Gábor barátomnak már vagy két hete fáj a dereka. Ideg becsípődés... Most pénteken mégis megcsörgetett, hogy mi lenne, ha gurulnánk egy nagyon lájtosat, olyan rehabjelleggel... Volt is hozzá kedvem, meg nem is. De ugye - első a gyógyulás. Menjünk!
Reggel a kocsinál kiderült, hogy Gábornak reggelre úgy beállt a háta, hogy elköszönni is alig tudott kijönni, így nélküle vágtunk neki az útnak... ha már leszervezte nekünk ezt az utat. Ádi Pöstről jött... Feco, a múltkori kudarc után most egy Yamaha krosszal próbálkozott (Robi jóslata: le fogod szopni magad...), és persze ott volt Robi is a kis pamperával, na meg én a dr-rel.
Lassan indultunk, de gyorsan haladtunk.. 10:30-kor már a doboldalban dübörögtünk. Nagyon hamar kiderült, hogy Feco és a krossz nem akar összebarátkozni, így Focó ráült a barátságos Pamperára a Yamahát meg Robi - Ádival felváltva - vitte végig. Be is állt Robi keze a túra végére... de legalább haladtunk. ;)
Jót gurultunk - szép helyeken jártunk. Videót nem nagyon csináltam, de hát - ilyen az élet.
Idén nyáron egy válogatott bandával vágtunk neki Fogarasi átjárón átívelő segédmotoros erdélyi túránknak... ami a legkedvezőbb jóslások alapján is minimum 1200 km-nek ígérkezett.
Kedvenc kisfiam kamaszodik, az anyja idegire megy. Így megkaptam a harci feladatot: tüntessem el a gyereket a hétvégére, különben... ;)
Gyorsan feldobtam a csapatnak, hogy mi lenne, ha elmennénk egyet robogó-endurózni (mivel a gyereknek is van robogója) Erdélyországba? Nem álltak ellen. Sőt! Tamás Gyöngyösről még részt is akart venni rajta. Így a banda összeállt.
Tamás még pénteken lemotorozott Szegedre, hogy aztán suli és meló után elindulhassunk a határra, hogy már a péntek estét is kint tölthessük - tehermentesítve a kedvesem. ;)
A délután 2 órás tervezett indulás szép lassan belecsúszott a délután 3-ba... sőt, meg is haladta azt. Így aztán csak egy csöppet csodálkoztunk azon, hogy bőven 6 óra után tudtuk csak a világosi vár alatt kipakolni a motorokat az MB100-ból. De persze azért a késésnek voltak eredményei is, így például hosszan gondolkodhattam azon, hogy az útközben, frissen vásárolt kis bográcsot hova is rögzítsem az amúgy is túlterhelt Piaggio Free-men. ;)
Adtunk a benzinkutasnak egy kis parkolási, felügyeleti díjat és a lenyugvó nap sápatag fényét kihasználva neki vágtunk a hegyoldalnak. A várnál fogunk sátorozni... ez max. 5-6 km... Jó lesz ez az első napra. :)
Az idei Bálnatúrán ismét nagyot szeretnék harapni...
Terv szerint előbb átvágnánk a Zaránd hegységen, majd meghódítanánk a Nagy Bihart, ahonnan egy huszárvágással átmennénk Biharfürdőre. Onnan a Pádis fennsíkon keresztül át a Gyalui havasokon egészen Torockóig. De még itt sem állnánk meg - elindulnák a Fogarasi átjáró irányába, amit természetesen végig is döngetnénk. Onnan toronyiránt át a Transalpinára, arról lecsorogva ismét toronyiránt Arad. Ez nem csak soknak tűnik, hanem sok is.
Így a nyomvonal bejárása elengedhetetlen. Az eddigi túrák nyomvonalait felhasználva, azokat kiegészítve, összekötve kezdett testet ölteni a túra, de azért más innen, íróasztal mögül és megint más talpig beöltözve, kint a terepen. Így csokorba szedtem az ismeretlen, a problémás részeket és elkezdtem leszervezni a bejárást.
Óriási érdeklődés és lelkesedés közepette jutottunk el odáig, hogy péntek délután - munka után - végül is egyedül voltam kénytelen neki vágni az irtózatosan hosszúnak tűnő nyomvonalnak. Persze alaposan végig gondolva összesen 3 területre kellett koncentrálnom - sajnos ezek a területek elég távol estek egymástól, de így legalább az összekötő részeken jól fogok haladni - aszfalton. ;)
Az első problémás rész maga a Bihar. Ugyanis hosszú-hosszú évek folyamán el kell, hogy fogadjam, hogy oda bizony nagy motorokkal (bálna) csak válogatott bandával lehet feljutni. Kicsit merész elenne egy mindenhonnan összeállt társasággal neki menni a hegynek. És - mi délről érkezünk, ahonnan nagyon netszes átjutni az északi lankák kellemes, murvás útjaira.
Íróasztal mögül és a google earth segedelmével úgy tűnt, hogy jobbról és balról is kerülhető valahogy a hegy... ebbe csak az volt az érdekes, hogy amikor ott jártam valahogy soha nem tűnt fel egyik kerülő se, pedig jártom ott már jó párszor...
Így aztán úgy terveztem, hogy ha egy mód van rá, akkor még péntek este megnézem a balról kerülő, rövidebb lehetőséget... és az éjszakát Poianán töltöm, minél alacsonyabban. Nem szeretek fázni. :)
Már elhagytam a várost, amikor feltűnt, hogy milyen könnyedén ülöm meg a motort... hiába - a váltásruhát és egyéb nyalánkságokat tartalmazó kis hátizsákomat otthon felejtettem. Gyorsan végig gondoltam, hogy van-e benne nélkülözhetetlen dolog:
Gondolkodtam, hogy veszek egy-két nélkülözhetetlen dolgod, de mennyivel egyszerűbb és gyorsabb volt azt mondani, hogy ezek nélkülözhetőek...
Persze nem haladtam túl jól. Pedig néha a kis Suzuki XC250 Djebelből még az utazó 105-t is kisajtoltam - hála a plexinek nem volt gáz. Mindenesetre este 8 után érkeztem meg Poianára, ahol a szokásos sátorhelyen állítottam fel a sátrat. Egyedül voltam a környéken. Közvetlenül a Bihar lábánál. Persze sátor verés előtt elugrottam még a helyi Magasin Mix-be venni valamit. Vettem 3 liter inni valót és két almát - vacsora, reggeli... a többi majd csak lesz valahogy. Meg persze elnyaltam egy jégkrémet.
Az éjszaka eseménytelenül telt. Eltekintve attól, hogy éjfélkörül rájöttem, hogy a felfújható laticel jó-jó, de csak kéne valami takaró. Szerencsére volt nálam egy széldzseki, így azt terítettem magamra, plusz a poncsót úgy, ahogy... de aki próbált már gumival takarózni az tudja, hogy a poncsó nem erre való.
Reggel korán keltem - rossz hatással van rám István, aki az erdélyi mopedtúrán rászoktatott az 5 előtti ébresztőre.
De legalább korán indulhatunk.
Gyors csomagolás - persze az alma ehetetlen volt - így eldobtam... :(
És máris keresem a baloldali kerülőt. Keresés közben egyre ismerősebb lett a táj. Erre jártam már egy szöcsktúrával... megvan... Itt vette át Gábor a vezetést... szép emlékek sora ugrott be. Meglett a feljáró - járható (ezt a szöcskékkel nem találtuk meg anno). És jééééé - tényleg a Bihar túl oldalára jutottam, túl a kőgörgeteges, járhatatlan kapaadón. Csak a rend kedvéért érintettem a csúcsot is - ha már itt vagyok... aztán a gerincen tovább haladva célba vettem a sípálya felé vivő általam ismeretlen részt.
Persze, hogy erre is jártam már párszor. Még a régi drz-s időmben. Többször megfordultam már itt bandával és magányosan is. De mindig vissza fordultunk... a bandával azért, mert nem volt jó az irány... magányosan meg azért, mert egy idő után olyan nagy lett a lejtő esése, hogy félő volt, hogy ha lentebb járhatatlanná válik az ösvény, akkor már nem fogok tudni vissza menni. És ugye az endurózás egyik alapszabálya: csak ott menj le, ahol fel is tudsz jönni.
De mivel most meggyőztem magam, hogy itt le lehet menni úgy, hogy alul járható út fog fogadni - tehát nem lesz szükség a vissza kapaszkodásra - így bátran ereszkedtem le a labdányi sziklagörgetegek közt. Csak egy 10-20 m-es szakaszra kellett leszállnom, a többi nyeregből is teljesíthető volt. Nagyon belfáradtam, hosszú és rázós rész. Jó kaland lesz ezt Bálnákkal végig csinálni. ;) És tényleg a sípályákhoz érkeztem - vagyis alájuk.
Innen már jónak ígérkezett a megrajzolt track.
De nem volt az...
Több mint 1240 km...
Kizárólag segédmotorokkal...
Több mint 2000 m-es csúcsdöntés....
Transfogaras...
Transalpina...
Majd lesz videó és lesz kép is.
Addig fogadjátok a résztvevők beszámolóit:
Technikai okokból nem tudtam a csapattal indulni (Taki meglátása szerint hiszti ), így energiát és anyagiakat nem sajnálva szerda reggelre terveztem az indulást, versenyen kívül szégyenszemre nagymotorral. Mea culpa!
Induláskor általános iskolás matekpéldáim derengtek szemem előtt, hogy ha két jármű egymással szemben megy különböző sebességgel, akkor csak idő kérdése, hogy találkozzanak, ezt akkor sem tudtam kiszámolni most is csak sejtettem, hogy szerda kora esti órákra VAN esélyem utolérni a csapatot, főleg ha szembe megyek velük. Ezt kedden pár mondatos kérdéskörrel próbáltam körüljárni, helyszín, időpont miegymás tekintetében, kevés sikerrel, ami a konkrét információt illeti, Taki lakonikus válasza 24 órán belül megérkezett „VAN” mármint valahol, valamikor, valakivel találkozni a Kárpátokban. Ezen felbuzdulva szerda reggel bemelegítettem a motort Szeged- Makó viszonylatában ahonnan visszafordultam, mert rémlett, hogy a legerősebb láncszem itthon maradt, azaz a patenteszem, amire az óta sem volt szerencsére szükség.
Minden rendben Déváig, ahol leszakadt az ég és egy benzinkút árnyékában a várat nézve elmélkedtem az örök igazságon miszerint asszony kell a házba, de ezt Kőműves Kelementől idéztem.
Közel másfél órás várakozás után elindultam, úgy voltam országúton fél órán belül behozom másfél óra lemaradást és ez a lelkesedés Szebenig kitartott a forgalom nem zavart, esetleg én őket. Ott megint csúnyának ígérkezett a Kárpátok átkelése, de Hannibálnak sikerült az Alpok, mit nekem a Kárpátok bércei. Erőt és energiaitalt gyűjtöttem és nekiveselkedtem az Olt völgyének, közben Sanyika tartotta bennem a lelket és a kapcsolatot . A kecsua poncsóm patentjei nem bírták a száguldásomat , minduntalan szétnyíltak, ezért úgy nézhettem ki, mint egy motoros denevér., de legalább nem tudtak előzni, mert nem láttak ki mögülem, meg én voltam átlagban a gyorsabb, de nem kanyarban.
Már jó ideje tervezem, hogy megnézzük a havas Pádis fennsíkot, de mind ez ideig olyan nagy családi ellenállásban ütköztem, hogy már-már kénytelen voltam beletörődni, ebből nem lesz semmi. Aztán - az igen jól sikerült erdélyi nyaralások által motiváltan - rések keletkeztek az ellenállók védőfalán. Ha szálláson alszunk, mehetünk... De nekem valahogy jobban fűlne a fogam a jó bevált MB 100-as kisbuszon való éjszakázáshoz. Na, nem az anyagiak miatt, hanem a buli, a kaland kedvéért.
Már egy bő éve próbálok bele valami fűtést fabrikálni. Az általam kitalált Jancsi kályhás megoldásról minden fűtésszerelő lebeszélt. Így hosszan nézegettem a különböző állófűtéseket. A dieselhez kapható webasto-ról csak jót lehet hallani, de 70e Ft-nál kezdődő a használt piacon az ára kicsit elgondolkodtatott. Mi van akkor, ha nem jön be? Vagy ha nem is tudjuk beszerelni az MB100-ba? Ki kellene próbálni az egész technikát valami olcsóbb csodával.
Így aztán vettem egy régi 12V-os katonai benzines állófűtést. Saját tartály, izzító - csak az akkumulátorra kell rácsatolni és már megy is. Ennyi...
A mesében. A valóságban tényleg megy - csak a füstelvezetésről kell gondoskodni, meg elviselni a turbinához méltó hangját. Amúgy 4-500°C-os levegőt nyom ki, ami persze már 10-20 cm távolságból is kézzel tűrhetővé szelídül... Na, de ehhez nem akarom kifúrni az MB100 alját - a próbaüzemet valahogy úgy kellene megoldani, hogy ne kelljen az autót átalakítani. Ok - elhúzom az ablakot és kívülről csinálok neki egy tartó a csomagtartóról lelógatva. Az elhúzott ablakot meg egy nikecell-lappal pótlom, azon vágok megfelelő nyílást. Nem rossz 5let. Még működhetne is, ha a benzinkályha kapcsolói, vezérlő elemei nem a kályha túlsó végén lenne... így minden indításhoz, leállításhoz ki kell szállni, hiszen másképp nem érjük el. Egy-egy kiszállás = szellőztetés. Áh - hagyjuk.
Jó lenne valahogy megoldani azt is, hogy ne csak a levegő legyen meleg, hanem valami hőtároló dolog kéne... - na, így lett nekem egy ELADÓ katonai benzinkályhám... ;)
(Egy másik ágon kipróbáltam az aggregátor + hősugárzó témát is... most már azom is van eladó...)
És akkor pénteken eljutottam odáig, hogy nem kell nekem hallgatnom másokra, marad a Jancsi kályha. Tök olcsón hozzájutottam egyhez - persze volt rajta egy kis javítani való. Egy régi, kopott DRZ400 hátsó lánckereke könnyedén orvosolta az alsó rostatartólemezének a hiányát. :)
Már csak a füstcsöveket kellett megvenni - hinnétek, hogy ez kisebb vagyonba került? Döbbenet... Aztán egy kis hőálló szigetelés a kályhához közel kerülő dolgok elé, plusz a füst kivezetést szolgáló, félre húzott ablakot is egy nikecell-lel helyettesítettem, aminek a hőállósága kb. 70 fokig OK-és, de 85 fok felett már tuti az alakváltozás. Ezért a füstcső körvonalától még kb. 4-5 cm-rel nagyobb nyílást vágtam rajta az így keletkezett űrt pedig azbeszt madzaggal szigeteltem, hőálló szilikonnal megerősítve.
Este 7 lett, mire mindennel elkészültem. Persze hosszabb távon majd helyettesítem a nikecellt valami hőállóbb anyaggal, de erre az egy útra megteszi. Könnyű volt a helyére faragni és tuti, hogy nem engedi be a hideget. ;)
Próba begyújtás - működik. Nagyon állat. De a kályha friss festése miatt iszonyat a bűz, még jó, hogy rápróbáltam, mert ha ezzel a terepen szembesülök - jöhettünk volna haza. Jó hosszan hagytam égni a próbaüzem alatt - had veszítsen a szagából.
És akkor hadd álljon itt egy kis indoklás, hogy miért nem kell tartani a kályhától.
De nézzük, hogy milyen érvek szólnak mellette?
A lényeg - minden akadály elhárult. Induljunk!
Gyuri barátunk most vett egy XT600 Tenerét - ki kellene próbálni a hétvégén. Az idő is jónak ígérkezik. Az új bukó is megjött...
Menjünk!
Nézzük meg, hogy ennek az enyhe télnek ellenére is van-e még hó a Pádis fennsíkon. Persze nem mertem elmondani a tervet, mert elsőútnak kicsit ütős... így csak szép lassan csepegtettem az infókat - de nem hátrált meg. Gyuri, a hős!
Vasárnap reggel 7:40-kor startoltunk a szegedi Shell kútról. Nem nagyon siettünk, mert a sarkadi MOL kútnál 9:30-ra megbeszélt randink előre láthatólag csúszni fog. Ugyanis a harmadik résztvevővel - Tündével - reggel 6:40-kor még a facebookon értekztem. Szerintem esélye se volt ennyi idő alatt Pestről leérni Sarkadra. Szépen komótosan mentünk. Útközben egyszer-egyszer megálltunk szerkót igazítani, még egy réteget felvenni, elvakarni a jeget a plexiről... stb.
9:28-kor csekkeltünk a kúton. Tünde sehol. Küldött egy SMS-t, hogy most tankolt épp valahol... megnéztem - van még időnk.
Így kényelmesen tankoltunk, majd felkerestük a vasárnapi zárvatartás következtében egyetlen nyitva lévő boltot, ahol bevásároltam a túrára. Amúgy azt terveztem, hogy majd románba veszek valamit, de ha már van időnk ugye... A bolt keresése közben feltűnt egy hamburgeres is - így izibe meg is reggeliztünk. Majd vissza a kútra - a várakozás unalmas perceit Gyuri - a nagy hohohohóóóóó - a szomszédos tópartján horgászó emberkék molesztálásával töltötte.
Ez történt Robi szerint:
A céges évzárón szűrtem a hűvös búzasört, közben azon gondolkoztam, hogy egy hete már készültünk motorozni. Ha nem másképpen, akkor fejben. Ráírtam Takira – hála a korszerű mobil kommunikációnak és a helyi free wifi-nek – van-e programja vasárnapra. Mondja van, csak az eszköz még kérdés, annyi a lehetőség. Hát menjünk!
Csak ne suhogjunk, mert úgy már nagyon hideg van. Nem fogunk. Megnyugodtam. Menjünk bálnával… Az nem a suhogós vonal???
Összeállt az elképzelés, pakolás, tankolás. Nem öntöm tele, minek cipeljem. Valamennyi van még benne, ráöntök 10 litert…
Korai indulás, tiszta idő, irány Makó. A csináld magad szakköri foglalkozás keretében a fiúk egy kis kerékcsapágy cserével, legalábbis ennek szándékával ütötték el az időt, hogy amíg odaérek ne kelljen unottan egymást nézniük.
Kicsivel dél után ültünk motorra. Órát nem néztem, de a gyomrom határozottan jelezte az idő múlását. Az érzés jelentősen tompult, ahogy lehajtottunk az aszfaltról. Jó ütemben haladtunk észak felé, amerre a Pádis is van. Oda biztosan nem megyünk, mert későn indultunk. Visszafelé már aszfalton jövünk, mondja Taki. Bohóckodunk egy kicsit a szép őszi hegyek között, utána sötétedéskor már pakolunk fel és indulunk is visszafelé. Pontosan így történt…
Volt latyakos, vajas, sáros, nyomvályús, köves és avaros talaj, illetve ezek mindenféle keveréke. Havas nem volt. Havat a Bihar vonulatainak magasabb csúcsain láttunk. Oda már nem kell menjünk pár hónapig.
Napsütés, kék ég és egy eltévedt utcai hőmérséklet kijelző 14°C-nál megakadt. Csuda időjárás így december közepén, nyitottam a szellőzőkön, zipzárakon. Kellemes makadám utakon emelkedtünk süllyedtünk. Hopp-hopp előz a hátsó kerék a nyálkás avaron. Kell a pihenés is, hova ez a hajtás. Ledőltem kicsit. A csúcsok között le-lebukott a nap. Legalább világosban érjünk ki az aszfaltra. Kiértünk. De merre fordulunk!!!???? Arra a Pádis van, nem a meleg autó…
A Pádis tövében, erős szürkületben (nem volt még 4 óra!!) vacsorát hirdetett a csapat, tiltakoztam, hogy ez még csak az ebéd. Mire mindent megettünk (3 fogás + desszert +kávé) besötétedett. Nem kicsit, teljesen.
Mire összepakoltam és észbe kaptam a csapat nagyobbik fele már meglógott. Fogtam egy nyulat, aki 4 kerékkel, 2 jó fényszóróval vezetett ki a Boga völgyéből. Hamar utolértük a szökevényeket. Visszafelé nem láttam a hőmérő nagy piros számait, de már nem használhatott két digitet az aktuális hőmérséklet kijelzésére…
A hazafelé vezető úton tempósan haladtunk, faltuk a kilométereket. A lágy és hosszú rugózás tompította a minőségi országút hiányát jelző kátyúkat, lépcsőket és aszfalt hiányokat. A dévai útra levezető szerpentin éjszakai üzemben áldás volt. Javult a hőérzet és az élményfaktort is emelte. A főútra rákanyarodva kivillant az üzemanyagszint jelző. Ez elromlott, vagy nem bírja a hideget… biztos kifolyt a benzin, amíg fekve pihentem… katt-katt… milyen 300km??? Aha, megvan az ok a narancs jelzésre.
Jó, kalandokkal teli nap volt. Ha valamit hiányoltam, akkor azt a +5 fokot és a +3 óra világosságot, amit nem szervezett össze a Mindenható.Ha érdekel, hogy mindezt, hogy élte meg Taki, akkor klikkel ja bővebben gombra!