Szekérutakon az Erdélyi-szigethegységben

A facebookot böngészgetve akadtam rá a Szekérutakon az Erdélyi-szigethegységben rendezvényre. A főszervező Domonkos Lajos már megtisztelte az általam szervezett TBK évadnyitó rendezvényünket, így nem is volt kérdés, hogy ezen meg nekem is ott a helyem.

Hétfő

Mivel maga túra kedden reggel fog indulni, de nagyon korán – így abba maradtunk, hogy már hétfőn este oda utazunk a start helyszínére. Döntés: munka után, 18 órakor találkozunk a sarkadi MOL kútnál.

Négykor már a felcuccolt DR350 nyergében feszítettem… Oly nagyon siettem az útra kelesben, hogy még a csizmámat sem csatoltam rendesen be – hiszen csak egy laza 130 km és már ott is vagyok. Gondoltam. És így is volt.

Egészen Kiskunfélegyházáig, amíg a frissen épített elkerülőn kerülve egyszer csak el nem kezdett zuhogni az eső. Megálltam ízibe - áldottam az eszem, hogy a poncsómat a hátsó zsák legtetejére tettem, így pikk-pakk előkaptam és immár a menetszéltől néhol denevérré duzzadva folytattam az utam. Sajnos a jó kedvem nem tartott sokáig, mert a hátsó kerék által felcsapott víz jelentős része a csizmámban kötött ki. Szerencsére Békéscsaba előtt elállt az eső. Megálltam – levetkőztem, írtam a srácoknak egy üzit, hogy kicsit kések. ;)

18:20 körül gurultam be a benzinkútra. A srácok se sokkal előbb, mert még csak a tankolásnál tartottak.

Ott volt a főszervező: Domi, aki nem rég kezdte a motorozást egy Honda CRF250L nyergében, amit a kezdők „magabiztosságával” jól fel bukócsövezett. Szinte kis páncélossá léptette elő a gépet.

A Mongóliát megjárt Dini és leendő sógora: Laci bácsi, akit régebbről már ismerhettünk.

Tibor barátunk majd csak a szálláson csapódik hozzánk, mert ő észak felől közelít meg minket (amúgy neki csütörtökig tart csak a szabija is).

Lóra pattantunk és kémény 70-80-akkal neki vágtunk a határnak. Méhkeréknél könnyedén és gyorsan engedtek át minket (személyi, forgalmi és vezetői engedély ellenőrzés után). A határt követő sztyeppéken megcsodáltuk a legelésző bivalyokat. Majd Szalonta központját kikerülve irányba álltuk Tenkének – valahol ott lesz a táborhely. Sajnos a célterület felett elhelyezkedő sötét felhők nem sok jóval kecsegtettek. Sokáig úgy tűnt, hogy megússzuk, de nem – eleredt.

Lendületesen vágtunk át az esős sávokon – sajnos nem veszteség nélkül, mert Domi vadonatúj esőruhája a víz és a menetszél kombinációjából képződő erőknek nem tudott ellenállni és el kezdett cafatokra válni… A Domit követő Dini eleinte csak kapkodta a fejét, nem értette, hogy milyen fekete átkokat szór az előtte menő – de végére kiderült. Az eső is alább hagyott.

A kijelölt táborhelyet végül nem tudtuk megközelíteni és a nap is lemenőben, így az aszfaltcsík másik oldalán hagytuk magunkat elcsábítani egy patakpartján nyíló kis zöld szigetnek, amelyet meredek töltés védett a széltől.

Sátorállítás.

Dini – az évek és a rutin miatt (két hónapon keresztül volt ideje gyakorolni a mongol túrán…) nagyon gyorsan felállította a sátrát.

Laci bácsi most jött rá, hogy az új és iszonyat könnyű kis sátra lehet, hogy nem is az ővé… Nagyon kicsi, nagyon fiataloknak való – de ez van.

Közben próbáltuk Tiborral is kommunikálni, aminek az lett a vége, hogy mi a töltésről adtunk le fény és hangjelzéseket, ő meg az aszfalton a hídon állva próbálta venni azokat… Ezzel elég sokáig kísérletezgettünk, mire kiderült, hogy ő nem egy másik falu, másik hídján áll… ;) Hát van ez így. De ezek után pár perc múlva már ő is köztünk volt. ;)

Alvás…

 

 

Kedd

Viszonylag korán keltünk – magyar idő szerint 6 óra körül. Borongós idő ígérkezett, de nem esett. Talán épp emiatt gyorsan csomagoltunk – nem akartuk, hogy elázzanak a védtelen cuccaink. Domi jelezte, hogy a széjjel szaggatott esőruhája miatt nagy gázok lesznek még, mert a tüdő gyuszit nem kockáztatná. Így úgy döntöttünk, hogy bemegyünk Tenkére és próbálunk valamit venni. Persze, hogy semmit se kaptunk. Felajánlottam a pót esőkabátom neki – 6e Ft… ;) Örömmel fogadta, már csak az alsó részeken volt védtelen.

Innen nagyon hamar letértünk az aszfaltról (olyan hamar, hogy elsőre túl is futottunk a letérőn) és valóban szekérutakon próbáltuk megközelíteni az aznapi célt – valahol a Lazuri szurdok környékén szerettünk volna aludni. Sajnos az előző napok esőitől szétázott utakon a tócsákat kerülgetve, a sáron csúszkálva nem mondhatnám, hogy iszonyat haladtunk, de haladtunk. Néha az esőkabátok is előkerültek… aztán egy idő után már nem is vettük le őket – hiszen a fák, bokrok leveleiről ránk zúduló víztől akkor is védtek, ha amúgy nem esett.

Hosszúligetnél megcsodáltunk egy templomot, persze csak tisztes távolból, de jól esett egy kis pihenő.

Majd elmentük Magyarcsékre tankolni. Itt támadt az az öletem, hogy mi lenne, ha Domi kukászsákkal helyettesíteni a szétfoszló esőnadrágját – és láss csodát: volt kukászsák és Dominál volt powertape is. Tökéletes nadrágot kreált a srác. Mi meg ettünk, ittunk – élveztük az életet.

Domi nadrágjára koncentráljatok, új stílust teremt a srác!

Most már rendesen felvértezve semmi sem állhatta az utunkat… - gondoltuk és valóban: mentünk árkon és bokron át. Ha kicsit elbizonytalanodott a társaság, akkor – olyan nem volt. Rengeteg patakon keltünk át keresztbe… és amikor az már unalmas lett, akkor hosszába is. Igazából nem tudom, hogy mennyire köztudott, de én útálom a vizet. Főleg, ha a csizmában van. Dominak könnyű dolga volt, az ő csizmája valahogy nem akart átázni… - az enyémnek már a pára is elég lett volna. Na, ebből adódóan, ha egymód volt rá, akkor próbáltam kerülni a tócsáka, de a patakot hosszába – hát nem sok választása maradt az embernek. Kezdtem értékelni, hogy nem hagytam magam rábeszélni a robogóra. ;) Itt haltam volna meg (áh, dehogy!). Na, a sokadik patak átkelést követően rájöttünk, hogy kezdünk fáradni és a nap is elkezdett lefelé bukni. Útközben sok-sok szebbnél szebb táborhely mellett elmentünk, de mindig bíztunk a következőben.

Az egyik hegyoldalról csodálatos rálátás nyílt Élesdszurdokra, amit elnézve eszünkbe jutott, hogy kéne venni valami vacsora félét. El is indultam lefelé, mielőtt valakinek eszébe jutna, hogy mégsem. ;) A toronyiránti megközelítés többszöri kudarca után – végül – maradtunk a jóbevált murvás – akarom mondani: székérutaknál… A bolt zárva, de pár méterrel arrébb nyitva. Ettünk, ittunk beszélgettünk és úgy döntöttünk, hogy a mai etap nagy része még előttünk van, időnk is van még sötétig. Menjünk még egy órácskát. Ebben a szemérkélő eső sem tudott minket megakadályozni. Vissza a hegyre.

Szebbnél szebb és jobbnál jobb táborhelyek mellett mentünk el – nem győztem nyomkodni a GPS-en a helyszínrögzítés gombocskát – jó lesz az még az MB 100-as túrákhoz… ;) Az igazán ütős patakok is most jöttek. Egyre jobban belendültünk… olyannyira, hogy a legdurvább patakunk végén már magunk sem akartuk elhinni, hogy nincs tovább út. De megnézem – nem volt. ;)

Most ráakadtunk egy felújítás alatt álló szekérútra – itt egy nagyon élvezeteset csapattunk. Dinivel előre mentünk és adtunk a lovaknak. Kb. 10-20 perc esztelen száguldozás után megálltunk, és alig düllesztettük ki a büszkeségtől feszülő mejjeinket, amikor is (max. 30 másodperccel később) befutottak a többiek is… - na, ezt hogyan csinálták?? ;)

Persze közben folyamatosan kerestük a szálláshelyet, amik persze annyira megritkultak, hogy el is fogytak. Végül a GPS-t megnézve látszódott, hogy nagyon letértünk a tervezett nyomról – ellenben itt van előttünk a Vida tó… ami már tervezett volt és ha tó, akkor annak van partja is. Jó lesz.

A tópartra leérve egy áthatolhatatlan patak állta az utunkat. De mivel ezt Dinivel senki nem közölte, így ő lassítás nélkül hatolt át rajta. Egy nagyon szimpatikus szigeten vertük fel az aznapi tábort. Igyekeztünk, mert fenyegetően borult az égbolt – jó lenne eső előtt sátrat állítani. Sikerült. Ebben még a csinos tehenész lány által vezérelt bocik nézelődése sem tudott bennünket megakadályozni. A sátrak állítása után tüzet raktunk és szalonna helyett, csizmát és vizes zoknit tűztünk a nyársra. Na, jó – szalonnát is. ;)