×

Hiba

[sigplus] Kritikus hiba: A galéria forrásául szolgáló kobor/2007 mappát nem egy alapmappához viszonyított relatív útvonallal adta meg.

×

Figyelmeztetés

JFile: :olvasás: Nem nyitható meg a fájl: /home/takacsek/public_html/components/com_jcomments/js/jcomments-v2.3.js?v=12
JFile: :olvasás: Nem nyitható meg a fájl: /home/takacsek/public_html/components/com_jcomments/libraries/joomlatune/ajax.js?v=4
Main menu
Nincsenek események

[sigplus] Kritikus hiba: A galéria forrásául szolgáló kobor/2007 mappát nem egy alapmappához viszonyított relatív útvonallal adta meg.


Túrabeszámoló - 2007. augusztus 24-26.
Kóbor bakancsos emléktúra
 
A túra hivatalos kiírása itt olvasható:
 
 
Már régebben szándékomban állt erre a „gurulásra” bejelentkezni, de a tanévkezdési zűröktől tartva nem igen mertem venni a bátorságot, hogy bárkinek is felelőtlen ígéretet merjek tenni… Meg az összes használható motorom rehabilitációs tréningen vett részt épp az adott időben egy-egy szerelő irányításával. Aztán befutott egy-két telefon olyan haveroktól, akikkel szinte csak egy-egy erdélyi guruláson szokok találkozni… meg jöttek az emlékek. Már kezdett is hiányozni a kissé vad, de a szépségével oly gyakran letaglózó erdélyi táj.
Oxa – megyünk. Vita nincs. Motor sincs…
A garázs mélyén ott lapult az asszonynak vett yamaha xt225 sherow – kicsit pici, kicsit gyenge, kicsit olyan mint egy endurós tréfa… de legalább beindult. Egy gyors tesztkör az utcában – végsebesség 110, a 90-100-at mintha még szeretné is… Már nem is tűnt annyira lehetetlennek a helyzet.
Végül csak rászántam magam, hogy felhívom Skalpot, hagyva magam kicsit motiválni. Nem vitte túlzásban…  Már így is sokan vannak – és nélkülem is lesz ott egy-két „állat”… – véltem olvasni a sorok között… Ellenben legalább megnyugtatott, hogy ekkora létszámmal valószínűleg tartható tempót fognak menni. Igazából a terep részétől nem tartottam, hiszen ott ennél xarabb szerkényűvel is fel lehet venni a versenyt. Ellenben betonon a bigesek nyomatékos gyorsulásaitól azért tartottam egy kicsit, nem is beszélve arról, hogy halvány gőzöm sem volt arról, hogy vajon a hegymeneteket hogyan fogja elviselni a picur.
De végül is kockázat nélkül ugye nincs győzelem… csütörtök este a vacsoránál megpendítettem itthon, hogy mi lenne, ha péntek reggel kigurulnék Erdélybe. Nagyobb ellenállásra számítottam. Simán elengedett a kicsalád – legalább háborítatlanul mehetnek strandolni…  Látjátok abban is van valami jó, ha az embernek vízundora van…
 
Izibe átnéztem gyors a bringát, hogy nehogy útközben érjen kisebb meglepetés – végül beértem egy lánchúzással, de a biztonság kedvéért még lendkerék lehúzót is csomagoltam… elrettentés képen…
Szóval alvás előtt még összerántottam a cuccost, hogy ha véletlen elalszom, akkor ne kelljen kapkodni – aztán szunya.
Reggel még gyorsan beugrottam a meló helyre is, ahol a portáson kívül más még nem fordult elő – így tőle kéredzkedtem el… . Elengedett…
Irány Kondoros – ja előtte nem ártott volna térképen megnézni, hogy merre található ezen település… így bízva abba, hogy útközben csak látok majd egy útbaigazító táblát, vagy legrosszabb esetben rögvest a határhoz megyek…
Orosházán már kezdett kicsit jobban izgatni a célpont fellelhetősége – szerencsére egy tata elsőre megmondta a tutit. Igazából karórát már évek óta nem hordok, a telefont meg jól elcsomagoltam… így halvány gőzöm sem volt, hogy mennyi lehetett az idő, de a távolságból és a sebességből úgy saccoltam, hogy kb. 10-re a találka helyen leszek. Skalp azt mondta tegnap, hogy csak addig vár, amíg „kellő” létszámmal meg nem jelennek az emberkék – aztán irány a határ.
Kondorosra beérkezve – az előző tata segítőkészségén fellelkesülve – megkérdeztem egy idősebb hölgyet, hogy vaj merre található a Csárda… Hát lehet, hogy előbb szét kellett volna néznem? Ugyanis ott álltam előtte – persze a beígért 20-30 motor sehol…
Ezek itt hagytak… csak nem sikerült a kis xt-ből kellő sebességet kipréselnem… No, nem baj – Pádisig azért még eltalálok egyedül is… Akkor irány a határ.
De né’ má’… az itt olyan mintha Ice lenne. Ő meg mit keres itt – csak nem őt is itt felejtették… de nem úgy volt, hogy ő egyáltalán nem jön? Már megint keverek valamit? Lehet, hogy nem is ma lesz a túra – vagy akkor most mi van?
Kiderült, hogy jó helyen járok és még csak késni sem késtem – telefon Skalpnak, ő a Csárda másik oldalán várakozott – átgurult hozzánk, így már-már tekintélyesre duzzadt kicsi csapatunk (Icé-vel várakozott még egy DRZ-s is…).
 
Aztán szépen befutott mindenki.
 
Megérkezett Edit is, akihez nekem még nem volt szerencsém – ellenben már hallottam róla („Te ennek a Kóbornak milyen csinos barátnője van…”)
Szóval kezdtük kinőni a parkolót – kb. féltizenegykor csaptunk a lovak közé.
Bevágódtam a stabil második helyre, ott lehet elvileg a leglassabban motorozni. Az első pár kilométer alatt kiderült, hogy a vezérbika tényleg tartja a szavát és nem nagyon ment 100 fölé… és a gyorsításokat is simán le tudtam követni. Nagy kő esett le a szívemről.
Egy eldugott keskeny, mondhatnám, hogy egy-nyomvonalú aszfaltúton gurultunk ki Kondorosról.
Megálltunk a Kóbor balesetének helyszínét jelző emlékkőnél.
 
Edit próbálta szavakba önteni azt, amit nem lehet…
Álltam a tűző napon, hallgattam a néha meg-megcsukló hangon felidézett kóborságokat… felidéztem magamban azt a kevéske gurulást, amit ezzel a sráccal együtt követtünk el és már nem csak a nap melege miatt izzadtam…
 
Kóbor közvetlenebb ismerősei emlékmécsest gyújtottak.
 
„Már csak a határon állunk meg…” – adta ki az utászt Skalp.
 
S kicsit még kótyagosan, kicsit még elmerengve szálltunk fel a gépszörnyekre (ez a kis xt-nek tuti jól esne.. ). És egykettőre a határon vagyunk – szinte észre sem vettük és máris a túloldalon. Gyors tankolás – pénzváltás, egy kis beszélgetés – mehetünk tovább.
A következő megálló valahol aranyos völgyében vala, ahol is észrevették, hogy a BMW a főszervezővel együtt elvesztett minket – így elanyátlanodva és a első pár kilóméteres terepszakasz megtétele miatt kissé megszeppenve hangos beszélgetéssel űztük el a ránk leselkedő borút… Ja, meg Skalpot és a Pegaso-s srácot a bömbös keresésére buzdítottuk. Ők visszább gurultak bömböst, de legrosszabb esetben térerőt találandó. Az utóbbit találták meg előbb – leegyeztették a lehetséges találkahelyeket aztán jöttek vissza hozzánk.
 
Mi közben jót beszélgettünk a fák árnyékában
 
Itt közben megpróbálta ki-ki a másikkal elhitetni, hogy nála szebb, okosabb,  tökösebb endurós már nem is létezik… Ja és, hogy persze, hogy én tudok a motorról a legtöbbet. Meg hogy szelephézagot, szekunder hajtás láncot, de legrosszabb esetben is jól beállított hátsó teleszkópot (persze hibarendszerrel együtt) fogyasztok reggelire és mindezt négyütemű motorolajjal öblítem le… Ja és majd elfelejtettem, hogy az én motorom a legjobb és, hogy a tied sem rossz, de ideje lenne már végre egy igazi motorra is ráülnöd…
Azt hiszem ezt szokták jobb helyeken úgy mondani, hogy ismerkedtünk?  Vagy csak kóstolgatta egymást a társaság?
A lényeg: kifejezetten jól érezte mindenki magát és persze az idő múlásával a másikat is egyre intenzívebben… Nem is beszélve arról, hogy természetesen mindenki talált magának olyan partnert, aki szemrebbenés nélkül végig hallgatta és neki adott igazat – aztán persze a másiknak is… Szóval nagyon jó társaság jött össze.
 
 
Nem sokára csatlakozott hozzánk ismét a bömbös is – természetesen épp egy kocsmánál. A Pietrosáig hátralévő részt aszfalton tettük meg. Mielőtt végképp eltűntünk volna a Pádis fennsíkot ölelő hegyek rengetegében  egy utolsót tankoltunk. Útba ejtettük még az ucsó közértett is aztán irány a murvás, sokak által rettegett pádisi utak egyike. Szerencsére (?) épp nem régiben próbálták a kátyúkat, gödröket, kiálló szikla tömböket dózerekkel eltüntetni róla kisebb-nagyobb sikerrel. A kérdő jel azért jár – mert ennek következtében az út tényleg járhatóbb lett és így a helybeliek és bátrabb idegenek is már-már baleset veszélyes tempóval száguldoznak rajta… Kicsit félő, hogy nem sokára ez a hely is elveszíti a vadregényességéből, háborítatlanságából adódó varázsát, és áldozatául esik a kényelmes turizmus pénzhajhász tömegigényének… (No, ennek a mondatnak így sok értelme nem lett, de lényeget azért remélem érzitek belőle… )
 
A Pádis fennsíkig tűrhető minőségű út (leszámítva az óriási port)
 
A Pádis fennsíkig tűrhető minőségű út (leszámítva az óriási port) még le nem taposott és frissen felbolygatott köveknek köszönhetően igazi hárdendurós szakaszokkal volt tarkítva Ic Ponorig. Ezeken a részeken a nehezebb dögökkel (nem is beszélve a málhákat még utasokkal is tetőzendőkről…) motorozók biztos nagyon élvezték  és tuti, hogy jópáran lepergették egypárszor az életük történetét maguk előtt…
Mindenesetre megérkeztünk időben – jó buli volt, férfias játék az út…
 
 
A sátorhelyeket elfoglalandó, majd a sátrak felállítását követendő mentünk egyezkedni a szállásadónkkal reggeli és vacsora ügyében.
Nem fárasztanám  a társaságot a kiszolgálás vagy a bánásmód milyenségével – inkább csak a többek által megfogalmazott „ide soha többet nem” mondatott tenném közzé, azzal a kiegészítéssel, hogy én természetesen sokkal rugalmasabban kezelem ezt a helyzetet és természetesen máskor is szívesen jövök ide is – max. kicsit rákészültebben az igen anyagias tulajdonosra (egy-két hetes lazító kúra után már meg sem kottyanna…).
 
Sátortábor
 
A vacsora leginkább izgalmas volt.
Mert igaz ugyan, hogy ez egy gyermek táboroztatással foglalkozó létesítmény vala, de hogy minket is gyerekeknek néztek… hát azért legalább az adag nagyságánál nézhettek volna mondjuk két gyereknek… Sajnos már nem tudom felidézni, hogy mit kaptam vacsorára, mert én csak a jóra emlékezem semmire se másra…  De a jobb reggeli reményében hajtotta mindenki állomra a fejét.
Többen úgy voltak fele, hogy alvásuk élményét másokkal is megosztandó – hatalmas horkolással tudatták a többiekkel, hogy igen – neki már sikerült elaludnia… Mindenesetre a medvéktől egyáltalán nem kellett tartani, mert ilyen zajos helyre tuti nem mernék betenni lábukat, kockáztatva a hallássérülést.
Reggel mindenki vidáman, mosolygósan és kipihenten ébredt, aki nem az meg tekintettel a többiekre megpróbálta ilyenné varázsolni orcájának mintázatát. Ebben nagy segítségre volt a közeli patak vízhőmérsékletével gyakran vetekedő tusoló is… a wc-ről most had ne beszéljek.
A reggeli nekem már-már kifejezetten tetszett is – főleg a lekvárral megbolondított pástétom.  A helyi tea sajnos nekem nem jött be – főleg akkor, amikor kiderült, hogy a mentát épp a sátortáborunk környékéről szokták hozzá összeszedni… Ezek után már sokkal elővigyázatosabban eregettük a sárga csíkokat…
 
Aztán irány a túra fénypontja, a Csoda vár nevezetű képződmény, aminek a megtekintése már-már kötelező program az erre tévedőknek. Az oda vezető úton egy vad ménes próbálta bizonyítani, hogy ki a legény a gáton, de nálunk azért több volt a lovak száma – mindenesetre ritka szép látványt nyújtott a lobogó sörénnyel dübörgő patások hada…
 
ritka szép látványt nyújtott a lobogó sörénnyel dübörgő patások hada…
 
Szerencsére itt még nincsenek kiépített mozgó lépcsők, a csomagját is magának kell vinne mindenkinek sherpák híján… Szóval itt megkapja az ember még azt az igazi vadregényes fillinget. Nem csak a meredek, embert és bakancsot próbáló feljárók, hanem táj nyújtotta vizuális orgazmus is gyakran leveszi a lábáról az embert…
 
Kilátó a körúton
 
A túra minden percét élveztem még akkor is amikor a tüdőmet már rég kiköptem. Külön öröm volt a dolinákat összekötő földalatti patakrendszer által vájt alagút-barlang bejárása, amit a frissen vásárolt fejlámpámnak és túrabakancsomnak (mert ugye egy endurósnak ilyesmi amúgy soha nem kell… ) köszönhetően zerge ügyességgel sikerült bejárnom. Skalpnak köszönet, hogy nem hagyta, hogy a meredélyek láttán megfutamodott társaság kedvét szegje a vállalkozókedvűbbeknek és így megcsodálhattuk a belső várudvart is.
 
Glavoj völgyben
 
A Glavoj völgyben hagyott motorokhoz már gyalog tértünk vissza, majd a kövekkel kirakott hárdosabb úton a szálláshelyet vettük célba. Út közben egy a zöldjelzést meg nem váró, szabálytalankodó birka csorda hozott az életünkbe egy kis adrenalin löketett… csak, hogy el ne aludjunk…
Mivel (Skalp szerint miattam – de nehogy elhiggyétek neki!!) túl hamar értünk vissza így felajánlotta, hogy megmutatna még egy kisebb vízesést is a közelben… Persze csak halkan mondta, hogy nehogy meghalljuk…  Persze mi kaptunk az alkalmon, mert kb. 17 km-t kell a megtekintéséhez motorozni. Gyors közvélemény kutatás után, már porzott is az út mögöttünk. Persze sokan nem jöttek, mert nem akarták elhinni, hogy a motorokról leszállva csak majd kb. 80m-t kell gyalogolni… Pedig tényleg így volt – bibibiiii… lusta bagázs!  Mi láttunk vizet esni is…
 
Recikeli vízesés
 
Az oda vezető út kellemes tempóval csak kisebb meglepetéseket tartogatva borzolta az idegeinket… Nekem nagyon bejött – próbáltam is jegyzetelni a belső gps-embe, hogy majd a kicsaláddal arra járva ismét visszataláljak… A vízesés is szép volt… olyan vizes és esős fajta.
 
Visszafelé a KTM 950-esnek leengedett a kereke, amit egy gyors pumpálással próbált a tulaj orvosolni – rövid sikerrel. Bíztattuk, hogy legalább a szállásig próbáljon valahogy eljutni, s ott majd közösen orvosoljuk a problémát.
Megérkezve – megvacsoráztunk és megszereztük a tegnap megrendelt 50 üveg sört, amit a velünk nem jövők hiába próbáltak ezidáig kiharcolni – csak a bossnak és csak egybefizetve volt hajlandó a vendég szeretetéről oly híres tulajdonos kiadni – ezáltal többek idegét a végsőkig borzolva és a társaság egy részét a már-már krónikus kiszáradás határára taszítva…
Aztán ahogy telt a gyomor és fogyott a sör kezdett minden újra normális kerékvágásba terelődni… oly annyira, hogy a defekt javításra már túljelentkezés esete forgott fenn – már mint hozzáértő önkéntes szerelőből… Így én is a többséggel inkább az első sorba ülve tiszta kézzel próbáltam megúszni a dolgot – hadd bizonyítson az, akinek erre nagyobb a vágya…
 
 
A 17 collos kerékről legnagyobb kihívásnak a felnire feltapadt gumi leugrasztása bizonyult. Tavaly az XTZ-vel egyszer Csik Gabi és Pisti (meg még sokan mások…) társaságában egyszer már végig szenvedtük ezt a reménytelen harcot… ugrálhattunk akkor és most is akár hányan is a gumin, a felni csak nem engedte el… Akkor Pisti megunva az egészet motorjára kötötte a kiszerelt kereket és egy gumisnál szereltette meg – ez nekem már akkor is tetszett…  Kényelmes megoldás volt…  Csak nagyon sokáig tartott… Akkor ott az árok partján ülve (Csik Gabi épp medvekergető hangulatát élte ki…) azon rágódtam, hogy nehogy már egy szaros defekt kifogjon rajtunk, a nagy endurósokon… Szóval ott jutott az eszembe, hogy ha van kéznél egy másik motor akkor annak az oldal sztenderével elvileg kellő erőt és kellően egy helyre koncentrálva tudnák makacskodó gumira gyakorolni – így talán sikerülne leugrasztani. Ezt ott meg is hánytuk és vettettük, majd a Pisti által visszahozott és kijavított kereket visszaraktuk.
Mindenesetre az ötlet azóta kipróbálásra nem került, de most itt volt az alkalom. Szerencsére most is volt nálunk egy afrika twin (akkor is Gabi Twinje adta az indítatást, mert az twin oldalsztender már-már gumilevevő alkaú…). Hibátlanul működött – meg lehet jegyezni, szabadalmi jogokra nem tartunk igényt – tessenek terjeszteni!
 
Szóval meg volt defekt javítás is (Skalp belsőjének és a DRZ példaértékű szerelő vasának köszönhetően) mehettünk aludni.
Aludtunk.
Persze a medveriasztót ismét bekapcsoltuk.
 
Reggelre kicsit elborult, kicsit csepergett is… de mindebből a későn kelők semmit nem vettek észre, mert 8-9 óra magasságában már látszott, hogy ismét szép időnk lesz.
Étkezés alatt, után megbeszéltük, hogy ki merre és hogy hogyan… így legalább 3 részre szakadtunk. Csik Gabiék Ukrajna irányában folytatták útjukat, a KTM-s ha jól tudom haza felé vette az irányt – szegény srác, alig motorozott…
Skalpék még egy napot maradnak Mama Után megszállva, de előtt még útbaejtik a Szamos bazárt, ahová mi (a vasárnap hazatérők) is elkísérjük őket és csak a túra megtétele után vágunk neki az útnak…
Szamos bazárig a szokásos hárdos úton gurultunk fel… azt kell, hogy mondjam hogy így harmadszorra már semmi izgalmasat nem találtam az útban – így egy kis tempóval próbáltam az értékrendemet helyre billenteni…
A bazárhoz vezető út végét gyalog tettük meg, több magyar turistával is találkoztunk.
A Szamos bazárból mi  egy kb. 200 m hosszú barlangrenszert jártunk be, aminek néhol természetes megvilágítása is volt a tetején tátongó nyílások következtében, de a legtöbb helyen szükség volt lámpákra is. Itt is a meredekebb lejárókat láncokkal próbálták járhatóvá tenni, de a túracipő hiánya vagy kopottsága sok élvezetés szituációt eredményezett. A kissé megfogyatkozott csapatunk nagyon gyakran tudott szívből röhögni a másik szenvedését látva… Mindenesetre a jó tanácsok soha nem maradtak el: „Ne fürgyé le” - ha mondom!
 
 
A tegnapi igénybevétel miatt most már kicsit pihengetősebben, beszégetősebben loholtunk Skalp nyomában… A látvány és az élmény természetesen már megint mindenért kárpótolt. De el kell, hogy ismerjem, hogy a hegyek között megbúvó csodálatos hely, a barlangba fényesen csillogó patak folyása, a rajta átkelést biztosító billegő kövek, a nedves falon visszaverődő napfény és a rajta megcsúszó bakancsos láb… szóval mindez fele annyi élvezetett sem nyújtott volna, ha nem lettek volna ott a többiek, a társak. Akik a nehéz helyzeteken hol csak egy-egy cukkolódó megjegyzéssel, hol pedig akár kézrátétellel is átsegítették a másikat.
Jó volt így együtt barangolni.
 
Jó volt így együtt barangolni.
 
 
A motorokhoz visszatérve Skalp közölte, hogy kissé megfáradt belénk – és ő is hazatérne, hiányzik már neki az otthon melege, a sör meg a távirányító… (na, jó ezt nem mondta…).
Szóval kis csapatunk nem oszlott már tovább, hanem együtt tettük meg a Békéscsabáig tartó még kb. 160km-es távot.
A visszatérő út eseménytelen volt, eltekintve, attól, hogy az egyik Caporod-os srác elfektette a motorját (álló helyben), de előtte valaki azért árokba is ment… - de, hogy minek?
Meg, hogy az egyik pegaso ledobta a láncát persze, hogy kanyarba… de szerencsére nem lett baj ebből sem.
Szóval ez olyan szokások hazatérés vala.
 
Megérkezve Békéscsabára
 
Így konklúzióként had köszönjem meg még egyszer a csapatnak, hogy elviselt és köszönöm az irányomban tanúsított türelmet is…
Skalpnak a következetes, stabil vezetést – öröm volt Önnel motorozni Uram!
És Editnek, hogy megfogalmazódott benne ezen túra 5lete és hogy a gondolatot nem hagyta elenyészni, meg is valósította azt.
És köszönöm Kóbornak is, hogy egy ilyen jó csapatott hozott össze.
 
Még sok-sok gondolat kering ezzel kapcsolatban a fejembe, de ezekkel nem fárasztalak benneteket, hagyom hadd hulljanak dolgavégezetlenül fáradtan alá a felejtés végtelen tengerébe – csak azt ne feledjétek, hogy miért is volt ez a túra?
 
Motoros üdvözlettel:
taki
 
Kóbor bakancsos emléktúrán Taki által készített képek, videók
{gallery}kobor/2007/{/gallery}
 
 
Kóbor első HCC-s gurulása, élménybeszámoló Kóbor „tollából”…
 
Akkor így utólag én is bemutatkoznék, hamár így jelzés nélkül bepofátlankodtam magam én is a csapatba Lajosmizsénél. A polgári keresztnevem Tamás, Békéscsabán lakok. Motoros pályafutásomat egy GSX600F nyergében kezdtem, ahonnan 2002 májusában egy Opel Astra kiütött. A halálközeli élmények megtapasztalása után úgy döntöttem lemondok a motorozásról, de mint azt a Fókusz című műsorból nemrég megtudtam, az ilyen élményen áteső emberek többsége élete hátralevő részében csillapíthatatlan bizonyítási kényszert érez, így a következő nyáron gyártottam magamnak egy 250-es Mz-ből egy „Hycomattot” és újra nyeregbe szálltam. (Erre azért volt szükség, mert a balesetben maradandó sérüléseket szereztem) Miután az Mz-vel megtanultam motorozni egy Pegaso 650IE, majd egy Caponord következett. Rengeteget túrázok, nyugis, mindig a biztonságra törekvő motoros vagyok. Ősszel vettem egy XR400R-t, hogy télen se unatkozzak, és a hóban való ökörködések után most végre a társaság jóvoltából azt is megtapasztalhattam, hogy milyen egy off-road túra, és nagyon bejött! :-)
 
 
Kóbor élménybeszámolója a túráról:
 
Kerettortenet I.
Szombat delutan 5-re Szentesen kellett lennem, es mivel a meterologiaatmeneti tavaszt igert, kezenfekvo volt, hogy ket kereken jutok oda. Akerdes csak az volt, hogy milyen utvonalon.Kerettortenet II.A motorozz.hu oldalon egy srac kitalalta, hogy csinal egy "megyunk amerrelatunk trophy-t" budapesti indulassal, bajai erkezessel, es kizarolagfolduton torteno haladassal. A programra rengeteg turaenduros jelentkezett,de mikor lattak, hogy mindenutt tokig er a sar, es az idojaras sem tulbiztato, sorozatban mondtak le. A kemenymag azonban kitartott, es aztmondtak ha torik, ha szakad, ok lemennek. Pentek este villant be az otlet,hogy en is vagyok legalabb olyan hulye mint ok, miert ne csatlakozhatnekhozzajuk.A tura
Reggel het, vekker csorog, en nyogok, nem akarozik kimaszni az agybol. Megaz agybol kihajolva bekapcsoltam a szamitogepet, hogy megnezzem mi avegleges nevsor, es hogy Balazsnak, akivel elozo este beszeltem telefonon,sikerult-e az ejszaka folyaman valamelyik motorjaba eletet lehelnie.Eldontottem, ha o nem tud menni, akkor en sem megyek. De a leveleim kozottott volt a valasz: Balazs fel tizkor Kecskemeten var ram. Osszeszedtemmagam, kimasztam az agybol, kineztem az ablakon, mondvan ha esik, akkor nemmegyek sehova. Nem esett.
Na, elkezdtem komotosan keszulodni, teat fozni, termoszba be (ez kesobbeletet mentett), szendvics, sikesztyu, pulover, teli motoros kabat - allj!.Az elso boki. A teli kabatom a berelt garazsban van a varos masik vegen,nincs ido elmenni erte. Nem baj, a terepen tuti nem fogok fazni, addig megcsak kibirom valahogy. Nyari kabat fel, indulas. Masodik boki. Nyakigbeoltozve 30 percig rugdostam a motort (XR), de az nem indult. Tulzottanfoltekertem az alapjarati csavart, ezert makacsolta meg magat. Mire errerajottem, mar a tokomon is folyt a viz. 8:45-kor sikerult elindulnom,valahogy sejtettem, hogy nem fogok fel tizre odaerni. Eredetileg a fouttalparhuzamos foldutakon akartam menni, de a keses miatt aszfalton kellettmennem, es huzni neki rendesen. Bekescsabarol kierve kb. 5km utan elkezdettszakadni az eso. Harmadik boki. Az esoruha szinten a garazsban figyel atelikabat mellett. Fasza. 4-5 fok, aztato eso, es vekony ruhazat,szelvedelem nulla. Gyerekek, oszinten mondom, ilyen szinten meg eletembennem faztam. Mikor Kecskemetre ertem, bementem egy benzinkutra forro teatkerni, de ugy reszkettem, hogy nem tudtam beszelni. Balazs persze nem vartmeg, a lajosmizsei  Mol kutra beszeltunk meg randit. Amikor odaertem, egy1150-es Gs volt ott, gazdaja egy szal alsogatyaban es poloban feszitett, aruhait a Nap szort fenye alatt probalta szaritani. Csatlakoztam hozza, en isnekivetkoztem, es kiteregettem a ruhaimat. Nem tulzok, a terdeim egymastvertek, annyira faztam, mezitlab szaladgaltam a nedves aszfalton, es marmelegnek ereztem azt. A BMW-s srac (Gusztav, a Szabadsag Vandora) nagyonrendes volt, segitett lehuzni peldaul a ram tapadt vizes zoknit, es batoritoszavakkal probalt meg lelket onteni belem. O azert ert oda hamarabb, mint acsapat tobbi tagja, mert egy helyen ugy beragadt a sarba, hogy egy ora alattsikerult egy km-t megtenniuk, ezert aztan kiment a burkolt utra a szarosabbreszeket kikerulendo. Itt mentette meg az eletemet a termoszban magammalvitt forro tea, beszurcsoltem mindet, es ismet alap allapotra melegedett atesthomersekletem. Ez utan befutott a mezony. Borzasztoan meggyotortekvoltak, tobbnyire endurok, de volt egy F650GS es egy Tenere is a motorokkozott. A tarsasag nagy reszenek eleg volt a Pesttol Lajosmizseig terjedoszakasz, ezert ok visszafordultak. Mi pedig folytattuk az off-road turatKecskemet-Soltvadkert-Baja iranyaba. A maradek mezony: 1 R1150GS, 1 F650GS,1 BIG, 1 DRZ400, 1 XR600, es en az XR400-zal. Igazabol meg nagyon kevestapasztalattal rendelkezek terepen, csapatban meg egyaltalan nem is mentem,de ugy voltam vele, hogy amit a BMW-sek bevallalnak, az nekem sem szabad,hogy gondot okozzon. Hat, azert okozott :-) Elkezdtunk csapatni, a tobbiekszerint nagyon laza turatempoban, de en majd' belebarnitottam a naciba,annyira fostam. Kb a tizedik kilometernel sikerult is egy cifrat takarnom,egy mely kereknyombol probaltam meg kijonni egy malajos reszen, de az elsokerekem inkabb benne akart maradni a nyomban. Mikor lattam, hogy eseskovetkezik, meg egy nagyot rugaszkodtam a motorrol, hogy foldetereskornehogy veletlenulis kart tegyunk egymasbol, igy aztan nagyon latvanyos buktalett belole, Gusztav meg is veregette a vallamat, tetszett neki alandolasom. Ez utan viszont kezdtem raerezni a dolog izere, es egyre jobbanelveztem. Rajottem, hogy ha kiallva motorozok, akkor egyaltalan nem zavar,hogy a motor jobbra-balra tancol alattam, es igy mar nem volt annyiraijeszto az egesz. Csak rohadt faraszto. A talaj egyebkent nagyon baratsagosvolt, loszos, homokos, igy mikor nagyon saros reszekhez ertunk, ott semakart a gep beleragadni a dzsuvaba. Egyszer mar azon kezdtem gondolkozni,hogy azon kivul, hogy mar egyaltalan nem fazok, lassan, mintha a zoknim iskezdene megszaradni. Ebben a pillanatban sikerult egy olyan mely tocsababelegazolnom, hogy a labfejemet ellepte a viz, es vagy fel liter a csizmaszaran at is buggyant.
Az ido sajnos nagyon elszaladt, igy valahol Soltvadkert elott le kellettszakadnom a csapatrol, es Szentesnek venni az iranyt, de nem is banom, igykezdetnek ekkora tav is epp eleg volt. Ami erdekes, hogy a vegere nem akezem bizonyult a leggyengebbnek, hanem a labaim faradtak el annyira, hogyalig tudtam megallni rajtuk. Azota is problemat okoz a jaras, olyanizomlazam van. Az izomlaz egyebkent most ugy altalaban az egesz testemetjellemzi.Osszegzes
Ismet egy olyan elmennyel gazdagodtam, amiert azt mondom, hogy erdemes elni.Valami kimondhatatlanul fantasztikus erzes volt teljesiteni egy mas szamaratalan nem annyira, de szamomra igen nagy kihivast. Koszonom!
 
Linkek:
Pádis turisztikai ajánlása – a körben lévő képekre klikkelve egy-egy nevezetes útvonal ajánlathoz jutsz…