Yoshi-féle ukrán túra - Kendi szájából

Először hadd álljon itt egy kis összefoglaló videó - aztán Kendi tollából egy kis beszámoló és napi bontásban a videók...
A cikk legvégén pár általam készített fénykép (Samsung Galaxy S7).

Ukrán túra első nap

KTM vs DR: 3:0

Az alábbi írás közel sem adja vissza a vasárnapi túránk hangulatát, történéseit. Mert ez egy szokványos „Taki” túrának indult, míg nem beütött a krach. Az „önjáróvá” vált csapat végig csinálta a napot, volt iszonyatos por, nagy mellé menések, improvizálások, kalandos megoldások, műszaki hibák, na mos mi a fenét csináljunk pillanatok. Nem mellékesen egy eszméletlen jót motoroztunk. Jelige: Mindig az a legjobb túra, ahol Taki nincs ott

Nem mellékesen egy eszméletlen jót motoroztunk.

Miután Taki motorját sikerült üzemképessé tenni, de a túrán nem tudott tovább jönni, így rám ruházta a túravezetés feladatát. Nem így terveztem a mai napot L Mivel én nem készültem erre a feladatra, így rögtönöznöm kellett. Némi térkép tanulmányozás után, fejben összeállt  kb. merre kellene mennünk, a hat fős csapattal. Kezdésnek megcéloztuk Casoya-t, mivel Robi ott várt ránk. Rögtönözve, némi torony iránt  menéssel megspékelve rátértünk az évadnyitós track-ra, ott le a köves patakmederbe….jó kis játszótér J A csapat kissé megizzadva érkezett Casoyara.

Begyűjtöttük Robit, elindultunk Nádas felé egy régebbi bálnás nyomon. Itt sem sikerült végig a track-en mennünk, így ismét némi plusz izgalmat becsempésztünk az útba. Nádasra nem mentünk be, elindultunk délnek az erdei úton ami Conop felé megy. Gondoltam, majd valahol átvágunk a hegyen, kelet felé, a Solymosra vezető útra. Sajnos a Garmin gps. térképemen nem találtam utat ami átvisz a hegyen, így improvizáltunk. Egy kissé elhagyatottnak tűnő, de járható köves, törmelékes feljáró után az út egyre rosszabb, keskenyebb lett, a végén már egy erősen benőtt vadcsapáson küzdöttünk fölfelé magunkat….. meredeken és hosszan, (Nem mindenkinek volt őszinte a mosolya :)) míg nem egyszer csak elértünk egy erdei utacskát ami viszonylag járhatóvolt, ezen  leereszkedtünk a völgybe. Újabb hegy állt előttünk, újabb feljáró. Itt elvesztettük Robit, aki elfelejtett szólni, hogy nem jön tovább L így öten folytattuk, mindenféle járt de inkább járatlan útmaradványokon, mígnem a tetőn elfogytak az utak… Így a meredek erdős hegyoldalon jó diákhoz illően amolyan Takisan elindultunk lefelé a járatlan erdőn keresztül „légvonalban”, harántolva, kerülgetve a kidől fákat, csúszkálva a törmelékes avarban. Ha ott vissza kellett volna mennünk…… Mondjuk a vége elég meredek volt, szó szerint, de egy-két kisebb eséssel sikerült megúsznunk, leértünk a völgybe, előttünk széles erdei út. T. Tomi gyorsan kicserélte az eltörött fékkarját….Ráálltunk a „Baráti szopás” track-ra, és a Solymosi várig igen rendes tempót menünk, a végén az egy nyomos, kanyargós, itt-ott sziklás utacska hab volt a tortán.  Itt megpihentünk, kiderült K. Feri elfáradt, de még megpróbálja, de a várból levezető meredek ösvényke segített eldöntenie, hogy akkor itt befejezte. Búcsút vettünk egymástól, négyen maradtunk. Irány világos, az eddigi nyomon. Mentünk ezerrel mert három óra elmúlott. Ilyen köves feljáró, olyan ösvény, erdő mező, van ezen e nyomon minden. Aztán egyszer azt vettem észre, nincs mögöttem senki. Visszamentem. Sanyikának nem indult a motorja, nem megy az önindító.  Tolásra se megy, berugókar nincs. Ülés le, önindító relé ki, két vezeték összeköt egy fogóval, és már pöfög is a gép. Egészen a legközelebbi hosszú egynyomos ereszkedésig, ott megint leállt. Ülés le……… A legközelebbi aszfalt utat keresztezve Sanyika érzékeny búcsút vett tőlünk, kis csapatunk három főre apadt. Na most már tényleg húzzuk neki, mert egy óra múlva sötétedik. Jól haladtunk, egészen addig….. amíg meg nem láttam a track-en az a kis kitérőt, amit tavaly Taki a „baráti szopás” keretében mutatott nekünk. Mert valami olyasmit találtunk mondani, hogy még nem fáradtunk el L Meredek egy nyomos ereszkedés, lent árkon át, lendületből fel a meredek partoldalon majd tovább a járatlan erőben. Öt perc az egész, ha megy. Ha nem akkor egy óra, mint tavaly. Nézzük meg!!! Öt perc alatt megvolt. ill. majdnem. Tamás már túl a kritikus részen álló helyzetben eldőlt a DRZ-vel, és utána nem indult a motorja  L  Szemrevételezés.

Valami megnyomta a karburátort, az oldalra elmozdult egy jó centit, szétcsúsztak a csatlakozások, széttörött a karter gáz szűrő-összekötő műanyag doboz (vagy valami ilyesmi). Na most akkor mit csináljunk? Ülés le, tank le, szerelés, ötletelés. Jó háromnegyed óra elteltével a motor újra járt, indulhattunk, épp időben mert mér erősen sötétedett. Fél óra elteltével, már Világoson voltunk. Érzékeny búcsú, pakolás, indulás haza. Izgalmas nap volt J

Szankon újra buli!

Mopedtúra 2019, avagy Mopedekkel a Transalpinán át a Transfogarasra

Gonda Tibor élmény beszámolója pdf formátumban itt olvasható (ne hagyd ki, klikk a linkre!): http://www.takacsek.hu/images/gonda-mopeddel.pdf

Janner barátunk felvetette, hogy mi lenne, hogy idén a mopedrally-s csapat tisztán mopedekkel neki vágna a Transfogarasnak... Na? - egye kutya! El kezdtünk szervezkedni, gondolkodni a dolgon... vagyonokat öltünk az ötletbe. Szép lassan gyűlt is a csapat.

A nevezés feltétele: egy tisztán pedálos erővel is mozgásra bíró (akár kilométereken át is) moped megléte.

Bencsik Tamás barátunk felvásárolta az összes ócska 207-es Babettát a környékén és azokból próbált összerakni valami magashegyi mopedet. Mivel nem idegen tőle a CO hegesztő és a motortuning se, így a végtermék is sokat ígért:

Kapott egy profibb biciklis első telót, tárcsafékkel... akkor már hátra is tárcsafék, a biciklis és a motoros oldalon is változtatható áttétel (több fogaskerékkel - lánc átpakolással.. stb...). A Budapest-Szeged offroad mopedrallyn ki is próbálta a szerkentyűt. Jól teljesített.

Gonda Tibor barátunk több vasat is tartott a tűzben. Csináltatott magának Bencsik úrral egy hasonló Babettát. Vett egy Peugeot 103-at és még egy rakás mopedet. Végül az otthoni teszt körök alatt úgy döntött, hogy egyikkel sem mer neki vágni. Végül rábeszéltem, hogy vegye meg baráti áron a nálam kallódó postás Piaggio Si-t, ami minden különösebb átalakítás nélkül is alkalmas nagyobb terhek cipelésére - hegyi körülmények közt is... Ennek csak az volt a baja, hogy nem bírta az országúti 40 km/h-ás utazót. Ezért kicseréltük a hátsó kerekét egy kicsit hosszabb végáttétellel bíróéra... - nem kellett volna. ;) Szóval Tibor látatlanban utalta a pénzt és az indulás előtti délután lejött  felkészíteni a motort a nagy útra...

Bájer Tibor barátunk nem sokat tökölt a kérdésen - a mopedrally-n már jól teljesített Babetta 201 (lehegesztéssel egysebességesített) mopeddel és nagy-nagy lelkesedéssel vágott neki az útnak.

És ott voltam ugye én... aki egy frissen vásárolt, de a Mopedrally-t már megjárt variátoros, hosszú végáttételes, de nagyra fúrt hengeres Piaggio Bravóval áltam a célhoz.

A gond csak az volt, hogy a túra indításának a peremfeltétele az öt résztvevő volt... ez bizony csak 4. Mert ugye a kezdeti lelkesedést hamar ketté törte az önbizalom hiánya, vagy még inkább a túlagyalás... mert ugye... Na? - ugye...

Valahol olvastam, hogy "A gondolkodás a tett halála..." - ha nem is így szólt, de így igaz. ;)
Aztán azt is szeretem, hogy "Feladni csak azt lehet, amit már elkezdtél..." - szóval én ilyen vezérfonalak mentén tervezem a motorozásaimat. De azért valljuk be őszintén: ezt a túrát én is szívesen feladtam volna. De olyan lelkesek voltak a fiúk... így gyorsan nagyobb dobra vertük a túrát és végül Szerbiából Temesvári József jelezte, hogy élete álma lenne egy ilyen túra... de egy Tomos APN 4-gyel jönne... Na, ez a  motor kb. a Simsonok szintjét üti, így hosszan gondolkodtun rajta - de végül, ha felszerel két pedált, egye kutya: jöhet.   József pedálosra cserélte a blokkját - és jött.

A túrát péntektől-péntekig - tehát egy bő hétre - terveztük. Ennyi idő alatt csak sikerül megenni az 1200 km-t... vagy belepusztulunk alapon.

Gonda Tibi és Tamás már csütörtök este lejöttek hozzánk Szegedre, hogy innen együtt tudjunk indulni péntek reggel. Ha már itt voltak, mentünk egy próbakört... aztán kicsit cserélgettük is a motorokat, hogy lássuk: mekkorát fogunk szopni a sajátunkkal, mennyivel jobb a másé... Amikor Tomi tuning Babettáján ültem, jeleztem neki, hogy olyan instabilnak éreztem a hátúját... - lehet, hogy sok a csomag? Gyorsan átrendezte, megfelezte a pakkot - és közben észrevette, hogy valószínűleg a hátsó kerékcsapágy lesz itt inkább a bűnös. Este 7-kor hol szerzünk már Babetta csapágyat? Felhívtuk Farkas Gábort - a Babettás túrázás koronázatlan királyát - hátha van neki... persze, hogy volt. Elszaladtam érte - még szerencse, hogy szatymazi. Mire visszaértem - megdöbbenve láttam, hogy Tamás már visszapakolta a kisbuszba a Babettát... :( Nem csapágy - a fészek ment tönkre - az átalakítások miatt nem lehet könnyedén pótolni a kieső hátsó kereket - haza megy. :(

Na, ennyit az 5 főről... Elinduljuk egyáltalán? Vagy gyorsan lefújjam az egészet... Gonda mondta, hogy ha már kivette a szabikat és leutazott a Balatonról idáig, ő menne... - jó, menjünk.

Reggel Gonda, József és én indultunk a nagylaki határra, ahol majd Bájer úr csatlakozik hozzánk. Nem mondom, hogy száguldottunk, de haladtunk.

A határon sem volt semmi gond (ugye a rendszámtalanság miatt azért tartottunk, attól, hogy átengednek-e, de sima ügy volt.)

Szeged-Nagylak-Pécska-Arad... a városon átvágtunk, csak úgy hasítottuk a forgalmat. ;) Lipovánál tankoltunk először, meglepően keveset ettek eddig a motorok. Jók vagyunk, bár már bőven délután jártunk - szóval az idővel nem álltunk azért olyan túl jól.

Facsád után mentünk át az A1 alatt... és lassan de biztosan kezdett kifogyni alólunk az aszfaltos út, hiszen a célunk Hatág lett volna, ahova vagy csak nagy kerülővel, hogy bizony egy kis tereppel elehet átjutni. Mondanom sem kell, hogy mi mit választottunk... ;)

A terepes rész egy kellemes emelekedővel kezdődött, ahol egyértelműen előjött, hogy a Tomos az váltós motor... csak nagyon ritkán kellett egyesbe visszakapcsolni, de akkor akár egykerekezni is lehetett vele. Nem úgy a Babettával és a póstás Si-vel... ők bizony keményen megküzdöttek minden méterért. Az én Bravóm viszonylag jól teljesített, bár a hosszú áttétel miatt inkább csak gyors volt, mint hatékony. Ez azt jelentette, hogy szinte bármikor képes voltam otthagyni a bandát, de a nagyobb emelkedőknél nekem bizony gyalogolnom kellett... ezzel szemben pl. az Si - igaz ugyan, hogy végig nagyon lassan, de - felhozta a Tibort. Szóval Józseffel előre-előre mentünk, így mi többet és nagyobbat szívtunk... bár a Babettát sokat toló Bájer-nél azért gondolom, nem.

Na, az egyik - Uniós pénzekből épült - erdei út kb. 20 km elfogadható minőség után váratlan hirtelenséggel ért véget egy iszonyat szerpentines feljáró végén (bár a hegy még tartott). Nem volt mese: visszagurultunk és jeleztük a többieknek, hogy hátra arc - másik utat kell keresni. Az előző kereszteződésnél tovább megyünk egyenest, mert az addig megtett utat azért nem szeretnénk kidobni, plusz volt egy-két igen hosszú lejtő is, amit visszafelé valahogy nem kívántunk. ;)
Elkezdtünk lefelé gurulni... Még csak alig kezdtük el elvezni a gondtalan száguldást, amikor a Gonda Tibor Si-jének befogott a hátsó kereke... nem mozdult többé. Valami a hajtásban ment tönkre (ezeknek a motoroknak a hátsó kerékagyukban van a hajtás rész). Ezt nem tudjuk javítani. Tibor a helyi favágókkal pikk és pakk összebarátkozott és elkezdte szervezni a hazautat... mi meg mentünk szállás helyet keresni, mert bizony kezdett sötétedni...

Na, ilyen volt az első nap... és ebből van még 6... de nem adom. ;)

Videó:

Szekérutakon az Erdélyi-szigethegységben

A facebookot böngészgetve akadtam rá a Szekérutakon az Erdélyi-szigethegységben rendezvényre. A főszervező Domonkos Lajos már megtisztelte az általam szervezett TBK évadnyitó rendezvényünket, így nem is volt kérdés, hogy ezen meg nekem is ott a helyem.

Hétfő

Mivel maga túra kedden reggel fog indulni, de nagyon korán – így abba maradtunk, hogy már hétfőn este oda utazunk a start helyszínére. Döntés: munka után, 18 órakor találkozunk a sarkadi MOL kútnál.

Négykor már a felcuccolt DR350 nyergében feszítettem… Oly nagyon siettem az útra kelesben, hogy még a csizmámat sem csatoltam rendesen be – hiszen csak egy laza 130 km és már ott is vagyok. Gondoltam. És így is volt.

Egészen Kiskunfélegyházáig, amíg a frissen épített elkerülőn kerülve egyszer csak el nem kezdett zuhogni az eső. Megálltam ízibe - áldottam az eszem, hogy a poncsómat a hátsó zsák legtetejére tettem, így pikk-pakk előkaptam és immár a menetszéltől néhol denevérré duzzadva folytattam az utam. Sajnos a jó kedvem nem tartott sokáig, mert a hátsó kerék által felcsapott víz jelentős része a csizmámban kötött ki. Szerencsére Békéscsaba előtt elállt az eső. Megálltam – levetkőztem, írtam a srácoknak egy üzit, hogy kicsit kések. ;)

18:20 körül gurultam be a benzinkútra. A srácok se sokkal előbb, mert még csak a tankolásnál tartottak.

Ott volt a főszervező: Domi, aki nem rég kezdte a motorozást egy Honda CRF250L nyergében, amit a kezdők „magabiztosságával” jól fel bukócsövezett. Szinte kis páncélossá léptette elő a gépet.

A Mongóliát megjárt Dini és leendő sógora: Laci bácsi, akit régebbről már ismerhettünk.

Tibor barátunk majd csak a szálláson csapódik hozzánk, mert ő észak felől közelít meg minket (amúgy neki csütörtökig tart csak a szabija is).

Lóra pattantunk és kémény 70-80-akkal neki vágtunk a határnak. Méhkeréknél könnyedén és gyorsan engedtek át minket (személyi, forgalmi és vezetői engedély ellenőrzés után). A határt követő sztyeppéken megcsodáltuk a legelésző bivalyokat. Majd Szalonta központját kikerülve irányba álltuk Tenkének – valahol ott lesz a táborhely. Sajnos a célterület felett elhelyezkedő sötét felhők nem sok jóval kecsegtettek. Sokáig úgy tűnt, hogy megússzuk, de nem – eleredt.

Lendületesen vágtunk át az esős sávokon – sajnos nem veszteség nélkül, mert Domi vadonatúj esőruhája a víz és a menetszél kombinációjából képződő erőknek nem tudott ellenállni és el kezdett cafatokra válni… A Domit követő Dini eleinte csak kapkodta a fejét, nem értette, hogy milyen fekete átkokat szór az előtte menő – de végére kiderült. Az eső is alább hagyott.

A kijelölt táborhelyet végül nem tudtuk megközelíteni és a nap is lemenőben, így az aszfaltcsík másik oldalán hagytuk magunkat elcsábítani egy patakpartján nyíló kis zöld szigetnek, amelyet meredek töltés védett a széltől.

Sátorállítás.

Dini – az évek és a rutin miatt (két hónapon keresztül volt ideje gyakorolni a mongol túrán…) nagyon gyorsan felállította a sátrát.

Laci bácsi most jött rá, hogy az új és iszonyat könnyű kis sátra lehet, hogy nem is az ővé… Nagyon kicsi, nagyon fiataloknak való – de ez van.

Közben próbáltuk Tiborral is kommunikálni, aminek az lett a vége, hogy mi a töltésről adtunk le fény és hangjelzéseket, ő meg az aszfalton a hídon állva próbálta venni azokat… Ezzel elég sokáig kísérletezgettünk, mire kiderült, hogy ő nem egy másik falu, másik hídján áll… ;) Hát van ez így. De ezek után pár perc múlva már ő is köztünk volt. ;)

Alvás…

Kedd

Viszonylag korán keltünk – magyar idő szerint 6 óra körül. Borongós idő ígérkezett, de nem esett. Talán épp emiatt gyorsan csomagoltunk – nem akartuk, hogy elázzanak a védtelen cuccaink. Domi jelezte, hogy a széjjel szaggatott esőruhája miatt nagy gázok lesznek még, mert a tüdő gyuszit nem kockáztatná. Így úgy döntöttünk, hogy bemegyünk Tenkére és próbálunk valamit venni. Persze, hogy semmit se kaptunk. Felajánlottam a pót esőkabátom neki – 6e Ft… ;) Örömmel fogadta, már csak az alsó részeken volt védtelen.

Innen nagyon hamar letértünk az aszfaltról (olyan hamar, hogy elsőre túl is futottunk a letérőn) és valóban szekérutakon próbáltuk megközelíteni az aznapi célt – valahol a Lazuri szurdok környékén szerettünk volna aludni. Sajnos az előző napok esőitől szétázott utakon a tócsákat kerülgetve, a sáron csúszkálva nem mondhatnám, hogy iszonyat haladtunk, de haladtunk. Néha az esőkabátok is előkerültek… aztán egy idő után már nem is vettük le őket – hiszen a fák, bokrok leveleiről ránk zúduló víztől akkor is védtek, ha amúgy nem esett.

Hosszúligetnél megcsodáltunk egy templomot, persze csak tisztes távolból, de jól esett egy kis pihenő.

Majd elmentük Magyarcsékre tankolni. Itt támadt az az öletem, hogy mi lenne, ha Domi kukászsákkal helyettesíteni a szétfoszló esőnadrágját – és láss csodát: volt kukászsák és Dominál volt powertape is. Tökéletes nadrágot kreált a srác. Mi meg ettünk, ittunk – élveztük az életet.

Domi nadrágjára koncentráljatok, új stílust teremt a srác!

Most már rendesen felvértezve semmi sem állhatta az utunkat… - gondoltuk és valóban: mentünk árkon és bokron át. Ha kicsit elbizonytalanodott a társaság, akkor – olyan nem volt. Rengeteg patakon keltünk át keresztbe… és amikor az már unalmas lett, akkor hosszába is. Igazából nem tudom, hogy mennyire köztudott, de én útálom a vizet. Főleg, ha a csizmában van. Dominak könnyű dolga volt, az ő csizmája valahogy nem akart átázni… - az enyémnek már a pára is elég lett volna. Na, ebből adódóan, ha egymód volt rá, akkor próbáltam kerülni a tócsáka, de a patakot hosszába – hát nem sok választása maradt az embernek. Kezdtem értékelni, hogy nem hagytam magam rábeszélni a robogóra. ;) Itt haltam volna meg (áh, dehogy!). Na, a sokadik patak átkelést követően rájöttünk, hogy kezdünk fáradni és a nap is elkezdett lefelé bukni. Útközben sok-sok szebbnél szebb táborhely mellett elmentünk, de mindig bíztunk a következőben.

Az egyik hegyoldalról csodálatos rálátás nyílt Élesdszurdokra, amit elnézve eszünkbe jutott, hogy kéne venni valami vacsora félét. El is indultam lefelé, mielőtt valakinek eszébe jutna, hogy mégsem. ;) A toronyiránti megközelítés többszöri kudarca után – végül – maradtunk a jóbevált murvás – akarom mondani: székérutaknál… A bolt zárva, de pár méterrel arrébb nyitva. Ettünk, ittunk beszélgettünk és úgy döntöttünk, hogy a mai etap nagy része még előttünk van, időnk is van még sötétig. Menjünk még egy órácskát. Ebben a szemérkélő eső sem tudott minket megakadályozni. Vissza a hegyre.

Szebbnél szebb és jobbnál jobb táborhelyek mellett mentünk el – nem győztem nyomkodni a GPS-en a helyszínrögzítés gombocskát – jó lesz az még az MB 100-as túrákhoz… ;) Az igazán ütős patakok is most jöttek. Egyre jobban belendültünk… olyannyira, hogy a legdurvább patakunk végén már magunk sem akartuk elhinni, hogy nincs tovább út. De megnézem – nem volt. ;)

Most ráakadtunk egy felújítás alatt álló szekérútra – itt egy nagyon élvezeteset csapattunk. Dinivel előre mentünk és adtunk a lovaknak. Kb. 10-20 perc esztelen száguldozás után megálltunk, és alig düllesztettük ki a büszkeségtől feszülő mejjeinket, amikor is (max. 30 másodperccel később) befutottak a többiek is… - na, ezt hogyan csinálták?? ;)

Persze közben folyamatosan kerestük a szálláshelyet, amik persze annyira megritkultak, hogy el is fogytak. Végül a GPS-t megnézve látszódott, hogy nagyon letértünk a tervezett nyomról – ellenben itt van előttünk a Vida tó… ami már tervezett volt és ha tó, akkor annak van partja is. Jó lesz.

A tópartra leérve egy áthatolhatatlan patak állta az utunkat. De mivel ezt Dinivel senki nem közölte, így ő lassítás nélkül hatolt át rajta. Egy nagyon szimpatikus szigeten vertük fel az aznapi tábort. Igyekeztünk, mert fenyegetően borult az égbolt – jó lenne eső előtt sátrat állítani. Sikerült. Ebben még a csinos tehenész lány által vezérelt bocik nézelődése sem tudott bennünket megakadályozni. A sátrak állítása után tüzet raktunk és szalonna helyett, csizmát és vizes zoknit tűztünk a nyársra. Na, jó – szalonnát is. ;)