálod a párját is... Ez nem egy nagy művészet. Biztonsági okokból nem árt a hátsó kereket is rögzíteni a sínhez, nehogy egy nagyobb huplin leugorjon arról (nem fog - az egyenes futás miatt... de az ördög nem alszik). Ezt akár úgy is megcsinálhatod, hogy egyszerű kis spaniferrel átkötöd a hátsó kereked legalacsonyabb pontját a sín alatt és kész is.
Ez a futó, amúgy... igazából... ;) Egy motor szállítására ideális - a középső sínbe rakva azt. A két szélső sínnél gyakran előfordul, hogy a motor közepe, lábtartó stb.... már belever a sárvédő ívbe. Tehát vásárlás előtt illik meggyőződni arról, hogy a sín közepe és a sárvédő közt legalább 25-30 cm távolság legyen, ekkor a legtöbb motor már felférhet. Persze egy sornégyesnek valószínűleg több kell.
Na, de hagyjuk ezeket a futókat, mert én a magam részéről soha nem vennék motorszállító utánfutót, hiszen ezáltal lekorlátoznám a futó szerepét motorszállításra. Egy normális futó sokkal univerzálisabban használható és kb. semmilyen hátránya nincs - motorszállítás szempontjából, - mint ezeknek. Szóval én tuti, hogy egy olyan futót vennék, amelynek a belszélességé minimum 160 cm, de még jobb lenne a 2m. A hosszúsága pedig minimum 220 cm, de sokkal jobb lenne a 3 m. Az oldalfalmagassága pedig maximum 30 cm. A terhelhetősége természetesen 750 kg össztömege ellenére se érje el az önsúlya a 200 kg-ot (így 550-600 kg tehető rá). Persze legyen ráfutó fékes.
Találtam is egyet a hírdetések közt:
Ez egy 195x300 cm-es 20cm-es oldalfallal. Sajnos 200 kg-os... de mivel nincs papírja, így úgy se játszik.... de példának jó. Ledobnám róla kalodát felfogatással együtt.... A körben található rögzítési pontok se játszanának, mert kidörzsölnék a köteleket - szóval jó, hogy van, de nincs.
Csinálnék az első oldalfal (eleje) tetejére egy zárt szelvényt, min ki alakítom a motorok első kerekének a kitámasztó részét. Ez lehet, akár csak a kis ív is, mibe belefekszik majd a kerék (nem kell olyan magas, mint a motor szállítón). Képzelj el egy elfektetett nyitó zárójelet valami lapos vasból: ( Ebbe fog beleütközni a kerék: ( <----- ide.... Középütt kifúrod és felcsavarozod a zárszelvényhez, amit az első oldalfal tetejére teszel. (Azért az oldalfal tetejére utólag tett zárszelvényre és nem magára az oldalfalra, mert egyszer még majd vissza akarnád alakítani, akkor nem kell flexelgetni, csak ezt az utólag felcsavarozott részt oldod és kész). Ezt kb. az oldalfaltól 25-30 cm-re tenném (ugye, hogy a lábtartó ne verje az oldalát...). Magát a zárszelvényt kb. annyira kiengedném oldalra, mint a végén a lámpa van, vagy a sárvédőív. Ennek a végére jöhet a rögzítési pont (minél kintebb van, annál könnyebb lehúzni a motort). A keréktartó ívet középpontnak számítva mehet a másik oldalra is egy rögzítési fül. Egy kormány általában nem szélesebb 80 cm-nél, de számoljunk 90-nel. Annak a fele 45. Tehát az első kerékívtől minimum két félkormánnyi távolságra jöhet a második kerék ív (az oldaltól kb. 30+90 cm). A rögzítő fülek szimmetrikusan két oldalra... kész is. Kb. az elejétől számítva 220 cm-re hátra is csinálnék egy olyan keréktartót, mint előre - csak ami elől jobb oldalt volt, az most legyen baloldalt.... (ezt simán felcsavaroznám az oldalfalra valami gyors technikával (bár van jobb 5letem is, de találd ki magadnak). Ennek az az értelme, hogy így az elsőhöz hasonlóan most háttal tolok fel két motort. Rögzítem ezt a hátsó kerékíves dolgot... és ezeket ehhez kötöm ki. Már négy motor van a futón. És ha nagyon kell, akkor a hátsó részen átlósan még elfér egy ötödik is... ;)
Itt van a régi futómról pár kép:
A fentiekben a lényeget már elmondtam, de hadd álljon itt egy videó, aminek a pikantériáját épp az adja, hogy a futó önmagában már-már alkalmatlannak tűnik motorszállításra... és jé... - mégis.
A rögzítéshez használt spaniferre ezt ajánljuk:
https://www.shox.hu/termek/motrix-spanifer-szeles-kek-84-01903/?p=622840190300000
Évad nyitó záró bálna szöcske túra
Ala: Taki
Sziasztok! Ismét túl vagyunk egy Taki túrán ami extraként téli. Kicsit összeszedem ezt a 2 napos túrát ami nekem 4 remélem tetszeni fog.
0-ik nap:
Itt a péntek az indulás napja kint -10 fok de Taki megnyugtat Menyházára és környékére jó időt jósolnak a hétvégére. Délig dolgozom, utána megyek haza pakolni. A héten eddig 2 terv is már befuccsolt a Takihoz való lejutásra Szegedre de optimista vagyok. Beszélgetünk közben Norberttal, aki már-már feladta a lejutást mert nem szeretne 350 km-t lábon megtenni a Transalpal. Én közben nagy nehezen szereztem futót, de nincs aki húzza. Közben itt a dél, megyek haza, felhívom rokonom, hogy ha esetleg ráér pont levihetne Szegedre (210km). Pont ráér, de kicsit megfázott így nincs olyan jól, de bevállalta. Így Norbertünk is tud jönni, mert a futóra felfér 2 motor. Meg is beszéltük, hogy jön 5-re, de előtte felgumizza a transalpot. Én közben kész lettem. 4 óra hívom Norbit, hogy hogy áll. Még gumizik. Hujjuj, ebből nem lesz indulás 5 kor. 4:45 ide ér a sofőr, de láthatóan nincs jól. Megint telefonálás. Norbinak még 1,5 óra ide érni. Agyalás közben elindultunk a futóért a másik utcába. Felrakjuk a kocsira, a futót dugnám be az elektromos csatlakozót, nem megy bele. Mi a fene?! Hát, mint kiderült az autón német szabványos csatlakozó volt, a futó pedig magyar ez pont kapufás öngól. Elhúztuk hozzánk a futót, közben hívtam egy másik ismerősöm, hátha ráér sofőrködin, de már fél 6 volt. Felveszi, azt mondta elvisz - boldogság. Pilóta megy haza gyógyulni, mi pedig akkor mehetünk is. Hívom Norbit, ne jöjjön inkább jusson fel az M0 ára minél gyorsabban, mi pedig ott felvesszük. Hozzám 5:50-re jöttek - felraktuk a motort (DT 125) a futóra. Irány Szeged! Felhajtunk a pályára, hívom Norbit... Felveszi - hát elfordult a szelep, úgyhogy egy kúton azt szerelik Diósdon. Ez nap valahogy sehogy sem akar összejönni. Sebaj, megyünk. M0 első benzinkút csepeli pihenő. Zsolti barátom és barátnőjét meghívom enni, közben ezerrel hívom Norbit, aki már kezd idegbe tenni pedig nyugodt természet vagyok. Hát most indul, mindjárt ott van. Ez kb 25 perces művelet volt. Épp kint ülök a kocsiban, láttam jön valami motor. Ez csak a Norbi lehet. Látom full kész van, alig bír már beszélni is. Gyors felraktuk futóra TA-ot, lekötöttük és végre 4-en indulás Szegedre. Közben Norbi az életéért küzd annyira fáradt, de már tudja jó úton van.
Még nem tudja mire vállalkozott. :D 100 km re szegedtől elkezdett szakadni az ónos eső. M5-ös autópályán mentünk. Az út szépen lefagyva, autók az árokban, mi pedig szakadatlan mentünk. Már este 9 óra, még 100 km és torlódás. Pedig nem akartam későn zavarni Takit, ha már vállalta, hogy elszállásol minket. Egyik előzésnél megcsúszott az autó, utána már csak 40 el mentünk, mint a többiek. Csodák csodájára oda értünk Takihoz, még azért a végére fel kellett tolni az autót az emelkedőn, hogy fel tudjunk menni. Lepakoltuk a futóról a motorokat, felpakoltunk Takiéra, bepakoltunk az MB100-ba. Elindultak haza a Zsoltiék, ők hajnali 2 re haza is értek épségben. Köszönet érte, hogy bevállalták. Mi, éjfélre beértünk a lakásba Takiékhoz. Gyors megbeszélés, Taki ellát minket vacsorával és irány aludni.
1 nap:
Csörög az óra idő van. Reggelire sütemény amit Taki felesége – Vera - csinált tegnap este. Nagyon finom volt napindítónak a legjobb. Pakolás, irány ki. Összerendeztünk mindent, hívjuk Jannert, aki reggel indult Dunapatajról, hogy merre jár. Hát még jó fél-egy órára el volt késve a megbeszélt indulástól. Vártunk. Megérkezett - gyors pakolás, indulás. Végre elindultunk. Autó üzemi hőfok 80 fok, de fűtés sehol. Anyós oldalon jött a meleg egy kicsit, de máshol sehol. Vajon mi lehet? Határnál megálltunk. Megbeszéltük nézzem meg, mi a gond. Kiszállok, alá nézek a fűtés konzolnak, hát látom ott egy kar, ami a lábra irányuló levegőt szabályozza. Gondoltam, ha megnyomom, akkor látni fogom, nyitva van e. Hát nem volt. Innentől lett fűtésünk. Itt csatlakoztak hozzánk Jociék is. Határ után gyors pénzváltás és irány Menyháza. Jó hangulatban telt az út, így nem tűnt hosszúnak a 3 órás út. Oda értünk, szép havas táj, egy gyönyörű kastélyszerű szállás.
Zoltán és Csaba már ott voltak. Lepakoltunk, közben megjött a banda többi része. Motorok lepakolása átöltözés közben véltem felfedezni, hogy elég sok motort bikázni kell, de így jutott idő jól felöltöznöm.
Össze állt a banda:
Takács Zoltán (Taki) DR650 RSE;
Molnár János Dr250;
Bács Norbert Transalp 600;
Simon László DT125;
Báló Joci XR 650;
Dukai Zoli Tenere 600;
Gonda Tibor RC600;
Horváth Tünde XT225;
Deli Robi DR600;
Szabó Csaba Transap700;
Kenderes Zoltán TT600;
Meg is van a 11 fő. Mindenki indulásra kész kivéve Kenderes Zolit. Neki nem indul a motorja vagy ha elindul akkor nem pörög. Ő sajnos nem tudott velünk jönni. Elindultunk várva várt pillanat, az első lehetséges úton elindultunk fel a hegyre. Én és Norbi kicsit lemaradtunk a többiektől, mert a Dt és én könnyűek vagyunk, plusz a gumik már bakelitok. Kb 0 tapadással küzdöttem felfele magam a hegyen, Norbi pedig a T.A-val orr nehéz, így az alapjáraton is kapart hiába az új gumi. Ebből kifolyólag Norbi párszor megnézte közelről a hó vastagságát. Látjuk, többiek jönnek vissza, keresünk másik utat. Megyünk kifele a városból, egyszer csak elfogy a tiszta aszfalt és átvált letaposott havasra. Norbi azzal a lendülettel szemem láttára nekiment egy nehéz pótkocsinak kb 2 km/h-val. Ilyen lassított felvétel effektus. Eldőlt, de nem lett baja. Letaposott havas úton lementünk a völgybe, ott dobtunk egy jobbost és friss hó várt minket az úton. Itt már lett némi tapadásunk, de haladni nem tudtunk sokkal jobban. Eljutottunk az út 3/4-éig, persze többek jól elhúztak előre a jó tapadással, mi pedig megálltunk teázni meg enni és gyönyörködtünk a tájban. Vissza értek a többiek, Taki kiadta a vezérszót irány Panzió (Pensiunea Mayumi Moneasa), mert tiszta víz a csizmám. Mi a Norbival szép lassan vissza mentünk a 0 tapadással. Beértünk, szobák elfoglalása, pakolászás nézelődés. A Panzió egy kastélyszerű épület igényesen megcsinálva fürdő, WC, franciaágy, lap tv, 30 fok meleg, szóval nem volt gond. Este vacsi, összeült a társaság. Kaptunk egy nagyon finom vacsorát, ami elképzelésem sincs mi volt, de nagyon finom volt. A vacsora elfogyasztása után jöhetett a pálinkaszépségverseny. Kezdte a panzió főnöke azzal, hogy meghívott mindenkit egy pálinkára, ennek elfogyasztása után én is lehoztam a pálinkát meg Dukai Zoli is. Utána ment a beszélgetés. Kóstolás közben Kenderes Zoli kapta a szurkálódást, hogy milyen jót motorozott. Megjegyzem, szerintem Dukai Zolinak a barack pálinkája mindent visz, mint a piros hetes. Kenderes Zoli miután megitta a kellő mennyiségű gyümölcs koktélt, elkiabálta magát, hogy kiteszek az asztal 30 ezret annak, aki megcsinálja a motorom. Nem is kellett több felállt a banda egy része kellően felbátorodva a sok gyümölcstől és a −10 fokban nekiálltunk TT600-t szerelni, aminek az lett a vége, hogy egy simson gyertyakábel felhasználásával beindult a motor és Zoltán ki is próbálta (Zárt pályán Józanul) és elégedetten konstatálta, hogy működik. Irány pihenni reggel indul a buli.
2 nap:
Reggel, helyi idő szerint 8-9 körül, felkeltünk, lementünk nézzük: nagy csend. Ebédlő ajtó zárva. Átfutott az agyunkon, hogy mi sokáig szoktunk aludni. Ezek lehet már elmentek. Bekopogunk az ajtón, kinyitják, még csak most pakolják össze az esti háborús övezetet. Janner haverommal segítettünk össze pakolni, kértünk 1-1 teát és vártunk míg megjelent sorban a többiek. Mert ugye a román idő most a magyarhoz képest 1 órát siet. Mindenki leért, hozzák a reggelit, egy nagyon jó villás reggelit kaptunk - le a kalappal.
Ha nem tudnám, hogy Taki túrán vagyok, nem hinném el. :D
Jól megreggeliztünk, közben a szakácsnak én előző nap oda adtam a Dt gyertyáját és tudta mit kell vele csinálni. Szépen kiégette nekem gázon. Mondjuk sokat nem segített, mert kb 5 percig járt alapjáraton és megint megállt, de a szándék megvolt. Gyors gyertya csere, addigra mindenki kész lett és irány a megbeszélt útirány. Itt kicsit megpróbáltam jobban haladni, de amint volt tempó, bedöntés lett a vége..... fejjel.
Szépen mentünk felfele a hegyre. A banda szét volt szakadva elég jól, a hó alatt a jégréteg nem segítette a haladást, de izgalmas volt az tény. Felértem a dombra, de ez még nem volt a teteje. Jobbra volt egy jó nagy emelkedő, ahol egy terepjáróval megpróbáltak felmenni sikertelenül, az volta cél, hogy ki tud tovább feljutni. Taki épp panaszkodott a hátsó gumijára, ezért Tibi megpróbált felmenni vele a dombra. A terepjáró ameddig eljutott, addig eljutott ő is. Kiderült, hogy a gumi jó. Lassan felért Norbi a TA-val, kifáradva, de tele elhatározással. Kis beszélgetés után indultunk tovább - innentől lefele.
Ha nem lett volna elég izgalmas idáig, innentől tükörjég. El is dobtam a gépet egyszer lefele. Leértünk az útelágazódásig várjuk Norbit és Kenderes Zolit. Látjuk, jön a jégen lefele Zoli a Transalpal vagy 25-tel, ami nagyon soknak számít. Kanyarog jobbra-balra mögötte szép lassan Norbi TT600 al. Át is futott az agyamon, ha Zoli most nem áll meg az egy vicces sztori lesz. De szerencsére probléma nélkül leért mindenki. Indulunk tovább. Sásd falu fele tükörjég marad. Én most nagyon lemaradtam, mert kifáradtam, meg a bakelit jól csúszik a jégen. Oda értünk egy kocsmához, beszélgetés Kv, tea, nasi. Feldobta Tibi, mi lenne ha felmennénk a nagy Biharra? Közben beszélgettem Jannerral. Mondta, hogy elesett és elszállt a váltó a dr 250-en. 4-ben maradt. Kimentünk próbáltunk kezdeni vele valamit, de sikertelenül. Nagy Bihar aszfalton 30 km, megszavaztuk menjünk. Egy nagyon jó szerpentines kanyargós 30 km kell elképzelni, gyönyörű jégcsap falakkal és nagyon hideggel. Aszfalton azért hideg volt csak úgy motorozni. Oda értünk a Bihar lábához, Janner meg sem próbálta csak 4-ben az utat felfele, meg is értem mert a kuplung lefőtt volna. Én meg azért nem, mert a Dt köpte a gyertyát és már nem volt pót gyertyám. Így ketten elindultunk visszafele a benzinkútra, ahol megbeszéltük, hogy találkozunk. A kúton tankoltunk beültünk inni egy teát beszélgettünk és kb 1-1,5 óra múlva jöttek is a többiek. A kúttól aszfalton a hegyet megkerülve menyháza 110 km kb. Hegyen át kúttól 40 km kb. Mi Jannerral az aszfaltot választottuk, én lettem az útmutató mert nekem volt GPS tartóm. Együtt a többiekkel visszagurultunk 30 km-t, ahol kettéválik a banda és megbeszéltük ki kivel megy. Az aszfaltos felállás: Janner, Tünde, Robi, Csaba, Norbi, Laci (Én). Az aszfalt visszafele teljesen száraz volt, nem kellett félni, hogy elesünk. De így 80 km aszfalton sok volt. Nagyon fáztunk. 3 x álltunk meg. Az utolsó megálló menyházáról 8 km, ott már gimnasztikáztunk. Kb 20-30 perces késéssel beértünk a terepes csapat után a szállásra. Gyors pakolás a futókra búcsúzkodás és már sötétben indulás Szeged felé. Indulás után 5 perccel beszéljük, hogy mi nem megyünk haza, mert hétfőre szabit kértünk. De Norbi is jött velünk, aki nem és említette, hogy zokon vennék, ha csak úgy nem menne be. Így azt találtuk ki, hogy ő Tibiékkel megy haza, a motorját pedig elvisszük mi Jannerral. Kiraktuk Norbit a Menyházától 20 km-re eső benzinkúton és 3-an mentünk Szeged felé. Egy jó hangulatú 3 órás út következett. Beértünk Szegedre este 11 óra kb. Lepakoltunk a futókról, átpakoltunk az én futómra. Utána gyors egy pizza, aztán hajnali fél 1 kor könnyes búcsú, túra megköszönés és irány Jannerral a 2 motorral hátul Dunapataj. 3 óra után értünk oda. Alvás reggel 6-kor kelés és fél 9-kor otthon - Adonyban pakoltuk le a motorokat. Megköszöntem a fuvart és mindenki ment amerre látott. Ugyanitt Honda transalp 600 eladó forgalmi megvan, de a kulcs nincs meg. :D (nem ám komolyan venni)
Köszönöm a szállás lehetőséget pénteken este Takács úrnak a feleségének, Verának a türelmét és a nagyon finom vacsorát. Köszönöm a túrát. Ez egy nagyon emlékezetes, jó hangulatú túra volt, jó szállással, jó útvonalakkal. Összességében az egész nagyon jó volt. Persze a csapat sem maradhat ki köszönöm, hogy eljöttek nélkülük nem lett volna ilyen jó.
Kösz Taki.
Üdv Simon László.
" Idén szervezünk egy kis erdélyi kiruccanást, aminek keretében megnyitjuk az évadod. A túra terepere íródott, de kellően tekintettel leszünk az évkezdésre... - szóval, az elvetemültek el se jöjjenek! "
Szerencsére elfogadták késő jelentkezésemet, két héttel a túra előtt, amikor is 12-13 fok körüli hőmérsékletek tomboltak, kellemes kis túrának ígérkezett.. Ettől a pillanattól kezdve az előrejelzések rohamosan romlottak, de kivártunk.
Utolsó pár napban már nulla körüli hőmérsékleteket vizionáltunk, még mindig híre sem volt havazásnak, de egyre nőtt az esélye, hogy behavazik. Ez már kezdte elrettenteni a jelentkezők egy részét.
Még pénteken sem volt hó, jelezték a szállásadók, szuper lesz!
Szombat hajnalban több irányból indult az ostrom, deles érkezéssel számolva. Magam 4kor keltem, irány Makó, majd onnan Menyháza.
Szabadkán, Szegeden előző este már meglepett minket az ónos eső, de elszántak voltunk. Útközben konstatáltuk, hogy itt bizony hó lesz!
Helyszínen szép fehér lepel rejtette a fagyott földet, jeget, latyakot.
Hát akkor kóstoljuk meg!
Szállásra be sem csekkoltunk, motorok indítása (kinek önindítóval, kinek berúgókarral, kinek kölcsön árammal :) ), öltözés és az első földes úton irány a hegy! Sajnos már itt elveszítettük Kendit, motorja megmakacsolta magát, visszament kialudni magát.
Fel a hegyekre beállt egy sorrend, ki-ki bevállalós volta, felkészültségi szintje, gumija szerint. Amíg a küzdelmek folytak hátul az elemekkel, Tibi és Taki megtámadtak egy patakmedret. Persze ezt tétlenül nem tudtuk sokáig nézni, Joci és Csaba után én is megindultam. A patak folyása kövekkel, vízzel kellemesen motorozható volt eleinte, de kis figyelmetlenségből a hátsó kerék oldalra futva, egy farönk által megvezetve megpróbált megelőzni. Megnéztem közelebbről a havat, szerencsére puha volt, motor felállít, tovább. Egy kanyar után Joci pihenteti az XRt, kikerülési manőverbe belebuktam én is. Motor emelkedőn felállít, persze a lefelé dőlve pihent meg. Egyik index a patakban maradt. Itt már látszott, hogy fel tudjuk még magunkat küzdeni esetleg 50m-t, de ezt meghagytam Csabának és Takinak, motor visszafordít, lecsorogtam és bevártuk a többieket. Picit még motoroztunk, de elég volt ez bemelegítésnek mára. Visszaúton leereszkedve már könnyebb dolgunk volt, de azért mindig résen kellett lenni, huncut dolgok bújtak meg a hó alatt. 22km megtett út 2 óra alatt, nem is rossz! Hóban tízes szorzó jár a kilométerekhez Taki szerint.
Szállást elfoglaltuk, vacsora, pálinka, Kendi szívatása volt a program. Addig fajult a szívatás, hogy egy elszánt mag megpróbálta beindítani Kendi motorját. Egy pillanatban megmutatta magát az öreg gyertyakábel hibája. Lacika Simson gyertyakábele életre keltette a TT-t. Nagy örömködés, nem kell szégyenszemre motorozás nélkül hazakullognia Kendinek.
Másnap reggeli, szobák elhagyása, öltözés, bikázások után elindultunk át a hegyen. Szépen haladtunk, kezdtek hozzászokni az emberek a nem mindennapi körülményekhez. Pár kisebb pihenő, bevárjuk egymást. Transalpok nagyon küzdenek, orr nehéz a motor, nem is annyira crossosak a gumik. Egyik pihenő alkalmával Taki nekiugratja Tibit a hegynek a saját motorjával, panaszkodik a gumira. Ez magában furcsa, Taki nem szokott panaszkodni. Tibi olyat megy a DR-rel, hogy csak lesünk, feljebb senki sem jutott tőle. Hát, nem biztos, hogy olyan rossz az a gumi, többi sem jobb. Egy utolsó necces, jeges szakasz után kijutunk az aszfaltra, kocsma, forró tea.
Tibi felvetésére jön a terv, Bihart meg kell nézni. Nekem aszfalton lefagynak a kezeim, Takitol kapok kesztyűt, menjünk.
Aranyos patak völgyéből irány a Bihar! Tudjuk hogy nem teljesíthető a csúcs, de vajon meddig jutunk!??
dZoli
Több – a címben szereplő webhely-en meghirdetett – túrán is sikerült már részt vennem és elmondhatom, hogy szinte minden alkalommal igencsak maradandó élményekkel gazdagodtam. Tavaly sajnos lemaradtam a szokásos enduros évadnyitóról, idén – habár épp kislányom született és -10 fokok repkedtek – rendíthetetlen voltam. Róbert barátommal (kék DR650SE) a tervek szerint talpon, a mopedrally nyomvonalán (főleg terepen) motoroztunk volna, majd Békéscsabán alvás után értük volna el az eredetileg meghatározott indulási helyszínt, a Világosi Várat. Innen az egész csapat terepen átvágott volna a Zarándon a Menyházán lévő szállásunkig. Másnap Pádis, Nagy Bihar, vagy bármi komolyabb.
Az élet persze keresztülhúzta a számításokat, a túra előtti napokban mindenki az időjárást figyelte és a válságstáb - nagyon helyesen – úgy döntött, hogy a szállásnál pakolunk le és első nap a környéket fedezzük fel. Második napot pedig ráérünk az ott tapasztaltak alapján újratervezni.
Mi sem mertük kockáztatni a 350 km motorozást, így futót béreltünk és Tündével kiegészülve 3 motorral szombat délelőtt leautókáztunk. Érkezéskor mindenki próbált életet lehelni a motorjába, ha máshogy nem, hát bikakábellel a legtöbb elindult. Kendi motorja azonban nem volt túl biztató, egyenetlenül járt és nem igazán vette a lapot.
13:00 körül el is indult a csapat, Kendinek is jutott aznapra pár száz méter motorozás, mielőtt a Yamaha végleg feladta volna. Neki maradt hát a szálláson sörözés és halk sírdogálás. J A többiek viszont terepre éhesen vetették magukat a murvás útra, amelyre az előző napokban 10-15 cm hó esett. Ez még nem is lett volna baj, ha nem olvad és fagy meg újra a hó alatt. Így közel járt az út ahhoz, hogy motorral járhatatlan legyen, de ez a banda lelkesen esett-kelt, amíg lehetett. Öldöklő pozícióharcok bontakoztak ki, 10-25 km/h sebességtartományban. Néha valaki felbátorodott, de általában esés lett a „száguldozás” vége. Szerencsére „csak” a motorom bánták a mutatványokat.
A komolyabb akadályt az emelkedők jelentették, a gyengébb tapadású és/vagy nagyobb motorok ezzel már nem tudtak megbirkózni. Szegény Norbi sokat feküdt a Transalppal, egyet én is láttam, akkor épp egy leállított pótkocsit trafált telibe. A kegyetlen útviszonyok ellenére a társaság jókedvűen szelte a kilométereket. J Az új gumikkal és könnyebb gépekkel rendelkezők még komolyabb emelkedőket is bepróbálhattak, egyes elvetemültek pedig egy patakban folyatták a túrát.
Azt viszont gyorsan beláttuk, hogy a nincs értelme tovább erőltetni a helyi utakat, másnap tovább kell állnunk. Bejelentkeztünk hát a szálláshelyre, ami minden szempontból kifogástalannak bizonyult. (Pensiunea Mayumi Moneasa). Kiolvadás után jó hangulatú beszélgetés indult. Sör, bor pálinka mindenféle sorrendben történő fogyasztása, majd a bőséges és finom vacsora után beindult Kendi ugratása. (700 km autózás, több hét szerelés, vadi új gumiszett, stb után 1 km motorozáson nem tudtunk túllendülni.) Szegény hősiesen tűrte a válogatott poénokat, aztán jött az ötlet, hogy miért ne javíthatnánk meg azt a TT600-ast ott helyben részegen sötétben -12 fokban. Evidens.
A műszaki vénával rendelkező részeg horda kivonult és elkezdett mindenféle tanácsokat osztogatni Kendinek, aki magabiztosan bontani kezdte a motort. (Hozzányúlni nem akartunk, ellenben a tanácsadási díjat már meghatároztuk J)
Addig-addig szerencsétlenkedtünk, amíg ki nem derült, hogy tényleg nincs szikra. Ahogy matattunk a gyertyakábel környékén, egyszer csak áthúzott egy szikra a kábel oldaláról egy csavarra. Lacikánál pont volt Simson gyújtókábel, csere után pöcc-röff. Gyors próbakör (zárt német autópályán, nappal kijózanodva), a motor hibátlanul működött. Ezután magunkat istenítettük egy darabig, aztán szundi.
Másnak finom reggeli, tea, kávé, majd 9-kor indulás. Susd faluig motoroztunk különböző szinten járhatatlan utakon. Volt ahol csak hó, volt ahol natúr bordás jégből állt az út. A táj viszont lélegzetelállító volt, csak ugye nem nagyon lehetett rá figyelni, mert a keresztbordák rögtön büntettek.
A faluban megérkezve beültünk a vendéglátó egységbe és kitaláltuk, hogy ha már csak 34 km a Nagy Bihar csúcs, miért is ne mennénk el megnézni. Hát hajrá. Igaz Janner DR-én egy komolyabb esés után nem lehetett váltani, így 4.-ben nyomta le az oda vezető szerpentint. Ahhoz képes igen jó tempóban. A Nagy Biharra felvezető út előbb jeges volt, aztán a hóláncos részre felkanyarodva sima hó fogadta a nagyon elvetemülteket, élünkön Takival. J Páran teljesen jogosan neki se kezdtek a dolognak. Mi is tudtuk, hogy kudarcra van ítélve a csúcshódítás, de kíváncsiak voltunk, meddig jutunk. A körülményeket valahogy így kell elképzelni:
1100-1200 méter magasság után már csak a lánctalpas hó járgány nyoma maradt meg, ami viszont csak a talpak alatt tömörítette valamennyire a havat, tehát ha le kellett tenni a lábunkat oldalra, akkor az bizony besüllyedt és beborultunk a hófalba motorral együtt. Sajnos egy idő után már annyira puha volt a „talaj” és nagy az emelkedő, hogy 1350 méter környékén sorra akadtunk el. Kis tologatás után beláttuk, hogy kifutunk az időből, ideje visszafordulni.
Lefelé sem volt könnyebb, vért izzadva csatlakoztunk a lent várakozókhoz. Itt egy kis motorgenerál, sebek nyalogatása, majd irány a szállás. Tankolás után kettészakadt a banda, volt, aki az aszfaltos kerülőt, volt, aki pedig a rövidebb terepezést részesítette előnybe. Én fáztam, inkább terepeztem. Szívtunk, estünk-keltünk, de legalább kevésbé fáztunk és alaposan meg is előztük az aszfaltosokat. Pedig nyugisan mentünk és 15-20 percet tuti elszerelgettünk az erdőben. Szóval a terep a király. J
Miután befutott a banda, felpakoltunk és este 6 körül hazaindultunk. Norbit kidobták a kocsiból az előttünk haladók Takiék, így őt is felvettük. Kellemes hangulatban beszélgetve telt el a hazaút, bár a Pajero hátulja felől érkező súrlódó hang azért beparáztatta a bandát. Közben érkezett a szokásos -10 fok is. Hulla fáradtak voltunk, éjjel Romániába pont ez hiányzott. Kiszálltunk és felfedeztük, hogy a bal hátsó fék melegszik. (Ugye aki dombon lakik, szereti behúzni a kéziféket) Szerencsére azonban addig mozgattuk, amíg engedett és megszűnt a hang. A melegedés is alábbhagyott.
Éjfél és 1 óra között kiszórtam a népet, majd hazaindultam. Megláttam az üres mosót és az az ötletem támadt, hogy ne tegyem már el ilyen koszosan, sósan a motort, csak lemosom. Na, -8 fokban ez nem volt olyan briliáns ötlet, összefagyott minden mindennel. Hazaérve persze csak nem bírtam ki, hogy ne vegyem le jeges motort a jeges futóról. Nekem így a túra legnagyobb szívása ez volt. Alakulhatott volna rosszabbul is, ugyanis másnap a házam előtt beesett a kuplungpedál a kocsin, akárhogy pumpáltam vége volt a munkahengernek. Szerencsénk volt, hogy nem előtte.
Összefoglalva hatalmas nagy élmények, kitűnő szállás, sok hó és jég, hideg és jó kiadós szívás jellemezte ezt a laza kis évadnyitót. De mindenért kárpótolt a jó csapat, a szép tájak és közös gurulás és motorszerelés élménye. Máskor is megyek, ha tehetem. Köszönjük, Taki!
És akkor nézzük a videót:
37.5 °C... Gondolom nem kell elmesélni, hogy mit jelent ez egy férfi életében... HALDOKLOM!!!!!
Így bocsássátok meg, hogy nem vágom és zenélem meg a videót - ennyire futotta.
114 regisztrált induló, 85-nél több elfogyasztott ebéd - köszönöm, hogy ilyen nagy létszámba megtiszteltetek minket! Jó volt látni az egymástól független motortípusok milyen jól boldogulnak egy nagy csapatban. ;)
Egyik kedves barátomtól kaptam karácsonyra egy új kályhát az MB100-ba... Gondoltam, hogy mielőtt a jó öreg Jancsi kályhát nyugdíjba küldeném, tartunk vele egy búcsúpartit.
Mivel úgyis jó időt jósoltak - december 26-án kimegyünk... ott alszunk, másnap megmásszuk a Bulz követ, majd irány haza.
Na, az első éjjel olyan jól érezte magát a család, hogy rábeszéltek - maradjunk még egy éjszakát. Persze csak egy napra való fát vittem magammal, de hát balt az volt. ;)
Így reggel favágással indult a nap, majd a meziádi pihenőből átvágtunk toronyiránt a Jád völgyébe. Ez egy nagyon izgalmas és szerencsére nem felkapott erdei út, ami kifejezetten izgalmas és persze csodaszép helyeken visz át a hegyeken... A déli oldalt simán teljesítettük... az északin vastagon állt a jég. ;)
A Bulz követ egy patakon átkelve lehet csak megközelíteni - nem akartuk szarrá áztatni a cipőket, így maradt az autó. Jó volt. Megérte megemelni kicsit a hátulját - sehol nem ért le.
A kőről csodás volt a kilátás.
Irány a Pádis!
A Lesi (Lesu) víztározót ölelő murvás utat egy új, csodásan sima aszfalt csík váltotta fel... a múlthavi vihar elég izgalmas formákat hajtogatott a korlátokra dőlt fák segedelmével. Jádremete... Székelyjó... Doda Pili... az aszfalt vége - de szépen letaposott erdei út vitt tovább. Van remény. Ha ilyen lesz, sikerülhet feljutni hátulról a Pádisra. Kicsit kezdett alkonyodni.... az út egyre durvább lett.
Kiderült, hogy a nyomvályúkat vastag jégréteg borítja, amik a kátyúkat szépen kiegyenesítették... de a felmelegedés miatt néhol nagyon csúszott, néhol meg be-beszakadt. A beszakadás volt a veszélyesebb.
Na, a lényeg: ügyesen elmentünk a járható út végére... Sajnos egy kanyar után megszűnt az az egyetlen nyom is, amit követtünk. Felrakhattam volna a hóláncokat, de látható volt, hogy ahol megálltunk attól max. 30m-rel előbbről tolatott vissza az előttünk járó... Na, ennyit erről. Már csak 3 km... Ja 3... de vajon milyen 3?
Nem kockáztattunk - visszafordultunk és táborhelyet kerestünk.
Nem sokkal később kikanyarodott elénk egy parkőr egy Jimny-vel... bevárt minket. Elhúztunk mellette, ha akar valamit - csak leintene... - gondoltam.
Aztán csodás volt látni, hogy az MB100 kettesben milyen könnyedén utasítja maga mögé a kátyúkon pattogó kis terepjárót... - mindig mondtam, hogy az MB-t még akkor tervezték, amikor nem volt tükörsima az út. ;) (Mi lett volna, ha sietünk??)
A hegyen táboroztunk.
Vacsora, majd filmnézés (kettő is...), kis beszélgetés és szundi.
Ma én figyeltem a tűzre. Jól megraktam a kályhát - fél hat körül arra ébredtem, hogy Veronka próbál bele életet verni, de nem kap lángra - csak a parázs világít. Segítek! Elő a gázgyújtós begyújtós... nyitom, de nem gyullad... a gáz helyett folyadék folydogál belőle... Majd hirtelen lángra kap - minden, amire előtte csorgott egy kis "gáz". Megijedni se volt időnk. Már el is aludt. Na - ezért kell fémlap a tűzhely környékére... - végül csak begyúlt. ;)
Reggeli után - irány haza! De ha már idefelé elszáguldottunk a Rekettyei vízesés mellett és láttunk egy középkori várromot is az út mellett... - ezek mellett megálltunk és megcsodáltuk.
Na, ennyi vala... ;)
Jó volt... szép volt... kár lett volna kihagyni!
írta: Vince
Ez itt nem a német kormányválság, csak valami hasonló. Ugyanis mikor már azt hittük, hogy ez a csapat soha nem jön össze, akkor összejött.
Voltak:
- harckocsikkal, Gábor és Vince Ktm Exc 525, Levi TM 530
- biciklikkel, Robi Gas-gas 280 és Pincés Ktm freeride 250
- kőbaltával, Taki Suzuki Dr 350
Az év utolsó motorozásának indult, ami szerintem lett is.
Kicsit ködben, de viszonylag jó kedvel indult a kiscsapat Szögedről. Bálint nem jött, de beköszöntünk neki Makón. A régi határ üres, így a lendületet csak az aradi útlezárás törte meg, ami fél óra késést eredményezett.
Indultak mocik 10 kor. Valamelyiket indítani elég volt, némelyiket rúgni kellett. 11-ig mintha jeges lett volna az avar teteje, mivel inkább korcsolyáztunk mint motoroztunk. Viszont utána mint a mesében, „jó a sztory, nincs hiszti” mondaná a kolléga, aki uralja a netet. Annyira belemelegedtünk, hogy kihagytuk a kötelező camping látogatást is. Az idő egyre sürgetet, mivel egyre rövidebbek a napok és lámpája sincs minden endúrósnak. Ha van is, nem mindig működik, illetve csak a szerelőknek nem szokott.
Találkoztunk kollégákkal, akiket én individualistáknak hívok. Hogy miét: mert nem is kell nekik megszólalni és tudom kik. Gondolok én arra, hogy a mai körülmények között, ahol van ki szereti az enduróst, és van ki utálja, olyan spotkipufogókkal közlekednek az erdőben ami még ki is van herélve.
A nagy kérdést még nem fejtettem meg:
Taki azért jött el most, hogy egész nap a mocsárban fetrengjen mint a varacskos…?
Vagy azért, hogy még ebben az évben ki szeretné mosni az egyenruháját?
Vagy csak szarvasgombát jött keresni?
Vágatlanul - tényleg csak időmilliomosoknak:
Az előző két hétvége bebizonyította, hogy van értelme ennek a felállásnak. Felálltunk újra. ;)
Vince ígért élménybeszámolót... remélem, nem feledi. ;)
(2017-11-04)
És Vince nem feledte... ;)
Íme:
"Nem rossz a jó DR!!!!!!
Viszonylag jóllakottan érkeztünk haza az előző héten, mivel megettük Zaránd összes perecét és buktáját. A frissen vásárolt DR 350 is jól vizsgázott, ugyan ha indít olyan mint egy T 34 es röffenne, viszont a motorhangját egy herélt szúnyoghoz tudnám hasonlítani.
Tehát nagy kedve volt vezérünknek Takinak egy újabb motorozáshoz, mivel jó ismerősei is ezen a hétvégén Zaránd hegyeit faragták. Ez valójában egy csapat volt, de mára már kinőttük Gábor kis buszát.
Élünkön Takival Dr 350, Zsolti az Exc 400 al, Gábor a vagy indul vagy nem Yamaha Wr 450 nel, és Én az Exc 525 harckocsival. A terep sokkal jobb volt mint előző héten, de így is értek minket meglepetések, ugyanis az egyre vastagabb avar alatt nem ritka a nedves fa. Ilyenkor két variáció van az olyan képzett motorosnak mint mi. Vagy benyeli a kormányt, vagy csak leszúrja. Hát akadt bőven mind a kettőből.
A campingi találka elmaradt, viszont az erdőben összefutott a két csapat. Hisztis kolléga hűtőjéből kilógott egy faág, ezért kicsit kedvetlen volt az arca, de egyébként örült mindenki mindenkinek. Nekem a fejidomom széttört, mikor keménykedtem az egyik tölgyesben, ezért időben szerettünk volna visszaérkezni. Ez sikerült is.
Várom a jövő pénteket, mert akkor dől el, hogy játszik a jövő szombat vagy sem."
Tegnap gondoltam feldobom, hogy van-e valakinek kedve egyet endurózni... Persze, hogy rossz címre küldtem az e-mailt. Az idei takitúrázók helyett, a tavalyi dr-esekhez mint ki a felkérés. Persze gyorsan korrigáltam. Sorba jöttek is a válaszok - senki nem ér rá és különben is szar idő lesz... Aztán egyszer csak megcsörrent a telefonom: Holnap? Akkor viszem Zsoltot is... - mondta Vince... ;) Szuper. Ő a tavalyi csoportban volt benne - persze túrára nem jött, még szerencse, hogy nem vettem ki a csoportból... ;)
Szóval a véletlenek sorozata, meg az a hír, hogy a Zarándon új pékség nyitott nem hagyott minket nyugodni - reggel 7-kor már a kocsit pakoltuk. A határon iszonyat sor - nem számolunk mindszenttel... szerencsére gyorsan ment az átengedés. Tíz után már a jól felázott erdei utakon simogatta hátunkat előbb egy-két kósza napsugár, utóbb meg a talaj... Jól teltek a percek, az órák... a pékséget végül csak nem találtuk meg. Pedig mindent beleadtunk. Két GPS és sok sok helyivel való beszélgetés se hozott eredményt. A nap derekán még egy sor vadászba is belefutottunk, de ők se tudtak semmit - még jól le is kameráztak bennünket... Aztán egy vadőr hosszan ecsetelte, hogy az új választások egyik témája a román erdőkben való motorozás betiltása... Velem lehet értelmesen beszélgetni, de tényleg. Értelemtől csillogó szemeimet látva a bukó helyett munkavédelmi sisakkal a fejemen (aminek a rögzítését egy gumipókkal oldottam... a hőszigetelését egy sapkával...) Szóval hamar belátta, hogy ide információt nem tud bejuttatni, tovább állt...
Mi kerestük a pékséget... kerestük napnyugtáig, aztán feladtuk. Visszamentünk a kocsihoz és hazajöttünk.
Iszonyat jót gurultunk - köszönhető volt ez a tökéletesen elkopott hátsó gumimnak és a tapadást hírből sem ismerő talajnak. Szóval a pékség nem lett meg - de tuti, hogy valahol ott van, mert iszonyat mennyiségű perecet találtunk...
Videó:
A nyári Taki túra egyik megfogalmazott célja volt, új arcok keresése, és az endurózás ezen formájának népszerűsítése. Na, ez nálunk olyan jól sikerült, hogy azóta másodjára álltunk neki szervezkedni. Sajnos a nyári csapatból csak ketten értünk rá, így Tomival az okt. 13.-i hétvégén nekivágtunk első saját, önállóan tervezett és kivitelezett erdélyi endurós kalandunknak. Nem nomádkodunk, szállás Magyarremetén a Turul panzióban (eddig csak jókat olvastam róla) az útvonalat pedig majd jól megtervezzük itthon valamelyik programmal, ahol meg kell, ott majd improvizálunk. Hát kellett bőven, ugyanis nem tudtuk, pár hete azon a környéken hatalmas vihar tarolt le mindent, falvakat, házakat, hegyoldalnyi erdőket, járhatatlanná téve rengeteg utat.
Dél körül érkeztünk meg a Turul panzióba. A szobát el tudtuk foglalni, de vacsora az nem lesz, tudtuk meg. Mint kiderült házigazdánk az emailjeit nem olvassa, a kétszeri telefonos beszélgetésünkön meg úgy látszik nem ment át minden kívánságunk. L Gyorsan összekaptuk magunkat, és irány a terep, hisz ezért jöttünk. Mára csak egy laza köröcskét terveztem a gpsvisualizer-rel, melyet gondosan betöltöttem a Garmin GPS-be, de azért a jól bevált papír térképeket is bekészítettem. Ment is minden prímán, Magyarremetéről ki kelet felé, át az Meziad nevű patakon ÉK-nek tartva be a dombok, majd hegyek közé. Egy darabig nem volt semmi probléma, gurultunk a hangulatos dombvidéken, majd erdőkben, a hegyek körülöttünk egyre nagyobbak lettek, az utak tök jól járhatóak, a kilátás Pazar, többször megcsodáltuk a tőlünk délre elnyúló Zarándi-hegységet. Megy ez nekünk, vigyorogtunk. Aztán egyszer csak az úton keresztbe egy hatalmas kidőlt fa feküdt L valahogy kikerültük, nemsokára egy másik, azon átrángattuk a motorokat(szó szerint), majd egy harmadik ott a mélyút partfalra kellet felmásznunk, hogy átjussunk. Nem tudom hányadik ilyen akció után tele lett a hócipőnk, alternatív út után néztünk. Tomi nagyon felszerelte magát, három különböző navigáció volt nála, böngésztük a kijelzőket, meg a papír térképet erősen. Mentünk erre, megint egy kidőlt fa, megkerülhetetlen, irány vissza másik utat keresni, mentünk arra, ugyanaz. Nem így terveztük a dolgot, de azért néha motoroztunk is. J Végül valahogy lejutottunk a Sohodol völgyébe, ekkor már igen csak ment lefelé a nap.
így aszfalton visszagurultunk Magyarremetére, ahová sötétben, igen csak hűvös re fordult időben érkeztünk meg. Megismerhettük házigazdánkat István is , megbeszéltük az élményeinket, ekkor tudtuk meg, hogy miért van ennyi kidőlt fa a környéken. Kaptunk egy, majd még egy, majd még egy isten hozott pálinkát, István és Tomi elmesélték az akkor érkezett orosz vendégeknek Erdély majd a magyarok történetét, én meg elmentem beálltam a forró zuhany alá mert már igen csak kezdtem fázni. Vacsora hozott anyagból, még jó hogy Tominál volt néhány tartalék konzerv, meg gázfőző. Mint kiderült fűtés sincs, ki tudja mért, így jó betakarózva alomba merültünk.
Kezdjük az elején. Taki említette, hogy lesz megint kóbor bakancsos túra. Mivel már hallottam róla és mindig nagyon jó szokott lenni így elhatároztam, hogy elmegyek. Felmerült bennem, hogy motorral megyek de nincs kiforrva meg kedvem sem nagyon volt felmálházni a motort meg motoros ruhában sétálgatni. Egyszer csak meglátom a legnagyobb közösségi oldalon, hogy Bencsik Tomi kiírt valamit, mit is írt volna ki minthogy jön a kóbor bakancsosra Transporterrel. Már írtam is neki, stip stop első ülés. Mivel csak ketten voltunk a 9 személyes Transporterre volt még hely. Utolsó előtti napon Tünde jelezte, hogy jönnének ők is négyen. Meg is volt a kis csapat innen indulnak be az események.
Csütörtök:
Elindultam motorral Adonyból Gyöngyösre felcuccolva csütörtökön Tomi barátomhoz mert mondta estére elszállásol és reggel tudunk együtt indulni. Gyöngyösön leraktam az összes csomagom és a Mátrában motoroztam egy kicsit a jó időben biztos ami biztos. Vissza értem sötétedésre kicsit pakolásztunk kis pálinka utána alvás. Közben Tomi lebeszélte Tündével, hogy reggel 10 kor találkozó a megbeszélt helyen ahova a többiek is jönnek.
A nyári Taki túrán igen jól éreztük magunkat, a csapat is nagyon együtt volt, így azzal váltunk el: reméljük mielőbb újra együtt motorozunk. Augusztus vége felé jött a nagy ötlet, szeptemberben menjünk ki megint. A körlevelemre amit kiküldtem, meglepetésemre mindenki azonnal igent mondott, (Gabi : mond meg hol és mikor találkozunk, a többi nem érdekel ) sőt Taki is bejelentkezet , aminek kivált kép örültünk. Két nap, nomád túra, haladós, semmi extrémkedés, sokat megyünk, aszfalt is lesz benne, szólt a terv, ill. Taki, mert ha már jött automatikusan a túravezetői szerep is az övé lett. Igen csak vártam a szept. 9.-i hétvégét, mert pár hete vettem egy KTM 400 EXC-t és hát erősen izgatott milyen lesz vele menni „rendes” terepen.
Ketten, Tamás meg én, már pénteken kimentünk Világosra, délután motoroztunk egy bámészkodós, fényképezős, kényelmes, szokjuk a motorokat kört. Másnap reggel nyolcra jött a csapat többi tagja, Taki, Kendi, Gabi, meg mint kiderült Taki beszervezet még három túratársat, így Sanyika, Robi, Joci is ott volt szombat reggel a rajtnál. Péntek este az is kiderült, nem mindenki szeretne nomádkodni, így abban maradtunk majd keresünk valami szállást, és a sátrakat szépen kiszedtük a csomagból.
Reggel nyolcra mindenki megjelent a szokott helyen, ki lábon, ki futóval, ki furgonnal jött, és láss csodát, nyolc tízkor már el is indult a csapat. A világosi várba vezető sziklás ösvény ezúttal kimaradt, így egy rövid aszfaltos szakasz után már be is kanyarodtunk az erdőbe. Mentük már vagy 5 km-t is, amikor az egyik elágazónál Kendinek leállt a motorja, és sehogy sem akart beindulni, mert hogy a hatalmas , direkt erre a túrára felrakott (mert hogy sokat megyünk, ígérte Taki) tankja teljesen üres volt. Ennek az óriás tanknak később komoly szerep jutott a túránkon. Kendi kapott Sanyikától egy flakon benzint, és visszaindult Világosra tankolni, majd Casoaia-ban a kempingben bevárjuk. De, hogy addig se unatkozzunk, mondta Taki, motorozzunk ! Szegény Gabinak két harapással kellett befalnia a csirke combot, mert Takinál ez azt jelenti, felcsapja a siakját és bő gázzal elindul, aki akar menjen utána! Mentünk is rendesen, jól együtt volt a csapat, míg nem Taki egy hírtelen jobbossal bevágott az erdőbe, és keresett egy jó kis meredek hegyoldalt ahol lecsoroghattunk egy patakocskáig, majd a másik oldalon fel egy meredek kaptatón. Itt akadtak némi izgalmak, amit láthattok a videón is, végül ki így, ki úgy de mindenki feljutott. A kempingben Kendit is sikerült begyűjteni, így nyolc motorral tovább indultunk, változatos erdei utakon jó tempóban haladtunk. Nadason megállunk enni, ígérte Taki de nem úgy lett. Ahogy bekanyarodtunk Nadasra, azzal a lendülettel át is mentünk rajta, és egy keskeny , technikás egy nyomtávos , néhol bizony elég (nagyon) járatlan ösvénykén kerültünk egy jó nagyot. Ez valami kaja előtti vicc, gondoltam, de nem az volt, Taki csak ment elől diktálva az iramot, mi meg loholtunk utána. Be-be csúszott egy-egy vízmosáska, füves meredek domboldal, csak, hogy ne legyen olyan unalmas. Gurahont-ban végre csak megálltunk egy boltnál, vásároltunk, ettünk, majd tankoltunk. Itt egy kis meglepi ért, a KTM 400 EXC 8 litert evett a 110 kilométeren. A baj csak az , hogy nyolc literes a tank. Lett is gondom ebből később…. Taki susmorgott egy kicsit Jocival, valami sziklákról beszéltek, meg, hogy aki nem tud felmenni majd megy a kerülő úton. Haladjunk, mondtaTaki, vár bennünket a Nagy-Bihar.
Innentől arra emlékszem igen jó motoroztunk a fölfelé úton, én legalábbis nagyon élveztem, míg nem egyszer csak ott találtam magamat a Nagy-Biharra felvezető extrém szopós meredek, öklömnyi köves feljárójának tövében. Taki lelkes volt, mi kevésbé, de itt mindenkép fel kellene menni, mert …már nem is emlékszem miért. Amíg mi gyűjtöttük az erőt és a lekesedést, egy terepjáró araszolt lefelé a nagy kövesen. Hiába a sok jó tanács, hogy így meg úgy kell menni, a csapat szép lassan elvérzett a csúcsra vezető útnak nem nevezhető izén. Felállítgattuk a motorokat, visszacsorogtunk a „rajt” helyre. Ha fel nem tudunk menni, megkerüljük mondta Taki, de most már aztán igen csak tempót kellene menni, mert sok van még előttünk, és szállást is kell találnunk.
Így lett, mentünk ezerrel a mindenféle köves, sáros, gyökeres faágas utakon. Szerencsére mindenki bírta a tempót, nem nagyon lógott ki senki a csapatból így jól haladtunk lefelé a hegyről. Leértünk az Airesul mic folyócska völgyébe, aszfaltos lett az út, egy-egy nem túl biztató falucskán is átmentünk. Szállást kellene keresnünk, hangzott az ukász. Robi megkapta a lehetőséget, övé lett a feladat, mert, hogy Ő nem akart sátorban aludni. A második helyen ahol érdeklődtünk, kaptunk egy címet, ahol tudnak bennünket fogadni. Robi beszélt is velük telefonon, igen négy szoba, lesz vacsora is. Szuper. A panzió megtalálása kissé körülményes lett, mert a falu másik végén volt, és az utcában senki nem akarta tudni melyik ház az meg a szomszéd sem. Végül csak megtaláltuk. Igen csinos fiatalasszony fogadott bennünket. A ház a szobák kiválóak, de kaja az nincs, vissza kell menni a faluba ha enni akarunk. Ebből lett egy kis morgolódás, meg tanácstalanság, most mit csinálunk? Taki mentette meg a helyzet, vegyünk a boltban mics-t (román nemzeti étel, roston sült húsrudacskák, mint a csevapcsicsa) itt megsüthetjük. Így is lett, a két legfiatalabb Tomi és Sanyika bevállalta a bevásárlást, így lefürödve, hideg sört és a házigazda áfonya pálinkáját kortyolgatva vártuk, amíg a háziasszony megsüti a vacsoránkat. Jó hangulatban telt az este, csak szegény Gáborba fojtott bele a szót folyton Taki
Hú de jót motoroztunk ma!!! érzéssel dőltem be az ágyba, gondolom a többek is!
A kaland az élet, avagy ezt nem teljesen így képzeltük….
Amit nem írtam, Nemesi falucskában aludtunk az Airesul mic folyócska völgyében, a falu szélén álló EU-s. támogatásból épült családi panzióban. Fiatal pár által üzemeltett modern, mai igényeknek megfelelő épület , kellemes belsővel, jó berendezve, nagy terasszal,. A szállás ok. de az esti sétát nem ebbe a faluba tervezném…bár a környező hegyek azok csodásak.
Szinte egész éjjel esett., és még reggel is szomorkás ködös-bánatos időt láthattunk. Igazándiból nem bántuk a nomádkodás elmaradását. Reggel nyolckor indulás, szólt a terv, (mert ma jó sokat megyünk…) Sanyika pakolászás közben valami vízesést emlegetett a közelben amit jó lenne megnézni, de Taki nyolc tízkor bő gázt adott és elhúzott. Ott lentebb lesz egy benzinkút, ezt még este mondta, így a kevésbé ügyesek kissé leszakadva „megérzés” alapján követték az élcsapatot a kanyargós aszfalt úton. Airesul Mare duzzasztó gátnál megállt a csapat kicsit nézelődni. Kiderült Sanyika nincs meg, pedig hamarabb indult mint mi. Taki már épp elő vette a telefonját, amikor befutott Sanyika. Csak nem bírta kihagyni a vízesést…Campeni-ben megtankoltunk, majd egy erős balossal bevettük magunkat a hegyek közé. Föl, föl, föl, egyre meredekebb, egyre durvább ezzel arányosan egyre élvezetesebb, köves, vízmosásos úton mindenki vérmérséklete szerint húzta a gázt. Egyszer csak kibukkantunk az erdőből a hegytetőn, és valami csodaszép látvány fogadott bennünket. A felhők fölött voltunk, a bánatos csöpögős idő után szikrázó napsütésben vakítottak az alattunk lévő hófehér felhők. Volt is nagy álmélkodás, csak úgy „kattogtak” telefonok fényképezőgép alkalmazásai, készültek a szelfik.
Miután kicsodálkoztuk magunkat, tovább indultunk. Mentünk a hegyi utakon, mígnem leértünk egy mindkét oldalon meredek erdős hegyoldallal övezett völgybe,. Taki tájékozódott, majd közölte, jobbra megyünk egy kicsit, majd balra fel. Na, a kicsi lett vagy 100 méter, majd Taki hírtelen befordult az erdőbe, mi meg lendületből utána. Uram isten! A látvány láttán majdnem visszafordultam, a motorom meg hanyatt akart esni. Az út amire ráfordultunk, toronyiránt ment fel a hegyre, öklömnyi kövek görgetege, itt-ott víz által kimosott árkokkal fűszerezve nem volt túl bíztató látvány. De kiderült, az ijedtség fölösleges volt, simán feljött a csapat, folytattuk az utat. Csak mentünk, csak mentünk továbbra is fölfelé mindenféle utakon, ösvényeken, Taki elől rendületlenük tolta a tempót, majd kiértünk egy fennsíkra. 1800 méter fölött vagyunk, mutatta a GPS. Jobbra legelésző birkanyáj, aranyos barikákkal, meg….. meg ….. Azt a mindenit ekkora kutyákat még életemben nem láttam, és mind felénk jön! Elegánsan elhúztunk mellettük, majd nemsokára megálltunk egy kilátó ponton (video kutyákkal) Itt megint volt nagy „ááááá ilyen nincs” meg „hű de szép” . A kutyusok továbbra is barátkozni akartak, mi kevésbé, így gyorsan tovább álltunk, le a hegyről, a szokásos mindenféle utakon , egy ágakkal benőtt erősen köves hosszú patak meder emléke valahogy nagyon megmaradt bennem, míg végül a Lara patak völgyében végig tempós hepe-hupás köves, sáros kerülgesd a víztócsákat utacskán megérkeztünk Valea lerii-be. Na ez azért nem volt ilyen gyors mert közben lejöttünk 1800 méterről 750-re. Nagyon nem bámészkodtunk, megint szemben fel a hegyre, át a hegyen, másik oldalon le a Hideg Szamos völgyébe. Közben Tamásnak volt egy defektje, amit kollektívan javított a csapat, azaz mindenki beledumált a két aktívan dolgozó munkájába. Ezt nem így kell, én amúgy szoktam, stb.
Ha már leértünk a hegyről meg is ebédeltünk, ill. inkább uzsonnáztunk (mert már erősen délután volt. ) egy bolt-kocsma egység árnyas padjain. Látszott kissé késésben vagyunk, azért fáradunk is, lassan már tankolni is kellene, főleg nekem az extra nyolc literes fogyasztásommal.
Egy kis aszfalt, majd megint fel a hegyre, újabb jó kis kilátó pont (Varful Ijar).
Eddig tök jó együtt jött a csapat, tartottuk magunkat a szokásos Taki féle csapatban motorozás szabályaihoz. Hanem itt valahol történ egy kis baki. Csak sejtjük hol, de nem tudjuk biztosan, de tény, elvesztettük Robit és Jocit. Tanulságos a dolog. Egy elágazásban kicsit bénáztunk, Taki túlment az elágazáson, majd visszafordult, és elment jobbra. Akik közvetlen mögötte mentek azok között a nagy forgolódásban felcserélődött az addigi sorrend, és senkinek sem tűnt fel, hogy kettővel kevesebben vagyunk. Egészen a legközelebbi elágazásig, ahová elég szétszakadozva ért a csapat, mert Taki nagyon húzta neki, a por is nagy volt , szóval a lényeg kiderült hiányosak vagyunk. Állunk várunk, semmi, Taki visszamegy egy darabon, semmi, megint várunk semmi, telefont nem veszik fel, sms-re nem reagálnak. Basszus öt óra van, a Pádis még igen messze, nem beszélve Világosról, ahol a kocsikat hagytuk. Nem várunk tovább, indulunk tovább, döntött Taki, Joci járt már erre többször csak nem veszik el. Újabb hegyre fel, majd a gerincen tovább. A Pádis előtt Tominak újabb defekt, nyomunk bele defekt sprét, és gyerünk tovább. Kifogy a benzinem, de Kenditől kapok, innen takarékon megyek.
Kiértem Pásidon az aszfalt útra, elindultam le a szerpentinen. Annyira el voltam foglalva a benzin hiányával, hogy nem tűnt fel, egyedül vagyok, de legalább gurultam, hol motorral, hol üresben leállítva. Végül minden elfogyott, a lendület is, a benzin is, megálltam. Hívtam Takit, itt van előttem a benzinkútnál, de zárva van, és neki sincs benzinje. … Fasza! Kis idő múlva jött Sanyika, tartalékon, majd Gábor a hírrel, szintén tartalékon, Tominak újabb defektje van, aligha tud tovább jönni, mert a külső igen viseltes, itt-ott reped. Befut Kendi is, az óriás tankjával. Tomit menteni kell, kap mindenki némi benzint és irány Sudrigiu, ott van benzinkút, csak tíz km. Tankolás, kávé, kupaktanács. Taki, ő csak visszamegy Tomihoz egy ultra vastag belsővel, hátha…. mi hárman megyünk a kocsikhoz, Sanyika elindul haza lábon. Megkerült a két elveszett is, jött egy sms, hogy ők már a kocsiknál vannak……x#&@~ˇ* . Este 8, sötétedik, 150 km aszfalt a hegyek között. Hát nem esett jól. A seggem már úgy fájt, hogy minden lakott területen állva mentem át, és valahogy nem haladtunk, legalább is úgy éreztük. 11-re értünk Világosra, a telefonom addigra lemerült, így töltőre fel és örömhír. Tomi és Taki elindultak lábon, nem kell visszamennem. Mi tagadás nem bántam. 12-re megérkeztek a fiúk, bepakoltunk a Masterba és irány haza! Négyre már otthon is voltam, Tomi meg hatra.
A záró eseményektől eltekintve, azt gondolom, igen jó kis túrát tettünk az elmúlt két napban. Csoda szép helyeken igen jót motoroztunk, némi izgalommal vegyítve, és csak beesett egy-két izgalmasabb „Taki féle” szakasz is.
Taki köszi a vezetést, fiúk köszi a társaságot!!!
Mikor megyünk legközelebb?
Videó (vágott):
Videó (vágatlan a türelmeseknek):
Ezt is megéltük...
Akarunk vajon vágatlant is??
Akkor az igazán türelmeseknek itt a vágatlan is - hitted volna, hogy ebből jött létre a fenti? ;)
Taki beszámolója
(A beszámolók, videók még nincsenek készen... Gyere vissza - hátha elkészült mind... Hat napra számíthatsz.
Utoljára 2017.09.02-én volt frissítve... már csak egy rész hiányzik...)
Területe több mint 600e km2 (Magyarországé: 93e km2).
Lakossága: több mint 42 millió fő (Magyarországé: kevesebb mint 10 millió fő).
Báló Joci barátomtól már többször hallottam Yoshi-ról (az ukrán Takiról), aki egy Transalp nyergébe olyan területekre viszi el az érdeklődőt, ahová önként soha nem menne. Jó hírlére jellemző, hogy lassacskán már csak külföldiek mennek vele együtt motorozni… 😉
Joci évről-évre invitál erre az ukrán túrára, de mivel Magyarország felől Ukrajna csak útlevéllel közelíthető meg - az meg Takinak ugye nincs - plusz Szeged alsóhangon 350 km-re fekszik az ukrán határtól… szóval nem túl sok hajlandóságot mutattam.
Ellenben idén lejárt az összes hivatalos papírom, így amikor azokat csináltattam, elkészült életem második útlevele is (4500Ft).
Indulás előtt derült csak ki, hogy az Union biztosító - jó szokásához híven - idén se küldte ki a nemzetközi zöldkártyát és az előző meg már pár hónapja lejárt. Mivel hétvége volt - esélyem se volt a gyors pótlásra. Szerencsére a Djebelem a K&H-nál van biztosítva - náluk, befizetés után, automatikusan jön a zöldkártya. Nincs veszve semmi.
De ezt a 400 km-es odautat ezt nagyon nem akarta sejhajom. Próbáltam még papírkutyát találni, de a többiek kemények voltak és talpon mennek - így kénytelen voltam végig unatkozni az utat az MB100 fedélzetén.
Szeged-Mátészalka
Azért Mátészalka, mert ott lakik Ales, akinél ott hagyhatjuk az autókat, nagyobb csomagokat. Mátészalkától már csak kb. 30 km-re van az ukrán határ. Jó az, ha baj esetén van a közelbe egy kimentő autó.
Reggel 9 után indultam és 14:00 körül érkeztem meg… ez bizony 5 óra autózást jelentett. Ha bevállalom az autópályát, akkor kb. egy órát tudtam volna spórolni, de sokkal hosszabb lett volna a táv (398 km vs 441). Mivel az MB100 nem a sebességéről vált híressé, így ez nem is volt kérdés. Először a 47-es főúton mentem Békéscsabáig, majd Debrecenig, ahonnan is a 471-es útra álltam rá Mátészalkáig. Nem volt ez túl bonya. Mindenesetre a bekapcsolt GPS-em többször próbált eltéríteni, mert szerinte sokkal jobban járnék, ha kimennék például az M3-as autópályára… de nem hagytam magam. ;)
Mivel először jártam Alesnál és tudtam, hogy a megadott cím igazából inkább csak irányadó. Mert valami olyat mondtak, hogy nem is abba az utcába kell megállni, hanem egy másikba. Így nagy örömömre szolgált, amikor “egy másikban” megláttam egy kis furgont, amiben egy motor körvonalait véltem felfedezni.
2017.08.04-05 Suzuki DR 250 Djebel XC Off-Road test!
Spontán feldobott hétvégi motorozásra jött a válasz Taki részéről hogy ok!
-Péntek-szombat?
-Gyerünk!
OK hogyan készüljek, csillagtúrázunk vagy vigyek sátrat?
Taki: - "Annyira meg fogsz halni, hogy az első nap könyörögsz, hogy indulhassunk haza!"
Itt már sejtettem, hogy meg leszek fingatva mivel a legutóbbi szöcsketúrát "light-os kirándulós-nak" hívta.
Mivel a Djebelt két nappal előtte vettem ezért gyors szervíz (olaj, szűrők, betétek) persze az indulás előtti éjjel, majd pénteken dél körül már kint is voltunk. Teherautóval vittük a mocikat igy a szállás adott volt - csillagtúra hurrá!
Irány a terep olyan Takis kezdéssel... Gondoltam fél napra elég lesz három liter fagyasztott víz hát nem lett elég, már az első egy órában elfogyott a fele! Úgy éreztem akkor, hogy kb. húsz litert kellett volna vigyek.
Utat, ösvényt csak épphogy érintettünk, patak medrek kaptatók, sűrű erdő fák között veretős fel csúszós le, ja olyan száraz volt az erdő, hogy porzott! Azt sem tudtam hányas a kabát rajtam, csak téptem-húztam és a kis Djebel mindent megcsinált helyettem :-)
Nem tudom hogy festhettem, de Taki rám nézett és csak annyit mondott hogy:
- "na jó menjünk együnk egy jégkrémet" azt hiszem ez mentette meg az életemet. Valahogyan mindig nagyon jól ráérzett, hogy fojtogatás közben mikor engedjen egy kis levegőt :-)
Pihi után tempósabb kanyargós erdei ösvények majd megint egy kis hard - megint ösvény - megint hard. Egész jól ment, sőt talán kezdtem is kicsit elbízni magam. Egy kisebb faluba érve hirtelen balra fordultunk két kerítés között másfél méter lehetett a hely és tele volt építési törmelékkel meg békésen kapirgáló tyúkokkal, akik visítva repkedtek szét előttünk a forró napsütésben. Elég meseszerűnek tűnt, mintha nem is velem történt volna hanem csak egy filmben nézném...
Megint balra kicsit jobbra persze végig fokozatosan felfelé majd egy keményebb kanyarból kiérve azt látom, hogy autó nagyságú sziklák! "Taki baszki triálról nem volt szó!" Hogy hogyan mentem fel fogalmam sincs, de megcsinálta(m). Aztán egy napsütéstől kiégett füves kaptató, nem tűnt vészesnek neki is vágtam de a végére elfogyott az egyes, kicsit visszavettem a gázból majd újra rácsavarva olyat repült, hogy azt hittem soha nem ér földet. Ok, gondoltam nem volt elég a lendület.. 2-es! lendület majd vissza 1, hát ez sem jött össze ezt a porfelhőt láthatjátok a videón:-).
Nem jó, nincs tapadás nem tudok felgyorsulni… fogjuk a gumira!
Gyerünk krajcolva! A kiégett fű úgy csúszott, hogy keresztbe állt a motor alattam. Taki néz rám értetlenül... Mi van, nem akarsz feljönni?
Gyerünk még egyszer! Persze perec megint, akkora hogy kb. négy métert bukfenceztem hátra majd a galagonyás állított meg. Itt lett két ujjas a kuplungkarom :-)
Mondtam Takinak azt hiszem mára kimulattam magam, gyerünk vissza az autóhoz!
Útközben vettünk tojást az otthonról hozott erdélyi szalonnához, hagymához, és paradicsomhoz. Taki mondta, hogy a látottak alapján inkább viszi Ő a tojást, jó döntés volt mivel egy jobb kanyarban csak azt látom, hogy szikrázik valami előttem..! Hát az - az én új Djebelem! Az oldalára dőlve… én pedig utána pár méterrel lemaradva! Végre megáll - egy az út szélén parkoló Dácia mellett egy méterrel - aminek az oldalára az van írva, hogy Policija!
Én még futni sem tudok Románul, de a rendőrnek meg sem kellett szólalnia minden az arcára volt írva. Visszanézek az útra és látom, hogy egy 20 méteres olajfolt volt a meglepi okozója. Mutatom a rendőrnek a kérdőre vont szemöldökre, erre a válasz: "tempó problem" Én korábban - hogy-hogy nem - leszakítottam a rendszámtáblámat így jobbnak láttuk ha tovább állunk.
A vacsi mindent feledtetett, majd fürcsi a közeli bányatóban naplementében :-) na ezt nem adtam volna még San Alfonso Del Mar-ért sem! Másnap felkerült előre egy 12-es lánckerék és leengedtem a gumikból kb. 1 bárt, igy maradhatott 0,5. Taki sokszori nekifutással belsőt cserélt, de legalább 20x elmondta, hogy Ő mennyire utál szerelni.
Kerülgettünk forgolódtunk majd azon vettem észre magam, hogy ott vagyunk ahová tegnap nem jutottam fel! Na azt ott tényleg látni kellett ......... ezt leírni nem lehet, azt látni kell!
Visszafelé még benéztünk egy nagyon durva mederbe felfelé majd ugyanott vissza (videón) csak hogy érezzem a törődést, de a végére egy kellemes tempósabb erdei gurulással érkeztünk vissza az autóhoz.
Felejthetetlen élmény volt rengeteg meg nem említett kalanddal, képpel, videóval amit nem lehet leírni ezt át kell élni és látni kell!
Videó:
Már elég régóta hívogatnak a srácok, hogy legalább egyszer menjek már el velük az erdélyi Remetére, mert ott olyanokat lehet gurulni, hogy ihaj... Mivel most a hétvégén tényleg semmi dolgom nem akadt, és a Dr350 is (Robi hathatós segítségével) kezdett összeállni, úgy gondoltam, hogy egy próbaút senkinek se fog ártani. Péntek délután 4-re beszéltük meg a randit, amit majdnem sikerült is lemondanom, mert kiderült, hogy a szervizbe berakott mindkét belső anyaghibás volt, így induláskor vettem észre, hogy felnin van elől és hátul is... Felhívom Gábor, hogy reménytelen - mondja, nem gáz... még ő se indult el, álljak neki nyugodtan a szerelésnek.
Ha tudnátok, hogy én hogy utálok szerelni...
A hátsót kicseréltem. Nem volt egyszerű, mert valami extra hülye vakszelepet sikerült bele vennem, aminek olyan rövid volt a csavarszára, hogy alig fért alá a gumi pereme... De megvolt. Az elsőt meg felpumpáltam, majd szerelünk ott, most elég, ha a kocsiig kibírja.
Kibírta.
A négyórás indulásból lett egy kis híján 6-os... így a vacsorában már nem is reménykedtünk. Későn este értünk Remetére a Turul panzió/kempingbe... Kis faház 90 lejes bérleti díjjal (már ha jól értettem), kapásból kértünk 3-at, így mindegyik házba pont ketten maradtunk (amúgy 4 személyesek, egy két személyes ággyal és egy emeletessel). Csicsi-ja...
Reggel korán keltünk, defekt szerelés... Lángon sült lángos reggeli (a lényeg, hogy így totál olajmentes). Majd irány a terep.
Remetéből át motoroztunk Mezgédre, ahol is a családi kirándulások alkalmával oly gyakran igénybe vett pihenőhelynél tértünk le a murvás útról és kezdtünk ismerkedni a tereppel. A Dr350 egész ügyesen vette az akadályokat, bár a több mint 5 éves gumiabroncsok tapadása azért érezhetően hagytak maguk után némi kívánni valót. ;) A többiek is jól boldogultak.
Indulás óta még egy óra se telt el és mi már a Jád völgyében koptattuk, az amúgy igen kopatos aszfaltot. Itt megnéztünk egy kilátó helyet, ahol is a turisták tömege miatt inkább csak szépen átaraszoltunk, nem álltunk meg. Majd egy elég kemény kőomláson keresztül elindultunk az Istenek havas irányába - persze nem állt szándékunkba eljutni odáig, csak a fennsíkon a Turul vendéglő tulajdonosának a faházát akartuk meglátogatni. A kőomlás - nagy meglepetésre - köves volt és omlós és iszonyat hosszú... Mindenkinek meg kellett állni legalább egyszer pihentetni a kezeit, mert valami iszonyat rázott az egész, kivette az erőt rendesen az emberből. Az omlás végén egy meredek fenyőerdőn átvivő turista úton lehetett feljutni a fennsíkra. Sajnos a Zaránd lágy lejtőihez szokott Hisztis barátunkat váratlanul érte a kőtenger ezen iszonyat mennyisége és többször próbált a kardjába dőlni. De Zolika mindig hitet és reményt vert belé. A lényeg: felért ő is.
A faháznál kis ejtőzés, kávézás... pihi.
Majd a piros jelzésen leereszkedtünk a Jád völgyébe ismét (persze itt is okoztak meglepetéseket az utat elzáró, kidőlt fák kikerülése). Beültünk a büfébe egy jégkrémre, üdítőre (köszi Zolika! - nálam egy fillér se volt...). Majd átvágtunk a Jád patakon és felmentünk a Bulz kőhöz (ami szerintem nem az volt, de majdnem). Valami iszonyat jót motoroztunk ezen a részen - nagyon kellemes erdei ösvényeken vezetett minket Zolika. Még a végén levezetésnek tartogatott kellemetlen patakmeder se tudta teljesen lemosni az arcunkról a mosolyt... Ugye fiúk? ;)
Gábor és Zoltán csak a hecc kedvéért még felfelé is bepróbálta az amúgy tényleg elég extrém medret.
Pikk-pakk visszaértünk a kocsihoz - épp időben, mert a kis dr350-ből kb. egy kilométerrel előbb kifogyott a benzin és csak nagy durrogás közepette jutott néha-néha a karbiba a rázódó tankból egy-két csepp. Csak megjegyezem: összesen nem mentünk 90 km-t se, így az dr előző gazdája akár be is kaphatná... így elkarbulálni egy motort, ehhez már tehetség kell.
A túra összességében iszonyat tetszett. Soha nem hittem volna, hogy egy általam ennyire ismert területen ennyi ismeretlen hely van még. ;) A terep is első osztályú volt - az előző este esett az eső, így por nem volt... a tapadás isteni. A társaság olyan, amilyen... - kicsit kötekedős, de majd jól a tökükre lépek. Viszont vitathatatlan, hogy ez a túra összességében kb. 15e Ft-omba került (ezek csak a túra költségei, a motor karbantartást hagyjuk), na ennyiből 3-4 napos túrákra szoktam menni vagy a Zarándra minimum 3-szor. Szóval srácok: sajnálom - ez soha nem lesz az én túrám. Tudom-tudom... a szállás, a zuhany megfizethetetlen... - nektek. ;)
Vágott videó zenével:
Teljes, vágatlan videó, zene nélkül:
Naponta frissilő tartalom! Gyere vissza és nézd meg holnap is. Már csak 2 db videó és 2 db élménybeszámoló várható... remélem, te is bánatos vagy emiatt... ;)
Sosem jártam még Ukrajnában. Mindig izgalmas dolog egy új ország szokásait megismerni, belelátni az ott élők mindennapjaiba, pláne egy olyan területen, ahol az elmúlt 100 év történelme heves viharokkal vonult át. Ezzel az izgalommal vágtam neki vasárnap reggel a mátészalkai találkozásipontnak. Kicsit hamarabb érkeztem a megbeszélt időpontnál, ne kelljen kapkodni a készülődéssel; próbáltam a pontos címet keresni, de többszörös GPS támogatással is csak a közelébe jutottam annak, mint az később kiderült. A közelben beálltam az árnyékba, pakolászni kezdtem. Hamarosan egy ismert MB 100 tűnt fel, Takiéhoz hasonló, teljes meglepetésemre pontosan az… Hiszen azt mondta nem jön… Csatlakozott az árnyékos pakoláshoz, majd kis idő múlva befutott a csapat is, ki 2, ki 4 keréken. Gyors bemutatkozás mindenféle nyelven. Összeállt a 10+ fős nemzetközi társaság. Belga, osztrák, német és svájci részvevőkkel színezve.
Valahol Kocsord közelében az egyik motor benzin cső csatlakozója el kezdett szivárogni, lehet a ’zoxigén volt kevés, mert ott a ’vízbül is kiveszik. Rutinos, gyors szerelés, irány a határ. Az Unió és a vad kelet határa, ahol minden le van szabályozva. Kis papír felvesz és mint egy rendes akadályversenyen, az összes pecsétet meg kell rá szerezni, csak utána lehet kihajtani a sorompón. Nagyon elszoktunk már az efféle alaposságtól. Tankolás és pénzváltás az első kúton, kb. 10HUF/UAH (Ukrán hrivnya) ; 26UAH / 1 liter benzin… Sokkot kaptam. Összeállt a csapat 17 motor és lovasa.
Gonda Tibor tollából:
A takacsek.hu-t olvasgatva, a videókat nézegetve és pár Taki-fél túra és mopedrally után Robi barátommal elhatároztuk, hogy mi is nekivágunk terepen a Zaránd hegységnek, majd a Nagy Bihar csúcs meghódítása után megpróbálunk eljutni a Pádis fennsíkra. Az útvonaltervünk nem volt túl bonyolult és túltervezett, ami önmagában garantálta a változatos kalandokat. Tulajdonképpen az alábbi pontok között navigáltunk gyalogos módban:
3 napra terveztük a túrát, mivel úgy gondoltuk, hogy a szöcskékkel (TTR 250, DR 250) szépen fogunk haladni és egyébként is Robi felől kívánság volt, hogy inkább csak barangoljunk, túrázzunk. Szóval lájtos murvás utak, kis dombok, szép tájak, semmi motortolás, sziklás meredély, patakmeder. :) Persze az élet megint mást hozott, de kezdjük az elején.
Budapestről kezdtük koptatni a gumikat a 0. nap és alvás után Békéscsabáról indultunk a Világosi várhoz szinte végig aszfalton. Gyors tankolás, majd irány a vár. Felfelé menet megláttuk a videókból ismerős „zergecsapást” és kis tanakodás (fejbiccentés - > ok válasz) után nekimentünk. Sikerült persze az elején elakadnom, de újra tudtam indulni. Rá 10 méterre leesett a tanktáskám, megint meg kellett állnom. Róbert, a gyári áttételű és alsó, közepes fordulaton elég karcsú motorjával persze a megállás után el sem bírt indulni. Némi szerencsétlenkedés után megint haladtunk, de a vár alatt megint elakadtam, mivel egy iszonyú meredek csúszós kaptatón az utolsó pillanatban vettem észre egy jobbost, és nem bírtam rendesen rákanyarodni, majd elkezdtem motorostól visszacsúszni. Leszálltam és csúsztam tovább az apró köveken. :) Szerencsére egy idő után jött Robi és közös erővel mindkét gépet fel tudtul tornázni. Róbert új kuplungja rögtön be is járódott, fél napig tekergette, mire újra hadra lehetett fogni. Itt értettem meg, hogy milyen fontos, ha extrém helyeken az ember információt kap arról, hogy mit hogy érdemes megoldani. Itt nemigen tud az ember elindulni, ha már megállt.
A tavalyi simsonos Bihar túrán és a zarándi robogós túrán belelkesülve, idén se hagyhattuk ki.
/csámpás szemszögből/
Tavaly meg hívott egy kedves barátom, hogy robogózhatnék velük egy hétvégét, amolyan Péter megmentés címen. Csak ne legyen otthon a gyerek!
Ez a gyerekmentő túra olyan jól sikerült, hogy idén is el mentem velük Zarándolni, és Biharolni, csak egy hét vége, nem lehet durva! Hát összeszedtem magam, felkészültem, egy robogót a Laces barátomnak is felkészítettem, simsonos ember lévén csak ne jöjjön váltós motorral ! Gyöngyös-Adony-Szeged, Adonytól legalább nem utazok magamban. Felvettem a Lacikát, estére le érve Szegedre. Egy igen hosszadalmas szúnyogetetéses, bepakolás, és felkészülést követően, egy rövid éjszaka és a kis csapat - Taki, Peti, Lacika és jó magam - végre úton voltunk Világos felé.
A Vár és a hegyek már ismerős látvány, sokszor voltam már itt, de mindig jó érzés újra látni. A benzinkút a találkozási pont, itt csatlakozott hozzánk Tibor, az ötödik elem, avagy Spiderman.
Tankolás, és felmálházás után végre motoron vettük célba a hegyeket. Az első rendesebb emelkedőknél egyből kiderült hogy ki jött széria robogóval, illetve ki használja sík vidéken a robogóját, de a súly/lóerő arányokra is egyenes rálátásunk lett.
"A HEGY " hihetetlen, a látvány, a helyek melyeket autóval sosem láthat az egyszerű városi ember.
Igaz meg kell érte izzadni egy rendesebb robogóval is, Tibort el neveztük Siderman-nek annyit pókozott a lábaival . Az emelkedők rendszeresen ki vettek mindig egy kicsit a motorokból és belőlünk is, legtöbbször nem mi hanem a kuplungszag ért fel elsőnek a csúcsra. Volt hogy a félelmeink: pl . Medve, A benzin hiány, A viz hiány, sokkolta a csapatot, de mindig megoldottunk minden problémát.
A Nagy Bihart majdnem minden lehetséges módon megközelítettük, amikor viszont ténylegesen fel is ért csapatunk, a Tibi kis Free-je feladta - végleg. Kiváló kis ügynök volt, de az első tengely törés az nem játék. A Taki féle robeszok zokszó nélkül teljesítették a csúcs támadást. Sajnos a BWS különítmény a ritka levegő miatt, légszomjjal küzdve jutott fel.
A halott motorral hátrahagyva a Pókembert, négyen indultunk le a Biharról, szinte zökkenő mentesen, már-már könnyeden ereszkedtünk le a "KÖVES" útig. Innen már nem lehet semmi baj, hisz a nehezén már túl van a csapat, és a kocsiig már nem lesz terep!
NEM!
A robeszok a Hardos terep után, úgy mentek pikk-pakk tönkre az aszfaltos úton hogy csak pislogtunk. Defekt, ragasztás, defektjavító spré, minden játszott. Aztán kipufogó törések, sorba. Gáz felakadás.
A haldokló gépekkel egy fagyozónál vártuk meg az autós mentést. A hangos, kipufogótlan gépekkel nem mertünk tovább menni. Estére elértük a határt, a megfáradt szótlan csapattal.
Kimerülten már nem indultunk haza Szegedről, az éjszakát még ott töltöttük, élvezve a Takács család vendégszeretetét.
A végső gondolatom a túráról mint a tavalyi: Szép volt.
A Lacika szerint optimális.
A Taki szerint Hisztis.
A Tibinek családi lett, hisz a családja mentette meg a Csúcsról.
Nagy vonalakban ilyen volt, ha jövőre meghívnak szívesen megyek újra.
(Nyugi! Meg leszel híva...)
Taki ismét meghirdetett egy őrültséget, nekem sem kellett több, jelentkeztem is. A jól bevált kis Honda MT motorommal szerettem volna menni, de a többiek meggyőztek, hogy ez a túra bizony erősen robogóra lesz hangolva. Értsd: minden elénk kerülő meredélyt bepróbálunk, lévén a robogó hajtása erre messzemenően alkalmas.
Gyors robogó keresésbe kezdtem és az ismeretségben találtam is egy elfekvő Piaggio Free-t a túra előtti hétvégén. Budán állt egy tűzoltósági telephelyen már több mint egy éve. Gyorsan beröffentettük, levegő a kerekekbe, aztán próbaképp irány Békéscsaba. Útközben mindent rendben találtam, érkezés után átnéztem, kapott új légszűrőt és várta az indulást.
1. Nap:
Találkozó Világosnál (Siria), a puhányak autóval jöttek, én lábon. :) Tankolás, pakolászás, aztán fel a várhoz. Már itt én voltam a leglassabb, de 15-20-al azért felszáguldottam. A Zaránd kemény hely. Az első hosszas, combosabb emelkedők egyikén a kis Free kuplungja megadta magát. Egyszerűen befogott, így álló helyzetben is menni akart. Vagyis a motor nem tudott felpörögni, hanem szépen zúgva tolt. A baj csak az volt, hogy ez annyira volt elegendő, hogy saját magát vigye. Az anyát persze nem tudtuk volna a kuplung végéről leszedni, ezért két választásom volt:
1. Hazaindulok 20 perc után
2. Továbbmegyek és tolom a motort minden komolyabb emelkedőn.
Úgy döntöttem, hogy ameddig nem lassítom, zavarom komolyabban a többieket, addig megyek velük. Így hát szép szolgaian pókoztam, toltam a motort, illetve ahol lehetett, leállítottam (patakmeder pl). Mivel a többiek ezt jól tolerálták, sokat is viccelődtünk, így egyértelmű lett, hogy végig akarom csinálni, ha lassabban is. Taki is segített és Lacika is mindig megvárt, sőt két extrém esetben robogót is cseréltünk. Érdekes volt látni, hogy az övét is tolni kell, ha én ülök rajta, a Free pedig megtáltosodott alatta. ;)
Takinak ezúttal is komoly nyomvonalat sikerült összehozni, szenvedtünk nézelődtünk, segítettük egymást, elkeveredtünk, de mégis jól haladtunk. Egészen Gurahontig jutottunk, ahol is egy vadregényes helyen letáboroztunk. Nekifutottunk a Free kuplungnak, de nem jött össze. Félig sötét volt már, üldögéltünk a tűz körül, amikor látom, hogy Tomi kikerekedett szemekkel néz. Lacikának is mutatja, az arcukon félelem, döbbenet. A félhomályban úgy látták, hogy 100-120 méterre egy hatalmas medve ül és bámul felénk. Szerencsére nálam volt a lámpám, odavilágítottam és kiderült, hogy csak egy fatörzs. :) Azért a sorozatosan érkező hírek az elszaporodott medvékről csak belénk ültették az ideget. Elő is került Lacika dió pálinkája, és többen magunk mellé készítettünk valami hatásosnak vélt fegyvert, én például a kanállal és villával ellátott 2 cm-es pengével ellátott medvecsiklandozó késemet. :)
2. Nap:
Szerencsére éjjel „csak” vaddisznók lármáztak, arra meg rá se bagóztunk. Reggel gyors pakolás, mosdás és irány a Nagy-Bihar. Tankoltunk, jégkrémeztünk, kicsit aszfaltoztunk, szereltünk és persze kicsit el is keveredtünk, okulásul leírom a sztorit, mivel egy jó öreg hibát sikerült elkövetni. Elindul a csapat egy hosszú úton. Egy robogóból természetesen rögtön kifogy a benzin. Taki és a fia megy tovább. Mi megállunk, tankolás után nyomás utánuk. Mivel ők is teljes sebességgel mennek, nem érjük őket utol, de tudjuk, hogy kajálásra alkalmas helyet keresnek, ergo figyeljük őket az út mentén. 10-15 km után már gyanús a helyzet és elkezdünk kételkedni. Egy kicsit becsapós kereszteződésnél megállunk, Takiéknál persze nincs telefon. Tomi emlékezett, hogy valami Körös hídhoz kéne eljutni és egy kereszteződésnél balra kanyarodni. Gyanús volt ugyan, hogy nem állnak ott, de mégis elmentünk arra pár km-t. Sehol senki. Visszamentünk és Taki már várt, ők mentek tovább egyenesen és nem is olyan messze vártak. Volt némi vita, de végül mindenki lecsitult. A tanulság, hogy be kell tartani a csapatban motorozás szabályait és meg kell bízni a másikban. (Írom ezt én, aki előtte kétszer hagytam el a csapat hátsó felét. :))
A Nagy Biharhoz közeledve hatalmas „emelkedőkomplexum” fogadott, ez volt a második alkalom, amikor Lacika, ha csak részben is, de megszánt és motort cseréltünk. Belepusztultam volna, ha oda fel kell tolnom. Felérve a csúcs közelébe tanakodtunk, hogy megpróbáljuk-e, de nem volt már benzinünk. A Takács család és jómagam persze nem bírtunk magunkkal és nekimentünk. A sánta Free a 130 kilóm alatt az 1/3 részig juthatott, onnan toltam egy darabig. Taki felment a kövekig, de ott megakadt, így visszafordult és elhatároztuk, hogy megkerüljük a hegyet és holnap törünk a csúcsra. (Szó szerint így lett. :))
Ezután megint olyan meredélyen ereszkedtünk le, amitől bedurrantak a karok rendesen. De megérte, mert Poiana faluban volt sör, jégkrém ás egy tuti szálláshely kiülővel, hintaággyal és minden földi jóval. A motorok egész jó bírták, semmi jele nem volt valami végzetes meghibásodásnak, pedig addigra már kaptak tisztességesen. Nekem végig borzasztóan rázott az eleje, de mivel friss motor volt, nem tudtam, hogy ez természetes-e és tulajdonképpen nem is vártam mást az öklömnyi köveken, így csak kicsit aggódtam, hogy szét fog hullani. Este tűz, szalonna, leves, sör, pálinka, jégkrém, hosszas eszmecsere. Tudtunk élni. :)
3. Nap
Hűvös éjjel, szép reggel, nulla pára. Tankolással kezdtünk, de persze azon a pár km-en is kifogyott a benzin a Tomi gépéből. Felkészült ő, csak elajándékozta az összes benzinjét a szárazabb gépekbe. Lacika elhúzta a kútig, tankolás után szép utakon megkerültük a Bihart. A 75-ös úton volt egy gázbovden szakadásunk. Még ezen is tudtunk nevetni, mivel Lacika gázkezelési technikája láttán csoda, hogy eddig bírta. A szerelés a napon zajlott, a jégkrémet közben pedig a hűvösben ettük meg. :) Utána hosszas szerpentin, majd murván felmentünk a Nagy Biharra. Mindenki a maga tempójával, én persze leghátul. Az utolsó métereken tartottam már, amikor a robogó eleje elkezdett teljesen mást csinálni, mint amire én gondoltam. Defektre gyanakodtam, de sajnos teljesen más volt. Kettétört a tengely és kifordult a kerék. Feltoltam és bejelentettem, hogy én bizony itt letáborozok. Lehet, hogy tudtunk volna valamit kezdeni a hibával, de ott, 1850 m magasan, az aszfalttól 20 km nagy kövekkel teliszórt murvás úttal nem akartam kockáztatni, így szóltam a családnak, hogy nincs-e kedvük szétnézni a Nagy Biharon. :) Szerencsére jöttek első szóra, így családi kirándulás lett a hard robogós túrából. A várakozás is eseménydúsan telt, mivel pont volt ott egy magyar család, akikkel elmentünk a környéken szétnézni, mielőtt a mentés megérkezett.
Összességében hatalmas élmény volt, mentem, ameddig csak lehetett és a 2-3 literes fogyasztásnak köszönhetően az eddigi legjobb ár/idő/adrenalin és élmény arányú túrámon vagyok túl. Köszönöm a szervezést Takinak!
