Main menu
Közeledő eseményeink közül kettő, többi az eseménynaptárban:
HCC HÓ 2019 (2019. Dec. 28. - 2019. Dec. 28.)

Tartalomjegyzék

Élmény beszámolókat az rhz kukac freemail.hu címre várok... ne kíméljetek!

A tavalyi túra élményein fellelkesülve és hogy az idei Fekete tengerre tartó 7 napos túránkra előmelegítsünk, úgy döntöttünk, hogy idén is meghirdetjük a kétnapos erdélyi offroad túránkat. Idén is két csoportban lehetett jelentkezni, de Mistrál sajnálatos balesete miatt a bálnák az utolsó pillanatban mégis lemondták az indulást – kivéve a Dr650-essel bíró Matit, aki viszont előre jelezte, hogy igazából már a start után önálló nyomvonalon fog közlekedni…

Az előzetes felmérések alapján 9 főre számítottam. 4 fő Bajáról, 3-an a főváros környékéről, és mi ketten Szegedről. A nagylaki határátlépőnél lévő randihoz érve derült ki, hogy Lipkala is velünk jön – úgy látszik, hogy nem sikerült tavaly teljesen a kedvét venni.  - no, de majd idén. 

Első nap

 


 

 

 

  

Így aztán tízen vágtunk neki a Siriáig tartó kb. 60 km-es aszfaltos távnak. Megérkezve izibe lepakoltunk a futókról és pik pakk pattantunk a motorokra – irány a vár.

Bocival elég alaposan átbeszéltünk a túrát – arra gondoltunk, hogy a starthely környékén kicsit bevállalósabb nyomvonalat választunk, hogy mindenkinek lehetőségét biztosítsunk arra, hogy még a kocsik közelébe jöjjön rá, hogy ez nem az ő túrája… Így aztán a várhoz vivő ösvények közül az egyik legkeményebbet választottuk – csak közvetlenül a vár tövénél lévő sziklás meredélyt hagytuk ki egy jobb kanyarral kerülendő…

A várnál megálltunk és összegeztük a tapasztalatokat, megbeszéltük az alapszabályokat, amikre egy ilyen nagyobb létszámú csoportnál figyelni érdemes és megnyugtattunk mindenkit, hogy senkit sem fogunk magára hagyni… (és ők ezt még el is hitték… ). Sajnos a tovább indulás pillanatában derült ki, hogy Vincének a drz-jén a sziklákon való borulás következtében kiszakadt a hátsó fékcső… Hosszas hezitálás után úgy döntött, hogy nem vállalja fék nélkül a túrát. (Így utólag visszagondolva az iszonyatos ereszkedéseinkre, azt kell, hogy mondjam, hogy jól döntött…) Autós társával együtt visszagurultak a kocsikhoz és számukra sajnos már itt véget is ért az offroad túra – amúgy nagyon sajnálom, mert azért nem kis dolog volt, hogy egy egész éjszakás külföldi autózás után bevállalták a Baja-Szeged-Siria távot csak azért, hogy a jól megrakott hátizsákjaikkal felszenvedjenek a várhoz és máris fordulhattak vissza… .

Az immár 8 főre apadt (de még mindig tekintélyes) csapattál egy kis murvás csapatás után toronyiránt vettünk egy völgyet. Óvatos ereszkedésünket csak imitt-amott zavarta meg a tegnapi esőzésektől kicsit felázott avar... Estünk-keltünk… de ugye olyan még soha nem volt, hogy egy lejtő aljára ne lehessen leérni. Na, a túl oldalt a feljövetellel azért már keményebben megküzdöttünk (bár szerintem a mélyebb nyomot mindenkiben a leereszkedés hagyta). Lipkala valahol itt gondolta azt, hogy neki nem köztünk a helye és hogy mi állatok vagyunk és hogy az ő karcmentes motorja és különben is miért nem lehet úton menni ott ahol van és ha már úton, akkor miért nem aszfalton és ha úgyis visszamegyünk oda, ahol kezdtük, akkor miért nem maradunk azonnal ott és … és… és…

Szerencsére a kérdései nagy részét megtartotta magának, de öregrozmár nem szaroz már… s elfogadta, hogy feladni csak azt lehet, amit csinál is az ember, így aztán az összes fel és lejárót kénytelen volt kipróbálni és még ő maga is meglepődve tapasztalta, hogy nagyrészüket sikerrel teljesítette is… ahol meg nem, ott Boci mutatta meg, hogy a kis WR250-nel az égvilágon semmi baj nincs, megy az a moci, ha húzogatják a fülét… J Szóval Attila egészen a Bihar csúcsig kitartott velünk.

A kis szopatós bemelegítő szakaszok után úgy láttuk, hogy a társaság egészen kellemesen motorozgat mostoha körülmények között is, sőt egyesek kifejezetten élvezték is – igazából csak a kicsit (nagyon?) túlméretezett csomagjaik szabtak határt az örömködésüknek… Szóval fellelkesülve a hozzáálláson megpróbáltunk egy nagyobb kunkort keresztben átvágni – lényegében erre rá is ment a szombati napunk. 

Az első kicsit komolyabb feljárónál Laci bá’ a maga 54 évével és a kis gasgas 400-as segedelmével megmutatta a fiataloknak, hogy hogyan kell megmászni azt, amit nem lehet… Boci nyomában ő is simán felugratott a saras tócsából induló meredélyen. Zsolti – aki kifejezetten jól motorozott és még lelkes is volt (végig!) gondolkodás nélkül vetette magát utána… sajnos a hatalmas csomagja (meg még mit tudjuk mi, hogy mi) megakadályozta abba, hogy feljusson, de korához híven nem adta fel. Lejött és újra, majd újra és újra… Közben Tekila is neki veselkedett de sajnos a saras részen kipörgő kereke ahogy elérte a meredély aljának vízmentesebb részét, ott fogást talált és megtapadt – na azzal a lendülettel ment ki gyertyába a gép. Tekla próbált rajta maradni (vagy egyszerűen a sok csomagtól nem tudott leszállni?), de sajnos ezzel csak azt érte el, hogy a feljáró mellett lévő V alakú kettős fát megkínálta a drzével. Elég nagy lendülettel csapódott a fáknak a felágaskodó, irányíthatatlan motor, jó sok faháncsot magával sodorva zuhant vissza. Persze Tekila próbálta csillapítani a motor zuhanását, de félő volt, hogy őt is maga alá gyűri. A lényeg a lényeg: hatalmas gőzfürdővel érkeztek meg. A drz-nek úgy tűnt, hogy jobb oldali hűtője eltörött… Szomorú.

Néztük-nézegettük és bizony nagyon úgy nézett ki, hogy a hűtő vázhoz közelebbi (rögzített része) környékén jött ki a fagyálló. Hogy alaposabban szemügyre tudjuk venni, ki kellett tolni a patakmederből. Erre a kb. másfél méterre azért beindítottuk… ekkor tűnt fel nekem, hogy nem is a hűtőből folyik a víz, hanem a hűtőbe befutó gumicső mellett spriccel és pont a hűtő adott pontjára veri a fagyállót… Kicsit bizakodva néztük meg a csövet és kiderült, hogy bizony ő kapott egy nagyobb ütés, amitől elveszített a kör alakját és így a ráhúzott gumicsövet nem tudta a bilincs rendesen rászorítani…

Szerencsére volt nálunk egy Boci, aki hivatalos motorszerelő… lekapta a hűtőt és egy csavarhúzó segítségével próbálta a teljesen összezáruló hűtőkivezetést kör alakura egyengetni. Sikerült neki. Már csak a kifolyt fagyálló pótlásáról kellett gondoskodni (remélem, hogy Tekila azóta már lecserélte a beletöltött vizet…) Indítás, járatás… kicsit gőzöl, kicsit büdös… de csak addig, amíg az eddig ráfröccsent fagyálló el nem párolgott. Húuuuu – ezt megúsztuk. 

Belátva, hogy ez nem a mi feljárónk lesz – kerestünk pár száz méterrel arrébb egy lájtosabbat. Ez pont belevitt minket a Kaszolyához vivő endurós főnyomvonalba. Itt elbohóckodtunk egy kicsit, Zsolt megmutatta, hogy milyen szép fényes a DRz-je alja… De alapvetően jól haladtunk.

A kis üdülő körzetet elhagyva, még mindig a hurok átvágásán mesterkedve  bepróbáltunk egy-két átjárót, melyek egy része a tavalyi próbálkozásról, más része pedig a bejárás alatti próbálkozásról volt ismerős. Végül mindegyikről vissza kellett fordulnunk, úgy tűnt, hogy idén sem fog sikerülni az átvágás – csak a hurok mentén fogunk átjutni a szembe futó főútra… De mivel már nagyon sok időt elcsesztünk a keresgéléssel, így a legkevésbé brutálisnak tűnő kis kanyarral megspékelt feljárónál megnyugtattam a bandát, hogy már pedig oda fel fogunk menni. Ha más nem lesz, akkor egyesével visszük fel a motorokat.

Nem tudom, hogy mi volt rájuk jó hatással. Az, hogy Laci bá elsőre megcsinálta, vagy hogy Zsolt sem sokat vacillált? A lényeg – szépen sorban gyűrte mindenki maga alá az akadályt. Lipkala azért csak kért egy kis segítséget Bocitól, mert ő valahogy nem bízott a gumijába… és ha már arra járt Boci, akkor felvitte a csapat aggastyánjának is a drz-jét (Józsiról azért annyit illik megjegyezni, hogy végig a csapat leglelkesebb tagja volt – tartotta a lelket a fiatalabbakban is…)

Mivel későre járt már az idő, így rátértünk a bálnáknak szánt nyomvonalra – és egy nagyon kellemes murvás szakaszon át érkeztünk be előbb Diosdra majd Almásinál ki az aszfaltos útra. Itt már csak kb. 10 km-t kellett aszfalton legurulnunk, hogy Gurahontnál megitassunk a kicsit megszomjazott lovainkat (4,2-6,4 liter között tankoltunk…), vettünk egy kis inni valót és irányba vettük a tavaly felfedezett csodálatos sátorhelyet.

Sátorállítás, vacsora… sebek nyalogatása…

Én egy kis tábortüzet is rittyentettem, hogy megsüthessem az otthonról hozott szalonnámat, mire ezzel végeztem, a többiek már a kiütés határán voltak, így a nappal együtt mi is nyugovóra térünk.

 

Második nap

 


 

 

 

  

A kicsit megfáradt csapat szenvedéseit csak tetézte a sátorban töltött éjszaka... ezt úgyis lehet mondani, hogy reggel mindenki frissen és kipihenten ébredt - bár azért az is sokat sejtetet, hogy már 6 óra tájt motoron ültünk...

Bocinak támadt az a fantasztikus ötlete, hogy mivel úgyis ugyanerre fogunk visszajönni, így próbáljuk meg megbeszélni a helyi benzinkutassal, hogy hadd hagyjuk már ott a sátrakat, hálózsákokat stb... és így a lekönnyített motorokkal majd ezerszer jobban fogunk haladni. Így tettünk. Szerencsénkre, az önkéntes sepregető, Király Feri perfekt román nyelvtudással bírt - így aztán szószerint megkönnyebbülten vágunk nekei a Gurahont-Nagy Bihar közti kb. 60-70km-es távnak.

Eleinte kifejezetten jóminőségű murvás úton csapattunk, majd különböző minőségű és nehézségü hegyi fel-lefutók következtek. Kis nehezítésként - a minket mindig elkerülő - eső nyomait magán viselve... Fantasztikusan szép helyeken, réteken, víznyelőkön mentünk át - szemetgyönyörködtettő volt a látvány. Ej, be visszamennék, már holnap is...

Egy-két kidölt fa azért néha kemény kihívás elé állította a csapatot, amikor is megpróbáltuk az erdőn át kikerülni az így lezárt részt... de összeségében nagyon szépen és rendezetten haladtunk. Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy itt mondjam el, hogy ilyen fegyelmezett társasággal már régen gurultam. Elég volt egyszer (na, jó néha azért még emlékeztettünk egy-két embert menetközben is...) a várnál elmondani azt, hogy mindenki felelőséggel tartozik a mögötte lévőért és tök szépen, végig működött a módszer... Ügyesek voltatok!!

A dévai úton lenyomtunk egy szük 7 km-t aszfalton, majd irány a várva várt Nagy Bihar... A csúcs felé vivő, igén szépen kitaposott és alapvetően jó minőségű muvás úton egészen szép tempót tudtunk menni. Közben megfigyelhettük, ahogy a lombhullató erdőbe meg-megjelenik egy-két fenyű, majd ezek a kósza kis tűlevelőek szépen fokozatosan kiszorítják maguk közül a lombhullatókat és a legvégén már ők is kiszorulnak és marad a gyep és a cserje... Ja és a szikla...

Sok szikla... Bár szerencsére a tavalyinál azért jobban összeállt állapotban - így aztán a Biharra felvivő meredek sziklalavinás részen lassítás nélkül mentünk tovább (kb. 2 métert...)... Na, de komolyan - addig húztam a kis drz fülét, amíg csak bírtam... és nem nagyon törödtem a mögöttem lévőkkel - hiszen itt minden méter ajándék. Sajnos a légszűrőn elkövetett átalakításom itt egy kicsit megbosszulta magát, mert bizony ebben a magasságban olyan háromnegyed gáz környékén lehörgött a motor... és bizony gyakran szükség lett volna még arra a pár pacira, ami a felső egyharmadnál tartózkodott... De végül is felértünk és ez a lényeg.

Boci a másik kis DR-rel hasonló lehörgésről panaszkodott... de azért szépen felküzdötte magát. Zsolti, a bajai drz-sek üdvöskéje úgy tépett el mellettem, hogy majdnem levitt a motorról a menetszele... Hiába - ahol van kraft, ott van kraft... És végül Király Feri is felért, bár előtte keményen művelés alá vette a sziklás feljárót és néhol több 10m barázdát szántott a sziklák közé.

Fel- (vagyis inkább le-)csörögtünk a többieknek, hogy várjanak meg - mindjárt megyünk, csak ha már itt vagyunk, akkor a csócskövet is megtekintjük. Pár fotó és máris száguldottunk visszafelé a kövek között... Lent kicsit megpihentünk, tízóra... (9:50 volt..) és elindultunk vissza Gurahontba. A hegyről le egy sokkal meredekebb jelzést követtünk - eredetileg ezt szántuk felflére, de az eső miatt még jó, hogy a másik mellett döntöttünk... Na, de majd jövőre - már csak, hogy meg legyen a fokozatosság... Hatalmas lejtőkön gurulutnk alá - olyan meredélyeken keresztül, hogy a kis dr-em hátsó fékje kétszer is megforralta a fékfolyadékot...

A Déva úthoz hérve Lipkala hazafelé vette az irányt - tőle elbúcsúzva, imár csak 7-en folytattuk a gurulást. Az idefelé hatalmas lejtőket ismerősként fogadtak minket - de immár emelkedői szerepben tetszelegtek. Kifejezetten kellemeset csapattunk az erdei felfutókon - néha hatalmasakat ugratva egy-két eső vájta hasítékon.

Kicsit célirányosra vettük a nyomvonalat, így már 12 körül be is futottunk a gurahonti benzinkútra, ahol előkerültek a már nagyon hiányzó csomagjaink, mellyekkel újre le tudtuk terhelni, az amúgy mindig lebegő szöcskéinket... Laci bá gasgas-a ismét inni kért - és nem csak benzint, hanem bizony a hűtőjéből is el-eltünetezett mostanság pár deci víz. Tankolás - és góóooo, még iszonyat távolságot kell megtennünk.

Motivációként előre megyek - ez általában be szokott jönni... de most valahogy nem akart működni... kb. egy órás várakozás után is csak szépen lassan szálingóznak a többiek. Kiderült, hogy Lacibának - tetézendő a problémái - egy hátsó defektje is lett. A vakszelep kidörzsölte az amúgy vastagvalú belső gumit. Szép lassan visszacsorogtunk hozzá és Boci vezérlésével orvosoltuk a problémát.

Közben megjelentek a vihar felhők és az idő is szépen elszállt. Úgy döntöttünk, hogy nem erültetjük a bizonytalan offroadot - aszfalton teszünk meg egy kb. 30 km-es távot és ezáltal ha már kellően közel kerültünk az autókhoz, csak akkor térünk vissza terepre.

Végülis Tanrova előtt vettük toronyirányba a hegyeket - alapvetően Kaszolyát céloztam meg, mert onnan szépek és kényelmesek az endurós ösvények. Na, persze... de el is kell odáig jutni... A hegyekig meglepően sok kihívást tartogató, mocsaras részen kellett átvágnunk. Kaszolyára begurulva már keményen dörgött és villámlott - néhol már-már szemregélt is.

A kék körön indultunk Siria irányába - hiszen ez egy az egyben a  várhoz visz. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy Bocit előre engedtem és ezt még tetéztem is azzal, hogy mentem utána... Így aztán nem is volt abban semmi meglepő, amikor egyszer csak azt vettük észre, hogy már megint magunkra maradtunk a meredély hegyoldalban oldalazva - csak Zsolt a drz-vel és Lacibá a sűrűn gözölgő Gasgas-sal jelezte, hogy többen is vagyunk... A rázendítő esőben nem kellett sokat tanakodnunk - vissza az útra és azon megyünk tovább. Persze a vissza sem volt túl egyszerű, de végülis egy kisebb karcolással megúsztuk az egészet.

Az erdő kellemesen fefogta az eső nagy részét - mi alig vettünk észre belőle valamit, meg persze az is tény, hogy szépen kerülgettük is az eső felhőket... Így aztán minket is meglepetésknét ért, hogy az előttünk álló szakaszok egy részén szemből hömpölygő víz fogadott és bizony az agyagosabb feljárók kellemes sí pályává alakították azokat...

Volt itt minden, helyben járás, hátracsúszás, előre szállás... és néha már-már haladás is... Körülbelül 16:40 környékén pillantottuk meg a napfényben fürdő Világosi várat. Megálltunk még egy búcsú pillantást vetni a Zarándi hegységre - aztán kikapcsolt motorokkal csorogtunk Sziriáig.

Felpakoltunk a futókra, puszi-puszi, pá-pá... és este 8-kor már itthon fogyasztottam a megérdemelt vacsorámat...

Köszönöm mindenkinek a részvételt és különsen azt, hogy végig normális endurósként viselkedett... Tényleg jó volt veletek motorozni!

 


 

 Lipkala élménybeszámolója

 
 
 
 
 
A múlt évi kétnapos túrán felbuzdulva gondoltam, hogy idén is végigcsinálom, annál is inkább, mivel arról volt szó eleinte, hogy ugyanazon az úton fogunk haladni. A múlt évi is fárasztó volt nekem, de teljesíthető.
Ahogy közeledett az indulás időpontja sejtettem, hogy nem lesz egyszerű a dolog, mivel Boci is velünk fog tartani.
Már pénteken este legurultam Érdről Mélykútra a szüleimhez. Szombat reggel egy kicsit korán indultam, mert nem szeretek elkésni sehonnan, így már hét órakor a találkozó helyen voltam, és vártam a többieket.
Először Mati jött meg, de Ő mondta, hogy mivel egyedül van nagy motorral, ezért inkább motorozik a környéken azután hazamegy.
8 óra körül kezdtek megjönni a többiek is. Ahogy néztem a motorokat láttam, hogy csak nekem van enduró gumim, ami némi elbizonytalanodáshoz vezetett, de ha már itt vagyok, akkor elindulok velük, legfeljebb visszafordulok, ha nem bírom a tempót. Később többször is kiderült, hogy nem a gumival, vagy a motorral van a probléma, hanem tudni kellene motorozni.
Végre megérkeztünk Siriaba, és elindultunk a várhoz. Gondoltam, hogy olyan lesz, mint a múlt évben, de tévedtem. Egyből toronyiránt! Na ez jól kezdődik. A folytatás is hasonló volt. Nem sokra emlékszem, csak arra, hogy nagyon szenvedtem, és amikor valamilyen akadályt leküzdöttem, akkor mindig azt gondoltam, hogy csak elindulni nehéz, utána már többé kevésbé teljesítettem a feladatot. Persze egy-két helyen kölcsönadtam a motorom Bocinak, hogy ő is üljön egy jó kis motoron. ;)
Előbb utóbb rendet rakok a fejemben, és aztán sokkal jobban fog minden menni.
Este nagyon jó kis helyen sátoroztunk.
Megbeszéltük, hogy a csúcshódítási próba után leválok a csapattól, mivel lábon jöttem, ezért nem akartam Szeged felé visszamenni Érdre.
A csúcsra ismét nem tudtam felmenni, így négyen megvártuk a fiatalokat, míg visszajönnek.
11-kor váltam le a csapatról, délután 5-re értem Érdre.
Sikerült kb 1000 km-t mennem. A terepen kb 5,5 litert sikerült megitatnom a WR-rel, de országúton 100-110-es tempo mellett kb 3,4 litert fogyasztott.
Végül köszönöm mindenkinek a segítséget, és a türelmet. Főleg Király Feri volt kénytelen segíteni, mivel általában előtte bénáztam.
Természetesen Takinak és Bocinak is külön köszönet a jó kis túráért.
Még mindig nem ment el a kedvem az ilyenektől. :)
 
Üdv: lipkala

KirályFeri szemszögéből

 
 
 
 
Óriási kötözött sonkaként vittük motorjainkat az utánfutón, amiről utolsó utáni pillanatban derült ki, hogy elég kicsi a három motor szállítására.
Emiatt idegileg teljesen padlón voltam és az indulás előtti éjszaka nem sokat aludtam. Ráadásul hajnali 3-kor keltem. Érden. Fél 5-re beszéltük meg a találkozót Gyálon, Tekilával és Lacibá'val (akiről kiderült, hogy nem is Érdi).
Bizonyos aggályok közepette - amit senki nem említett - felpakoltuk motorjainkat és eléggé imbolyogva, de elindultunk.
Az M5-ös vége felé kezdett rendkívüli ideg állapotom enyhén oldódni, felejteni már csak Siriáról elindulva, fent a várnál tudtam.
 
Mint idegen fiú a csapatban, előzékenyen előre engedtem a csapatot és utolsóként haladva is, végig jól éreztem magam.
Siriáról felfelé kapaszkodva a várhoz, néha meg kellett állni. Vincének is - a nevét sajnos most már mindenki ismeri - aki előttem haladt a meredek köves ösvényen meg kellett állnia az előtte elakadtak miatt, majd akarata ellenére visszagurulva 2-3 métert, a lejtő irányába borult a tüskés bokrokra. Vince alól, DRZ felül. Kiszabadulása után derült ki néhány méterrel feljebb az első pihenő alkalmával, hogy nincs hátsó féke, a csövét valszeg kiszakította a bokor.
Megkísérelte folytatni a túrát de kb. 10 perc múlva Taki bevitt az erdőbe bennünket ami kb 70 fokot lejtett olyan 200 méteren.
Itt Vince és társa - akinek nevére sajnos már nem emlékszem - fel kellett adja ezt a későbbiekben is nagyszerűnek ítélt túrát mert sokat kellett együttesen használni az első, a hátsó és a lábféket is.
Kb.2 és 1/2 órája lehettünk úton - 23km-el magunk mögött amikor a hegyek között egy elég meredek feljárón megindult Taki, Boci majd Zsolti is akinek utazótáskája a motor hátulján önálló életet élt és mindig keresztbe tett gazdájának. Meg is lett az eredménye, nem egyszer lecibálta Zsoltit és a DRZ-t a földre.
Zsolti újabb próbálkozása előtt Lacibá' nekiveselkedett és fiatalokat megszégyenítő ügyességgel vette az akadályt - hozzátéve, hogy lábai nem igazán érnek le a földre szeretett Gas-Gas -(j)áról.
Zsolti második próbálkozásakor kiderült, hogy táskája erősebb és makacsabb nála. Ezután Tekila is nekiindult a hegynek.
Csak a motorja felpörgésére figyeltem fel és láttam "triál" mozdulatát. Felmászott motorja elejével két fára amik "V" alakban nőttek és valójában ezek mellett kb. 1 méterrel próbálkoztak az előző sorstársak felmenni. Tekila jól endurozik ezért a mai napig meg vagyok róla győződve, hogy a két fa között akart átugratni. Mit neki egy sima feljáró? Az aljban a kis víz erecske medre dobott egyet a motorján, a következő pillanatban hűtőjével akarta letarolni az útjában álló fákat. Hűtő - Fák: 0-1.
Bocinak köszönhetően fél óra múlva a hűtő jobb volt mint új korában.
Sziklás patak medrek, vízmosások, avaros fel és lejárók, árnyékos erdők, illatos hegyi legelők következtek, Zsolti és a táskája...
 
Boci a saját motorján generálozta a hátsó kerékagy csapágyat kb 15 perc alatt addig a legtöbben engedélyt kaptak Takitól, hogy a kb 5km-re lévő faluban keressenek egy nedűboltot és "felpisszentsenek egy sziszegő zsemlét". De nem ám többet!!!
Guráhoncra érkezve megtankoltunk. Kb 100 km volt mögöttünk. A Dr-ek kb. 4.5L-t, míg a DRZ-k kb. 5,5L-t szívtak magukba.
Egy isteni helyen táboroztunk melyet a tavalyi túra alkalmával Boci fedezett fel. Nem sokat aludtunk de reggel 6 utáni induláskor mégis mindenki elég friss volt. Más ott a levegő...
A benzinkútra visszatértünk és lehetőséget kaptunk arra, hogy a sátrakat, hálózsákokat, polifomokat, laticelt otthagyhassuk egy elzárt részen néhány óra erejéig. Elindultunk a Nagy Biharra. Gyönyörű helyeken vittek Takiék. Amikor a Nagy Bihar előtt néhány száz méterre rendkívül sziklássá vált az út, az egyenesebb részeken is nehéz volt megmaradni a motoron. És kezdődött az emelkedő. Mindenki megpróbálta de nem mindenkinek sikerült feljutnia. Kb 20 perc alatt tudtam magam felküzdeni azon a kb 200 méteren. Így utólag belegondolva azért voltam kicsit lassúbb mert felfelé haladás közben fel kellett szántanom az egész sziklautat. A motorom keményen igénybe volt véve, én pedig úgy kapkodtam oxigén után mint Bob Sapp két roham után.
Kb 6 óra elteltével érkeztünk vissza a benzinkútra ahol felvettük csomagjainkat, tankoltunk és érzékeny búcsút vettünk a benzinkutastól.
Az idő eléggé elszaladt ezért Taki falvak közötti aszfaltos úton vezetett bennünket egy darabig. Ez annak is köszönhető, hogy Lacibá'nak gumidefektje volt egy gyenge minőségű vakszelep miatt ami kidörzsölte vastag belsőjét. Boci gyorsan kicserélte a rossz belsőt ami a későbbiekben még többször szerepet játszott ezen a napon.
Valahol ismét bevágódtunk egy meredek erdőbe majd a hegy oldalán keresztben kellett haladnunk, volt amikor egy mindössze kis arasznyi párkányon és ezt még fűszerezte néha egy-egy kiálló gyökér. Utána elakadtunk, visszafordultunk, eleredt az eső de a fák felfogták viszont azon a bizonyos nagyon keskeny immár kissé vizes, sáros párkányon...
Taki, Boci - sima ügy. Zsolti és a táskája - lecsúszás, visszarángatás, elindulás, lecsúszás, visszahúzás, elindulás, haladás, oké.
Tekila - elindulás, lecsúszás, mérgelődés, hogy Zsoltiék miért nem dobták félre azt az ágat ami keresztben állva nekik is gondot okozott. Fél kézzel úgy rántotta fel a DRZ-t arra a keskeny párkányra, hogy a mögötte várakozók elismerően pislogtak. Elindul, halad, oké.
Lacibá' elindul, kicsit megcsúszik de minden rendben, továbbhaladt.
Józsi elindul, lecsúszik motorja a párkányról. Szerencsére jobbra a hegy irányába ugrott mert motorja leborult a meredek lejtőn és fejjel lefelé megpihent. A következő kísérletnél némi segítséggel, megoldottuk a problémát.
Az eső - ami nem áztatott el - elhaladt de mi követtük az erdőben. Jobbnál jobb saras részeken haladtunk, így lett teljes a kép és nagyon színes ez a nagyon jól sikerült motoros túra.
Fél 11-re én is hazaértem.
Köszi fiúk, legyen szerencsénk máskor is!
 
KirályFeri
 

Képek, videók:

 

 

 

KirályFeri telefonos képei: itt.

Taki képei:

Taki videója (feltöltés alatt):

1. rész

2. rész