A nyári Taki túrán igen jól éreztük magunkat, a csapat is nagyon együtt volt, így azzal váltunk el: reméljük mielőbb újra együtt motorozunk. Augusztus vége felé jött a nagy ötlet, szeptemberben menjünk ki megint. A körlevelemre amit kiküldtem, meglepetésemre mindenki azonnal igent mondott, (Gabi : mond meg hol és mikor találkozunk, a többi nem érdekel ) sőt Taki is bejelentkezet , aminek kivált kép örültünk. Két nap, nomád túra, haladós, semmi extrémkedés, sokat megyünk, aszfalt is lesz benne, szólt a terv, ill. Taki, mert ha már jött automatikusan a túravezetői szerep is az övé lett. Igen csak vártam a szept. 9.-i hétvégét, mert pár hete vettem egy KTM 400 EXC-t és hát erősen izgatott milyen lesz vele menni „rendes” terepen.
Ketten, Tamás meg én, már pénteken kimentünk Világosra, délután motoroztunk egy bámészkodós, fényképezős, kényelmes, szokjuk a motorokat kört. Másnap reggel nyolcra jött a csapat többi tagja, Taki, Kendi, Gabi, meg mint kiderült Taki beszervezet még három túratársat, így Sanyika, Robi, Joci is ott volt szombat reggel a rajtnál. Péntek este az is kiderült, nem mindenki szeretne nomádkodni, így abban maradtunk majd keresünk valami szállást, és a sátrakat szépen kiszedtük a csomagból.
Reggel nyolcra mindenki megjelent a szokott helyen, ki lábon, ki futóval, ki furgonnal jött, és láss csodát, nyolc tízkor már el is indult a csapat. A világosi várba vezető sziklás ösvény ezúttal kimaradt, így egy rövid aszfaltos szakasz után már be is kanyarodtunk az erdőbe. Mentük már vagy 5 km-t is, amikor az egyik elágazónál Kendinek leállt a motorja, és sehogy sem akart beindulni, mert hogy a hatalmas , direkt erre a túrára felrakott (mert hogy sokat megyünk, ígérte Taki) tankja teljesen üres volt. Ennek az óriás tanknak később komoly szerep jutott a túránkon. Kendi kapott Sanyikától egy flakon benzint, és visszaindult Világosra tankolni, majd Casoaia-ban a kempingben bevárjuk. De, hogy addig se unatkozzunk, mondta Taki, motorozzunk ! Szegény Gabinak két harapással kellett befalnia a csirke combot, mert Takinál ez azt jelenti, felcsapja a siakját és bő gázzal elindul, aki akar menjen utána! Mentünk is rendesen, jól együtt volt a csapat, míg nem Taki egy hírtelen jobbossal bevágott az erdőbe, és keresett egy jó kis meredek hegyoldalt ahol lecsoroghattunk egy patakocskáig, majd a másik oldalon fel egy meredek kaptatón. Itt akadtak némi izgalmak, amit láthattok a videón is, végül ki így, ki úgy de mindenki feljutott. A kempingben Kendit is sikerült begyűjteni, így nyolc motorral tovább indultunk, változatos erdei utakon jó tempóban haladtunk. Nadason megállunk enni, ígérte Taki de nem úgy lett. Ahogy bekanyarodtunk Nadasra, azzal a lendülettel át is mentünk rajta, és egy keskeny , technikás egy nyomtávos , néhol bizony elég (nagyon) járatlan ösvénykén kerültünk egy jó nagyot. Ez valami kaja előtti vicc, gondoltam, de nem az volt, Taki csak ment elől diktálva az iramot, mi meg loholtunk utána. Be-be csúszott egy-egy vízmosáska, füves meredek domboldal, csak, hogy ne legyen olyan unalmas. Gurahont-ban végre csak megálltunk egy boltnál, vásároltunk, ettünk, majd tankoltunk. Itt egy kis meglepi ért, a KTM 400 EXC 8 litert evett a 110 kilométeren. A baj csak az , hogy nyolc literes a tank. Lett is gondom ebből később…. Taki susmorgott egy kicsit Jocival, valami sziklákról beszéltek, meg, hogy aki nem tud felmenni majd megy a kerülő úton. Haladjunk, mondtaTaki, vár bennünket a Nagy-Bihar.
Innentől arra emlékszem igen jó motoroztunk a fölfelé úton, én legalábbis nagyon élveztem, míg nem egyszer csak ott találtam magamat a Nagy-Biharra felvezető extrém szopós meredek, öklömnyi köves feljárójának tövében. Taki lelkes volt, mi kevésbé, de itt mindenkép fel kellene menni, mert …már nem is emlékszem miért. Amíg mi gyűjtöttük az erőt és a lekesedést, egy terepjáró araszolt lefelé a nagy kövesen. Hiába a sok jó tanács, hogy így meg úgy kell menni, a csapat szép lassan elvérzett a csúcsra vezető útnak nem nevezhető izén. Felállítgattuk a motorokat, visszacsorogtunk a „rajt” helyre. Ha fel nem tudunk menni, megkerüljük mondta Taki, de most már aztán igen csak tempót kellene menni, mert sok van még előttünk, és szállást is kell találnunk.
Így lett, mentünk ezerrel a mindenféle köves, sáros, gyökeres faágas utakon. Szerencsére mindenki bírta a tempót, nem nagyon lógott ki senki a csapatból így jól haladtunk lefelé a hegyről. Leértünk az Airesul mic folyócska völgyébe, aszfaltos lett az út, egy-egy nem túl biztató falucskán is átmentünk. Szállást kellene keresnünk, hangzott az ukász. Robi megkapta a lehetőséget, övé lett a feladat, mert, hogy Ő nem akart sátorban aludni. A második helyen ahol érdeklődtünk, kaptunk egy címet, ahol tudnak bennünket fogadni. Robi beszélt is velük telefonon, igen négy szoba, lesz vacsora is. Szuper. A panzió megtalálása kissé körülményes lett, mert a falu másik végén volt, és az utcában senki nem akarta tudni melyik ház az meg a szomszéd sem. Végül csak megtaláltuk. Igen csinos fiatalasszony fogadott bennünket. A ház a szobák kiválóak, de kaja az nincs, vissza kell menni a faluba ha enni akarunk. Ebből lett egy kis morgolódás, meg tanácstalanság, most mit csinálunk? Taki mentette meg a helyzet, vegyünk a boltban mics-t (román nemzeti étel, roston sült húsrudacskák, mint a csevapcsicsa) itt megsüthetjük. Így is lett, a két legfiatalabb Tomi és Sanyika bevállalta a bevásárlást, így lefürödve, hideg sört és a házigazda áfonya pálinkáját kortyolgatva vártuk, amíg a háziasszony megsüti a vacsoránkat. Jó hangulatban telt az este, csak szegény Gáborba fojtott bele a szót folyton Taki
Hú de jót motoroztunk ma!!! érzéssel dőltem be az ágyba, gondolom a többek is!
A kaland az élet, avagy ezt nem teljesen így képzeltük….
Amit nem írtam, Nemesi falucskában aludtunk az Airesul mic folyócska völgyében, a falu szélén álló EU-s. támogatásból épült családi panzióban. Fiatal pár által üzemeltett modern, mai igényeknek megfelelő épület , kellemes belsővel, jó berendezve, nagy terasszal,. A szállás ok. de az esti sétát nem ebbe a faluba tervezném…bár a környező hegyek azok csodásak.
Szinte egész éjjel esett., és még reggel is szomorkás ködös-bánatos időt láthattunk. Igazándiból nem bántuk a nomádkodás elmaradását. Reggel nyolckor indulás, szólt a terv, (mert ma jó sokat megyünk…) Sanyika pakolászás közben valami vízesést emlegetett a közelben amit jó lenne megnézni, de Taki nyolc tízkor bő gázt adott és elhúzott. Ott lentebb lesz egy benzinkút, ezt még este mondta, így a kevésbé ügyesek kissé leszakadva „megérzés” alapján követték az élcsapatot a kanyargós aszfalt úton. Airesul Mare duzzasztó gátnál megállt a csapat kicsit nézelődni. Kiderült Sanyika nincs meg, pedig hamarabb indult mint mi. Taki már épp elő vette a telefonját, amikor befutott Sanyika. Csak nem bírta kihagyni a vízesést…Campeni-ben megtankoltunk, majd egy erős balossal bevettük magunkat a hegyek közé. Föl, föl, föl, egyre meredekebb, egyre durvább ezzel arányosan egyre élvezetesebb, köves, vízmosásos úton mindenki vérmérséklete szerint húzta a gázt. Egyszer csak kibukkantunk az erdőből a hegytetőn, és valami csodaszép látvány fogadott bennünket. A felhők fölött voltunk, a bánatos csöpögős idő után szikrázó napsütésben vakítottak az alattunk lévő hófehér felhők. Volt is nagy álmélkodás, csak úgy „kattogtak” telefonok fényképezőgép alkalmazásai, készültek a szelfik.
Miután kicsodálkoztuk magunkat, tovább indultunk. Mentünk a hegyi utakon, mígnem leértünk egy mindkét oldalon meredek erdős hegyoldallal övezett völgybe,. Taki tájékozódott, majd közölte, jobbra megyünk egy kicsit, majd balra fel. Na, a kicsi lett vagy 100 méter, majd Taki hírtelen befordult az erdőbe, mi meg lendületből utána. Uram isten! A látvány láttán majdnem visszafordultam, a motorom meg hanyatt akart esni. Az út amire ráfordultunk, toronyiránt ment fel a hegyre, öklömnyi kövek görgetege, itt-ott víz által kimosott árkokkal fűszerezve nem volt túl bíztató látvány. De kiderült, az ijedtség fölösleges volt, simán feljött a csapat, folytattuk az utat. Csak mentünk, csak mentünk továbbra is fölfelé mindenféle utakon, ösvényeken, Taki elől rendületlenük tolta a tempót, majd kiértünk egy fennsíkra. 1800 méter fölött vagyunk, mutatta a GPS. Jobbra legelésző birkanyáj, aranyos barikákkal, meg….. meg ….. Azt a mindenit ekkora kutyákat még életemben nem láttam, és mind felénk jön! Elegánsan elhúztunk mellettük, majd nemsokára megálltunk egy kilátó ponton (video kutyákkal) Itt megint volt nagy „ááááá ilyen nincs” meg „hű de szép” . A kutyusok továbbra is barátkozni akartak, mi kevésbé, így gyorsan tovább álltunk, le a hegyről, a szokásos mindenféle utakon , egy ágakkal benőtt erősen köves hosszú patak meder emléke valahogy nagyon megmaradt bennem, míg végül a Lara patak völgyében végig tempós hepe-hupás köves, sáros kerülgesd a víztócsákat utacskán megérkeztünk Valea lerii-be. Na ez azért nem volt ilyen gyors mert közben lejöttünk 1800 méterről 750-re. Nagyon nem bámészkodtunk, megint szemben fel a hegyre, át a hegyen, másik oldalon le a Hideg Szamos völgyébe. Közben Tamásnak volt egy defektje, amit kollektívan javított a csapat, azaz mindenki beledumált a két aktívan dolgozó munkájába. Ezt nem így kell, én amúgy szoktam, stb.
Ha már leértünk a hegyről meg is ebédeltünk, ill. inkább uzsonnáztunk (mert már erősen délután volt. ) egy bolt-kocsma egység árnyas padjain. Látszott kissé késésben vagyunk, azért fáradunk is, lassan már tankolni is kellene, főleg nekem az extra nyolc literes fogyasztásommal.
Egy kis aszfalt, majd megint fel a hegyre, újabb jó kis kilátó pont (Varful Ijar).
Eddig tök jó együtt jött a csapat, tartottuk magunkat a szokásos Taki féle csapatban motorozás szabályaihoz. Hanem itt valahol történ egy kis baki. Csak sejtjük hol, de nem tudjuk biztosan, de tény, elvesztettük Robit és Jocit. Tanulságos a dolog. Egy elágazásban kicsit bénáztunk, Taki túlment az elágazáson, majd visszafordult, és elment jobbra. Akik közvetlen mögötte mentek azok között a nagy forgolódásban felcserélődött az addigi sorrend, és senkinek sem tűnt fel, hogy kettővel kevesebben vagyunk. Egészen a legközelebbi elágazásig, ahová elég szétszakadozva ért a csapat, mert Taki nagyon húzta neki, a por is nagy volt , szóval a lényeg kiderült hiányosak vagyunk. Állunk várunk, semmi, Taki visszamegy egy darabon, semmi, megint várunk semmi, telefont nem veszik fel, sms-re nem reagálnak. Basszus öt óra van, a Pádis még igen messze, nem beszélve Világosról, ahol a kocsikat hagytuk. Nem várunk tovább, indulunk tovább, döntött Taki, Joci járt már erre többször csak nem veszik el. Újabb hegyre fel, majd a gerincen tovább. A Pádis előtt Tominak újabb defekt, nyomunk bele defekt sprét, és gyerünk tovább. Kifogy a benzinem, de Kenditől kapok, innen takarékon megyek.
Kiértem Pásidon az aszfalt útra, elindultam le a szerpentinen. Annyira el voltam foglalva a benzin hiányával, hogy nem tűnt fel, egyedül vagyok, de legalább gurultam, hol motorral, hol üresben leállítva. Végül minden elfogyott, a lendület is, a benzin is, megálltam. Hívtam Takit, itt van előttem a benzinkútnál, de zárva van, és neki sincs benzinje. … Fasza! Kis idő múlva jött Sanyika, tartalékon, majd Gábor a hírrel, szintén tartalékon, Tominak újabb defektje van, aligha tud tovább jönni, mert a külső igen viseltes, itt-ott reped. Befut Kendi is, az óriás tankjával. Tomit menteni kell, kap mindenki némi benzint és irány Sudrigiu, ott van benzinkút, csak tíz km. Tankolás, kávé, kupaktanács. Taki, ő csak visszamegy Tomihoz egy ultra vastag belsővel, hátha…. mi hárman megyünk a kocsikhoz, Sanyika elindul haza lábon. Megkerült a két elveszett is, jött egy sms, hogy ők már a kocsiknál vannak……x#&@~ˇ* . Este 8, sötétedik, 150 km aszfalt a hegyek között. Hát nem esett jól. A seggem már úgy fájt, hogy minden lakott területen állva mentem át, és valahogy nem haladtunk, legalább is úgy éreztük. 11-re értünk Világosra, a telefonom addigra lemerült, így töltőre fel és örömhír. Tomi és Taki elindultak lábon, nem kell visszamennem. Mi tagadás nem bántam. 12-re megérkeztek a fiúk, bepakoltunk a Masterba és irány haza! Négyre már otthon is voltam, Tomi meg hatra.
A záró eseményektől eltekintve, azt gondolom, igen jó kis túrát tettünk az elmúlt két napban. Csoda szép helyeken igen jót motoroztunk, némi izgalommal vegyítve, és csak beesett egy-két izgalmasabb „Taki féle” szakasz is.
Taki köszi a vezetést, fiúk köszi a társaságot!!!
Mikor megyünk legközelebb?
Videó (vágott):
Videó (vágatlan a türelmeseknek):
Ezt is megéltük...
Akarunk vajon vágatlant is??
Akkor az igazán türelmeseknek itt a vágatlan is - hitted volna, hogy ebből jött létre a fenti? ;)
Taki beszámolója
(A beszámolók, videók még nincsenek készen... Gyere vissza - hátha elkészült mind... Hat napra számíthatsz.
Utoljára 2017.09.02-én volt frissítve... már csak egy rész hiányzik...)
Területe több mint 600e km2 (Magyarországé: 93e km2).
Lakossága: több mint 42 millió fő (Magyarországé: kevesebb mint 10 millió fő).
Báló Joci barátomtól már többször hallottam Yoshi-ról (az ukrán Takiról), aki egy Transalp nyergébe olyan területekre viszi el az érdeklődőt, ahová önként soha nem menne. Jó hírlére jellemző, hogy lassacskán már csak külföldiek mennek vele együtt motorozni… 😉
Joci évről-évre invitál erre az ukrán túrára, de mivel Magyarország felől Ukrajna csak útlevéllel közelíthető meg - az meg Takinak ugye nincs - plusz Szeged alsóhangon 350 km-re fekszik az ukrán határtól… szóval nem túl sok hajlandóságot mutattam.
Ellenben idén lejárt az összes hivatalos papírom, így amikor azokat csináltattam, elkészült életem második útlevele is (4500Ft).
Indulás előtt derült csak ki, hogy az Union biztosító - jó szokásához híven - idén se küldte ki a nemzetközi zöldkártyát és az előző meg már pár hónapja lejárt. Mivel hétvége volt - esélyem se volt a gyors pótlásra. Szerencsére a Djebelem a K&H-nál van biztosítva - náluk, befizetés után, automatikusan jön a zöldkártya. Nincs veszve semmi.
De ezt a 400 km-es odautat ezt nagyon nem akarta sejhajom. Próbáltam még papírkutyát találni, de a többiek kemények voltak és talpon mennek - így kénytelen voltam végig unatkozni az utat az MB100 fedélzetén.
Szeged-Mátészalka
Azért Mátészalka, mert ott lakik Ales, akinél ott hagyhatjuk az autókat, nagyobb csomagokat. Mátészalkától már csak kb. 30 km-re van az ukrán határ. Jó az, ha baj esetén van a közelbe egy kimentő autó.
Reggel 9 után indultam és 14:00 körül érkeztem meg… ez bizony 5 óra autózást jelentett. Ha bevállalom az autópályát, akkor kb. egy órát tudtam volna spórolni, de sokkal hosszabb lett volna a táv (398 km vs 441). Mivel az MB100 nem a sebességéről vált híressé, így ez nem is volt kérdés. Először a 47-es főúton mentem Békéscsabáig, majd Debrecenig, ahonnan is a 471-es útra álltam rá Mátészalkáig. Nem volt ez túl bonya. Mindenesetre a bekapcsolt GPS-em többször próbált eltéríteni, mert szerinte sokkal jobban járnék, ha kimennék például az M3-as autópályára… de nem hagytam magam. ;)
Mivel először jártam Alesnál és tudtam, hogy a megadott cím igazából inkább csak irányadó. Mert valami olyat mondtak, hogy nem is abba az utcába kell megállni, hanem egy másikba. Így nagy örömömre szolgált, amikor “egy másikban” megláttam egy kis furgont, amiben egy motor körvonalait véltem felfedezni.
2017.08.04-05 Suzuki DR 250 Djebel XC Off-Road test!
Spontán feldobott hétvégi motorozásra jött a válasz Taki részéről hogy ok!
-Péntek-szombat?
-Gyerünk!
OK hogyan készüljek, csillagtúrázunk vagy vigyek sátrat?
Taki: - "Annyira meg fogsz halni, hogy az első nap könyörögsz, hogy indulhassunk haza!"
Itt már sejtettem, hogy meg leszek fingatva mivel a legutóbbi szöcsketúrát "light-os kirándulós-nak" hívta.
Mivel a Djebelt két nappal előtte vettem ezért gyors szervíz (olaj, szűrők, betétek) persze az indulás előtti éjjel, majd pénteken dél körül már kint is voltunk. Teherautóval vittük a mocikat igy a szállás adott volt - csillagtúra hurrá!
Irány a terep olyan Takis kezdéssel... Gondoltam fél napra elég lesz három liter fagyasztott víz hát nem lett elég, már az első egy órában elfogyott a fele! Úgy éreztem akkor, hogy kb. húsz litert kellett volna vigyek.
Utat, ösvényt csak épphogy érintettünk, patak medrek kaptatók, sűrű erdő fák között veretős fel csúszós le, ja olyan száraz volt az erdő, hogy porzott! Azt sem tudtam hányas a kabát rajtam, csak téptem-húztam és a kis Djebel mindent megcsinált helyettem :-)
Nem tudom hogy festhettem, de Taki rám nézett és csak annyit mondott hogy:
- "na jó menjünk együnk egy jégkrémet" azt hiszem ez mentette meg az életemet. Valahogyan mindig nagyon jól ráérzett, hogy fojtogatás közben mikor engedjen egy kis levegőt :-)
Pihi után tempósabb kanyargós erdei ösvények majd megint egy kis hard - megint ösvény - megint hard. Egész jól ment, sőt talán kezdtem is kicsit elbízni magam. Egy kisebb faluba érve hirtelen balra fordultunk két kerítés között másfél méter lehetett a hely és tele volt építési törmelékkel meg békésen kapirgáló tyúkokkal, akik visítva repkedtek szét előttünk a forró napsütésben. Elég meseszerűnek tűnt, mintha nem is velem történt volna hanem csak egy filmben nézném...
Megint balra kicsit jobbra persze végig fokozatosan felfelé majd egy keményebb kanyarból kiérve azt látom, hogy autó nagyságú sziklák! "Taki baszki triálról nem volt szó!" Hogy hogyan mentem fel fogalmam sincs, de megcsinálta(m). Aztán egy napsütéstől kiégett füves kaptató, nem tűnt vészesnek neki is vágtam de a végére elfogyott az egyes, kicsit visszavettem a gázból majd újra rácsavarva olyat repült, hogy azt hittem soha nem ér földet. Ok, gondoltam nem volt elég a lendület.. 2-es! lendület majd vissza 1, hát ez sem jött össze ezt a porfelhőt láthatjátok a videón:-).
Nem jó, nincs tapadás nem tudok felgyorsulni… fogjuk a gumira!
Gyerünk krajcolva! A kiégett fű úgy csúszott, hogy keresztbe állt a motor alattam. Taki néz rám értetlenül... Mi van, nem akarsz feljönni?
Gyerünk még egyszer! Persze perec megint, akkora hogy kb. négy métert bukfenceztem hátra majd a galagonyás állított meg. Itt lett két ujjas a kuplungkarom :-)
Mondtam Takinak azt hiszem mára kimulattam magam, gyerünk vissza az autóhoz!
Útközben vettünk tojást az otthonról hozott erdélyi szalonnához, hagymához, és paradicsomhoz. Taki mondta, hogy a látottak alapján inkább viszi Ő a tojást, jó döntés volt mivel egy jobb kanyarban csak azt látom, hogy szikrázik valami előttem..! Hát az - az én új Djebelem! Az oldalára dőlve… én pedig utána pár méterrel lemaradva! Végre megáll - egy az út szélén parkoló Dácia mellett egy méterrel - aminek az oldalára az van írva, hogy Policija!
Én még futni sem tudok Románul, de a rendőrnek meg sem kellett szólalnia minden az arcára volt írva. Visszanézek az útra és látom, hogy egy 20 méteres olajfolt volt a meglepi okozója. Mutatom a rendőrnek a kérdőre vont szemöldökre, erre a válasz: "tempó problem" Én korábban - hogy-hogy nem - leszakítottam a rendszámtáblámat így jobbnak láttuk ha tovább állunk.
A vacsi mindent feledtetett, majd fürcsi a közeli bányatóban naplementében :-) na ezt nem adtam volna még San Alfonso Del Mar-ért sem! Másnap felkerült előre egy 12-es lánckerék és leengedtem a gumikból kb. 1 bárt, igy maradhatott 0,5. Taki sokszori nekifutással belsőt cserélt, de legalább 20x elmondta, hogy Ő mennyire utál szerelni.
Kerülgettünk forgolódtunk majd azon vettem észre magam, hogy ott vagyunk ahová tegnap nem jutottam fel! Na azt ott tényleg látni kellett ......... ezt leírni nem lehet, azt látni kell!
Visszafelé még benéztünk egy nagyon durva mederbe felfelé majd ugyanott vissza (videón) csak hogy érezzem a törődést, de a végére egy kellemes tempósabb erdei gurulással érkeztünk vissza az autóhoz.
Felejthetetlen élmény volt rengeteg meg nem említett kalanddal, képpel, videóval amit nem lehet leírni ezt át kell élni és látni kell!
Videó:
Már elég régóta hívogatnak a srácok, hogy legalább egyszer menjek már el velük az erdélyi Remetére, mert ott olyanokat lehet gurulni, hogy ihaj... Mivel most a hétvégén tényleg semmi dolgom nem akadt, és a Dr350 is (Robi hathatós segítségével) kezdett összeállni, úgy gondoltam, hogy egy próbaút senkinek se fog ártani. Péntek délután 4-re beszéltük meg a randit, amit majdnem sikerült is lemondanom, mert kiderült, hogy a szervizbe berakott mindkét belső anyaghibás volt, így induláskor vettem észre, hogy felnin van elől és hátul is... Felhívom Gábor, hogy reménytelen - mondja, nem gáz... még ő se indult el, álljak neki nyugodtan a szerelésnek.
Ha tudnátok, hogy én hogy utálok szerelni...
A hátsót kicseréltem. Nem volt egyszerű, mert valami extra hülye vakszelepet sikerült bele vennem, aminek olyan rövid volt a csavarszára, hogy alig fért alá a gumi pereme... De megvolt. Az elsőt meg felpumpáltam, majd szerelünk ott, most elég, ha a kocsiig kibírja.
Kibírta.
A négyórás indulásból lett egy kis híján 6-os... így a vacsorában már nem is reménykedtünk. Későn este értünk Remetére a Turul panzió/kempingbe... Kis faház 90 lejes bérleti díjjal (már ha jól értettem), kapásból kértünk 3-at, így mindegyik házba pont ketten maradtunk (amúgy 4 személyesek, egy két személyes ággyal és egy emeletessel). Csicsi-ja...
Reggel korán keltünk, defekt szerelés... Lángon sült lángos reggeli (a lényeg, hogy így totál olajmentes). Majd irány a terep.
Remetéből át motoroztunk Mezgédre, ahol is a családi kirándulások alkalmával oly gyakran igénybe vett pihenőhelynél tértünk le a murvás útról és kezdtünk ismerkedni a tereppel. A Dr350 egész ügyesen vette az akadályokat, bár a több mint 5 éves gumiabroncsok tapadása azért érezhetően hagytak maguk után némi kívánni valót. ;) A többiek is jól boldogultak.
Indulás óta még egy óra se telt el és mi már a Jád völgyében koptattuk, az amúgy igen kopatos aszfaltot. Itt megnéztünk egy kilátó helyet, ahol is a turisták tömege miatt inkább csak szépen átaraszoltunk, nem álltunk meg. Majd egy elég kemény kőomláson keresztül elindultunk az Istenek havas irányába - persze nem állt szándékunkba eljutni odáig, csak a fennsíkon a Turul vendéglő tulajdonosának a faházát akartuk meglátogatni. A kőomlás - nagy meglepetésre - köves volt és omlós és iszonyat hosszú... Mindenkinek meg kellett állni legalább egyszer pihentetni a kezeit, mert valami iszonyat rázott az egész, kivette az erőt rendesen az emberből. Az omlás végén egy meredek fenyőerdőn átvivő turista úton lehetett feljutni a fennsíkra. Sajnos a Zaránd lágy lejtőihez szokott Hisztis barátunkat váratlanul érte a kőtenger ezen iszonyat mennyisége és többször próbált a kardjába dőlni. De Zolika mindig hitet és reményt vert belé. A lényeg: felért ő is.
A faháznál kis ejtőzés, kávézás... pihi.
Majd a piros jelzésen leereszkedtünk a Jád völgyébe ismét (persze itt is okoztak meglepetéseket az utat elzáró, kidőlt fák kikerülése). Beültünk a büfébe egy jégkrémre, üdítőre (köszi Zolika! - nálam egy fillér se volt...). Majd átvágtunk a Jád patakon és felmentünk a Bulz kőhöz (ami szerintem nem az volt, de majdnem). Valami iszonyat jót motoroztunk ezen a részen - nagyon kellemes erdei ösvényeken vezetett minket Zolika. Még a végén levezetésnek tartogatott kellemetlen patakmeder se tudta teljesen lemosni az arcunkról a mosolyt... Ugye fiúk? ;)
Gábor és Zoltán csak a hecc kedvéért még felfelé is bepróbálta az amúgy tényleg elég extrém medret.
Pikk-pakk visszaértünk a kocsihoz - épp időben, mert a kis dr350-ből kb. egy kilométerrel előbb kifogyott a benzin és csak nagy durrogás közepette jutott néha-néha a karbiba a rázódó tankból egy-két csepp. Csak megjegyezem: összesen nem mentünk 90 km-t se, így az dr előző gazdája akár be is kaphatná... így elkarbulálni egy motort, ehhez már tehetség kell.
A túra összességében iszonyat tetszett. Soha nem hittem volna, hogy egy általam ennyire ismert területen ennyi ismeretlen hely van még. ;) A terep is első osztályú volt - az előző este esett az eső, így por nem volt... a tapadás isteni. A társaság olyan, amilyen... - kicsit kötekedős, de majd jól a tökükre lépek. Viszont vitathatatlan, hogy ez a túra összességében kb. 15e Ft-omba került (ezek csak a túra költségei, a motor karbantartást hagyjuk), na ennyiből 3-4 napos túrákra szoktam menni vagy a Zarándra minimum 3-szor. Szóval srácok: sajnálom - ez soha nem lesz az én túrám. Tudom-tudom... a szállás, a zuhany megfizethetetlen... - nektek. ;)
Vágott videó zenével:
Teljes, vágatlan videó, zene nélkül:
Naponta frissilő tartalom! Gyere vissza és nézd meg holnap is. Már csak 2 db videó és 2 db élménybeszámoló várható... remélem, te is bánatos vagy emiatt... ;)
Sosem jártam még Ukrajnában. Mindig izgalmas dolog egy új ország szokásait megismerni, belelátni az ott élők mindennapjaiba, pláne egy olyan területen, ahol az elmúlt 100 év történelme heves viharokkal vonult át. Ezzel az izgalommal vágtam neki vasárnap reggel a mátészalkai találkozásipontnak. Kicsit hamarabb érkeztem a megbeszélt időpontnál, ne kelljen kapkodni a készülődéssel; próbáltam a pontos címet keresni, de többszörös GPS támogatással is csak a közelébe jutottam annak, mint az később kiderült. A közelben beálltam az árnyékba, pakolászni kezdtem. Hamarosan egy ismert MB 100 tűnt fel, Takiéhoz hasonló, teljes meglepetésemre pontosan az… Hiszen azt mondta nem jön… Csatlakozott az árnyékos pakoláshoz, majd kis idő múlva befutott a csapat is, ki 2, ki 4 keréken. Gyors bemutatkozás mindenféle nyelven. Összeállt a 10+ fős nemzetközi társaság. Belga, osztrák, német és svájci részvevőkkel színezve.
Valahol Kocsord közelében az egyik motor benzin cső csatlakozója el kezdett szivárogni, lehet a ’zoxigén volt kevés, mert ott a ’vízbül is kiveszik. Rutinos, gyors szerelés, irány a határ. Az Unió és a vad kelet határa, ahol minden le van szabályozva. Kis papír felvesz és mint egy rendes akadályversenyen, az összes pecsétet meg kell rá szerezni, csak utána lehet kihajtani a sorompón. Nagyon elszoktunk már az efféle alaposságtól. Tankolás és pénzváltás az első kúton, kb. 10HUF/UAH (Ukrán hrivnya) ; 26UAH / 1 liter benzin… Sokkot kaptam. Összeállt a csapat 17 motor és lovasa.
Gonda Tibor tollából:
A takacsek.hu-t olvasgatva, a videókat nézegetve és pár Taki-fél túra és mopedrally után Robi barátommal elhatároztuk, hogy mi is nekivágunk terepen a Zaránd hegységnek, majd a Nagy Bihar csúcs meghódítása után megpróbálunk eljutni a Pádis fennsíkra. Az útvonaltervünk nem volt túl bonyolult és túltervezett, ami önmagában garantálta a változatos kalandokat. Tulajdonképpen az alábbi pontok között navigáltunk gyalogos módban:
3 napra terveztük a túrát, mivel úgy gondoltuk, hogy a szöcskékkel (TTR 250, DR 250) szépen fogunk haladni és egyébként is Robi felől kívánság volt, hogy inkább csak barangoljunk, túrázzunk. Szóval lájtos murvás utak, kis dombok, szép tájak, semmi motortolás, sziklás meredély, patakmeder. :) Persze az élet megint mást hozott, de kezdjük az elején.
Budapestről kezdtük koptatni a gumikat a 0. nap és alvás után Békéscsabáról indultunk a Világosi várhoz szinte végig aszfalton. Gyors tankolás, majd irány a vár. Felfelé menet megláttuk a videókból ismerős „zergecsapást” és kis tanakodás (fejbiccentés - > ok válasz) után nekimentünk. Sikerült persze az elején elakadnom, de újra tudtam indulni. Rá 10 méterre leesett a tanktáskám, megint meg kellett állnom. Róbert, a gyári áttételű és alsó, közepes fordulaton elég karcsú motorjával persze a megállás után el sem bírt indulni. Némi szerencsétlenkedés után megint haladtunk, de a vár alatt megint elakadtam, mivel egy iszonyú meredek csúszós kaptatón az utolsó pillanatban vettem észre egy jobbost, és nem bírtam rendesen rákanyarodni, majd elkezdtem motorostól visszacsúszni. Leszálltam és csúsztam tovább az apró köveken. :) Szerencsére egy idő után jött Robi és közös erővel mindkét gépet fel tudtul tornázni. Róbert új kuplungja rögtön be is járódott, fél napig tekergette, mire újra hadra lehetett fogni. Itt értettem meg, hogy milyen fontos, ha extrém helyeken az ember információt kap arról, hogy mit hogy érdemes megoldani. Itt nemigen tud az ember elindulni, ha már megállt.
A tavalyi simsonos Bihar túrán és a zarándi robogós túrán belelkesülve, idén se hagyhattuk ki.
/csámpás szemszögből/
Tavaly meg hívott egy kedves barátom, hogy robogózhatnék velük egy hétvégét, amolyan Péter megmentés címen. Csak ne legyen otthon a gyerek!
Ez a gyerekmentő túra olyan jól sikerült, hogy idén is el mentem velük Zarándolni, és Biharolni, csak egy hét vége, nem lehet durva! Hát összeszedtem magam, felkészültem, egy robogót a Laces barátomnak is felkészítettem, simsonos ember lévén csak ne jöjjön váltós motorral ! Gyöngyös-Adony-Szeged, Adonytól legalább nem utazok magamban. Felvettem a Lacikát, estére le érve Szegedre. Egy igen hosszadalmas szúnyogetetéses, bepakolás, és felkészülést követően, egy rövid éjszaka és a kis csapat - Taki, Peti, Lacika és jó magam - végre úton voltunk Világos felé.
A Vár és a hegyek már ismerős látvány, sokszor voltam már itt, de mindig jó érzés újra látni. A benzinkút a találkozási pont, itt csatlakozott hozzánk Tibor, az ötödik elem, avagy Spiderman.
Tankolás, és felmálházás után végre motoron vettük célba a hegyeket. Az első rendesebb emelkedőknél egyből kiderült hogy ki jött széria robogóval, illetve ki használja sík vidéken a robogóját, de a súly/lóerő arányokra is egyenes rálátásunk lett.
"A HEGY " hihetetlen, a látvány, a helyek melyeket autóval sosem láthat az egyszerű városi ember.
Igaz meg kell érte izzadni egy rendesebb robogóval is, Tibort el neveztük Siderman-nek annyit pókozott a lábaival . Az emelkedők rendszeresen ki vettek mindig egy kicsit a motorokból és belőlünk is, legtöbbször nem mi hanem a kuplungszag ért fel elsőnek a csúcsra. Volt hogy a félelmeink: pl . Medve, A benzin hiány, A viz hiány, sokkolta a csapatot, de mindig megoldottunk minden problémát.
A Nagy Bihart majdnem minden lehetséges módon megközelítettük, amikor viszont ténylegesen fel is ért csapatunk, a Tibi kis Free-je feladta - végleg. Kiváló kis ügynök volt, de az első tengely törés az nem játék. A Taki féle robeszok zokszó nélkül teljesítették a csúcs támadást. Sajnos a BWS különítmény a ritka levegő miatt, légszomjjal küzdve jutott fel.
A halott motorral hátrahagyva a Pókembert, négyen indultunk le a Biharról, szinte zökkenő mentesen, már-már könnyeden ereszkedtünk le a "KÖVES" útig. Innen már nem lehet semmi baj, hisz a nehezén már túl van a csapat, és a kocsiig már nem lesz terep!
NEM!
A robeszok a Hardos terep után, úgy mentek pikk-pakk tönkre az aszfaltos úton hogy csak pislogtunk. Defekt, ragasztás, defektjavító spré, minden játszott. Aztán kipufogó törések, sorba. Gáz felakadás.
A haldokló gépekkel egy fagyozónál vártuk meg az autós mentést. A hangos, kipufogótlan gépekkel nem mertünk tovább menni. Estére elértük a határt, a megfáradt szótlan csapattal.
Kimerülten már nem indultunk haza Szegedről, az éjszakát még ott töltöttük, élvezve a Takács család vendégszeretetét.
A végső gondolatom a túráról mint a tavalyi: Szép volt.
A Lacika szerint optimális.
A Taki szerint Hisztis.
A Tibinek családi lett, hisz a családja mentette meg a Csúcsról.
Nagy vonalakban ilyen volt, ha jövőre meghívnak szívesen megyek újra.
(Nyugi! Meg leszel híva...)
Taki ismét meghirdetett egy őrültséget, nekem sem kellett több, jelentkeztem is. A jól bevált kis Honda MT motorommal szerettem volna menni, de a többiek meggyőztek, hogy ez a túra bizony erősen robogóra lesz hangolva. Értsd: minden elénk kerülő meredélyt bepróbálunk, lévén a robogó hajtása erre messzemenően alkalmas.
Gyors robogó keresésbe kezdtem és az ismeretségben találtam is egy elfekvő Piaggio Free-t a túra előtti hétvégén. Budán állt egy tűzoltósági telephelyen már több mint egy éve. Gyorsan beröffentettük, levegő a kerekekbe, aztán próbaképp irány Békéscsaba. Útközben mindent rendben találtam, érkezés után átnéztem, kapott új légszűrőt és várta az indulást.
1. Nap:
Találkozó Világosnál (Siria), a puhányak autóval jöttek, én lábon. :) Tankolás, pakolászás, aztán fel a várhoz. Már itt én voltam a leglassabb, de 15-20-al azért felszáguldottam. A Zaránd kemény hely. Az első hosszas, combosabb emelkedők egyikén a kis Free kuplungja megadta magát. Egyszerűen befogott, így álló helyzetben is menni akart. Vagyis a motor nem tudott felpörögni, hanem szépen zúgva tolt. A baj csak az volt, hogy ez annyira volt elegendő, hogy saját magát vigye. Az anyát persze nem tudtuk volna a kuplung végéről leszedni, ezért két választásom volt:
1. Hazaindulok 20 perc után
2. Továbbmegyek és tolom a motort minden komolyabb emelkedőn.
Úgy döntöttem, hogy ameddig nem lassítom, zavarom komolyabban a többieket, addig megyek velük. Így hát szép szolgaian pókoztam, toltam a motort, illetve ahol lehetett, leállítottam (patakmeder pl). Mivel a többiek ezt jól tolerálták, sokat is viccelődtünk, így egyértelmű lett, hogy végig akarom csinálni, ha lassabban is. Taki is segített és Lacika is mindig megvárt, sőt két extrém esetben robogót is cseréltünk. Érdekes volt látni, hogy az övét is tolni kell, ha én ülök rajta, a Free pedig megtáltosodott alatta. ;)
Takinak ezúttal is komoly nyomvonalat sikerült összehozni, szenvedtünk nézelődtünk, segítettük egymást, elkeveredtünk, de mégis jól haladtunk. Egészen Gurahontig jutottunk, ahol is egy vadregényes helyen letáboroztunk. Nekifutottunk a Free kuplungnak, de nem jött össze. Félig sötét volt már, üldögéltünk a tűz körül, amikor látom, hogy Tomi kikerekedett szemekkel néz. Lacikának is mutatja, az arcukon félelem, döbbenet. A félhomályban úgy látták, hogy 100-120 méterre egy hatalmas medve ül és bámul felénk. Szerencsére nálam volt a lámpám, odavilágítottam és kiderült, hogy csak egy fatörzs. :) Azért a sorozatosan érkező hírek az elszaporodott medvékről csak belénk ültették az ideget. Elő is került Lacika dió pálinkája, és többen magunk mellé készítettünk valami hatásosnak vélt fegyvert, én például a kanállal és villával ellátott 2 cm-es pengével ellátott medvecsiklandozó késemet. :)
2. Nap:
Szerencsére éjjel „csak” vaddisznók lármáztak, arra meg rá se bagóztunk. Reggel gyors pakolás, mosdás és irány a Nagy-Bihar. Tankoltunk, jégkrémeztünk, kicsit aszfaltoztunk, szereltünk és persze kicsit el is keveredtünk, okulásul leírom a sztorit, mivel egy jó öreg hibát sikerült elkövetni. Elindul a csapat egy hosszú úton. Egy robogóból természetesen rögtön kifogy a benzin. Taki és a fia megy tovább. Mi megállunk, tankolás után nyomás utánuk. Mivel ők is teljes sebességgel mennek, nem érjük őket utol, de tudjuk, hogy kajálásra alkalmas helyet keresnek, ergo figyeljük őket az út mentén. 10-15 km után már gyanús a helyzet és elkezdünk kételkedni. Egy kicsit becsapós kereszteződésnél megállunk, Takiéknál persze nincs telefon. Tomi emlékezett, hogy valami Körös hídhoz kéne eljutni és egy kereszteződésnél balra kanyarodni. Gyanús volt ugyan, hogy nem állnak ott, de mégis elmentünk arra pár km-t. Sehol senki. Visszamentünk és Taki már várt, ők mentek tovább egyenesen és nem is olyan messze vártak. Volt némi vita, de végül mindenki lecsitult. A tanulság, hogy be kell tartani a csapatban motorozás szabályait és meg kell bízni a másikban. (Írom ezt én, aki előtte kétszer hagytam el a csapat hátsó felét. :))
A Nagy Biharhoz közeledve hatalmas „emelkedőkomplexum” fogadott, ez volt a második alkalom, amikor Lacika, ha csak részben is, de megszánt és motort cseréltünk. Belepusztultam volna, ha oda fel kell tolnom. Felérve a csúcs közelébe tanakodtunk, hogy megpróbáljuk-e, de nem volt már benzinünk. A Takács család és jómagam persze nem bírtunk magunkkal és nekimentünk. A sánta Free a 130 kilóm alatt az 1/3 részig juthatott, onnan toltam egy darabig. Taki felment a kövekig, de ott megakadt, így visszafordult és elhatároztuk, hogy megkerüljük a hegyet és holnap törünk a csúcsra. (Szó szerint így lett. :))
Ezután megint olyan meredélyen ereszkedtünk le, amitől bedurrantak a karok rendesen. De megérte, mert Poiana faluban volt sör, jégkrém ás egy tuti szálláshely kiülővel, hintaággyal és minden földi jóval. A motorok egész jó bírták, semmi jele nem volt valami végzetes meghibásodásnak, pedig addigra már kaptak tisztességesen. Nekem végig borzasztóan rázott az eleje, de mivel friss motor volt, nem tudtam, hogy ez természetes-e és tulajdonképpen nem is vártam mást az öklömnyi köveken, így csak kicsit aggódtam, hogy szét fog hullani. Este tűz, szalonna, leves, sör, pálinka, jégkrém, hosszas eszmecsere. Tudtunk élni. :)
3. Nap
Hűvös éjjel, szép reggel, nulla pára. Tankolással kezdtünk, de persze azon a pár km-en is kifogyott a benzin a Tomi gépéből. Felkészült ő, csak elajándékozta az összes benzinjét a szárazabb gépekbe. Lacika elhúzta a kútig, tankolás után szép utakon megkerültük a Bihart. A 75-ös úton volt egy gázbovden szakadásunk. Még ezen is tudtunk nevetni, mivel Lacika gázkezelési technikája láttán csoda, hogy eddig bírta. A szerelés a napon zajlott, a jégkrémet közben pedig a hűvösben ettük meg. :) Utána hosszas szerpentin, majd murván felmentünk a Nagy Biharra. Mindenki a maga tempójával, én persze leghátul. Az utolsó métereken tartottam már, amikor a robogó eleje elkezdett teljesen mást csinálni, mint amire én gondoltam. Defektre gyanakodtam, de sajnos teljesen más volt. Kettétört a tengely és kifordult a kerék. Feltoltam és bejelentettem, hogy én bizony itt letáborozok. Lehet, hogy tudtunk volna valamit kezdeni a hibával, de ott, 1850 m magasan, az aszfalttól 20 km nagy kövekkel teliszórt murvás úttal nem akartam kockáztatni, így szóltam a családnak, hogy nincs-e kedvük szétnézni a Nagy Biharon. :) Szerencsére jöttek első szóra, így családi kirándulás lett a hard robogós túrából. A várakozás is eseménydúsan telt, mivel pont volt ott egy magyar család, akikkel elmentünk a környéken szétnézni, mielőtt a mentés megérkezett.
Összességében hatalmas élmény volt, mentem, ameddig csak lehetett és a 2-3 literes fogyasztásnak köszönhetően az eddigi legjobb ár/idő/adrenalin és élmény arányú túrámon vagyok túl. Köszönöm a szervezést Takinak!
