Main menu
Nincsenek események

Boci barátom kért meg arra, hogy a Pannónia Motorkerékpár-Szerelő Szakiskola vállalkozó kedvű diákjai számára koordináljak le egy gyalogtúrát a Pádis fennsík legnevezetesebb tájegységeire. Szívesen vállaltam a feladatot, bár a kitűzött időponttal voltak problémáim, de ugye - ha akar az ember...

Végül három autóval vágtunk neki a Szeged-Pietroasa távnak. Jött egy kellemes szívó diesel wolksvagen és egy kis opel astra, ja és természetesen én a frontérával... A diákok felkészülségére jellemzően útközben meg kellett állni vásárolni, ami nem is lett volna baj, ha mondjuk másnap nem azzal kezdik, hogy jó lenne vásárolni ezt meg azt... Fiatalok...

 

Na, de a lényeg: körülbelül délután kettőre értünk Pietroasa-ba, ahonnan egy elég ramaty állapotban lévő út vitt fel előbb Boga telepre, majd onnan a fennsíkra. A boga telepig vivő kb. 7 km-es távon még néha-néha előbukkant a jobb időket látott aszfalt foltjai, de az egész út minőségére jellemző, hogy még a terepre termett frontéra is csak kettes alapjárattal bírta legyűrni... a nagyon peres gumival bíró wolksvagen keményen kerülgette a kátyúkat. Boga telep után még egy 16 km-es hegyi szakasz várt minket. Ezt a részt már kb. 3 éve folyamatosan építgetik, szelesítik... próbálják járhatóvá tenni. Mindenévben elterjed a pletyka, hogy már aszfaltot is kapott, de bizony még most is csak a szélesítésnél és a símításnál tartanak. Rengeteg helyen találkoztunk az úton dolgozó munkásokkal, úgy láttam, hogy még egy ideig biztos, hogy nem árt a terepjáró erre a szakaszra sem - bár az is tény, hogy lassacskán ez a rész lesz a járhatóbb és a Boga telepig vivő a rosszabb... Kb. egy órába telett amíg felértünk. És negyed négykörül vágtunk neki a Szamos-bazár rövidebb körútjának. Igyekeztünk, mert még ma kellett felállítani a sátrakat is.

1. nap Szamos-bazár

 

 

 

A Szamos-bazárról itt olvashatsz egy rövid leírás-t, itt a túra nyomvonalát is részletesen ismertetik.

A sárácok meglepően jól vették az akadályokat, bár egy kicsit hangosak voltak - de végülis nem madárlesre indultunk...

Mivel még csak május 11-e van, így nem meglepő, hogy a barlang árnyékosabb részein (közel a bejárathoz, ahol még nem olyan kiegyensúlyozott a hőmérséklet) hó- és jégfoltokat találtunk. Egy-két szikla megmászását érdekessé is tette az oldalát borító kb. fél centiméteres jégréteg... Mindenesetre lelkesen és töretlenül haladtunk előre. Ripsz-ropsz meg lett a teljes táv.

A kocsikhoz visszaérve megfordultunk és irány a Pádis fennsík közepe, ahol is a Glavojhoz hasonlóan ingyen lehet tároborozni (egyenlőre, mert ha elkészül az út, biztos, hogy itt is mindig utca sarkon ki lesz téve a parkoló zóna stb... stb...). A sátor állítás meglepően gyorsan zajlott. Ebben talán annak is nagy szerepe volt, hogy 7 óra körül elkezdett lebukni a nap és bizony a hőmérséklet rohamosan megindult lefelé... a 20-25°C-ból pillanatok alatt 10°C alatti értékek lettek. A lobogó tábortűz mellett múlattuk az időt. Vacsorát készítettünk, beszélgettünk... a bátrabbak sörözgettek is... készültünk a következő napra és az előttünk álló, igen hidegnek ígérkező éjszakára...

Az 1. nap képei:

Az 1. nap videója:

 

 

2. nap - Csodavár

 

 

 

Mivel a tegnapi bevásárlást nem mindenki könyvelte el sikeresnek, így a tanársegéd úr úgy döntött, hogy a fennsík egyik legszebb képződménye helyett inkább a Pietroasa ABC-jét látogatja meg... mivel az bolt kb. 23 km-re volt tőlünk, így nem támasztottam nagyobb ellenállást az ötlet iránt - ha valaki szívatni szeretné magát, csak nyugodtan...

Kicsit megfogyatkozott csapattal (ketten a táborban maradtak, mert az egyikőjüknek tegnap átázott a cipője, a másik meg meghúzta a lábát) vágtunk neki a mai, körülbelül 12 km-es távnak. Igazából ez nem tűnik túl soknak, de vegyük figyelembe az embertelen terepet és a több mint 1 km-es ismeretlen barlangtúrát is. A Csodavár túra útvonaláról, kialakulásáról itt olvashatsz bővebben.

Pádisról a sárga karikán mentünk át Glavojra, ahol meglepődve tapasztaltuk, hogy még nincs senki és semmi... teljesen kihalt volt az amúgy sátraktól hemzsegő rét. A barlanghoz vivő nagyon izgalmas és látványos nyomot követve, megcsodáltuk a Csodavár balkonjait és elképedve vettük tudomásul, hogy igen, mi oda le fogunk ereszkedni...

Az egyre meredekebb lejárón nagyon óvatosan kellett menni, hogy a lábunk alatt meginduló kövekkel ne veszélyeztessük az előttünk menőket. Leérve a barlang bejáratához kezdett mindenkiben tudatosulni, hogy miért néztem rájuk morcosan, amikor köveket kezdtek el dobálni a balkonról a mélységben - hiszen, most így a mélységben mindenki el tudta képzelni, hogy mi is történne, ha valaki felelőtlenül fejbe kurná egy kővel... Felfelé pislogva elfogyasztottuk rögtönzött kis tízórainkat és már bele is vettettük magunkat a barlang sejtelmesen ásítozó szájába... A bejárat nagyrészét még járhatatlan hókupac borította, kétségek közt küzdöttük megunkat egyre mélyebbre. Szerencsére leérve meglepődve tapasztaltam, hogy elég csekély víz folydogál csak a barlnag alját néhol teljesen kitöltő patakban.

Bátran vetettük bele magunkat az ismeretlenbe. A fiatalság nem sokára maga mögé utasított, aminek én csak örülni tudtam, mert így nem nekem kellett felfedeznem az előttünk álló sziklák között a járható útat. Néhol méteres (sőt!) közöket kellett átugorni, miközben alattunk dübörgött a patak... szerencsére a vízes sziklák nem csúsztak, mert az állandóan átfolyó víz lemosta róluk a nyálkát.

Sajnos a barlangtúra végefelé Boci egy sziklára való felkapaszkodás közben megcsúszott és háttal az alatta döbörgő patakba esett. Szerencsere épp egy feldúzzasztott részbe csapódott be, így szószerint megúszta... még a fejebúbja is vízes lett. A fejlámpája nem aludt el a víz alatt sem - így hamar ráakdtunk. Irány a fény!

A barlangból kiérve korai volt még a megkönnyebülés mert előttünk állt még a katlanból való kikapaszkodás emberes feladata - lihegve gyűrtük magunk alá a métereket. Majd felérve Pádist vettük irányba. Nagyon szép helyeken jártunk. Kellemsen elfáradtunk.

Visszaérve az ott maradók sok-sok fát gyűjtöttek és a lemenő nap melegét a tábortűzzel próbáltuk pótolni... közben megérkezett a tanársegéd úr is, aki meglepően jól bírta a kb. 30 km-s boltabaleugrást. Gyors vacsi, duma-duma. Szunya-szunya.

A 2. nap képei:

A 2. nap videója:

 3. nap - Galbina kőköz

 

 

 

Sokat hezitáltunk, hogy az utolsó félnapra milyen programot tegyünk be, végül úgy döntöttünk, hogy a Galbina kőközön átvivő kisebb körtúrát fogjuk bevállani (részletesebb leírás a tájról itt). Ennek peremfeltétele az volt, hogy lehetőleg ne gyalog kelljen megközelíteni a kezdetét - mert akkor bizony arra az egésznapunk rámenne. Szerencsére a diákság vállalta, hogy beerőszakolja magát a frontéra hátuljába - így terepjáróval tudtunk menni. Az első ülésen kényelmesne ült a tanár úr és jómagam... a hátsó sorban már négyen kucorogtak és bizony a csomagtartóba is jutott még két fő...

Egy bő félórás esztelen autózás után értükel a Galbina bejáratát - kihámoztuk magunkat a kocsiból és már mentünk is függeni a patak fölé. Kellően sok víz volt a patakban ahhoz, hogy szinte mindenütt kénytelenek voltunk használni az előre elkészített, kifeszített drótköteleket, láncokat - utólag is köszönet érte. A viszontagságok ellenére is szépen haladtunk, sokat gyönyörködtünk a tájban, a forrásban és a vízesésekben.... A visszafelé vivő úton még arra is volt energiánk, hogy egy kiülőről csodáljuk meg a sziklahasadékot, itt ejtőztünk egyet a napfényébe, akinél volt kaja az még a természete lágyölén utoljára elfogyasztotta azt - aztán meg sem álltunk az autókig...

A hazaúton semmi említésre méltó nem történt. Simán, gondnélkül értünk be Szegedre, ahol is elköszöntünk és élményektől rogyadozó térdekkel ki-ki hazafelé vette az irányt...

 

A 3. nap képei:

A 3. nap videója: