Main menu
Közeledő eseményeink közül kettő, többi az eseménynaptárban:
Ukrán túra (2019. May. 29. - 2019. Jun. 2.)
Közeledő eseményeink közül kettő, többi az eseménynaptárban:
MopedRally (2019. Jun. 8. - 2019. Jun. 8.)

A facebookot böngészgetve akadtam rá a Szekérutakon az Erdélyi-szigethegységben rendezvényre. A főszervező Domonkos Lajos már megtisztelte az általam szervezett TBK évadnyitó rendezvényünket, így nem is volt kérdés, hogy ezen meg nekem is ott a helyem.

Hétfő

Mivel maga túra kedden reggel fog indulni, de nagyon korán – így abba maradtunk, hogy már hétfőn este oda utazunk a start helyszínére. Döntés: munka után, 18 órakor találkozunk a sarkadi MOL kútnál.

Négykor már a felcuccolt DR350 nyergében feszítettem… Oly nagyon siettem az útra kelesben, hogy még a csizmámat sem csatoltam rendesen be – hiszen csak egy laza 130 km és már ott is vagyok. Gondoltam. És így is volt.

Egészen Kiskunfélegyházáig, amíg a frissen épített elkerülőn kerülve egyszer csak el nem kezdett zuhogni az eső. Megálltam ízibe - áldottam az eszem, hogy a poncsómat a hátsó zsák legtetejére tettem, így pikk-pakk előkaptam és immár a menetszéltől néhol denevérré duzzadva folytattam az utam. Sajnos a jó kedvem nem tartott sokáig, mert a hátsó kerék által felcsapott víz jelentős része a csizmámban kötött ki. Szerencsére Békéscsaba előtt elállt az eső. Megálltam – levetkőztem, írtam a srácoknak egy üzit, hogy kicsit kések. ;)

18:20 körül gurultam be a benzinkútra. A srácok se sokkal előbb, mert még csak a tankolásnál tartottak.

Ott volt a főszervező: Domi, aki nem rég kezdte a motorozást egy Honda CRF250L nyergében, amit a kezdők „magabiztosságával” jól fel bukócsövezett. Szinte kis páncélossá léptette elő a gépet.

A Mongóliát megjárt Dini és leendő sógora: Laci bácsi, akit régebbről már ismerhettünk.

Tibor barátunk majd csak a szálláson csapódik hozzánk, mert ő észak felől közelít meg minket (amúgy neki csütörtökig tart csak a szabija is).

Lóra pattantunk és kémény 70-80-akkal neki vágtunk a határnak. Méhkeréknél könnyedén és gyorsan engedtek át minket (személyi, forgalmi és vezetői engedély ellenőrzés után). A határt követő sztyeppéken megcsodáltuk a legelésző bivalyokat. Majd Szalonta központját kikerülve irányba álltuk Tenkének – valahol ott lesz a táborhely. Sajnos a célterület felett elhelyezkedő sötét felhők nem sok jóval kecsegtettek. Sokáig úgy tűnt, hogy megússzuk, de nem – eleredt.

Lendületesen vágtunk át az esős sávokon – sajnos nem veszteség nélkül, mert Domi vadonatúj esőruhája a víz és a menetszél kombinációjából képződő erőknek nem tudott ellenállni és el kezdett cafatokra válni… A Domit követő Dini eleinte csak kapkodta a fejét, nem értette, hogy milyen fekete átkokat szór az előtte menő – de végére kiderült. Az eső is alább hagyott.

A kijelölt táborhelyet végül nem tudtuk megközelíteni és a nap is lemenőben, így az aszfaltcsík másik oldalán hagytuk magunkat elcsábítani egy patakpartján nyíló kis zöld szigetnek, amelyet meredek töltés védett a széltől.

Sátorállítás.

Dini – az évek és a rutin miatt (két hónapon keresztül volt ideje gyakorolni a mongol túrán…) nagyon gyorsan felállította a sátrát.

Laci bácsi most jött rá, hogy az új és iszonyat könnyű kis sátra lehet, hogy nem is az ővé… Nagyon kicsi, nagyon fiataloknak való – de ez van.

Közben próbáltuk Tiborral is kommunikálni, aminek az lett a vége, hogy mi a töltésről adtunk le fény és hangjelzéseket, ő meg az aszfalton a hídon állva próbálta venni azokat… Ezzel elég sokáig kísérletezgettünk, mire kiderült, hogy ő nem egy másik falu, másik hídján áll… ;) Hát van ez így. De ezek után pár perc múlva már ő is köztünk volt. ;)

Alvás…

 nem sokára folytatjuk... még 5 nap van vissza... meg egy kis videó... ;)

 

Taki képei:

Az MB 100 és a Bencsik család kíséretében ismét kiruccantunk húsvét környékén Erdélyországba.

Voltunk a Világosi várnál, majd az éjszakát a Maros völgyéből nyíló kis település mellett töltöttük Konop mellet, a Konop-Nádasd összekötő kellemes erdei út mentén. Másnap ezen az úton át is mentünk Nádasra, kicsit bolyongtunk a környéken, de végül aszfaltra kényszerülve mentünk át Gurahontra, majd Várfurie-nél rátértünk a kritikus Déva-Belényesi útra, ami a tavalyi állapotokhoz képest határozottan romlott... Elkezdték valami ragacsos trutyival megszórni, amitől kőzápor volt az egész út. Így már-már öröm volt, amikor megleltük a Szegyesdi leágazást, amit örömmel követtünk is - ennek következtében tettünk egy tisztelet kört Sten-ben is, majd most már jobban figyelve - Kisszegyesdnek vettük az irányt. Itt a falu után, a diófákkal határolt patakparton szálltunk meg. Mivel még csak délután 5 óra körül jártunk, feldobtam, hogy a holnapra tervezett zurdoktúrát, akár még ma is megejthetnénk... - mindenkinek tetszett az 5let... eleinte.

Na, de itt hadd engedjem át a szót Tamás barátomnak:

"Kanyon túra"         

Úgy gondolom szerencsésnek mondhatom magam, azt hiszem barátaimnak mondhatok, egy az ország túl felén élő családot, akik már szinte rendszeresen elviselik családom kisseb nagyobb hányadát. Az idei Húsvéti családi kirándulásukra ismét meg hívtak. Sajnos pár hete kificamítottam a bokám, de mivel ez egy autózós családi túra , hát nem zavart a döntésemben, legyen ismét egy jó hosszú hétvége, nyársalással, tábortűzzel, autóban alvással.

Olyan káprázatos szép helyeken táborozva, hogy azt otthon a négy fal közt el sem lehet képzelni.  A több napos kirándulásból én kiemelnék egy emlékezetesebb túrát! A SZURDOKOT, csupa nagy betűvel ! A nap nagyobbik részét autóban töltve kora délután érkeztünk az aznapi kiszemelt tábor helyünkre, jól ismert tábor hely, pazar panorámával, a letelepedést követően , kicsit megülve beszélgetésbe fogott a csapat, "ez a patak meder fentebb egy szurdokban folytatódik, nagyon látványos" ,"nem is olyan durva, egy óra fel, másik óra vissza , és meg éri ", hát kell ennél több ? Ha jól emlékszem szinte egyszerre álltunk fel a Verával, akkor menjünk ! A gyerekek is lendületben voltak, ekkor még. Amíg elég széles volt a völgy, szinte akadály mentesen tényleg jól haladtunk, de. A szűkülő meder egyre inkább be kényszerített bennünket a patakba, köveken, kidőlt fákon írta a GPS az útvonalat, elég sokszor hallatva "Újratervez-Újratervez". Elkerülendő a vizes részeket, hol balett , hol pedig sziklamászás segített minket. Na persze csak sikerült néha össze vizezni a cipőket. A felfelé egy órából, szép lassan másfél, kettő, vagy több is lett. A gyerekek kezdtek kimerülni, már én is többedjére kérdeztem , hogy messze van még ?

És el kezdett szépen lassan szürkülni , hiába , kicsit későn vágtunk neki. De a kitartás meg hozta eredményét. Pár magyarországi szurdokban jártam már , mégis magával ragadott a hely szelleme. Valóban megérte végig küzdeni magunkat ! Ekkor már erősen szürkült. A taktikai megbeszélésen megegyeztünk a tempós  vissza útban, bár sejthető volt hogy durván ránk sötétedik. Se lámpa, se hely ismeret, hát izgalmas lesz. Rövid táv megtétele után nyilvánvaló lett , felesleges vigyáznunk a vízzel, a sötétben jóval egyszerűbbnek tűnt a vízben haladni, mint a köveken a vak sötétben billegni. Igy a vissza út szerintem nagyobb részét, a patakban gázolva , csillagfényben tettük meg. Szoktunk a Mátrában éjszaka bringázni LÁMPÁVAL, mégis, magasan az eddigi legjobb csillagfényes túrám  lett ez a Kanyon túra. Köszönjük nektek ! Remélem máskor is mehetünk veletek.

Másnapra Tamások hasmenésre hivatkozva (ezt a kocsit szorosan ölelő éjszakai hányásnyomok megerősítettek) hazamentek...

Mi kényelmes készülődés után felszerpentineztük az Aranyos völgyben, ahol Felsőgirdánál letértünk a tordai útról azzal a szándékkal, hogy átvágunk itt a Pádis fennsíkra. Sajnos a tervünk nem valósult meg, hatalmas hóakadályok állták az utunkat - és minden képzeletet felül múlva - nem a terepes, hanem még a aszfaltozott részen... De fájdalomdíjként kaptunk egy kis krókusz mezőt ajándékban. Visszafelé megnéztük a barlangot is (a 7 lejes belépőn kicsit zúgolódtunk, de hát ez van - a kiépített beton lépcsőket meg kell fizetni. Maga a barlang elég semmit mondó... max. 120-150 m-t lehet benne sétálni, kivilágítás okés.)

Megkerültük az melegszamosok által táplált víztározókat és a túlsó felén ereszkedtünk alá - egy nagyon-nagyon kellemes, bár igen keskeny, új építésű aszfaltcsíkon Havaskeretye irányába. A falú központjában található egyetlen boltnál bevásároltunk, majd a túlsó végén, a főút mellett letáboroztunk. Reggel úgy döntöttünk, hogy csak meg kellene nézni a Pádist, ha már itt vagyunk, mert ennél közelebb mostanában úgyse jutunk hozzá. Így visszafordultunk és irány a fennsík! Doda Piliig a frissen húzott aszfalt csík kéjesen vonaglott a mindig nyugodt MB 100 alatt, így nem csak mi élveztük az utat. Az aszfalt végét meglepően száraz murvás út követte, melyen hatalmas gödröket vájtak az elhaladó autók. Haladtunk... sokáig... Túl jutottunk azon az elágazáson, ahová tegnap kellett volna betorkolnunk, de ugye el se jutottunk aznap az előző gerincen húzódó hóakadálytól... Sajnos az örömünk nem tartott sokáig. Akik jártak már ezen az úton, azoknak megvan az a nagy négyzet alakú szikla ami az úttestre zuhant pár éve, és ami alá a vicces helybeliek két gumicsizmát erőszakoltak be, mintha valakit kilapított volna... - na, ezen szikla után kb. 5-600m-t tudtunk még menni... át a legrázósabb, legolajteknőtigénylőbb szakaszon, amikor is ismét kénytelenek voltunk szembesülni, hogy itt még mindig a hó az úr. Vissza.

A királyhágó tetején letérünk Mezgéd irányába és az éjszakát ott töltöttük (nagyon izgalmas volt ez az út - akár egy teljes élménybeszámolót is megérni, de legyen annyi elég, hogy a végén már én is untam a terepezést...). Estére a gyerekek legnagyobb meglepetésére megérkezett a várva várt nyuszi is... így mindenki megnyugodott - ideje hazatérni!

és lőn

 

Képek:

 

Idén is megtartottuk a Taki Baráti Kör évadnyitóját Erdélyországban.
Az idei terv: Világostól átmotorozunk Mennyházára, ahol eltöltjük a következő napot, majd harmadnap vissza Világosra.
Hogy mi jött ebből össze? - hát ha megérkeznek az élménybeszámolók és a videók... - majd neked is világossá válik.

1. nap videó:

 

 

1. nap vágás nélkül...

 

 

Egy kis fejkamerás a patakvölgyből:

 

 

 

Így látta Tomi:

Van egy srác Szegeden. Próbálja össze hozni a motoros népeket.
Na ez a krapek rá szokott arra, hogy Évad Nyitóval kezdi az Erdélyi túraszezont, és meg hív boldog-boldogtalant, kicsi-nagy motorost. Lényeg a lényeg, ha már jelentkeztünk két robogóval a turnéra, vagy együtt érzésből, vagy csak mert szimplán ő sem százas, szintén robogóval tervezte a túra megtételét.


Így látva, hogy nincs veszteni valónk, bátran bólintottunk a robogóinkkal az indulásra.
A rajt péntek reggel 10 óra, Világosi benzinkút.
Utálok hajnalban, illetve este vezetni, Gonda Tibor Robogós szaktárs fel ajánlotta szerény szálsálehetőségét Békéscsabán, így a csütörtök este ott aludtunk már. Ezért péntek reggel csak rövid távot kellett pihenten megtennünk az indulásig. A sok ismerős arc, a gépsárkányok látványával arányosan egyre csak nőtt bennem az adrenalin, ez kérem kemény lesz. Az indulást már lassacskán megszokom, többnyire elcsesszük, nehéz elindítani egyszerre ennyi embert.
Aztán jött az első kihívás, a VÁR.
Kiváló kis robogóinkkal úgy vágtattunk fel mintha mindig ezt csináltuk volna. A látvány már-már megszokott odafent, mégis minden alkalommal új és izgalmas.
Szokták kérdezni, hogy nem unalmas, robogóval menni gyök-kettővel terepen? Igazából sosem siettem sehova, ha már nem vagyok otthon, akkor jó helyen vagyok! Ha kiszabadulok az udvarról, és kicsit is szebb helyre érkezek, minek rohannék. Ennek a gondolatnak aztán lett böjtje is. Minek is rohanni?! A vár után a Zarándon, Zarándokoltunk - Zarándoltunk? valami, lényeg, hogy a terep részletei ismerősek, nem emlékszem kirívóan durva terepre.

Ja. Meg még mit nem! Jött pár, patakmeder, csak az érzés kedvéért. Aztán olyan kaptató, hogy a robogóink gyengeségét MOTIVÁCIÓVAL kellett pótolni. Az emlékeimben teljesíthető emelkedő ki fogott sokunkon. A seggemen is levegőért kapkodtam. Volt egy gyenge Zoxigén hiány!

Minden pólusomon keresztül a levegőért esedeztem. A kihívás! A Majd Megmutatjuk, végül felsegített a csúcsra. Asszem itt volt a lelki mélypont, a legmagasabb részen. És ahogy szokott lenni az emelkedő után lejtő jött. Mit lejtő, inkább néhány szakadék. Jó pár alkatrészt hátra hagyva azért át értünk egy biztonsággal járható erdei útra, itt az időhiány miatt döntés született: irány le a hegyről.
Az első kis település üzleténél rövid regenerálódás után, mi robogósok visszatértünk a hátra hagyott transprterért, és azzal mentünk a szállásig, a csapat zöme pedig lábon, mocival. A szálás, a vacsora teljesen megfelelő volt. Hosszas beszélgetés után mindenki lepihent, szerintem senkit nem kellett altatni.


Jött a szombat. A reggeli esős idő nyomasztólag hatott ránk robogósokra, nekünk ma nem terem babér! De a kiadós reggeli után egy autós túra mellett döntve, kezdett visszatérni a pénteken elvesztett életkedvem is. Irány a Pádis.
.... de miért mentek a hosszabb úton..?
És kezdődött a kaland ismét. Elsőnek az aszfalt fogyott el, aztán a köves út, s végül az út is, no de a lényeg, hogy egy jót saraztunk.

Persze ezen a RÖVIDEBB úton, nem értük el a Pádist. Visszafordulás után döntést hoztunk, robogós fejjel láttuk felesleges maradnunk, annál inkább, hogy a Tibornak közbe jött egy "muszáj haza mennie telefon", én pedig simán hazaérek még éjszaka előtt, igy mi leléptünk. Jó kis Zarándolás volt, ha máskor meghívnak ismét szívesen megyek majd.
Köszönjük TAKI.
____________________________________________________________________________________________________________________________

Így látta Nagy Tibor a TBK évadnyitó 2019.  3. napját:

 

TBK 3. nap. Menyháza-Világos

Ez a nap sem úgy alakult, ahogy elterveztük. Reggel felvágtattunk a hegyre, hogy Taki régi vágya teljesüljön (Arad hegy vagy mi ahová fel akartunk jutni?) de a tervezett track  nem volt járható a sok bedőlt fa miatt...De legalább az időjárás kegyes volt hozzánk. A tegnapi egész napos eső után ma ezerrel sütött a nap.  Így dózer úton átgurultunk Cil ( Alcsi)-ba. Itt egyeztettünk, kiderült az egyébként is megfogyatkozott csapat még tovább oszlik. Taki, Tünde és babettás Gábor műszaki hiba miatt nem vállalja az offroad  szakaszt, aszfalton mennek Világosig.  A "kemény magot"  így Robinak és Tibinek (nekem) kell vezetnie vissza a pénteki nyomon.  Kis csapatunk hét fővel,  csupa nagy gép, S. Robi, B. Joci, Domi Lajos, Király Feri, L. Jani,  N.Tibi és   B. Tibi  a pitbikekal, vágott neki a hegyeknek. A lelkesedésünket mely eleinte maximális volt,  időnként megtörte egy-egy sáros, köves,  avaros feljáró.  Amikor Robi megáll az úton és olyan Taki módra jobbra fel-fel nézeget, majd egy bő gázos fordulóval bevágtat az erdőbe, neki a járhatatlannak tűnő hegyoldalnak, nos ilyenkor a csapat nem minden tagjának volt őszinte a mosolya :-(  És volt ilyen néhány. Mi tagadás volt ahol kudarcot vallottunk, másik utat kellett keresnünk. De haladtunk, fogytak a kilométerek, élveztük a járatlan utacskákat, patak medreket, ösvényeket.  Én voltam a záró ember, de valami rejtélyes módon egyszer sikerült elhagynom pitbikekos Tibit, aki a hiányzó lóerőket izomerővel  igyekezett pótolni a nehezebb helyeken. Amíg én hátul kerestem az elveszett társunkat, ő valami csoda folytán legelőre keveredett.  Újra együtt volt a csapat. Egy kopár hegyoldalon megpihentünk, élveztük a napsütést. Nádasdon iszunk valamit, szólt a terv, de a bolt(kocsma) zárva volt :-(  Így hajrá, tovább Kaszoya-ra. Itt tovább oszlott a csapat.  Jani elfáradt, Jocival és Domival aszfalton mennek Világosig.  A maradék négyes a tervek szerint a leggyorsabb offroad úton  megy Világosig.  Nem jól kezdődött.  Alig járható csupa sár út kilométereken keresztül. De aztán..... eszméletlen jó egynyomos ösvények, kanyar kanyar, kanyar, gyökerek, kövek!!!! És egyszer csak mit látunk!!! Taki-Tünde páros jön szembe a Tünde motorján. Egy kis örvendezés és rövid eszmecsere után tovább Világos felé. Annyira belefeledkeztünk Robival az élvezetekbe, hogy egyszer csak azt vettük észre, ketten vagyunk. Erősen bíztunk Takiban mint söprögetőben, így nem vártunk , nyomultunk tovább. Jaj de jó volt!!!! A világosi várnál rengeteg ember élvezte a korai nyarat, mi legurultunk a városba, ahol asszonyaink vártak ránk jó kis uzsonnával. :-)  Ettünk, beszélgettünk.... Ja, hogy közben mindenki ránk vár a benzinkúton??? Hát erre nem gondoltunk. De jött egy SMS.  Este tízre már haza is értünk.

Bár nem teljesen a terveink szerint alakult ez a három nap, de jó volt. Mit jó volt, nagyon-nagyon jó volt!!! :-)  Küszönjük!

 

Képek:

A hétvégi túra, egy szombati turnéval kezdődött. Megünnepeltük szögedi cimboránk 40. szülinapját, ahol három napi hideg és meleg élelmet magunkba tömtünk, valamint megtöltöttük púpjainkat folyadékkal.

 

Szóba került a vasárnapi motorozás is, de mint kiderült volt aki Kaposvárra készül, és volt aki a ”híres Romániába”.

Mielőtt kifúrta volna oldalunkat a kíváncsiság, lemázsáltuk az örökzöld DR 350-et. Mikor végeztünk a matekkal, és 149 kg-ot dobott a számológép rögtön fölnéztem Takira, hogy képes a mai két tékkel versenyt motorozni.

Így indultunk vasárnap hárman:

-        Taki a sózsákkal

-        Tibi a perpetuum mobiléval (ktm lelkem hol indult, hol nem. Ezért büntetésből egész nap ketyeget)

-        Vince a svájci órával

A világosi várhoz vezető úton próbáltam nyeregben maradni, ami nem volt nagy feladat a frissen szervizelt telókkal. Ráment a napunk a találgatásra, vajon miért van az, hogy néhol annyira nedves a talaj, néhol meg porol.

Egyet értettünk, mikor megállapítottuk, hogy Tibi gumija talán még aszfaltra is kopottnak számítana.

Taki,  használtan vett krossz gumija egy fokkal jobb volt.

A nyertes, Vince tubbles+félmous-os kombinációja. Csak jelzem a recept nem saját találmány!

Most is mint mindig, ha tartalékra kell tenni a ktm-et, indulunk vissza. Megjártuk közben Kaszoját, jártunk patakmederben, vágtattunk gyalogösvényen, és persze legeltünk eleget.

 

 

 

Péntek délután 3 óra körül eszembe jutott, hogy idén még nem is ültem motoron… Ez tarthatatlan.

Megnéztem az időjósok, mit prognosztizálnak a hétvégére és mellbevágott az infó: vasárnap kiadós havazás várható. Akkor nincs más hátra, mint előre: holnap. Gyorsan előkerestem a garázs mélyén megbúvó téli motoros gatyámat, a eső álló betét is bele cipzároztam, csak előtte ki tessékeltem belőle a tanyát vert poloskákat… :) Ekkor tűnt fel, hogy a Liberty 125-re még senki nem szerelte vissza a HCC HÓ-n letört rendszámot. Lesz itt baj – közben besötétedett. Ez már reggelre marad.

Feldobtam a facebookon is a túra 5letét, hátha akad valami elmeroggyant.

 

A pontos Google térképet itt találod.

Végül szombaton egyedül vágtam neki az útnak. Rendszám a helyén. Meleg gúnya rajtam. 7 óra után már faltunk a kilométereket. Az aszfalt kicsit deres volt, de az összes fékpróbám tökéletesen hozta az elvárt tapadást, így nem volt mese: full gáz. Ettől nem kell megijedni – ez alig jelent valamivel többet, mint 80 km/h.

Makó határában már elég sokat gondolkodtam azon, hogy vissza kellene fordulni… Hát hülye vagyok én? A külső hőmérséklet valahol a mínusz és a plusz határán – ez azt eredményezte, hogy ha ki mertem fújni a tüdőmben felmelegedett levegőt, akkor az a pleximre átláthatatlan pára réteget vont. Ha kicsit felnyitottam a bukót, hogy legyen szellőzése, akkor kb. két perc alatt – szó szerint – az arcomra fagyott a mosoly. Volt már arcüreggyulladásom – nem vágytam rá. Végül rájöttem, hogy ha belülről letörlöm a párát, akkor annak kell kb. 3-4 perc, hogy újra képződjön. Így aztán sűrűn kirángattam a balkezem a kellemes muffból és törölgettem. Ennek az lett a következménye, hogy most már rugalmas széles mosollyal az arcomon konstatáltam, hogy kezd lefagyni a bal kezem…

Egy szó, mint száz. Úgy döntöttem, hogy Makón veszek egy maszkot – mert azt persze, hogy nem hoztam és megpróbálom úgy folytatni az utam. Mivel szombat volt – így az első nyitott boltnál megálltam: Lidl. Itt néha lehet fura dolgokat kapni. Hátha.

Végül egy kis péksüteménnyel, egy munkás kesztyűvel és egy kellemes női nyaksállal megpakolva tértem vissza a parkolóban hűségesen várakozó robogóhoz.

A sál király. Nem csak a torkomnak, nyakamnak nyújtott kellemes védelmet, hanem az orrom fölé húzva – bizony a teljes arcomat védte. Most már kicsit nyitottabb szellőzéssel is tudtam menni. Az eddig durván ködösnek tűnt táj kezdett formát, alakot ölteni… ;)

A határ előtti kútnál megtöltöttem a tankot és áttértem a csomagból a téli motoros kesztyűre, mert muff, ide muff oda… - na, értitek …

Úgy éreztem, hogy jól haladok, így csak kicsit lepett meg a tény, hogy a Világosi váraljához érve kerek 10 órát mutatott az órám. Na, akkor ezt se nézzük meg.

 

 

(Az volt a tervem, hogy ha nagyon szarul érzem magam, akkor felmegyek a várhoz – csinálok pár képet és a túra kipipálva… De jól voltam.)
Felhívnám a figyelmeteket a rendszámból kiálló csavar nyújtotta esztétikai értékre…

Az út nem volt rossz. A táj hófoltos, két szélét a ledúrt hókupacok szegélyezték, közvetlen mellettük az olvadékból képződött jégen csillant meg néha-néha a köd mögül elő-elő tűnő nap gyenge sugara. De az úttest belső része teljesen járható volt. Semmi csúszás vagy ilyesmi – tényleg meglepően jó volt. Oly annyira, hogy valahol hagytam magam elcsábítani a környező táj szépségének és megálltam harapni pár falatot.

 

Tankolni Gurahontnál álltam meg, a már jól ismert kúton. Figyelnem kellett a részletekre, mert csak halvány sejtelmem volt, a pénztárcám hátuljába megbújó ron-ok számosságáról. Szóval: bankkártya for ever. (A liberty fogyasztása: 3,2-re jött ki…)

A hó egyre markánsabban húzódott rá a mellettem elterülő tájra. Hiába – ez itt már a hegyek birodalma. De mázlim volt ezzel a szombati nappal. A forgalom szinte nulla – szinte olyan volt, mintha egyedül járnám a világot. Bár, ahogy a nap jobban elő tudott bújni, mintha az autók száma is kezdett volna emelkedni. Még elég messze jártam a Pádistól. Kezdtem félni, hogy mire odaérek vége lesz ennek a napos időszaknak… Növeltem a sebességem… Most már nem engedtem 90 alá futni a mutatót. Így néha kellemetlenül nagy sebességgel csapódtam bele a váratlanul megszűnő aszfaltmentességbe… ;) De az élet szép.

Végre lekanyarodtam a Vaskőfalvára vivő útra. Itt készítettem a fejlécben látható képet. (Azon is láthatjátok, hogy valóban csak az út legszéle rejtett magában veszélyeket, a többi elsőosztályú és most ne gyere nekem a gumi hőmérsékletével…)

A falu közepén egy rendőr még ram kacsintott látva az útirányt: irány a Pádis!

Na, ezeket az utakat már kemény hóréteg fedte. Nyomvályúsra kijárva. Szóval itt max. 20-szal tudtam araszolni és közben nagyon bíztam benne, hogy nem fog szemből jönni senki. Mázlim volt. Nem jött… ;) Bár ennek lehet, hogy nem is a mázli volt az oka?? (Egy kisebb quados csapattal találkoztam csak.)

 

Szépen haladtam. Érdekes volt, hogy Boga telep után kezdődő mered

 

ek szerpentines részen sokkal jobban volt takarítva az út, mint eddig. Most már néha 30-cal is mertem menni, de a meg-megcsúszó kerekek miatt inkább maradtam a biztos 20-asnál. Ahogy fentebb értem, egyre vastagodott az utat borító hó vastagsága. Néhol olyan részre tévedtem, ahol nem volt összetömörödve az előttem járók súlya által, ilyenkor jól elkapartam, majd leszállva visszarángattam a tömörebb részekre, ahol hosszan kereshettem azt a fordulatot, ahol még nem pörög ki a kerék, de már tol… mert ha kipörgött, akkor leásott és kezdődött elölről. Egy szemből érkező dácsiás hatalmas győzelmi jellel jutalmazta munkámat… Jól esett.

Mindenesetre áldottam az agyamat, amikor motorválasztásnál a kis liberty mellett döntöttem… Nagy enduróval tuti, hogy nem fogtam volna meg azokat az esésnek induló mozdulatokat, amiket most szinte észre se vettem… A lényeg: esés nélkül értem fel a csúcsra. Sok időm nem volt – kis pihi, kis séta a méteres hóba (ez pontosan 10 lépést jelentett 5 perc alatt), pár fotó… egy hóangyal és goooo – mert a nap elkezdett lebukni.

 

A visszaút se igazán tartogatott meglepetéseket – a liberty motorfékje szépen tette a dolgát, a robogókra jellemző hátsó fék meg tökéletesítette azt. Az elsőt meg se néztem. ;)

Igyekeztem, hogy a híresen rossz román mellékutakat még világosban magam mögött tudjam és sötétbe lehetőleg már csak a frissen felújított Békéscsaba-Szeged út maradjon.

Ez csak részben jött össze, mert a méhkeréki határátkelőt már-már sötétben léptem át. Itt megálltam és a dobozban elhozott meleg ruhákat mindet magamra vettem, mozogni alig tudtam utána, de legalább melegem volt. Konkréten még izzadtam is. Sarkad környékén ért utol az igazi sötét.

Kénytelen voltam elővenni a régi pannóniás korszakra jellemző technikát. Lassan mész, magad elé eresztesz valakit, aztán rátapadsz és az ő lámpája fényével mész tovább… Nem-nem. Nem az volt a baj, hogy Libertynek szarul világít a lámpája… a gond az volt, hogy a lehűlés miatt ismét piszokul elkezdett párásodni a sisak plexije… Így bizony néhol vakon követtem az előttem világító két lámpát – nem volt túl jó élmény… :)

Békéscsaba után fokozódott még a helyzet… Arra lettem figyelmes, hogy Star Warsból ismert Solyommal épp egy hiperugrást hajtunk végre. Elkezdett havazni. :)
Na, nem részletezem – túléltem. Jó volt … kár lett volna kihagyni.

Többen kérdezték, hogy és ebbe mi a jó?
Hát kérlek alássan: minden. Leginkább az számít, hogy eldöntesz valamit és megcsinálod - valahol itt kezdődik az élet. Bár tény, hogy tölthettem volna ezt a napot is a meleg kályha mellett... de miért is lett volna az jobb?
Konkrétan semmi bajom se lett - nem fáztam meg, nem törtem magam össze... a motor is csak egy mosást igényel... és egy rakás élményt kaptam. Kell ezt magyarázni?

Uff.

taki

Na, megérkeztünk... aki pár mondattal, képpel, videóval meg szeretni lepni minket (természetesen az eseménnyel kapcsolatban), azt a taxitak kukac gmail pont com címre küldheti az anyagot, amiket mi nagy örömmel fogunk fogadni...

 

Köszönöm mindenkinek a kulturált részvételt és a kivezényelt közeggel szemben tanúsított fegyelmezettséget...

 

 

 Epstein motor videója:

 

 

És, ahogyan Joci látta:

 

 

Így látta egy babettás:

 

 

 

Üdv: taki

Hozzászólás

Az első napról itt olvashatsz (videóval): http://www.takacsek.hu/index.php/endurozas/460-taki-barati-kor-i-tura-tbkt-avagy-barati-gurulas-erdelyben

 

A vasárnap történéseit N. Tibor meséli el nektek...

 

"Biharmezőn aludtunk, szokásos Taki féle hely. Volt mező, patak, forrás, villany, világítás, és egy kis fapavilon. Csak hősugárzót nem vittünk…Én tök jól aludtam a -14 fokos hálózsákomban, de Tamás nem, mivel csak valami vékony játék hálózsákja volt L Egész éjjel fázott. Bezzeg Taki. Mint a medve…Mivel Tamás nem bírt aludni, korán tüzet rakott, ami nem is volt baj, mert csupa dér volt minden, volt vagy -3-4 fok. Megébredt Taki is, üldögéltünk a tűz mellett, raktuk rá a Merciben talált Taki szerint húsz éves akácot, vártuk az éltető napsütést, ami valahol a hegy túloldalán erőlködött.

 

Az idő múlott, már kilenc is elmúlt amikor Taki nógatására nekiálltunk készülődni. Gyorsan ment, ilyen hidegben nem szöszmötöl az ember nagyon. Indulás után hamar kiértünk a napos részre, és kiderült, nincs is olyan hideg J Egy kis aszfalt után befordultunk valami utacskára és elkezdtünk mászni. Irány a Nagybihar. A kezdeti egyszerű dózer út után jöttek sorba az erdészet által összeb….-tt, a kicsit köves, a nagyon köves, kicsit meredek, nagyon meredek szakaszok váltakozva, és hogy ne legyen unalmas még egy-egy vízmosás is beugrott. A lényeg, jó tempóban, élvezetes motorozással gyorsan haladtunk. Taki néha megállt, és kaján vigyorral közölte, itt is, meg itt is, meg ott is, feljöttünk a robogókkal…A Nagybihar lábánál megálltunk szájtátani, szikrázó napsütés, hideg csípős szél, 1-2 centis hófoltok, eszméletlen látvány. Tamás előszedte a drónt amit nagy féltéssel hozott a hátizsákban és beüzemelte. A kevésbé meredek oldaláról „támadtuk” hegyet, Taki és én elsőnek, Tamás a drónnal filmezett. Odafent újabb gyönyörű kilátás és kellemetlen, már már fagyos szél fogadott bennünket. Fentről néztük, ahogy Tamás készülődik, elindul, felvágtat a vége felé erősen köves úton. Közben arra járt valami mini terepjáró, amiben négyen ültek. Óvatosan lecsorgott a meredélyen, majd pár perc múlva visszajött. Készítettünk pár sztárfotót a csúcskőnél, majd elindultunk lefelé a hegy másik oldalán  széles dózer úton, ami néhol igen jól be volt havazva. Itt rendesen hidegem volt...

Alig pár percig száguldottunk, amikor Taki lassított, és erősen jobbra nézelődött. Tamással összenéztünk: Itt valami készül. És úgy is lett, az elhagyott faházak után egy hírtelen kanyarral jobbra fordultunk. Be az erdőbe, majd egy a fakitermelő gépek által igen csak tönkrevágott erősen köves, útnak nem nevezhető meredek valamin le. Egészen addig, míg egy az utat teljes szélességében elzáró jégpálya szerű képződmény meg nem állított bennünket. Megálltunk, leszálltunk, csodálkoztunk. Taki közölte, ez a szakasz amolyan felderítő jellegű, itt még ő sem járt. Nézegettük tovább tudunk e menni, nem volt valami bíztató, Tamás erősen tiltakozott. Végül úgy döntöttünk, visszamegyünk a Biharra, le a nagy kövesen, aztán vissza a kocsikhoz. Mára elég lesz ennyi. Így is tettünk, a nagy kövesen ki ki vérmérséklete szerint zerge módra leszáguldott vagy teknős tempóban leóvatoskodott (ez utóbbi én voltam). Lent Tamás erős késztetést érzett, hogy kipróbálja a "nagykövest" felfelé. Akkor hajrá, mondta Taki, visszagurult, hogy ő majd videózik. Én lentről elképedve néztem, ahogy Tamás megmássza a meredélyt!!! Felért a csúcsra! Még kurjongatott is akkorákat, hogy lent is hallottuk. Ez után a csapat ismét egyesülve elindult le a hegyről. Jó kis útvonal ez is, van benne minden, mi egy endurósnak örömet okoz. :-)  A végén a völgyben Takit elkapta a versenyláz, olyan tempót ment a murvás úton, hogy a ötödikbe fel kellett kapcsolnom, hogy bírjak menni utána.  Csak azért ment így, mondta lent, mert tudja, hogy Tamás szeret gyorsan menni! A kocsiknál a mező melletti hegyoldalban még tartottak egymásnak és nekem egy kis endurós bemutatót: Fel a meredek hegyoldalban, körbe a nagyfán és legurul. Tamás a fiatal bika, Taki az öreg bika tempóban:-) Én meg lentről néztem. 

Itt a mese vége. Mentünk 45 km-t, tök jót motoroztunk, bámészkodtunk, élvezkedtünk.  Megkoronázása volt ez a tegnapi napnak.  köszönjük Taki, jövünk máskor is!"

A cikk végén videó!

Megesett, hogy N. Tibor felvetette, hogy miért nem csinálok egy Taki Baráti Kör facebook csoportot… Mondtam neki, hogy azért, mert miért is? Szó, szót követett és végül lett egy ilyen csoport. A csoportba bekerülni nagyon bonya. Több lépcsős kérdőíves és azonosítási eljáráson kell túlesnie minden jelentkezőnek.

G. Tibor felvetette, hogy ha már ilyen szépen megalakultunk, akkor guruljunk már 17-én egyet a hegyekben, de szigorúan motorfüggetlen felállásban. (Gondolom háttérben azt mozgatta a szálakat, hogy megszerezte B. Tomi egyik harcigépét és szerette volna felavatni…) OK - guruljunk.

Meghirdettem Baráti gurulás Erdélyben címmel az eseményt és jöttek is sorban a jelentkezések… volt, aki határozott és voltak, akik bizonytalan elszántsággal emelték fel a kezüket.

A végére 6 főre redukálódott kis csapatunk. Fájó szívvel itt hagytuk a gyerekeit ápoló ötletadót és Tündét, akinek a motorja bizonytalankodott:

1.      N. Tibor exc400

2.      S. Róbert exc400

3.      T. Tamás drz400

4.      D. Robert dr650se (TKC???)

5.      G. Tamás valami 150-es pitbike

6.      Taki - DR350

Reggel 8:30-kor randi a világosi benzinkútnál…

Jómagam T. Tamással szövetkeztünk – a benzinköltségek csökkentése érdekében. Mi értünk oda utoljára, vagyis a minket követő G. Tamás egy kicsit lemaradt, mert az utolsó faluban eldőlt a motorja a futón…

  

Indulás után – ígéretemhez híven – nagy ívben elkerültem a Világosi várhoz felvivő igen meredek és sziklás feljárót. Tekintettel a robogósokra.

Jaaaa…, hogy nem jöttek robogósok. Akkor nem.

Így esett, hogy mindenki megízlelhette a vár bevételének nehézségeit. A 650-est egy pillanatra elveszítettük, de aztán ő is jött szépen – siker!

 

Innen úgy terveztem, hogy átmegyünk Kaszojára. Az első pár métert megtéve az erdei úton konstatáltam, hogy hiába megyek óvatosan, iszonyat port kavarok. Így a kitaposott utat próbáltam minél kevésbé kitaposott ösvényekre váltani. Tervemet szép siker koronázta. Néhol már-már vadcsapáson haladtunk, de legalább láttunk. Egy-két favágók által használt nyom kellőképpen emelte a vérnyomásunk, ezt hűtendő megnéztünk közelebbről egy-két patakmedret is.

Ez egyik általunk választott nyomvonal hirtelen és váratlanul ért véget. Tanácstalanul néztünk körbe… Jobbra és előttünk meredek parttal szegélyezett patakmeder járhatatlanul bedőlt fákkal, balra meg megmászhatatlannak tűnő partoldal, ami minél magasabbra néztünk, annál veszélyesebbnek tűnt. Sokat hezitáltunk. Aztán a N. Tibor csak neki ugrasztotta az EXC-t. Az út patkája persze ezt kicsit zokon vette és jól földhöz verte…

Rakoncátlankodó akkumulátorának hála egy végtelennek tetsző rugdosásba kezdet, melyet a barbár endurós istenséghez címzett varázsszavak sugdosásával próbált hatékonyabbá tenni… (Mi@kurv@f@szértnemindul? – meg hasonlók…)

Bővebben ...

Résztvevők:

Taki: örökzöld DR 350
Robi: Karcmentes, tükrös, indexes Exc 400
Vince: Hol super, hol endúró Exc 525

 

Kedden még senkinek semmihez nem volt kedve. Mivel Takival telefonon nem lehet értekezni még tőmondatban sem, ami korábban még ment, így maradt az SMS írás. Holnap 7 kor nálad, írtam. Jött is a válasz két óra múlva: OK.

Kiértünk időben.  Az idő jónak ígérkezett, így vezérünk fölhúzta az endúrós rövidújas pólóját. Így vágtunk neki a világosi várnak toronyirányt. Az első métereken legeltem egyet a köveken. Eszembe jutott első közös szöcsketúránk (már idejére sem emléxem), ahol itt kellett 500 m megtétele után haza mennem, mivel a dörzinek kilyukadt a fékcsöve egy ugyanilyen bukfenc kapcsán.

Hegyen-völgyön zakatoltunk, na nem vonattal, hanem a 15 és 30 év közötti technikáinkkal. A sokadik Taki bukfencnél, amit nem esésnek, hanem inkább gurulásnak minősítenék, mivel ilyen testalkattal (széle-hossza-egy) inkább így jellemeznék, megbeszéltük, hogy nem a DR önsúlyával, hanem az összsúlyával van a baj. Hiszen ha egy T-34 es seggére ráülne Taki-doki, annak is elkönnyülne az eleje. És bizony elkönnyült elsővel nehéz kanyarodni. (Amúgy csak megjegyzem: összesen kétszer estem el, de mivel annyira ritkán szoktam, így a kívülállónak ez is nagyon-nagyon soknak tűnhetett - taki)

Történt közben, hogy elveszítettük Robit. Ebben az évben én ilyen fóbiában szenvedek, mivel 4 hónappal ezelőtt ugyanitt két kollégát elveszítettünk, és azóta nincs beszélő viszony. Na, itt hál istennek nem ez történt, csak Robira rájött a has-mas, és ezt a medvék és madarak társaságában szereti lebonyolítani. Megírtuk a legközelebbi kocsma helyét sms-ben, és ott újra találkoztunk is.

A szaporodó esőfelhők nyomása alatt következett Casoja, majd a leggyorsabbon haza. Kicsit porolt 3.-nak, de érkezésünkkor a légutakból a sarat, otthon meg a légszűrőről a port kimostam.

A kérdés még fúrja az oldalam: Ha Gábor után megyek, fele annyit sem tudok abszolválni, mint ha Taki mögött muzsikálok. Pedig az útvonal ugyanaz. A kérdésre Taki sem tudta a választ. És ha Ő nem tudja, akkor nincs is.

Vince

 

 

 

 

Előzmények

Sokat és hosszan gondolkodtam... Aztán csak arra jutottam, hogy kell nekem egy kis fogyasztású motor. Eleinte 125-ös endurókban gondolkodtam, majd bármiben ami 125-ös. Végül hagytam magam meggyőzni, hogy ha már 125, akkor kell a variátor által nyújtott többlet szolgáltatás. Az ami miatt a Piaggio Free 50-es robogómmal olyan helyekre jutottam fel tavaly Tomi barátommal és Peti fiammal, ahová többeknek még normál enduróval is csak nehezen szokott sikerülni. És ismerjük be... ezt a többletet nem én adtam az 50-es motornak (ami lehet, hogy 70-es... nem tom, én 50-esként vettem, de a 6 literes fogyasztás csak jelent valamit...). Szóval azt a többletet, ami felrepített bennünket a Nagy Biharra - azt tuti, hogy a variátornak volt köszönhető.

Szóval: kell nekem egy 125-ös, veriátoros gép... Elsődleges szempont legyen a terepképesség és a fogyasztás... (Igazából a Honda Innova is sokáig játszott, de a harmadik szempont hamar kiütötte: drága). Na, ekkor került képbe a liberty. Több libertym volt már... és igazából egyiket se szerettem... ;) És ugye, az igazán hülye ember a saját hibájából sem tanul - így elkezdtem nézegetni a Libertyket. Kiderült, hogy 2005-ben volt valami nagy váltás, új, pörgősebb blokk meg ilyenek... A szerelőm szerint az nem nekem való, nézzek valami előttit. így aztán hagytam, hogy az orrom elől elvegyék a már 199e-re lealkudott gépet valahonnan messzi északról. Lecsaptam egy, a közelben hirdetett, honosítható gépre. Ha nincs rossz állapotban, elhozom... 150e. Nem alkudtam, ennyiért biciklit szoktunk venni... elhoztam.

Tökre egybe volt/van. Szép, a hangja is... Gyorsan mentem vele pár kört segédmotornak álcázva... a viselkedése is bejött. Mondjuk az úgynevezett töltéstesztemen nem szerepelt valami fényesen, de átment. A töltéstesz azt jelenti, hogy van egy ösvény a közelben, ami a töltésoldalán visz át. Viszonylag hosszú és meredek. Ennek a közepén megállok a motorral, aztán ha sikerül vele ott elindulnom, akkor jöhet a MopedRally... ;) Persze a legtöbbször már azzal is beérem, hogy ha lendületből sikerül felmennem rajta (ilyen volt a Babetta és a Piaggio Bravo is), de jobbak tényleg félútról is elindulnak (pl. a Piaggio Free - akár egy keréken is...). Na, a liberty nagyon kedvtelenül, de megindult és nyögve nyelve, de felment. Többre számítottam. De az országúton mutatott 90 feletti utazója végül meggyőzött: jó lesz az.

Elvittem névre íratni... 106e lesz... Pfuuujjj... aztán kiderült, hogy 84e-ből is kijöhet, mert volt még rajta külhoni műszaki... Ti tudtátok, hogy ez ennyit jelent?

Liberty bevetésen

Péntek délután (2018.10.05.) szóltak, hogy el lehet hozni a gépet. Elhoztam. És ha már itt volt, és a nap is sütött... feldobtam, hogy mi lenne, ha elmennék vele a Pádisra megnézni, hogy mi van arra... Semmi ellenállás... csak a fiúknak nem tetszett, akikkel most vasárnapra egy hárdosabb endurózást beszéltünk meg. De az az igazság, hogy a Liberty jobban vonzott, úgyis az endurós időszak jön, a Pádison meg már egyre nagyobb a hideg. Szóval elkezdtem összeszedni a cókot és a mókot. De hova teszem ezt a "sok" cuccot? A Liberty sisaktartója nagyon jelképes - a legnehezebbeket odapakoltam (szerszámkészlet, pótbelsők meg ilyenek), de csak vissza kellett raknom a hátsó dobozt, amit a gyári igen gyenge felfogatás után a megvásárlás után azonnal leszedtem (mielőtt magától letörne...). Szóval hátra raktam a legkönnyebb dolgokat. Ha jól rémlik, akkor max. 5 kg volt a gyári útmutatóban írva. 1 kg a sátor - a legkisebb, amibe még beférek. Nagyon utálom, de ha nem lehet nagy a tömeg. A legkisebb hálózsákom, alig nyom fél kilót - el tudod képzelni... egy vékony pléd, ha mégis fáznék. A felfújható derékalj 0,8 kg... Némi váltó ruha (póló, zokni, széldzseki). Szerintem az 5 kb-ot meg se közelítettem, de azért a biztonság kedvéért egy spaniferrel átkötöttem az egészet, hogy ha letörne, ne hagyjam el... Felvettem még a kedvenc hátizsákom is, hátha letörik és át kell pakolni... üresen.

Reggel útnak indultam, majd pár méter után visszafordultam. Csak jó lenne egy kis pótbenzin - a lábnál elfér egy kisebb 5 literes kanna - annyi benzinnel meg megduplázzuk a hatótávot. Plusz a farmeres térdemnek jól fog még jönni egy térdvédő. Na, go újra.

A Szeged-Nagylak-Arad távon már-már meggyőztem magam, hogy ez nem az én motorom. Iszonyat ellenszél fújt és bizony a kis 125-ös blokk full gázon se bírt 80 km/h fölé menni. Az is furcsa volt, hogy kb. félgázig érezhetően gyorsul, aztán semmi... Na, mindegy - feszítettem és haladtunk.

Lipován megtankoltam - kb. 4 literes fogyasztás jött ki... azta!! Ez durva. Aztán Capruta után letértem, átvágni a Zarándon. Jól indult az út, kellemes kis aszfalt csík. Új a burkolat - csak úgy faltam a kilométereket. Grosii Novi után valahogy elveszítettem a fonalat. Az aszfalt átment murvába, majd a murva is elfogyott és jöttek az erdei közelítő utak. Keskenyek, sziklásak, vízmosottak... de a kis aggregátor nyugodt duruzsolással csak falta a kilométereket.

Kezdtem megszokni. Éreztem én, hogy valahogy jobbra kéne tartani, de valahogy mindig balra vittek a még elfogadható minőségű ösvények... Így nem is nagyon csodálkoztam, amikor egyszer csak befutottam Paluseni-re. Ahhoz képest, hogy Gurahont volt a cél... nem is olyan rossz. Innen aszfalton mentem tovább. Gurahonton nem is lassítottam. Tankolni Várfurile-n álltam meg, az kb. hasonló táv volt, mint az előző, de pont egy literrel kevesebbet tankoltam, így most 3.4 lett a fogyasztás. Ez már nem rossz. És bizony a motor kedve is megjött, ahogy a hegyek árnyékban megcsappant az ellenszél.

A még mindig épülő úton vágtam neki Belényes irányába. Igazából fura ez az útépítés, mert múltkor, amikor arra jártam, ennél jobb volt az állaga... ;)

Közben aktívan törpöltem, hogy mi legyen a menetrend. Jó lenne felmenni a Nagy Biharra, de innen hátulról ezzel a motorral nem sok esélyem lenne... Akkor előről. De ha felmegyek előről, akkor onna csak ide hátra tudnék lejönni és akkor ennyi lenne a túra? Na, neee.... akkor a Nagy Bihar majd később... és már túl is vagyunk Stei-en.

Gyerünk a Pádisra, ott úgyis van mindig sok-sok ember... majd keresek valami magyar bandát és valahogy túléljük az éjszakát.

A leágazás előtt még tankoltam, nem egész másfél liter (ez 3.3-as fogyasztás), hátha holnap még jól jön az a kis benya... Pietrosea-n vettem egy kis kaját és vizet, hogy nehogy éhen haljak aztán, na...

A szerpentinen tökre jól teljesített a kis gép - kb. autós tempóban haladtam vég. Nem nyögött - simán vette az akadályokat. Felérve a fennsíkon - egy darabsátor se... átmegyek a másik sátor helyre, ott sincs senki. Na, fenne... - ezek tudhatnak valamit. Ha most megfordulok, akkor 10 órára még akár haza is érhetek...

De egy frászt!

Sátrazni jöttünk vagy mifene? Szépen kipakoltam és felállítottam a sátrat - nem hoztam sátor alá ponyvát, így figyeltem, hogy jó helyre tegyem, nehogy valami kiszúrja a matracom... ;) Jó helyre tettem. Kicsit sétáltam a környéke, lőttem pár képet... Aztán megpróbáltam tábortűzet rakni, fát nem hoztam, de találtam pár elszórt hulladékot. Nem mondom, hogy vidáman duruzsolt a tűz, de kb, 20-30 percig tuti, hogy füstölt rendesen... és szép lassan lebukott a nap is. A nappal együtt a meleg is eltűnt. Lezártam a motort, elrendeztem a dolgokat - egy husángot a sátor bejáratához tettem... Tuti, ami biztos alapon és bevonultam aludni.

 

A sátramról azt kell tudni, hogy tényleg a legkönnyebb kis túra sátor McKinly Endro sátor - egy személyes, de igazából inkább fél... Nincs egy kilogramm se, de piszok alacsony. Leginkább csak bemászni lehet bele, aztán nagy mozgásra nincs lehetőség. Felülni, vagy térdelni ... felejtsd el. Maximum forgolódni lehet. A lábnál max. 40 cm a magassága, fejnél sincs 80 cm se. És reggelre annyira kicsapódik a pára, hogy ha megrázod a sátrat, akkor a reggeli fürdésen is túl vagy. De valamit, valamiért.

A hálózsákom 15 fok környékén komfortos... 10 alatt már reszkír. Ezért is hoztam a vékony plédet... de legalább könnyű. Azért tuti, ami biztos, csak a cipőt vettem le - és a hálózsákra már indulásnál ráterítettem a plédet is. Nem volt melegem. De ami ennél sokkal jobban zavart, azok a zajok...

Közel aludtam a patakhoz és ha az csörgedezik, nem zavar... De ez össze-vissza csörgedezett, semmi szabályosság a hangjába. Pont olyan zajok szűrődtek be, mintha egy medve állna meg néha a patakban és az ő mancsát próbálni kikerülni a víz. Aztán rákezdtek a környék kutyái is... - szagot fogtak. Csaholtak rendesen, de érződött a hangjukból, hogy nincs meg a konkrét áldozat, a hangjukkal csak jelezni akarják valakinek vagy valaminek, hogy ne gyere erre, itt vagyunk. De ha mondjuk én medve lennék és ezt hallanám, akkor pont a patak mentén sétálnék tovább... - és újra lehetett hallani, ahogy a mancsot kerüli a víz... Na, aludjunk!

Alszunk, de most meg mi ez a motozás... hogy a fenébe lehetek ilyen hülye, hogy még egy kis bicskát se hoztam magammal... hihetetlen, hogy mennyire felkészületlenül tudok neki vágni egy-egy útnak... És már megint matat valami a környéken... De mi? Rá kéne ordítanom? Még szerencse, hogy hoztam medvesprét.

De hova is tettem? A bukóba... kihámozom a kezem a hálózsákból... kitaperolom a bukót. Nincs benne semmi... Taperolok tovább - jó nagy zajjal, hadd hallja az a maci, hogy konkurenciára akadt (igazából, ha a sátrat nézi, tényleg nagy is lehetnék...) Na, meglett... tök jó. De vajon, hogy kell ezt használni? Van rajta valami gyerek zár, mondták nyáron a gyereke... Na, lámpám sincs... mert azt minek? Van nálam telefon, de mivel annak 7%-on állt a töltöttsége, kikapcsoltam... most meg nem találom, mert sötét van... ugye...

Na, jó tényleg hagyjuk - jöjjön az a kurva medve oszt feldugom neki a sprét kúp helyett. Aludjunk... alszunk...

De mi a fenéért fázik a lábam?? Kicsit megmozgatom az ujjakta - hátha segít a vérkeringés... Nem segített - tényleg fázik. No fene - érzem, hogy a sátor belseje már nedves - mostantól csak óvatos mozgás, mert jön a zuhi... meg keresem a motoros kabátom és megpróbálom óvatosan lejuttatni a lábamra. Ez nem könnyű, mert nincs hely és ami van az is vizes... valahogy leért. Próbálom a hálózsákon keresztül lábbal kitapogatni a kabát helyzetét. Hosszas küzdelemmel elérem, hogy mindkét lábam bebújjon a kabát egyik újába - legalább félig. Közben egész jól kimelegedtem. De lábam fázik. Na, mindegy - ennél többet nem tudok érte tenni - a legmelegebb cuccomba van burkolva... - csak nem lesz baj... Aludjunk... Alszunk...

De most meg a fejem fázik - előbányászom a széldzsekit, még jó, hogy bekészítettem azt is... Felveszem, ne ezt se könnyű, főleg úgy, hogy a hálózsákból se tudok kibújni... sikerül. A széldzsekinek van kapucnija - szuper. Alszunk... a medvét már rég leszartam - fázik a lábam... kit érdekel ilyenkor egy medve??

Egyszer csak felébredek. Nincs meleg, de alapvetően voltam már hidegebbe is... sötét van... legalábbis, addig, amíg az egyik mozdulatnál le nem csúszik a szememről a hálózsák kapucnija... Jééé - világos van... Nézem az órám. Vagyis nézném - azt is otthon hagytam. De, jéé - megvan a telefon - ez nyomta az oldalom... Bekapcsolom.... 6%... de van nálam powerbank. Hét óra harminc... akár fel is kelhetnék... De tényleg... Óvatos mozdulatokkal hagyom el a sátrat - nem akarok vizes lenni. Kirakom a két cipőt és szépen kimászok a sátorból... négykézláb... Figyelve, a lábam a cipőbe érkezzen. Alig bírok felállni... öregszem. Állok. Szuper. A motor is megvan...

Sőt látszik, hogy a szemben lévő domb tetejét már a napfény is elérte. Zsebre a powerbank és a teló - irány a fény! Mert a Pádisra járok tudják, ahol fény van, ott meleg is.

És valóban - kint sütkéresztem vagy félórát a napon. Jól esett. Csináltam pár képet. Például a sátram láboldali végéről, ahol konkrétan állt a jég... nem csoda, hogy fázott a lábam - de vajon miért nem a téli hálózsákom hoztam? Ezt már soha nem fogjuk megtudni...

Aztán pár kép a környékről, hiszen olvastam az okos fényképezős tankönyvekbe, hogy a legjobb képek vagy reggel, vagy este készülnek, mert ilyenkor jók az árnyékok... - ezt mondjuk nem értem, de rajtam nem múlik, csinálom a képeket. Csippan a telefon, hogy nagyon alacsony a töltöttség... feldugom a powerbankra - az élet szép. És süttetem a hasam. A sátor még árnyékba...

Na, illenék csomagolni.

Felcihelődök és elindulok, neki a napnak. Alig látok valamit... De végül csak vissza találok. Nézem a telfont 5% és nem töltődik... igazgatom a kábelt meg minden, de semmi. Ez bizony megdöglött. Gyorsan kikapcsolom... akkor se gps, se lámpa, se telefon, se videó, se fényképező gép... na, szépek vagyunk... Csak kellet volna egy szivargyújtós töltőt is hoznom...

Csomagolok. Jól haladok. Kész.

Indítok - elsőre indul. Szépen jár, hagyom kicsit járni - aztán a lovag közé csapok. Doda Pillii felé indulok - teszek egy kört és úgy megyek át a Biharra.

Jó az út, kellemesen murvás. Eleinte figyelek, hogy ne nagyon rázódjon a doboz hátul. Majd egyre kevésbé. A szokásos nyomon érkezem meg Gárda de Sus-ra, ahol újra tankolok nem egész másfél litert... ez is kellhet még. Próbálok telefontöltőt szerezni, nem sok sikerrel... Útközben egy-egy szép képért néha bekapcsoltam, de aztán azonnal ki is... talán kibírja hazáig.

A Nagy Biharra nem a szokott úton megyek le, kicsit előbb - jó út, aszfaltos. Felvisz a hegyre, a nyaralókhoz. Egyre közelebb kerülök a szélerőművekhez, de akárhogy igyexem egy hegyháton nem tudok átkelni, pedig a végén már egészen vad helyeknek is nekimentem... közben szép lassan haladok előre is. Addig-addig ügyeskedtem, amíg egyszer csak a Biharra felvivő úton kötöttem ki. Ismerős. Azonnal megismertem.

Na, akkor irány a hagyományos murvás nyom... Nyomom... 40-50 stabilan felfelé. Ez nem rossz. Eméxem, hogy a Simsont néha még egyesbe is vissza kellett tenni annó... Viszont a csúcsra vivő kaptató vége megfogta a technikát. 2-3 m-t tolni kellett. De a robogót nagyon könnyű tolni. Teljesen más, mint a normális motorokat. Ezek a kis dögök szinte végig húzzák az ember. Igazából nem is tolod őket, hanem leszállsz és mellette mentve felsétálsz. Pár csúcs fotó - és irány a túloldal.

Nem-nem. Nem a nagyon sziklás, hanem a kevésbé nagyon sziklás... arról ismerek egy letérőt. És már évek óta tervezem, hogy átmegyek ott Nucet felé, tuti, hogy van út - már többször szemeztem vele, de még soha nem szántam rá időt. Na, majd most.

Lefelé iszonyat volt a nyom. Mind a két féket keményen kellett használni és bizony a Liberty első teleszkópja minden nagyobb bukkanónál fel-fel koppant. Nem szeretem az ilyen zajokat - de ha kell a fék, akkor kell. Leértünk - még élünk. És itt a következő kihívás - a szembelévő feljáró se túl barátságos, neki küldöm a terchnikát - minél magasabbra jutunk, annál kevesebbet kell gyalogolni... - hát kb. 10m maradt. Majd kiköptem a tüdőm, mire felértünk. Kondizni kéne - de komolyan...

De innentől kezdve már barátságos volt a terep, már ha barátságosnak lehet nevezni azokat a lejtőket, ahol az ember önként soha nem menne le .... fel meg ugye nem is bírna. Haladtunk, mert olyan még soha nem volt, hogy valahonnan ne lehetett volna lemenni... ugye... ;)

Végül Nucset helyett kicsit fentebb értem ki, egy bányába... Jé... ez az a bánya, amiről Skalp bácsi mesélte, hogy a Bihar kapuhoz haladve nem engedték át... Jajj... én nem akarok itt vissza menni!!! Reméljük, hogy nem lesz kapu... Mázlim van. Nincs kapu.

De van sorompó. Az embör hosszan magyarázza, hogy lazárt terület... én nézek rá bután - nem esik nehezemre. Majd megegyeztünk, hogy Stei tényleg a sorompó túloldalán van. Átenged... és már nincs előttem több akadály - irány Salonta, aztán Szeged.

Konklúzió így 700 km után? Hát az még nincs...

De úgy érzem, hogy az endurózás egy jó alternatívája a tereprobogózás... mert ugye ahol az állat endurósokat lelövik, ott az eltéved, szegény kis robogósokat inkább csak útbaigazítják...

 

 

Szeptember 14-15-16 szöcsketúra... - még lehet jelentkezni!

Indulás péntek délután 3-4 között Nagylakról... érkezés ugyanide vasárnap este.
Csak rendszámos endurók jöhetnek... különösebb elvárás nincs... max: rinyamentesség.
Célterület: Zaránd+Szigethegység.
Haladós, nézelődős, de véletlen se pihenős dolgokra számíts...

Hótra nomád - sátor, kaja stb... amit hozol az van, amit nem az nincs.


Motivációs e-mailt az rhz kukac freemail pont hu címre kérem.

 

És már meg is érkeztünk... ;)

Hát nem álltak sorban az emberek - szerencsére. Így egy kifejezetten jót sikerült motoroznunk a Dél-nyugat Kárpátokban... Ha végig nézed a videót, lásd, hogy a motorokon rajta van a kétnapos cucc is... - az enyémet pl. észre se lehetett venni.

 

Idén nem túl sokszor sikerült kijutnom a fiúkkal... Így ezt a lehetőséget meg kellett ragadnom. Közben a DR350 is kezd végleges formát ölteni - jól szerepelt.

 

Yoshi ismét szervezett egy jó kis túrát, ami mi is részt vettünk...

Másfél órás, részletes videó - tessék sörrel készülni!

Majd lesz kulturális is... csak azzal meg kell várni Jocit. ;)

 

Múlthéten említették a fiúk, hogy szombaton elmennek motorozni a Retyezád környékére - jöjjek én is.

- Reménytelen - válaszoltam nekik... Nyakunkon a MopedRally és már csak ez a hétvége maradt az útvonal bejárására... Ebbe maradtunk. Csütörtökön voltam Robinál, aki átnézte a bejáráshoz használt motorom - nem szerettem volna menetközbe valami váratlan meglepetést. Mondta, hogy pénteken 4-kor indulnak...

Na, pénteken 6-kor megcsörgettem, hogy még a határ átlépése előtt váltsunk pár mondatot.

- Hol jártok? - kérdem...

- Még el se indultunk, csak 7 óra körül fogunk, mert Gábornak valami halaszthatatlan dolga akadt és Bálint úgyis lemondta, így nem kell megállnunk Makón...

- Opsz... - megkérdem az asszonyt, hogy vasárnap ráérek-e bejárni... ;)

Megkérdeztem, elengedett.

Szóval 7 órakor már én is ott ültem a kis mercibe, a futón a frissen megkuplungozott DR250-nel. Mert Gábor szerint úgyis csak sziklás, múrvás utakon fogunk menni - jöhetek a kopott gumival is (csak a rally bejárás miatt nem cseréltem még le - aszfaltra ideális).

Hihetetlen jól haladtunk az autópályán... Kicsit több mint 3 óra múlva már a kempingben kerestük a helyünket. Én végül az autóban maradtam - igénytelen vok, de nagyon.

Másnap egy gyors reggeli mellett találkoztunk a bandával. Sajnos a meghívónk (Zolika) az előző napi megpróbáltatások után beálló dereka miatt úgy döntött, hogy a mai guruláson nem vesz részt - hazaindult. De maradtunk így is elegen.

Mondanom sem kell, hogy az első pár kilométerben a vakszelepen kidörzsölte az első gumimat - csere. Még szerencse, hogy átraktam a szerszámkészltet a DR350-ről... így mire mindenki visszajött megnézni a lemaradás okát, már újra harcra kész volt a gépsárkány. Ami az első pár emelkedőn csak nagyon darabosan akart felmenni. Nagyobb gázoknál prüszkölt kicsit, de a nap második felére teljesen megszűnt ez a jelenség - valószínűleg a karbiban kószálhatott valami kosz. Innentől kezdve élveztem a túrát - tényleg nagyon jó volt. Mondhatnám, hogy idén a legjobb. ;)

Rám jellemző módon a videókamera akkumulátorát az autóban hagytam, így felvételeket csak a Sonya Xperia Z++-os telefonommal tudtam készíteni, ezért máris elnézést kérek. Olyan lett amilyen - ellenben a semminél sokkal jobb.

A lényeg: ide még vissza kell mennünk - nagyon bejött a táj, a terep és a banda is. Végre... nem csak mindig a hárdozás... végre motorozhattunk egyet úgyis, hogy közben volt mit látni, nézelődni is. Köszönöm mindenkinek!

 

3 Királyok: Endurós Évadnyitó, Körmend

2018.05.04.-06.

 

Hol is kezdjem..?

Tudom-tudom... - Az elején.

Igen ám, de ez pont az a történet, aminek se eleje, se vége. Hogy miért? Ha végig olvasod - talán te is rá fogsz jönni az okára.

De valahol illenék elkezdeni.

OK - akkor én elkezdem ott, hogy amikor szombat reggel a találkozóra igyekezve befordultam - Körmenden a töltésen áthajtva, az utat sűrűn borító kátyúkat kerülgetve - baloldalt a füves részen egy pucér férfifenék látványa fogadott. Eleinte bíztam, hogy egy testszín közeli dresszet látok feszülni az idomokon, de amikor két tócsa közti szünetben jobban szemügyre vettem: nem-nem, ez bizony a pőre valóság.

 

Jó lehetett a pénteki esti buli... :)

 

De vajon ki lehet ez? Kendiből kinézem, de ez itt túl magas és hajban is dúsabb...

Talán Mistrál? - Rá már sokkal inkább hasonlított. De letolt alsó gatyával mi a fenét kóricálna ő az út szélén?? Meghallotta az Octavia diszkrét duruzsolását és felhúzta a térd felett feszülő fekete alsót. Volt segg, nincs segg... Elmegyek mellette - tócsa - nincs lehetőség ránézni, de a tükör segít: csak megnézem az arcát. Opsssz... - mégse. Úgy látszik, hogy az alsó gatyát csak hátul húzta fel...

 

Kissé sokkos állapotban kanyarodtam be a motoroktól zsúfolt - tavalyelőttről már ismert - rendezvényhelyre. Sok ismerős motor és egy-két ismerős arc (mindig is antiszociális voltam). A motorosok nem tartják sokra azokat, akik autóval érkeznek egy motoros rendezvényre - de ugye mi nem hiszünk az előítéletekbe... se...

Köszönök Jocinak és Matinak - ők hozták fel Szegedről a motoromat, mert épp volt a futójukon egy szabad hely. Nekem meg Zalaegerszegen úgyis családi teendőim voltak. Így a káposzta is megmaradt és a talán a kecske is jól fog lakni. ;)

Direkt úgy időzítettem, hogy a reggel 8 órára meghirdetett reggeli előtt érkezzek - nem akartam kimaradni semmi jóból! Persze azok, akik már pénteken megjöttek, kellő rutinnal rendelkeztek ahhoz, hogy csak a reggeli második felébe vegyem észre, hogy az már zajlik!  ;) Gyorsan tányért ragadtam és egy kis segítséggel a rántottára vetettem magam. Finom volt... a tea is... és a salátás pult is kellemesen harmonizált a kissé felhős ég miatt vacogók bőrszínével.

Szép lassan élettel telt meg a park. Motorok jöttek jobbról, balról... Egy kézfogás itt, egy hátba verés ott. Néha még egy-egy puszi is elcsattant. Mire mindenki észrevette, hogy itt van, megjöttek a főszervezők is. Az egyik a balkezét csak a jobbal tudta felemelni... a másiknak minden hirtelenebb mozdulat fájdalmas grimaszt csalt az arcára, amit persze jól titkolt, de a baráti hátba veregetések jobban hatottak, mint az igazságszérum: ezek bizony lerokkantak.

Bezony-bezony... a nyomvonal bejárások alkalmával Buchot és DrRobit is földhöz vágta egy-egy DRZ400. Mondtam már, hogy veszélyes műfaj a túraszervezés? Persze, mivel mindketten már nagygyerekek, így hamar belátták, hogy első az egészség, ők ma nem motoroznak, csak a csapatokat fogják elindítani... (Ki kell magam igazítani, mert Buchó azt állítja, hogy az a DRZ-s emberke a videó legelején még is ő...)

Gyorsan ketté is dobták a bandát. Lett egy aszfaltos banda jobb oldalt és egy terepes banda baloldalt... Én beálltam a baloldali táborba - közvetlen Szmuki mellé... elég sok videóját láttam mostanában, hadd guruljunk kicsit együtt.

Kis idő után páran felhívták a figyelmemet, hogy a másik-bal az a bal, ahová állni szerettem volna. Mert ez itt bizony az aszfaltosok tábora. Opsz... ez a diszlexia... vagy mi...

Gyorsan utána néztem, nem akarok túl nagy hülyeséget állítani ;)

 

Tűnetek (http://www.oculocor.com/diszlexia.html):

A tájékozódás területén: bizonytalan a jobb-bal oldal meghatározásában, nehezen tájékozódik környezetében, különösen megfigyelhető ez testnevelés órán. ...

Mozgására a motoros ügyetlenség a jellemző.

 

Még, hogy motoros ügyetlenség... - Pfuj... - meggyógyultam!! ;)

 

Na, szóval: ügyesen (mondom: ü g y e s e n) átálltam a másik baloldali sorba, és immár az offroadosok csapatában feszítettem a piros DR650RSE nyergében. Megérkeztem...

Az offroados szakaszon általam rögzített pár perc így állt össze:

 

 

És igazából elérkeztem a beszámolom azon szakaszához is, ahol kénytelen vagyok a tisztelt olvasó lelkesedését letörni. Ugyanis ez a beszámoló nem is az évadnyitó motoros részéről fog szólni... De azért, hogy stílszerű legyek, a három királyokról egy képet csak kénytelen vagyok feltenni, ha már ilyen szépen összejöttünk. ;)

 

 

Ez a beszámoló - kivételesen – nem a motorozásról szól. Itt most nem arról lesz szó, hogy Bedics Milán vezetésével hogyan kanyarítottuk le a 100 km-es offorad szakaszt 150 km alatt (jó volt és köszönjük!). Nem lesz szó a sárról, a porról és még csak a motorozásról se.

Leginkább az a célom vele, hogy amikor majd már remegő térdekkel, szigorúan csak a fal mellett merünk sétálni, akkor a korláton kívül másba is legyen lehetőségünk kapaszkodni. A barátságba, az emlékekbe, az elkövetkező percekbe…

Kezdjük azzal, hogy fejet hajtunk egy eltávozó motoros társunk emléke előtt.

 

Megemlékezés Lacibá’-ról

Zsebkendőket kéretik előkészíteni…

 

Joci videója:

 

Jó utat Lacibá'!

 

A zsebkendő akár maradhat is...

 

Meglepetés

Mint ahogy azt már sokan sejtik, ennek a történetnek az kezdete véletlen sem a pucér segg feltűnése a zöld mezőn. Sőt még csak nem is az, amikor január végén Skalp tollat, papírt ragad, hogy megossza velünk az ötletét... Nem-nem. Ez a történet jóval az előtt vette kezdetét.

 

Valahol az ősrobbanás idején egyszer, egy ember kezébe egy kamera került... a segge alá meg egy motor. Igazából ez eddig bárkivel megeshet. Sőt! Meg is esik - szinte mindennap. De a csillagok szerencsés állása, és a szóban forgó ember személyiségi jegyei kavargó bugyrából, olyan videó filmek születtek, hogy a rajta szerepelő emberek tátott szájjal nézték a csodát: Te, ezek mi vagyunk? És megnézték újra és újra és újra. Bezony: „azok” ők voltak.

Ők voltak a hősök, a modern Don Quijote-k.

 

Na, nem húzom a szót, csapjunk a lecsóba!

 

Előbb beidézném Skalp bácsi levelét:

(Ha te se tudsz olvasni, ugord át – Tünde felolvassa neked a lenti videóban!)

 

"Szervusztok!

 

Figyelem!

Erről a levélről, annak tartalmáról a szóban forgó személy nem tud. Kérek mindenkit, hogy ez maradjon is így, akár sikerrel jár az akcióm, akár nem! Ne tegyétek weboldalra, fórumra, FB-ra.

Ez a levél Brazil (Africa), Dénes (Tenere), DRobi (BIG), Taki (Bálna, Moped, HCC) és Yoshi (Transalp) jóváhagyásával és címlistái alapján íródott. Hitelességéért érdeklődj náluk privátban. De NE Jocinál, kérlek!

 

A napokban Báló Jocinál (Regál a Transalpos, XR-es, aki így ismeri) jártam, mert hozatott nekem - mint oly sokunknak - némi alkatrészt, okosban. Dumálgattunk, erről, arról. Többek között elmesélte, hogy kamerát és új PC-t kellene vennie, mert a mostaniak felett eljárt már az idő. A család nagy "örömére" ezért rendezvényekre jár maszekolni, hogy a lé összejöjjön a cuccosra. Egy alkalmas kamera legalább 200 pénz, egy film-vágásra alkalmas PC, úgyszintén. Aztán persze folyt a szó motorokról, családról, csajokról, miegymásról. Eltelt az este, sötétben indultam tőle...

 

Hazafelé a hideg brummogásban azon gondolkoztam, mennyit köszönhetünk mi, a barátai, motoros társai ennek az embernek.

Ha vele motorozunk, Ő rohan előre, lesi a helyeket, honnan mutatunk mi a legjobban, melyik kanyarban, dagonyában látszunk a legmacsóbbnak.

Lesi a fényeket, az árnyékokat, jár az agya, hogyan fényezzen minket a filmjein. Valljuk be, mindegyikőnk büszkén és öntelten nézi vissza a Youtube videókat: legalább azokon kemény csávónak látszunk, ha már a valóságban a legtöbben vén punnyadt pöcsök vagyunk is :)

 

Szóval Joci forgat, míg mi motorozunk, hegyet mászunk, eszünk, iszunk, jól érezzük magunkat. Jó, azért nagyon ne sajnáljuk, hobbija is ez neki :)

Azt viszont nem sokan tudják, s ha tudják sem gondolnak bele, hogy a film ezzel még koránt sincsen készen. A munka java még csak otthon kezdődik. Joci szabadidejében filmet vág. Filmet vág esős hétvégén, húsvét hétfőn, karácsonykor, s mivel nem ivós, szilveszterkor is. A mi filmjeinket! Egy-egy 15-30 perces videón napokat dolgozik, hogy olyan legyen amilyen ott, akkor. Sőt! Ismerjük el, sokszor szebbre, vagányabbra sikerül, mint amilyen az valójában is volt. De hát ilyenek az emlékek: szépülnek... És hála Jocinak, a mi élményeink mentődnek is. Már vagy 10 éve...

 

Biztos többen láttok itt-ott, FB-on motoros videókat, akár "über profi" motorosoktól is. Én már nem tudom megnézni őket, akármilyen fantasztikus tájról készülnek, mert nem ütik meg a szintet. A Báló Joci szintjét:

 

https://www.youtube.com/channel/UC3ZwBA8lgrat1yHX8HlUxxA/videos

 

Nem ömlengek tovább, jöjjön a lényeg! Melyikünk köszönte meg mindezt Jocinak? Melyikünk tett érte annyit, amennyi örömöt Ő okozott nekünk a videóival? Én azon a sötét tótkomlósi úton hazafelé azon gondolkoztam, legalább egyszer - most amikor cserélni kell a cuccost - meghálálhatnánk neki ezt az emlékmentő tevékenységét.

 

 

STOP! - Csak aki egyetért a fentiekkel az olvassa tovább! Akiben némi berzenkedés kezd burjánzani, az szépen zárja be ezt a levelet, nyomjon egy del-t, igyon meg egy sört vagy egy bambit és merengjen el legszebb motoros emlékein. De fejben ám!

 

Szóval egyetértesz! Örülök, hogy nem vagyok egyedül :)

 

Na, hamár így ketten maradtunk, arra gondoltam, hogy a kamera, PC, miegymás költségeihez hozzájárulhatnánk mi is. Mindenki tehetsége szerint gondolkozzon el azon, hogyan viszonyul - ha lehetséges ezt egyáltalán - a róla készült videók eszmei értéke, mondjuk egy tank benzin, egy napi szállás, egy évente eldobandó krosszkesztyű árához. Az így elgondolt összeget - megszorozva a garázsotokban álló motorjaitok hengereinek kétszeresével:) - utaljátok át a következő számlaszámra:

 

xxxxxxxxx-xxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxx

A megjegyzésbe írjátok bele: "Emlékmentő"

 

Befizetési határidő: március 1.

 

A befizetők nevét és az összeget természetesen bizalmasan kezelem.

 

Az átadás lehetne a Hidegindítón vagy a Gyepű túrán, majd kipuhatolom, melyikre jönne el. Addig is ötletelhettek nekem magánba, hogy kitaláljunk valami frappáns ceremóniát a dologhoz. Torta közepébe sütött kincsesláda, József nap alkalmából valami ál-dumával, serkenj fel énekkel átadva, majd ezt a levelet felolvasva, Taki által levideózva, Youtube-ra "Akasztják a hóhért" címmel feltöltve. Mit tudom én...

 

Azt viszont tudom, ha mindenki, aki gyakran szerepel Joci videóin, korrektül áll a dologhoz, akkor összejöhet akár a teljes összeg is a cuccra. De ha csak belesegítenünk sikerül, akkor is tettünk valamit egy barátunkért, aki sokat tett értünk. A film így is, úgy is forog tovább. Legfeljebb mi mindnyájan szélesebben mosolygunk majd rajta és nem feltétlen a full HD miatt :)

 

Legyetek jók!

 

Skalp"

 

És igen – hatottak a célzottan kiküldött levelek és hatottak a filmek is. Ki így, ki úgy... mindenki a maga módján, az általa megengedhető mértékben próbált segíteni. Volt, aki egy 5lettel, volt, aki azzal, hogy nem adta tovább az infót.

De a lényeg: most érkezett el az ideje az aratásnak.

 

Arassunk!

 

A meglepi videó:

 

 


A Nagy Tomi barátunk idén is el vitt minket egy jó kis turára, bemelegítés is lehet a mopedrallyra, és az idei szezonra vásárolt, és újjá építet kis robogó tesztjének pont megfelel. 
Halvány lila gőzöm sem volt hogy oldom meg a starthoz jutást, de mint szoktam máskor is: elindultam lábon ismét. Peti barátom indulás előtt rá vett, hogy ne sátrazzak Orgoványban, hanem aludjak náluk, éjszaka Dunavarsányban. Reggel együtt mentünk le Dunapatajig , /dupla szálszakadással a furgon jobb első gumiján/, s onnan Lacika és Janner társaságába tovább Kiskőrösre.
A benzinkúton nem nagy - viszont annál lelkesebb - kis csapat jött össze, túrához ideális . El indultunk! Szivtunk! Homok, POR, gusztustalan mennyiségben. Kis szinfolt a porolásban: elértünk egy csatorna partjához, ahol már tavaly sikeresen meg mártóztam, persze motorostól. Idén játszi könnyedséggel vettem az akadályt. A robesz jól muzsikál, az idő kiválló, mi kell még!? Jó hangulatban, szerintem jó tempóban haladva értük el a Paksi kompot, akik az orrunk előtt húzták fel a rámpát. Se baj, kis pihenés evés-ivás, beszélgetés. Hangos nevetések közt telt az idő. Aztán végre átkelhettünk a Dunántúlra, ahol Tünde is csatlakozott a társasághoz. Gyors tankolás után kezdődhetett az igazi porolás.
A Tolnai, és Somogyi dombok szívták az energiát, belőlünk. Jöttek sorra a kis falvak, eldugott kis kápolnák, tanyák. Aztán kezdődtek a nem várt események! "Dudorog" a Tünde motorja, nézzük meg.  Akkor ha szerviz van, én is megnézem miért van fura hangja a robogónak. Fellazult az alaplap, a lendkerék alatt! Na bakker, lendkerék lehúzó nuku. Hihetetlen barkácsolással újra működik a kis vas.  De sajnos sejlik a szomorú jövő, meg van repedve a kipufogó. Csak a következő faluig eljussunk ! Hát nem! Leszakadt kipufogóval, vontatva jutottam el Pusztaszemesig, ahol Jerry bá /hihetettlen figura "A" pont / ellátott minket segítő szándékú jótanácsokkal. Az útmutatásait követve eljutottunk Kerekibe a "B" pontra, egy kasznis műhely. Itt ugyan nem hegesztetek! - hangzik. Kérdem, csúnyán szóltam? - hisz nem ingyen kérem ! Délelőtt döglött be a hegesztő gép! - mondta flegmán egy hang. De ha átmentek ahhoz a piros tetőhöz ott lehet segítenek nektek. Piros tető "C" pont. Családi rendezvény: a pázsiton 30 ember. Alig mertem megkérdezni: Sziasztok, nektek van CO hegesztő gépetek ? Van, gyertek be! Van isten, kezdtem bizakodni. végre rajta a kipufogón a testkábel, és , és , és nincs SZIKRA! ÁÁÁÁ! negyedóra piszkálás, és életre kelt a kis hobbi CO. Varangyos béka heggesztéssel, de újra egy darabban a gépsárkány. Ez úton is köszönöm a gazda önzetlen segitségét.
Közben ránk esteledett, már nincs mesze a végcél. A Társaság többi tagja közben megvették az esti vacsorát, igy igaz lámpák nélkül, de vacsorával felszerelkezve egy olyan sátorhelyet mutatott a Tamás, hogy nyugodtan kijelenthetem ez csodálatos volt. 
Az esti tábortűz mellett elemeztük ki a túra , és az élet fontosabb jeleneteit . Aztán a kis csapat egy része foglalt szálláson töltötte az éjszakát /kisasszonyok/. Szerintem rossz döntést hoztak.  A reggeli kilátás a sátorból , hihetetlen látvány volt. Háttérben a Balaton , előtte a Völgyhid, dombok, epermező, és Árpi a tábortűznél. 
A sátrak bontása után legurultunk egy benzinkuthoz, megtankolva, kávézgatva vátuk a társaság többi tagját. /merci kisbusz/ Aztán megbeszélve a hazajutások terveit, a csapat nagy része haza felé vette az irányt. A kemény mag maradt a tónál, később láthattuk, hogy fürdöttek is benne. Lassan de biztosan legyűrtem a haza vezető 200 km-ert, a végén még egy ajándék defekttel. Összefoglalva a túrán tapasztaltakat: A robogó nem terepre való, a nagy terepmotorok "Dudurognak", Mindenhol por van ebben az országban, és csapatban motorozni JÓ !

Üdv: tamás

 

Képek:

 

Az idei évadnyitónk elég kalandosra sikeredett, köszönhetően a hirtelen visszatérő télnek. A kis dr250-t nem mostam le a sózott utakon való közlekedés után, így iszonyat kezdte enni a rozsda, a féktárcsák alig akartak átfordulni, a lánc is az utolsókat rúgja... Mit volt lehet ilyenkor tenni? Hát el kell menni motorozni.


Gyorsan meghirdettem - időben, mert mindig azt mondják, hogy azért nem jönnek, mert az utolsó pillanatban szólok... - szóval már a hét elején felraktam, hogy a hétvégén kétnapos offroad gurulás nomádra és nézelődősre hangolva. Alig bírtam kiválogatni a sok-sok jelentkezőből azt az egy főt, akivel el is mertem indulni. ;)
Tiborral a tavalyi dr-es szöcsketúrán ismerkedtem össze - régi terepes, csak eddig bicajjal nyomta, most kezdi felfedezni a robbanó motorban lakozó lehetőségeket - jött örömmel. A világosi vár árnyékában randiztunk. Mivel az én motoromnak már semmi se tud ártani, így talpon gurultam ki - legalább nem kell átöltöznöm. ;) Tíz órakor már a világosi várhoz csapattunk. Az első pár kilométer alatt felmértük a motorokban rejlő potenciálokat, meg én az első gumimon megnyíló hasadás mértékét... Izzadtunk, de haladtunk. Sajnos a kidőlt fák miatt iszonyat sokat kellett kerülnünk, erdőznünk... az erdei utak szinte járhatatlanok voltak. Hatalmas fák kidőlve, kerülni némelyiket képtelenség volt, mert jobbról szakadék, balról hegyoldal... Ejj.... Jól elment az idő a keresgéléssel, délután 3-kor még csak Nádasdnál jártunk és a kitűzött cél a Pádis közelsége volt.
Így belevágtunk a lecsóba és murvás utakon próbáltuk behozni a lemaradásunkat. Egész jól haladtunk, néhol még egy kis aszfaltot is bevállaltunk... Almás-Dezna-Menyháza... szuper.
Susd előtt, az út jobb szélén csábító tisztás a patakpartján... piknikező helybeliekkel. A boltnál megálltunk, csak a mi kedvünkért még kinyitották... Meghánytuk-vettettük a dolgokat és visszamentünk a patakhoz - ideje sátrat állítani. Állítottunk... Tábortűz nélkül nem túra a túra - gyújtottunk. A megerőltető nap után jól esett a csicsíja. (Áldom az eszemet a derékalja vásárlásáért - mintha itthon aludtam volna...)
Reggel előbb elgurultunk kicsit a tordai úton egy olyan helyre, amivel már évek óta szemezek. Kellemes árnyas út a patakpartján... olyan MB100-nak való. De vajon hova visz? Mi lehet a végén? - megnéztük. Jól indult, tényleg sztráda - aztán a szokásos forgatókönyv... Hirtelen jött meredek feljárók, középütt óriási vízmosta vályúval és persze a csúcson zsákutca. Alig tudtunk lejönni... De nézd már, ott a patakban mintha traktornyom lenne - megnéztük és tényleg. Kb. 100m patakozás után ismét úttá szélesedik az ösvény. Hawaii.... Aztán persze újra jött az előző hegy menet... és zsákutca. Ennyit erről.


A Pádisra a szokásos aszfalton mentünk fel. Mivel a kis dr-en meg-megcsúszott a kuplung, így nem erőltettem a szerpentinezést. Hál istennek... mert a téli hó sózás apró kavicsai igen érdekessé tették a pályát. A felfelé úton kb. ennyi az izgalom, de a fennsíkra felérve: tátott szájjal néztük az 50-60 cm-es hóval fedett fehérséget... Csak az aszfalt volt járható, még a Szamos bazárhoz vezető utat is járatlanul fedte el a hó. Kerestünk egy boltot - nem igen találtunk. Gondoltuk eszünk valami meleget (11 óra tájt járunk) - semmi... még nincs élet. Vagyis élet az volt - de kiszolgálás semmi. Oké - átmegyünk a Mama utára - úgyis kellemes a murva odáig.
Pádisról le - szembe egy sport túra, sport motoros társaság küzd az zúzalékkal. Bátrak. A Galbinához vezető út álomszép és jó állapotú. Egészen a Virágos rétnél lévő házakig. Onnantól már nem igen használják, kidőlt fák, lezuhant sziklák teszik érdekessé, de nem járhatatlanná... A vízkitörés bejáratánál kicsit elmélázunk, de a hasunk kordul -  indulás! Alig megyünk 5-10 km, már épp kezdjük megszokni a kellemes murvát, amikor is egy friss aszfalt csík kéredzkedik a kerekeink alá. Mi a szösz? Az aranyisi völgybevivő utat egy keskeny, de jó minőségű aszfalttal borították be. Lassan megszűnnek a jól bevált erdélyi murvás utak is? Ez is olyan lesz, mint a Pádisra felvivő..?
Kiérve a főútra - Aranyos felé vesszük az irányt. A Nagy Biharnál javaslom, hogy nézzük meg - hátha át lehet vágni ;) ugye... Tibor, aki lenyomott két szendvicset - beleegyezik. Jó tempóban indulunk, se jég, se hó... nem vagyok én ehhez szokva a Bihar esetében...
De nem kell sokat várni, előbb csak foltokban, majd az utat vastagon borítva megmutatja fehérségét a tél. Ezer méter felett még ő az úr. Mivel látok magunk előtt két bütykös gumi által vágott kis csapást - megyünk. Aztán elsüllyedünk.
Az olvadó hóban nem túl jó motorokat emelgetni. A hó alatt víz van - befolyik a csizmába. A hó meg olyan vastag, hogy nem tudjuk átkaparni, hogy talajt fogjunk alatta. Szégyen gyalázat - megfordulunk... kb. félóra alatt. ;)


Közben kb. 80 m-rel előttünk halljuk a két román motoros is küzd rendesen. Intünk egymásnak, de kb. ennyi a kommunikáció. Elindulunk lefelé... szemből jön a motorosoknak a mentés: nagy hótaposó, mögötte egy terepjáró - ezt mi már nem várjuk meg, húzunk le. A főúton Garde de Sus felé veszem az irányt - csak jó lesz egy tál meleg leves. Amíg azt meghozzák, lecserélem az áttételt országútira, innentől már nem sok terep lesz a kocsiig. Jó lesz haladni.
A leves finom - életmentő.
A mennyházára vivő murvát azért visszafelé is bevállaljuk. kb. 17 óra körül érünk a kocsihoz... Tibor felajánlja, hogy ha felférek a futójára, lehoz Szegedig... - még szép, hogy elfogadom, alig tudok már ülni a motoron. Azt nem tudom, hogy hány  kilométert mentünk, de kb. 4-szer tankoltam kb. 6-7 litert...
Persze az autópálya előtt pár méterrel derül ki, hogy nincs matricánk. Kockáztatunk - mázlink volt.
A határon alig találtam meg a személyimet, mint kiderült a kabátomban hagytam egy nyitott zsebben... a kabát az egész túrán a csomagok tetején gumi pókkal... - mázli. Tibor is fáradt, így személyi helyett a jogsiját adja a román ellenőrnek, amikor az kéri a passportott, mondja, hogy odaadtam... - és simán átjövünk jogsival... ;)
Az élet szép, a túra meg jó volt... a krókusz meg virágzik... ;)

A képek minőségéért elnézést, de csak egy kis hagyományos telefont vittem - attól ez csodálatos eredményt. ;)

 

Videó:

 

 

 

Videó csak a Krókuszról:

 

Hát ez egy nagyon fogós kérdés, de igazából tök egyszerű a válasz. Ha ott állsz a futó mellett és ott a motor is, akkor hidd el - rá fogsz jönni. De ha futó vásárlása előtt állsz, akkor azért megéri kicsit jobban körbejárni a kérdést.

Futó választás

Persze, ha csak motor szállításra szánod a futót, akkor vegyél olyat, ami speciálisan erre van kialakítva. Ilyenkor a szempont: hány motort fogsz maxumum szállítani? Felférjen a futóra és az autód is vontathassa azt. Normál B-s jogosítvánnyal maximum 750 kg össztömegű futót vontathat az ember (az, hogy az utód mit vontathat, az benne van a forgalmijában - nézd meg!). Az ilyen futókra maximum 3 motort lehet általában felrakni. Egy normál enduró menetkészen 120-130 kg közt szokott lenni (kivéve a biciklik). Ha nagyenduró is szóba jöhet, akkor ott alsó hangon 170 kg-mal számolhatsz. Tehát szöcskéből olyan futó kell, aminek a terhelhetősége (össztömeg-sajtsúly) 390 kg, nagyenduró esetén pedig: 510 kg. Ha erre rátesszük a futó saját súlyát, akkor bizony ez megközelíti a maximálisan vontatható 750 kg-ot. Mivel a túlterhelésért igen borsos bírságokat szoktak kiszabni, nem árt egy kis matematika indulás előtt (főleg úgy, hogy a híradásokban egyre gyakrabban hallunk az úttestbe épített automatikus súlyellenőrökről...). A lekötésre majd visszatérek - hiszen az nem sokban különbözik, mint más futó esetén.

A lenti képen egy ilyen futó látható. Három sín, a három motornak és jobb szélen a két sín közt ott a felcsavarozható rámpa, amin feltolod a gépeket. Persze, ha mind a 3 gépet feltoltad már akkor érdekes attrakció visszarakni a helyére, de ez van.
A motort feltolod, az első kereket beleütközteted a számra kialakított kis ívbe, majd a teleszkópszárak felfogatásáról indított spaniferekkel két oldalra lehúzd a motor elejét. A sapanifer fogadására a futón kis füleket alakítottak ki. Jól látható a futó bal elején oldalra kilóg kis zárszelvény, aminek a végén ott az egyik rögzítési pont. A középső keréktartó mellett megtalálod a párját is... Ez nem egy nagy művészet. Biztonsági okokból nem árt a hátsó kereket is rögzíteni a sínhez, nehogy egy nagyobb huplin leugorjon arról (nem fog - az egyenes futás miatt... de az ördög nem alszik). Ezt akár úgy is megcsinálhatod, hogy egyszerű kis spaniferrel átkötöd a hátsó kereked legalacsonyabb pontját a sín alatt és kész is.
Ez a futó, amúgy... igazából... ;) Egy motor szállítására ideális - a középső sínbe rakva azt. A két szélső sínnél gyakran előfordul, hogy a motor közepe, lábtartó stb.... már belever a sárvédő ívbe. Tehát vásárlás előtt illik meggyőződni arról, hogy a sín közepe és a sárvédő közt legalább 25-30 cm távolság legyen, ekkor a legtöbb motor már felférhet. Persze egy sornégyesnek valószínűleg több kell.

Na, de hagyjuk ezeket a futókat, mert én a magam részéről soha nem vennék motorszállító utánfutót, hiszen ezáltal lekorlátoznám a futó szerepét motorszállításra. Egy normális futó sokkal univerzálisabban használható és kb. semmilyen hátránya nincs - motorszállítás szempontjából, - mint ezeknek. Szóval én tuti, hogy egy olyan futót vennék, amelynek a belszélességé minimum 160 cm, de még jobb lenne a 2m. A hosszúsága pedig minimum 220 cm, de sokkal jobb lenne a 3 m. Az oldalfalmagassága pedig maximum 30 cm. A terhelhetősége természetesen 750 kg össztömege ellenére se érje el az önsúlya a 200 kg-ot (így 550-600 kg tehető rá). Persze legyen ráfutó fékes.

Találtam is egyet a hírdetések közt:

 

Ez egy 195x300 cm-es 20cm-es oldalfallal. Sajnos 200 kg-os... de mivel nincs papírja, így úgy se játszik.... de példának jó. Ledobnám róla kalodát felfogatással együtt.... A körben található rögzítési pontok se játszanának, mert kidörzsölnék a köteleket - szóval jó, hogy van, de nincs.

Csinálnék az első oldalfal (eleje) tetejére egy zárt szelvényt, min ki alakítom a motorok első kerekének a kitámasztó részét. Ez lehet, akár csak a kis ív is, mibe belefekszik majd a kerék (nem kell olyan magas, mint a motor szállítón). Képzelj el egy elfektetett nyitó zárójelet valami lapos vasból: ( Ebbe fog beleütközni a kerék: ( <----- ide.... Középütt kifúrod és felcsavarozod a zárszelvényhez, amit az első oldalfal tetejére teszel. (Azért az oldalfal tetejére utólag tett zárszelvényre és nem magára az oldalfalra, mert egyszer még majd vissza akarnád alakítani, akkor nem kell flexelgetni, csak ezt az utólag felcsavarozott részt oldod és kész). Ezt kb. az oldalfaltól 25-30 cm-re tenném (ugye, hogy a lábtartó ne verje az oldalát...). Magát a zárszelvényt kb. annyira kiengedném oldalra, mint a végén a lámpa van, vagy a sárvédőív. Ennek a végére jöhet a rögzítési pont (minél kintebb van, annál könnyebb lehúzni a motort). A keréktartó ívet középpontnak számítva mehet a másik oldalra is egy rögzítési fül. Egy kormány általában nem szélesebb 80 cm-nél, de számoljunk 90-nel. Annak a fele 45. Tehát az első kerékívtől minimum két félkormánnyi távolságra jöhet a második kerék ív (az oldaltól kb. 30+90 cm). A rögzítő fülek szimmetrikusan két oldalra... kész is. Kb. az elejétől számítva 220 cm-re hátra is csinálnék egy olyan keréktartót, mint előre - csak ami elől jobb oldalt volt, az most legyen baloldalt.... (ezt simán felcsavaroznám az oldalfalra valami gyors technikával (bár van jobb 5letem is, de találd ki magadnak). Ennek az az értelme, hogy így az elsőhöz hasonlóan most háttal tolok fel két motort. Rögzítem ezt a hátsó kerékíves dolgot... és ezeket ehhez kötöm ki. Már négy motor van a futón. És ha nagyon kell, akkor a hátsó részen átlósan még elfér egy ötödik is... ;)

Itt van a régi futómról pár kép:

 

Motor rögzítés

A fentiekben a lényeget már elmondtam, de hadd álljon itt egy videó, aminek a pikantériáját épp az adja, hogy a futó önmagában már-már alkalmatlannak tűnik motorszállításra... és jé... - mégis.

 

 

A rögzítéshez használt spaniferre ezt ajánljuk:

https://www.shox.hu/termek/motrix-spanifer-szeles-kek-84-01903/?p=622840190300000

 

 

 

Ezt élte meg Kendi:

 

Így látta Lacika:

Évad nyitó záró bálna szöcske túra
Ala: Taki

Sziasztok! Ismét túl vagyunk egy Taki túrán ami extraként téli. Kicsit összeszedem ezt a 2 napos túrát ami nekem 4 remélem tetszeni fog.

0-ik nap:
Itt a péntek az indulás napja kint -10 fok de Taki megnyugtat Menyházára és környékére jó időt jósolnak a hétvégére. Délig dolgozom, utána megyek haza pakolni. A héten eddig 2 terv is már befuccsolt a Takihoz való lejutásra Szegedre de optimista vagyok. Beszélgetünk közben Norberttal, aki már-már feladta a lejutást mert nem szeretne 350 km-t lábon megtenni a Transalpal. Én közben nagy nehezen szereztem futót, de nincs aki húzza. Közben itt a dél, megyek haza, felhívom rokonom, hogy ha esetleg ráér pont levihetne Szegedre (210km). Pont ráér, de kicsit megfázott így nincs olyan jól, de bevállalta. Így Norbertünk is tud jönni, mert a futóra felfér 2 motor. Meg is beszéltük, hogy jön 5-re, de előtte felgumizza a transalpot. Én közben kész lettem. 4 óra hívom Norbit, hogy hogy áll. Még gumizik. Hujjuj, ebből nem lesz indulás 5 kor. 4:45 ide ér a sofőr, de láthatóan nincs jól. Megint telefonálás. Norbinak még 1,5 óra ide érni. Agyalás közben elindultunk a futóért a másik utcába. Felrakjuk a kocsira, a futót dugnám be az elektromos csatlakozót, nem megy bele. Mi a fene?! Hát, mint kiderült az autón német szabványos csatlakozó volt, a futó pedig magyar ez pont kapufás öngól. Elhúztuk hozzánk a futót, közben hívtam egy másik ismerősöm, hátha ráér sofőrködin, de már fél 6 volt. Felveszi, azt mondta elvisz - boldogság. Pilóta megy haza gyógyulni, mi pedig akkor mehetünk is. Hívom Norbit, ne jöjjön inkább jusson fel az M0 ára minél gyorsabban, mi pedig ott felvesszük. Hozzám 5:50-re jöttek - felraktuk a motort (DT 125) a futóra. Irány Szeged! Felhajtunk a pályára, hívom Norbit... Felveszi - hát elfordult a szelep, úgyhogy egy kúton azt szerelik Diósdon. Ez nap valahogy sehogy sem akar összejönni. Sebaj, megyünk. M0 első benzinkút csepeli pihenő. Zsolti barátom és barátnőjét meghívom enni, közben ezerrel hívom Norbit, aki már kezd idegbe tenni pedig nyugodt természet vagyok. Hát most indul, mindjárt ott van. Ez kb 25 perces művelet volt. Épp kint ülök a kocsiban, láttam jön valami motor. Ez csak a Norbi lehet. Látom full kész van, alig bír már beszélni is. Gyors felraktuk futóra TA-ot, lekötöttük és végre 4-en indulás Szegedre. Közben Norbi az életéért küzd annyira fáradt, de már tudja jó úton van.
Még nem tudja mire vállalkozott. :D 100 km re szegedtől elkezdett szakadni az ónos eső. M5-ös autópályán mentünk. Az út szépen lefagyva, autók az árokban, mi pedig szakadatlan mentünk. Már este 9 óra, még 100 km és torlódás. Pedig nem akartam későn zavarni Takit, ha már vállalta, hogy elszállásol minket. Egyik előzésnél megcsúszott az autó, utána már csak 40 el mentünk, mint a többiek. Csodák csodájára oda értünk Takihoz, még azért a végére fel kellett tolni az autót az emelkedőn, hogy fel tudjunk menni. Lepakoltuk a futóról a motorokat, felpakoltunk Takiéra, bepakoltunk az MB100-ba. Elindultak haza a Zsoltiék, ők hajnali 2 re haza is értek épségben. Köszönet érte, hogy bevállalták. Mi, éjfélre beértünk a lakásba Takiékhoz. Gyors megbeszélés, Taki ellát minket vacsorával és irány aludni.

1 nap:

Csörög az óra idő van. Reggelire sütemény amit Taki felesége – Vera - csinált tegnap este. Nagyon finom volt napindítónak a legjobb. Pakolás, irány ki. Összerendeztünk mindent, hívjuk Jannert, aki reggel indult Dunapatajról, hogy merre jár. Hát még jó fél-egy órára el volt késve a megbeszélt indulástól. Vártunk. Megérkezett - gyors pakolás, indulás. Végre elindultunk. Autó üzemi hőfok 80 fok, de fűtés sehol. Anyós oldalon jött a meleg egy kicsit, de máshol sehol. Vajon mi lehet? Határnál megálltunk. Megbeszéltük nézzem meg, mi a gond. Kiszállok, alá nézek a fűtés konzolnak, hát látom ott egy kar, ami a lábra irányuló levegőt szabályozza. Gondoltam, ha megnyomom,  akkor látni fogom, nyitva  van e. Hát nem volt. Innentől lett fűtésünk. Itt csatlakoztak hozzánk Jociék is. Határ után gyors pénzváltás és irány Menyháza. Jó hangulatban telt az út, így nem tűnt hosszúnak a 3 órás út. Oda értünk, szép havas táj, egy gyönyörű kastélyszerű szállás.
Zoltán és Csaba már ott voltak. Lepakoltunk, közben megjött a banda többi része. Motorok lepakolása átöltözés közben véltem felfedezni, hogy elég sok motort bikázni kell, de így jutott idő jól felöltöznöm.
Össze állt a banda:
Takács Zoltán (Taki)  DR650 RSE;
Molnár János Dr250;
Bács Norbert Transalp 600;
Simon László DT125;
Báló Joci XR 650;
Dukai Zoli Tenere 600;
Gonda Tibor RC600;
Horváth Tünde XT225;
Deli Robi DR600;
Szabó Csaba Transap700;
Kenderes Zoltán TT600;

Meg is van a 11 fő. Mindenki indulásra kész kivéve Kenderes Zolit. Neki nem indul a motorja vagy ha elindul akkor nem pörög. Ő sajnos nem tudott velünk jönni. Elindultunk várva várt pillanat, az első lehetséges úton elindultunk fel a hegyre. Én és Norbi kicsit lemaradtunk a többiektől, mert a Dt és én könnyűek vagyunk, plusz a gumik már bakelitok. Kb 0 tapadással küzdöttem felfele magam a hegyen, Norbi pedig a T.A-val orr nehéz, így az alapjáraton is kapart hiába az új gumi. Ebből kifolyólag Norbi párszor megnézte közelről a hó vastagságát. Látjuk, többiek jönnek vissza, keresünk másik utat. Megyünk kifele a városból, egyszer csak elfogy a tiszta aszfalt és átvált letaposott havasra. Norbi azzal a lendülettel szemem láttára nekiment egy nehéz pótkocsinak kb 2 km/h-val. Ilyen lassított felvétel effektus. Eldőlt, de nem lett baja. Letaposott havas úton lementünk a völgybe, ott dobtunk egy jobbost és friss hó várt minket az úton. Itt már lett némi tapadásunk, de haladni nem tudtunk sokkal jobban. Eljutottunk az út 3/4-éig, persze többek jól elhúztak előre a jó tapadással, mi pedig megálltunk teázni meg enni és gyönyörködtünk a tájban. Vissza értek a többiek, Taki kiadta a vezérszót irány Panzió (Pensiunea Mayumi Moneasa), mert tiszta víz a csizmám. Mi a Norbival szép lassan vissza mentünk a 0 tapadással. Beértünk, szobák elfoglalása, pakolászás nézelődés. A Panzió egy kastélyszerű épület igényesen megcsinálva fürdő, WC, franciaágy, lap tv, 30 fok meleg, szóval nem volt gond. Este vacsi, összeült a társaság. Kaptunk egy nagyon finom vacsorát, ami elképzelésem sincs mi volt, de nagyon finom volt. A vacsora elfogyasztása után jöhetett a pálinkaszépségverseny. Kezdte a panzió főnöke azzal, hogy meghívott mindenkit egy pálinkára, ennek elfogyasztása után én is lehoztam a pálinkát meg Dukai Zoli is. Utána ment a beszélgetés. Kóstolás közben Kenderes Zoli kapta a szurkálódást, hogy milyen jót motorozott. Megjegyzem, szerintem Dukai Zolinak a barack pálinkája mindent visz, mint a piros hetes. Kenderes Zoli miután megitta a kellő mennyiségű gyümölcs koktélt, elkiabálta magát, hogy kiteszek az asztal 30 ezret annak, aki megcsinálja a motorom. Nem is kellett több felállt a banda egy része kellően felbátorodva a sok gyümölcstől és a −10 fokban nekiálltunk TT600-t szerelni, aminek az lett a vége, hogy egy simson gyertyakábel felhasználásával beindult a motor és Zoltán ki is próbálta (Zárt pályán Józanul) és elégedetten konstatálta, hogy működik. Irány pihenni reggel indul a buli.

2 nap:

Reggel, helyi idő szerint 8-9 körül, felkeltünk, lementünk nézzük: nagy csend. Ebédlő ajtó zárva. Átfutott az agyunkon, hogy mi sokáig szoktunk aludni. Ezek lehet már elmentek. Bekopogunk az ajtón, kinyitják, még csak most pakolják össze az esti háborús övezetet. Janner haverommal segítettünk össze pakolni, kértünk 1-1 teát és vártunk míg megjelent sorban a többiek. Mert ugye a román idő most a magyarhoz képest 1 órát siet. Mindenki leért, hozzák a reggelit, egy nagyon jó villás reggelit kaptunk - le a kalappal.
Ha nem tudnám, hogy Taki túrán vagyok, nem hinném el. :D
Jól megreggeliztünk, közben a szakácsnak én előző nap oda adtam a Dt gyertyáját és tudta mit kell vele csinálni. Szépen kiégette nekem gázon. Mondjuk sokat nem segített, mert kb 5 percig járt alapjáraton és megint megállt, de a szándék megvolt. Gyors gyertya csere, addigra mindenki kész lett és irány a megbeszélt útirány. Itt kicsit megpróbáltam jobban haladni, de amint volt tempó, bedöntés lett a vége..... fejjel.
Szépen mentünk felfele a hegyre. A banda szét volt szakadva elég jól, a hó alatt a jégréteg nem segítette a haladást, de izgalmas volt az tény. Felértem a dombra, de ez még nem volt a teteje. Jobbra volt egy jó nagy emelkedő, ahol egy terepjáróval megpróbáltak felmenni sikertelenül, az volta cél, hogy ki tud tovább feljutni. Taki épp panaszkodott a hátsó gumijára, ezért Tibi megpróbált felmenni vele a dombra. A terepjáró ameddig eljutott, addig eljutott ő is. Kiderült, hogy a gumi jó. Lassan felért Norbi a TA-val, kifáradva, de tele elhatározással. Kis beszélgetés után indultunk tovább -  innentől lefele.
Ha nem lett volna elég izgalmas idáig, innentől tükörjég. El is dobtam a gépet egyszer lefele. Leértünk az útelágazódásig várjuk Norbit és  Kenderes Zolit. Látjuk, jön a jégen lefele Zoli a Transalpal vagy 25-tel, ami nagyon soknak számít. Kanyarog jobbra-balra mögötte szép lassan Norbi TT600 al. Át is futott az agyamon, ha Zoli most nem áll meg az egy vicces sztori lesz. De szerencsére probléma nélkül leért mindenki. Indulunk tovább. Sásd falu fele tükörjég marad. Én most nagyon lemaradtam, mert kifáradtam, meg a bakelit jól csúszik a jégen. Oda értünk egy kocsmához, beszélgetés Kv, tea, nasi. Feldobta Tibi, mi lenne ha felmennénk a nagy Biharra? Közben beszélgettem Jannerral. Mondta, hogy elesett és elszállt a váltó a dr 250-en. 4-ben maradt. Kimentünk próbáltunk kezdeni vele valamit, de sikertelenül. Nagy Bihar aszfalton 30 km, megszavaztuk menjünk. Egy nagyon jó szerpentines kanyargós 30 km kell elképzelni, gyönyörű jégcsap falakkal és nagyon hideggel. Aszfalton azért hideg volt csak úgy motorozni. Oda értünk a Bihar lábához, Janner meg sem próbálta csak 4-ben az utat felfele, meg is értem mert a kuplung lefőtt volna. Én meg azért nem, mert a Dt köpte a gyertyát és már nem volt pót gyertyám. Így ketten elindultunk visszafele a benzinkútra, ahol megbeszéltük, hogy találkozunk. A kúton tankoltunk beültünk inni egy teát beszélgettünk és kb 1-1,5 óra múlva jöttek is a többiek. A kúttól aszfalton a hegyet megkerülve menyháza 110 km kb. Hegyen át kúttól 40 km kb. Mi Jannerral az aszfaltot választottuk, én lettem az útmutató mert nekem volt GPS tartóm. Együtt a többiekkel visszagurultunk 30 km-t, ahol kettéválik a banda és megbeszéltük ki kivel megy. Az aszfaltos felállás: Janner, Tünde, Robi, Csaba, Norbi, Laci (Én). Az aszfalt visszafele teljesen száraz volt, nem kellett félni, hogy elesünk. De így 80 km aszfalton sok volt. Nagyon fáztunk. 3 x álltunk meg. Az utolsó megálló menyházáról 8 km, ott már gimnasztikáztunk. Kb 20-30 perces késéssel beértünk a terepes csapat után a szállásra. Gyors pakolás a futókra búcsúzkodás és már sötétben indulás Szeged felé. Indulás után 5 perccel beszéljük, hogy mi nem megyünk haza, mert hétfőre szabit kértünk. De Norbi is jött velünk, aki nem és említette, hogy zokon vennék, ha csak úgy nem menne be. Így azt találtuk ki, hogy ő Tibiékkel megy haza, a motorját pedig elvisszük mi Jannerral. Kiraktuk Norbit a Menyházától 20 km-re eső benzinkúton és 3-an mentünk Szeged felé. Egy jó hangulatú 3 órás út következett. Beértünk Szegedre este 11 óra kb. Lepakoltunk a futókról, átpakoltunk az én futómra. Utána gyors egy pizza, aztán hajnali fél 1 kor könnyes búcsú, túra megköszönés és irány Jannerral a 2 motorral hátul Dunapataj. 3 óra után értünk oda. Alvás reggel 6-kor kelés és fél 9-kor otthon - Adonyban pakoltuk le a motorokat. Megköszöntem a fuvart és mindenki ment amerre látott. Ugyanitt Honda transalp 600 eladó forgalmi megvan, de a kulcs nincs meg. :D (nem ám komolyan venni)

Köszönöm a szállás lehetőséget pénteken este Takács úrnak a feleségének, Verának a türelmét és a nagyon finom vacsorát. Köszönöm a túrát. Ez egy nagyon emlékezetes, jó hangulatú túra volt, jó szállással, jó útvonalakkal. Összességében az egész nagyon jó volt. Persze a csapat sem maradhat ki köszönöm, hogy eljöttek nélkülük nem lett volna ilyen jó.
Kösz Taki.

Üdv Simon László.

 

Így látta Dukai Zoli:

Részlet a túrakiírásból:

 

" Idén szervezünk egy kis erdélyi kiruccanást, aminek keretében megnyitjuk az évadod. A túra terepere íródott, de kellően tekintettel leszünk az évkezdésre... - szóval, az elvetemültek el se jöjjenek! "

Már sejteni lehetett egy kis huncutságot, Takit ismerve.

Szerencsére elfogadták késő jelentkezésemet, két héttel a túra előtt, amikor is 12-13 fok körüli hőmérsékletek tomboltak, kellemes kis túrának ígérkezett.. Ettől a pillanattól kezdve az előrejelzések rohamosan romlottak, de kivártunk.

Egy pár vadiúj AC10-et felpattintottam a motorra, szükség lehet rá.
 

Utolsó pár napban már nulla körüli hőmérsékleteket vizionáltunk, még mindig híre sem volt havazásnak, de egyre nőtt az esélye, hogy behavazik. Ez már kezdte elrettenteni a jelentkezők egy részét.

Mindenesetre utánfutók szerveződtek, nem fagyoskodunk 350km-t.

Még pénteken sem volt hó, jelezték a szállásadók, szuper lesz!

Mindenesetre B tervként túrabakancsok, hótaposók is bekerültek az autókba, jobb híján természet járunk majd!
 

Szombat hajnalban több irányból indult az ostrom, deles érkezéssel számolva. Magam 4kor keltem, irány Makó, majd onnan Menyháza.

Szabadkán, Szegeden előző este már meglepett minket az ónos eső, de elszántak voltunk. Útközben konstatáltuk, hogy itt bizony hó lesz!

Helyszínen szép fehér lepel rejtette a fagyott földet, jeget, latyakot.

Hát akkor kóstoljuk meg!

Szállásra be sem csekkoltunk, motorok indítása (kinek önindítóval, kinek berúgókarral, kinek kölcsön árammal :) ), öltözés és az első földes úton irány a hegy! Sajnos már itt elveszítettük Kendit, motorja megmakacsolta magát, visszament kialudni magát.

Fel a hegyekre beállt egy sorrend, ki-ki bevállalós volta, felkészültségi szintje, gumija szerint. Amíg a küzdelmek folytak hátul az elemekkel, Tibi és Taki megtámadtak egy patakmedret. Persze ezt tétlenül nem tudtuk sokáig nézni, Joci és Csaba után én is megindultam. A patak folyása kövekkel, vízzel kellemesen motorozható volt eleinte, de kis figyelmetlenségből a hátsó kerék oldalra futva, egy farönk által megvezetve megpróbált megelőzni. Megnéztem közelebbről a havat, szerencsére puha volt, motor felállít, tovább. Egy kanyar után Joci pihenteti az XRt, kikerülési manőverbe belebuktam én is. Motor emelkedőn felállít, persze a lefelé dőlve pihent meg. Egyik index a patakban maradt. Itt már látszott, hogy fel tudjuk még magunkat küzdeni esetleg 50m-t, de ezt meghagytam Csabának és Takinak, motor visszafordít, lecsorogtam és bevártuk a többieket. Picit még motoroztunk, de elég volt ez bemelegítésnek mára. Visszaúton leereszkedve már könnyebb dolgunk volt, de azért mindig résen kellett lenni, huncut dolgok bújtak meg a hó alatt. 22km megtett út 2 óra alatt, nem is rossz! Hóban tízes szorzó jár a kilométerekhez Taki szerint.

Szállást elfoglaltuk, vacsora, pálinka, Kendi szívatása volt a program. Addig fajult a szívatás, hogy egy elszánt mag megpróbálta beindítani Kendi motorját. Egy pillanatban megmutatta magát az öreg gyertyakábel hibája. Lacika Simson gyertyakábele életre keltette a TT-t. Nagy örömködés, nem kell szégyenszemre motorozás nélkül hazakullognia Kendinek.

Másnap reggeli, szobák elhagyása, öltözés, bikázások után elindultunk át a hegyen. Szépen haladtunk, kezdtek hozzászokni az emberek a nem mindennapi körülményekhez. Pár kisebb pihenő, bevárjuk egymást. Transalpok nagyon küzdenek, orr nehéz a motor, nem is annyira crossosak a gumik. Egyik pihenő alkalmával Taki nekiugratja Tibit a hegynek a saját motorjával, panaszkodik a gumira. Ez magában furcsa, Taki nem szokott panaszkodni. Tibi olyat megy a DR-rel, hogy csak lesünk, feljebb senki sem jutott tőle. Hát, nem biztos, hogy olyan rossz az a gumi, többi sem jobb. Egy utolsó necces, jeges szakasz után kijutunk az aszfaltra, kocsma, forró tea.
Tibi felvetésére jön a terv, Bihart meg kell nézni. Nekem aszfalton lefagynak a kezeim, Takitol kapok kesztyűt, menjünk.

Aranyos patak völgyéből irány a Bihar! Tudjuk hogy nem teljesíthető a csúcs, de vajon meddig jutunk!??

Egyre több a hó, Tibi és Taki elhúztak, Joci segít leemelni rólam a motort ;)
Utánuk veretve egyre furcsább a hó. Az úton félig letaposott hó valamilyen lánctalpas jármű után. Sok kishijján-esés után nagyon nehéz elindulni, hátsó kerék csak beássa magát, nincs fogás, ki tudja milyen mély ez a réteg...
Beértük Takiékat, Taki motorját kiemeljük a hóból, hoppá, Tünde is itt van velük! A kis 225 Serow nagyon jól bírja ezt a terepet. Tünde lealázza Tibit is, megfordulunk és otthagyjuk, majd lejön ha ráun ;)
Lefelé már érzem hogy sokat kivett belőlem a hegy, egyre többet bénázok, sokszor akadok el, indulok el újra.

Főútnál bevárjuk egymást, pihi, beöltözés a visszaútra. Dilemma kerekedik, visszaút aszfalton 30km, onnan tovább vagy +22km terep vissza a hegyen át, vagy +80km aszfalton a hegy körül. Két részre válunk majd. Elválásig együtt haladunk. Szerpentinen lefelé nekem váratlanul elmegy a hátsó fékem, ráfékezek elsővel, megnézem közelebbről az aszfaltot. Önérzetem sérül csak.
Ez mi a picsa volt!?? havat dobok a fékre, lassan olvad, ez tuti nem melegedet túl. Mindegy, haladjunk, majd vigyázok. Útközben még párszor próbál megtréfálni a fék, de már számítok rá, nincs gond.
Elválunk az aszfaltosoktól, négyen a hegyen át a délelőtti útvonalon visszafelé szépen haladunk. Másodikban, alapjárat közelében "száguldunk".

Már csak 3km, egy elágazásnál Takit megtréfálja egy jégvályú, esik mint egy zsák krumpli. Feláll, kérdem jól van e, de nem jön válasz, arca piros mint a kandúr pöcse... Egyszer csak kinyögi, minden OK, csak kiszorult belőle a levegő.
Nagy DR sokat feküdt pöfögve, felállítás után nem indul. Talán belefolyt a benzin a légszűrőbe? Tibi kiszereli a légszűrőt, motor beröffen, öröm. Összerak, csak fél órát veszítettünk, de félő, hogy aszfaltosok megelőznek minket :)

Innen Taki már óvatosabban közlekedik, megérkezünk, sehol senki.
Átöltözés száraz ruhába, pakolgatunk, mikor befutnak a többiek. Szétfagytak.

Motorok futóra, könnyes búcsú és kellemesen lefáradva indulunk haza.
Éjfélre érek haza, nem kellett sokat ringatni :)

Nagyon jó túra lett!
Társaság első osztályú lett, mindenki tudta, itt szívás lesz. És úgy is álltak hozzá, senki sem panaszkodott, hogy fázik, fáradt, éhes... pedig 11-en voltunk.

Köszönöm mindenkinek a maradandó élményeket!

dZoli

 

 

 

Így látta Gonda Tibi:

Évadnyitó (záró) a takacsek.hu-val

 

Több – a címben szereplő webhely-en meghirdetett – túrán is sikerült már részt vennem és elmondhatom, hogy szinte minden alkalommal igencsak maradandó élményekkel gazdagodtam. Tavaly sajnos lemaradtam a szokásos enduros évadnyitóról, idén – habár épp kislányom született és -10 fokok repkedtek – rendíthetetlen voltam. Róbert barátommal (kék DR650SE) a tervek szerint talpon, a mopedrally nyomvonalán (főleg terepen) motoroztunk volna, majd Békéscsabán alvás után értük volna el az eredetileg meghatározott indulási helyszínt, a Világosi Várat. Innen az egész csapat terepen átvágott volna a Zarándon a Menyházán lévő szállásunkig. Másnap Pádis, Nagy Bihar, vagy bármi komolyabb.

Az élet persze keresztülhúzta a számításokat, a túra előtti napokban mindenki az időjárást figyelte és a válságstáb - nagyon helyesen – úgy döntött, hogy a szállásnál pakolunk le és első nap a környéket fedezzük fel. Második napot pedig ráérünk az ott tapasztaltak alapján újratervezni.

Mi sem mertük kockáztatni a 350 km motorozást, így futót béreltünk és Tündével kiegészülve 3 motorral szombat délelőtt leautókáztunk. Érkezéskor mindenki próbált életet lehelni a motorjába, ha máshogy nem, hát bikakábellel a legtöbb elindult. Kendi motorja azonban nem volt túl biztató, egyenetlenül járt és nem igazán vette a lapot.

13:00 körül el is indult a csapat, Kendinek is jutott aznapra pár száz méter motorozás, mielőtt a Yamaha végleg feladta volna. Neki maradt hát a szálláson sörözés és halk sírdogálás. J A többiek viszont terepre éhesen vetették magukat a murvás útra, amelyre az előző napokban 10-15 cm hó esett. Ez még nem is lett volna baj, ha nem olvad és fagy meg újra a hó alatt. Így közel járt az út ahhoz, hogy motorral járhatatlan legyen, de ez a banda lelkesen esett-kelt, amíg lehetett. Öldöklő pozícióharcok bontakoztak ki, 10-25 km/h sebességtartományban. Néha valaki felbátorodott, de általában esés lett a „száguldozás” vége. Szerencsére „csak” a motorom bánták a mutatványokat.

 

A komolyabb akadályt az emelkedők jelentették, a gyengébb tapadású és/vagy nagyobb motorok ezzel már nem tudtak megbirkózni. Szegény Norbi sokat feküdt a Transalppal, egyet én is láttam, akkor épp egy leállított pótkocsit trafált telibe. A kegyetlen útviszonyok ellenére a társaság jókedvűen szelte a kilométereket. J Az új gumikkal és könnyebb gépekkel rendelkezők még komolyabb emelkedőket is bepróbálhattak, egyes elvetemültek pedig egy patakban folyatták a túrát.

 

Azt viszont gyorsan beláttuk, hogy a nincs értelme tovább erőltetni a helyi utakat, másnap tovább kell állnunk. Bejelentkeztünk hát a szálláshelyre, ami minden szempontból kifogástalannak bizonyult. (Pensiunea Mayumi Moneasa). Kiolvadás után jó hangulatú beszélgetés indult. Sör, bor pálinka mindenféle sorrendben történő fogyasztása, majd a bőséges és finom vacsora után beindult Kendi ugratása. (700 km autózás, több hét szerelés, vadi új gumiszett, stb után 1 km motorozáson nem tudtunk túllendülni.) Szegény hősiesen tűrte a válogatott poénokat, aztán jött az ötlet, hogy miért ne javíthatnánk meg azt a TT600-ast ott helyben részegen sötétben -12 fokban.  Evidens.

A műszaki vénával rendelkező részeg horda kivonult és elkezdett mindenféle tanácsokat osztogatni Kendinek, aki magabiztosan bontani kezdte a motort. (Hozzányúlni nem akartunk, ellenben a tanácsadási díjat már meghatároztuk  J)

Addig-addig szerencsétlenkedtünk, amíg ki nem derült, hogy tényleg nincs szikra. Ahogy matattunk a gyertyakábel környékén, egyszer csak áthúzott egy szikra a kábel oldaláról egy csavarra. Lacikánál pont volt Simson gyújtókábel, csere után pöcc-röff. Gyors próbakör (zárt német autópályán, nappal kijózanodva), a motor hibátlanul működött. Ezután magunkat istenítettük egy darabig, aztán szundi.

Másnak finom reggeli, tea, kávé, majd 9-kor indulás. Susd faluig motoroztunk különböző szinten járhatatlan utakon. Volt ahol csak hó, volt ahol natúr bordás jégből állt az út. A táj viszont lélegzetelállító volt, csak ugye nem nagyon lehetett rá figyelni, mert a keresztbordák rögtön büntettek.

A faluban megérkezve beültünk a vendéglátó egységbe és kitaláltuk, hogy ha már csak 34 km a Nagy Bihar csúcs, miért is ne mennénk el megnézni. Hát hajrá. Igaz Janner DR-én egy komolyabb esés után nem lehetett váltani, így 4.-ben nyomta le az oda vezető szerpentint. Ahhoz képes igen jó tempóban. A Nagy Biharra felvezető út előbb jeges volt, aztán a hóláncos részre felkanyarodva sima hó fogadta a nagyon elvetemülteket, élünkön Takival. J Páran teljesen jogosan neki se kezdtek a dolognak. Mi is tudtuk, hogy kudarcra van ítélve a csúcshódítás, de kíváncsiak voltunk, meddig jutunk. A körülményeket valahogy így kell elképzelni:

1100-1200 méter magasság után már csak a lánctalpas hó járgány nyoma maradt meg, ami viszont csak a talpak alatt tömörítette valamennyire a havat, tehát ha le kellett tenni a lábunkat oldalra, akkor az bizony besüllyedt és beborultunk a hófalba motorral együtt. Sajnos egy idő után már annyira puha volt a „talaj” és nagy az emelkedő, hogy 1350 méter környékén sorra akadtunk el. Kis tologatás után beláttuk, hogy kifutunk az időből, ideje visszafordulni.

 Lefelé sem volt könnyebb, vért izzadva csatlakoztunk a lent várakozókhoz. Itt egy kis motorgenerál, sebek nyalogatása, majd irány a szállás. Tankolás után kettészakadt a banda, volt, aki az aszfaltos kerülőt, volt, aki pedig a rövidebb terepezést részesítette előnybe. Én fáztam, inkább terepeztem. Szívtunk, estünk-keltünk, de legalább kevésbé fáztunk és alaposan meg is előztük az aszfaltosokat. Pedig nyugisan mentünk és 15-20 percet tuti elszerelgettünk az erdőben. Szóval a terep a király. J

Miután befutott a banda, felpakoltunk és este 6 körül hazaindultunk. Norbit kidobták a kocsiból az előttünk haladók Takiék, így őt is felvettük. Kellemes hangulatban beszélgetve telt el a hazaút, bár a Pajero hátulja felől érkező súrlódó hang azért beparáztatta a bandát. Közben érkezett a szokásos -10 fok is. Hulla fáradtak voltunk, éjjel Romániába pont ez hiányzott. Kiszálltunk és felfedeztük, hogy a bal hátsó fék melegszik. (Ugye aki dombon lakik, szereti behúzni a kéziféket) Szerencsére azonban addig mozgattuk, amíg engedett és megszűnt a hang. A melegedés is alábbhagyott.

Éjfél és 1 óra között kiszórtam a népet, majd hazaindultam. Megláttam az üres mosót és az az ötletem támadt, hogy ne tegyem már el ilyen koszosan, sósan a motort, csak lemosom. Na, -8 fokban ez nem volt olyan briliáns ötlet, összefagyott minden mindennel. Hazaérve persze csak nem bírtam ki, hogy ne vegyem le jeges motort a jeges futóról. Nekem így a túra legnagyobb szívása ez volt. Alakulhatott volna rosszabbul is, ugyanis másnap a házam előtt beesett a kuplungpedál a kocsin, akárhogy pumpáltam vége volt a munkahengernek. Szerencsénk volt, hogy nem előtte.

Összefoglalva hatalmas nagy élmények, kitűnő szállás, sok hó és jég, hideg és jó kiadós szívás jellemezte ezt a laza kis évadnyitót. De mindenért kárpótolt a jó csapat, a szép tájak és közös gurulás és motorszerelés élménye. Máskor is megyek, ha tehetem. Köszönjük, Taki!

 

És akkor nézzük a videót:

 

A 2016-os év bálnatúráján készült videók Báló Joci által összevágott részeit nézheted itt végig.

Minden évben meghirdetek egy kifejezetten nagy endurósoknak szánt kirándulást Erdélyországba. A jelentkezés korlátos - az első 10 komoly jelentkező jön, a többiek a videót nézik. A meghirdetés időpontja véletlenszerű, így aki többször illetve rendszeresen látogatja a www.takacsek.hu oldalt annak van reálisabb esélye a részvételre. Mondhatnánk, hogy ez egy jutalomtúra a visszatérő látogatók részére. Más jelentkezési módot nem fogadok el. ;)

A tavalyi túra videó anyaga igen lassan készül el, de azért ha jön valami - ide felteszem!

1. nap