| Közeledő eseményeink közül kettő, többi az eseménynaptárban: HCC HÓ 2019 (2019. Dec. 28. - 2019. Dec. 28.) |
| Közeledő eseményeink közül kettő, többi az eseménynaptárban: HCC HÓ 2019 (2019. Dec. 28. - 2019. Dec. 28.) |
Gonda Tibor élmény beszámolója pdf formátumban itt olvasható (ne hagyd ki, klikk a linkre!): http://www.takacsek.hu/images/gonda-mopeddel.pdf
Janner barátunk felvetette, hogy mi lenne, hogy idén a mopedrally-s csapat tisztán mopedekkel neki vágna a Transfogarasnak... Na? - egye kutya! El kezdtünk szervezkedni, gondolkodni a dolgon... vagyonokat öltünk az ötletbe. Szép lassan gyűlt is a csapat.
A nevezés feltétele: egy tisztán pedálos erővel is mozgásra bíró (akár kilométereken át is) moped megléte.
Bencsik Tamás barátunk felvásárolta az összes ócska 207-es Babettát a környékén és azokból próbált összerakni valami magashegyi mopedet. Mivel nem idegen tőle a CO hegesztő és a motortuning se, így a végtermék is sokat ígért:
Kapott egy profibb biciklis első telót, tárcsafékkel... akkor már hátra is tárcsafék, a biciklis és a motoros oldalon is változtatható áttétel (több fogaskerékkel - lánc átpakolással.. stb...). A Budapest-Szeged offroad mopedrallyn ki is próbálta a szerkentyűt. Jól teljesített.
Gonda Tibor barátunk több vasat is tartott a tűzben. Csináltatott magának Bencsik úrral egy hasonló Babettát. Vett egy Peugeot 103-at és még egy rakás mopedet. Végül az otthoni teszt körök alatt úgy döntött, hogy egyikkel sem mer neki vágni. Végül rábeszéltem, hogy vegye meg baráti áron a nálam kallódó postás Piaggio Si-t, ami minden különösebb átalakítás nélkül is alkalmas nagyobb terhek cipelésére - hegyi körülmények közt is... Ennek csak az volt a baja, hogy nem bírta az országúti 40 km/h-ás utazót. Ezért kicseréltük a hátsó kerekét egy kicsit hosszabb végáttétellel bíróéra... - nem kellett volna. ;) Szóval Tibor látatlanban utalta a pénzt és az indulás előtti délután lejött felkészíteni a motort a nagy útra...
Bájer Tibor barátunk nem sokat tökölt a kérdésen - a mopedrally-n már jól teljesített Babetta 201 (lehegesztéssel egysebességesített) mopeddel és nagy-nagy lelkesedéssel vágott neki az útnak.
És ott voltam ugye én... aki egy frissen vásárolt, de a Mopedrally-t már megjárt variátoros, hosszú végáttételes, de nagyra fúrt hengeres Piaggio Bravóval áltam a célhoz.
A gond csak az volt, hogy a túra indításának a peremfeltétele az öt résztvevő volt... ez bizony csak 4. Mert ugye a kezdeti lelkesedést hamar ketté törte az önbizalom hiánya, vagy még inkább a túlagyalás... mert ugye... Na? - ugye...
Valahol olvastam, hogy "A gondolkodás a tett halála..." - ha nem is így szólt, de így igaz. ;)
Aztán azt is szeretem, hogy "Feladni csak azt lehet, amit már elkezdtél..." - szóval én ilyen vezérfonalak mentén tervezem a motorozásaimat. De azért valljuk be őszintén: ezt a túrát én is szívesen feladtam volna. De olyan lelkesek voltak a fiúk... így gyorsan nagyobb dobra vertük a túrát és végül Szerbiából Temesvári József jelezte, hogy élete álma lenne egy ilyen túra... de egy Tomos APN 4-gyel jönne... Na, ez a motor kb. a Simsonok szintjét üti, így hosszan gondolkodtun rajta - de végül, ha felszerel két pedált, egye kutya: jöhet. József pedálosra cserélte a blokkját - és jött.
A túrát péntektől-péntekig - tehát egy bő hétre - terveztük. Ennyi idő alatt csak sikerül megenni az 1200 km-t... vagy belepusztulunk alapon.
Gonda Tibi és Tamás már csütörtök este lejöttek hozzánk Szegedre, hogy innen együtt tudjunk indulni péntek reggel. Ha már itt voltak, mentünk egy próbakört... aztán kicsit cserélgettük is a motorokat, hogy lássuk: mekkorát fogunk szopni a sajátunkkal, mennyivel jobb a másé... Amikor Tomi tuning Babettáján ültem, jeleztem neki, hogy olyan instabilnak éreztem a hátúját... - lehet, hogy sok a csomag? Gyorsan átrendezte, megfelezte a pakkot - és közben észrevette, hogy valószínűleg a hátsó kerékcsapágy lesz itt inkább a bűnös. Este 7-kor hol szerzünk már Babetta csapágyat? Felhívtuk Farkas Gábort - a Babettás túrázás koronázatlan királyát - hátha van neki... persze, hogy volt. Elszaladtam érte - még szerencse, hogy szatymazi. Mire visszaértem - megdöbbenve láttam, hogy Tamás már visszapakolta a kisbuszba a Babettát... :( Nem csapágy - a fészek ment tönkre - az átalakítások miatt nem lehet könnyedén pótolni a kieső hátsó kereket - haza megy. :(
Na, ennyit az 5 főről... Elinduljuk egyáltalán? Vagy gyorsan lefújjam az egészet... Gonda mondta, hogy ha már kivette a szabikat és leutazott a Balatonról idáig, ő menne... - jó, menjünk.
Reggel Gonda, József és én indultunk a nagylaki határra, ahol majd Bájer úr csatlakozik hozzánk. Nem mondom, hogy száguldottunk, de haladtunk.
A határon sem volt semmi gond (ugye a rendszámtalanság miatt azért tartottunk, attól, hogy átengednek-e, de sima ügy volt.)
Szeged-Nagylak-Pécska-Arad... a városon átvágtunk, csak úgy hasítottuk a forgalmat. ;) Lipovánál tankoltunk először, meglepően keveset ettek eddig a motorok. Jók vagyunk, bár már bőven délután jártunk - szóval az idővel nem álltunk azért olyan túl jól.
Facsád után mentünk át az A1 alatt... és lassan de biztosan kezdett kifogyni alólunk az aszfaltos út, hiszen a célunk Hatág lett volna, ahova vagy csak nagy kerülővel, hogy bizony egy kis tereppel elehet átjutni. Mondanom sem kell, hogy mi mit választottunk... ;)
A terepes rész egy kellemes emelekedővel kezdődött, ahol egyértelműen előjött, hogy a Tomos az váltós motor... csak nagyon ritkán kellett egyesbe visszakapcsolni, de akkor akár egykerekezni is lehetett vele. Nem úgy a Babettával és a póstás Si-vel... ők bizony keményen megküzdöttek minden méterért. Az én Bravóm viszonylag jól teljesített, bár a hosszú áttétel miatt inkább csak gyors volt, mint hatékony. Ez azt jelentette, hogy szinte bármikor képes voltam otthagyni a bandát, de a nagyobb emelkedőknél nekem bizony gyalogolnom kellett... ezzel szemben pl. az Si - igaz ugyan, hogy végig nagyon lassan, de - felhozta a Tibort. Szóval Józseffel előre-előre mentünk, így mi többet és nagyobbat szívtunk... bár a Babettát sokat toló Bájer-nél azért gondolom, nem.
Na, az egyik - Uniós pénzekből épült - erdei út kb. 20 km elfogadható minőség után váratlan hirtelenséggel ért véget egy iszonyat szerpentines feljáró végén (bár a hegy még tartott). Nem volt mese: visszagurultunk és jeleztük a többieknek, hogy hátra arc - másik utat kell keresni. Az előző kereszteződésnél tovább megyünk egyenest, mert az addig megtett utat azért nem szeretnénk kidobni, plusz volt egy-két igen hosszú lejtő is, amit visszafelé valahogy nem kívántunk. ;)
Elkezdtünk lefelé gurulni... Még csak alig kezdtük el elvezni a gondtalan száguldást, amikor a Gonda Tibor Si-jének befogott a hátsó kereke... nem mozdult többé. Valami a hajtásban ment tönkre (ezeknek a motoroknak a hátsó kerékagyukban van a hajtás rész). Ezt nem tudjuk javítani. Tibor a helyi favágókkal pikk és pakk összebarátkozott és elkezdte szervezni a hazautat... mi meg mentünk szállás helyet keresni, mert bizony kezdett sötétedni...
Na, ilyen volt az első nap... és ebből van még 6... de nem adom. ;)
Videó:
A facebookot böngészgetve akadtam rá a Szekérutakon az Erdélyi-szigethegységben rendezvényre. A főszervező Domonkos Lajos már megtisztelte az általam szervezett TBK évadnyitó rendezvényünket, így nem is volt kérdés, hogy ezen meg nekem is ott a helyem.
Mivel maga túra kedden reggel fog indulni, de nagyon korán – így abba maradtunk, hogy már hétfőn este oda utazunk a start helyszínére. Döntés: munka után, 18 órakor találkozunk a sarkadi MOL kútnál.
Négykor már a felcuccolt DR350 nyergében feszítettem… Oly nagyon siettem az útra kelesben, hogy még a csizmámat sem csatoltam rendesen be – hiszen csak egy laza 130 km és már ott is vagyok. Gondoltam. És így is volt.
Egészen Kiskunfélegyházáig, amíg a frissen épített elkerülőn kerülve egyszer csak el nem kezdett zuhogni az eső. Megálltam ízibe - áldottam az eszem, hogy a poncsómat a hátsó zsák legtetejére tettem, így pikk-pakk előkaptam és immár a menetszéltől néhol denevérré duzzadva folytattam az utam. Sajnos a jó kedvem nem tartott sokáig, mert a hátsó kerék által felcsapott víz jelentős része a csizmámban kötött ki. Szerencsére Békéscsaba előtt elállt az eső. Megálltam – levetkőztem, írtam a srácoknak egy üzit, hogy kicsit kések. ;)
18:20 körül gurultam be a benzinkútra. A srácok se sokkal előbb, mert még csak a tankolásnál tartottak.
Ott volt a főszervező: Domi, aki nem rég kezdte a motorozást egy Honda CRF250L nyergében, amit a kezdők „magabiztosságával” jól fel bukócsövezett. Szinte kis páncélossá léptette elő a gépet.
A Mongóliát megjárt Dini és leendő sógora: Laci bácsi, akit régebbről már ismerhettünk.
Tibor barátunk majd csak a szálláson csapódik hozzánk, mert ő észak felől közelít meg minket (amúgy neki csütörtökig tart csak a szabija is).
Lóra pattantunk és kémény 70-80-akkal neki vágtunk a határnak. Méhkeréknél könnyedén és gyorsan engedtek át minket (személyi, forgalmi és vezetői engedély ellenőrzés után). A határt követő sztyeppéken megcsodáltuk a legelésző bivalyokat. Majd Szalonta központját kikerülve irányba álltuk Tenkének – valahol ott lesz a táborhely. Sajnos a célterület felett elhelyezkedő sötét felhők nem sok jóval kecsegtettek. Sokáig úgy tűnt, hogy megússzuk, de nem – eleredt.
Lendületesen vágtunk át az esős sávokon – sajnos nem veszteség nélkül, mert Domi vadonatúj esőruhája a víz és a menetszél kombinációjából képződő erőknek nem tudott ellenállni és el kezdett cafatokra válni… A Domit követő Dini eleinte csak kapkodta a fejét, nem értette, hogy milyen fekete átkokat szór az előtte menő – de végére kiderült. Az eső is alább hagyott.
A kijelölt táborhelyet végül nem tudtuk megközelíteni és a nap is lemenőben, így az aszfaltcsík másik oldalán hagytuk magunkat elcsábítani egy patakpartján nyíló kis zöld szigetnek, amelyet meredek töltés védett a széltől.
Sátorállítás.
Dini – az évek és a rutin miatt (két hónapon keresztül volt ideje gyakorolni a mongol túrán…) nagyon gyorsan felállította a sátrát.
Laci bácsi most jött rá, hogy az új és iszonyat könnyű kis sátra lehet, hogy nem is az ővé… Nagyon kicsi, nagyon fiataloknak való – de ez van.
Közben próbáltuk Tiborral is kommunikálni, aminek az lett a vége, hogy mi a töltésről adtunk le fény és hangjelzéseket, ő meg az aszfalton a hídon állva próbálta venni azokat… Ezzel elég sokáig kísérletezgettünk, mire kiderült, hogy ő nem egy másik falu, másik hídján áll… ;) Hát van ez így. De ezek után pár perc múlva már ő is köztünk volt. ;)
Alvás…
Viszonylag korán keltünk – magyar idő szerint 6 óra körül. Borongós idő ígérkezett, de nem esett. Talán épp emiatt gyorsan csomagoltunk – nem akartuk, hogy elázzanak a védtelen cuccaink. Domi jelezte, hogy a széjjel szaggatott esőruhája miatt nagy gázok lesznek még, mert a tüdő gyuszit nem kockáztatná. Így úgy döntöttünk, hogy bemegyünk Tenkére és próbálunk valamit venni. Persze, hogy semmit se kaptunk. Felajánlottam a pót esőkabátom neki – 6e Ft… ;) Örömmel fogadta, már csak az alsó részeken volt védtelen.
Innen nagyon hamar letértünk az aszfaltról (olyan hamar, hogy elsőre túl is futottunk a letérőn) és valóban szekérutakon próbáltuk megközelíteni az aznapi célt – valahol a Lazuri szurdok környékén szerettünk volna aludni. Sajnos az előző napok esőitől szétázott utakon a tócsákat kerülgetve, a sáron csúszkálva nem mondhatnám, hogy iszonyat haladtunk, de haladtunk. Néha az esőkabátok is előkerültek… aztán egy idő után már nem is vettük le őket – hiszen a fák, bokrok leveleiről ránk zúduló víztől akkor is védtek, ha amúgy nem esett.
Hosszúligetnél megcsodáltunk egy templomot, persze csak tisztes távolból, de jól esett egy kis pihenő.
Majd elmentük Magyarcsékre tankolni. Itt támadt az az öletem, hogy mi lenne, ha Domi kukászsákkal helyettesíteni a szétfoszló esőnadrágját – és láss csodát: volt kukászsák és Dominál volt powertape is. Tökéletes nadrágot kreált a srác. Mi meg ettünk, ittunk – élveztük az életet.
Domi nadrágjára koncentráljatok, új stílust teremt a srác!
Most már rendesen felvértezve semmi sem állhatta az utunkat… - gondoltuk és valóban: mentünk árkon és bokron át. Ha kicsit elbizonytalanodott a társaság, akkor – olyan nem volt. Rengeteg patakon keltünk át keresztbe… és amikor az már unalmas lett, akkor hosszába is. Igazából nem tudom, hogy mennyire köztudott, de én útálom a vizet. Főleg, ha a csizmában van. Dominak könnyű dolga volt, az ő csizmája valahogy nem akart átázni… - az enyémnek már a pára is elég lett volna. Na, ebből adódóan, ha egymód volt rá, akkor próbáltam kerülni a tócsáka, de a patakot hosszába – hát nem sok választása maradt az embernek. Kezdtem értékelni, hogy nem hagytam magam rábeszélni a robogóra. ;) Itt haltam volna meg (áh, dehogy!). Na, a sokadik patak átkelést követően rájöttünk, hogy kezdünk fáradni és a nap is elkezdett lefelé bukni. Útközben sok-sok szebbnél szebb táborhely mellett elmentünk, de mindig bíztunk a következőben.
Az egyik hegyoldalról csodálatos rálátás nyílt Élesdszurdokra, amit elnézve eszünkbe jutott, hogy kéne venni valami vacsora félét. El is indultam lefelé, mielőtt valakinek eszébe jutna, hogy mégsem. ;) A toronyiránti megközelítés többszöri kudarca után – végül – maradtunk a jóbevált murvás – akarom mondani: székérutaknál… A bolt zárva, de pár méterrel arrébb nyitva. Ettünk, ittunk beszélgettünk és úgy döntöttünk, hogy a mai etap nagy része még előttünk van, időnk is van még sötétig. Menjünk még egy órácskát. Ebben a szemérkélő eső sem tudott minket megakadályozni. Vissza a hegyre.
Szebbnél szebb és jobbnál jobb táborhelyek mellett mentünk el – nem győztem nyomkodni a GPS-en a helyszínrögzítés gombocskát – jó lesz az még az MB 100-as túrákhoz… ;) Az igazán ütős patakok is most jöttek. Egyre jobban belendültünk… olyannyira, hogy a legdurvább patakunk végén már magunk sem akartuk elhinni, hogy nincs tovább út. De megnézem – nem volt. ;)
Most ráakadtunk egy felújítás alatt álló szekérútra – itt egy nagyon élvezeteset csapattunk. Dinivel előre mentünk és adtunk a lovaknak. Kb. 10-20 perc esztelen száguldozás után megálltunk, és alig düllesztettük ki a büszkeségtől feszülő mejjeinket, amikor is (max. 30 másodperccel később) befutottak a többiek is… - na, ezt hogyan csinálták?? ;)
Persze közben folyamatosan kerestük a szálláshelyet, amik persze annyira megritkultak, hogy el is fogytak. Végül a GPS-t megnézve látszódott, hogy nagyon letértünk a tervezett nyomról – ellenben itt van előttünk a Vida tó… ami már tervezett volt és ha tó, akkor annak van partja is. Jó lesz.
A tópartra leérve egy áthatolhatatlan patak állta az utunkat. De mivel ezt Dinivel senki nem közölte, így ő lassítás nélkül hatolt át rajta. Egy nagyon szimpatikus szigeten vertük fel az aznapi tábort. Igyekeztünk, mert fenyegetően borult az égbolt – jó lenne eső előtt sátrat állítani. Sikerült. Ebben még a csinos tehenész lány által vezérelt bocik nézelődése sem tudott bennünket megakadályozni. A sátrak állítása után tüzet raktunk és szalonna helyett, csizmát és vizes zoknit tűztünk a nyársra. Na, jó – szalonnát is. ;)
