×

Hiba

[sigplus] Kritikus hiba: A galéria forrásául szolgáló enduro/2011-06-26 mappát nem egy alapmappához viszonyított relatív útvonallal adta meg.

×

Figyelmeztetés

JFile: :olvasás: Nem nyitható meg a fájl: /home/takacsek/public_html/components/com_jcomments/js/jcomments-v2.3.js?v=12
JFile: :olvasás: Nem nyitható meg a fájl: /home/takacsek/public_html/components/com_jcomments/libraries/joomlatune/ajax.js?v=4
Main menu
Nincsenek események

[sigplus] Kritikus hiba: A galéria forrásául szolgáló enduro/2011-06-26 mappát nem egy alapmappához viszonyított relatív útvonallal adta meg.

Múlthéten triál motorokkal látogattuk meg a Lipovai várat, most meg arra gondoltunk, hogy ezt a fantasztikus nyomvonalat endurókkal is magunk alá kellene gyűrni... 

Hamarjában összetelefonáltuk az összes régi és új ismerőst, hogy mit szólnának egy kicsit hosszabbra nyújtott, de azért még is csak egy egynapos motorozáshoz. Mindenki nagyon lelkes volt, de persze mondanom sem kell, hogy végül csak az "öregek" jöttek el. A régi "nagy csapat" állt újra fel.

Eljött Boci, a vezérbikánk és navigátor gurunk... akinek a sorozatos MRI-k után kicsit néha összezavarodik az iránytűje... de mi azért szeretjük. Hozta a suzuki DR250-et, kicsit nem árt, ha a Kárpátokat átszelő túránk előtt előjönnek azok a gyenge pontok - már ha vannak ilyenek...

 

Ott volt Robi, aki a gerinc műtétje után már-már akár szaladni is tud, és aki folyamatosan szoktatta vissza magát a motorra. Persze azért nem merte kockáztatni, hogy egy nagy enduróval vág neki a távnak... inkább a pehely könnyű és sokak által ok nélkül lenézett Gasgas Pampera 250-nel jött, ami tökéletes rehab motor.

Gábor barátunk is szakított ránk időt. Felnyergelte a kis suzuki dr250-et és már jött is. Reggel jelezte, hogy este 7-re haza szeretne érni... de azt hiszem, hogy ezt még ő maga sem gondolta komolyan. A hangulatára sajnos rányomta a bélyegét, hogy mostanában néha indokolatlan és durva fejfájások gyötrik... de azért megpróbálta (kisebb-nagyobb sikerrel) végig mosolyogni az utat. 

És legnagyobb meglepetésünkre itt volt köztünk a nagy csapat egyik oszlopos tagja is, Török Zoli. Aki a második gyermeke megszületése után szinte 0-ra redukálta a motoron töltött órák éves számát...

Ja, és persze jó magam - szintén a dr250-nel.

Hát, hogy őszinte legyek - idejét sem tudom már, hogy mikor állt össze utoljára az a csapat. De az tény, hogy volt életünkben egy kb. két évig tartó szakasz, amikor mi így öten, szinte minden hétvégén a hegyekben űztük az ipart... Ej azok a régi szép idők....

Na, retróbuli - goooo!!!!

Igazából már az indulás környékén is problémákban ütköztünk, mert a szokásos szállító járművünknek a műszakija pont pénteken járt le... és igaz ugyan, hogy az új vizsga időben elkészült, de az ezzel járó felújítás, átnézés közbeni első féltengelyek cseréjénél valamit elszúrtak a fiúk, ugyanis 60 km/h felett iszonyatosan elkezdett zenélni a jobb eleje. Így nem mertük bevállalni az utat - nehogy nagyobb bajt csináljunk.

Szerencsére Zolinál mindig van egy "mindenes" autó, ami jelenleg egy ezeréves 1.6-ös szívódiesel golf volt - a maga 60 LE-jével és egy csöppet szűkös hátsó ülésével... Ide préseltük be magunkat 5-en és ez után akasztottuk az 5 motorral megpakolt futót. Meglepően jól vette a kis gép a terhelést - érdekes, hogy manapság miért nem tudnak ilyen jó gépeket gyártani? Mondjuk tény, hogy 95-nél nem ment többet, de végül is nem rohantunk sehova.

Megérkezve ízibe bevetettük magunkat az árnyas hegyoldalba. Bemelegítőként a Wellness völgyet választottuk. A már jól ismert meredek lejárók, sziklás patak meder és párméteres hírtelen kaptatók jól átmozgattak bennünket... Mindenki jelesre vizsgázott - elégedett vigyorral arcunkon hagytuk magunk mögött ezt a kb. 8 km-es szakaszt.

Most kezdtük toronyiránt keresni a várhoz vivő utat. Ja... utat... mondjuk úton összesen nem menetünk pár száz méternél többet. Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere... A legtöbb akadályt nagyobb megtorpanások nélkül vettük. Persze nem mondom, hogy soha nem hibáztunk, vagy hogy esésé nélkül... de alapvetően lendületesen haladunk. Mindaddig, amíg az egyik meredekebb feljárónál egy elég magasan fekvő, keresztbe dőlt fán való átugratás közben le nem hörög a kis dr-em. Lendületet veszítve kénytelen vagyok a felfelé törő gárdából oldalra lecsatlakozni, kétségbeesve veszem észre, hogy alapjáraton kívül, a legkisebb gázra lehörög a motor. Adok a kürttel egy-két hangjelzést, de ezek szarnak rám - mennek tovább...

Leülök a motor mellé - még össze kürtölök párszor Bocival... de a csúcsról csak halványan hallani a válaszjelzéseket. Ők arra várnak, hogy felérjek... én arra, hogy ők le... Így aztán neki is álltam ebédelni - mert mi azért nem szoktunk túl hamar reagálni a mások segítség kérésére - hadd küzdjön. 

Már a második szendvicsen is túl vagyok, amikor végül csak megjelenik Boci. Mi a gáz? - kérdi... Nem tom. Vagy átugrott a vezérlésem, vagy eldugult a karbim... Boci ügyes szerelő. Hamarjában megállapítja, hogy ez bizony karbi lesz és ott is a főfúvóka. Szét kell szedni és kitisztítani. Szerinte ezt nekem kellene csinálnom, mert ugye Kárpátokat átszelő túrára készülök vagy mi a szösz... de megnyugtatom, hogy nem kell félnie - viszek magammal oda is egy szerelőt. Őt.... Így aztán csak neki áll.

A második szétszedés után ismét szépen muzsikál a gépezet. A kis dr-t nem is olyan nehéz szerelni - legalábbis a drz-hez képest.

Ez a kb. félórás pihenő mindenkinek jól esett... közben kiderült, hogy amíg én lent ettem, addig ők fent... - ugye milyen egyformán gondolkodunk? ;)

Gyerünk tovább, mert igaz ugyan, hogy gőzünk sincs, hogy hol vagyunk, de az biztos, hogy még nem a várnál. Aztán az egyik felfutó megakasztja Bocit... kénytelen volt kb. fél távnál balra kitörve Z-ben folytatni a felmászást. Mi a patak innencső partján az úton állva csodálattal néztük az elénk táruló meredélyen szép lassan felkúszó motort és úgy döntöttünk, hogy ezt inkább csak nézzük. De persze Bocinak sem volt sok kedve visszajönni. Arra KELL mennünk... Opssz.

Gábor megpróbálta kicsit más szögben megközelíteni a feljárót, de sajnos már a ráfordulásnál sikerült egy hatalmas csörrenés kíséretében eldobnia szeretett motorját. Ez meg is alapozta a hangulatát ehhez a feljáróhoz. Mondanom sem kell, hogy a felfutás sem sikerült túl fényesre - bár a Z-vel azért ő is próbálkozhatott volna. De nem olyan fából faragták őt - inkább lejött és nekifutott majd újra.

Közben én is beálltam a sorba - ha már egyszer arra kell menni... 

Neki dörrentem a kis dr-t a feljárónak - aztán megküzdök vele, hogy mégsem a lejtő irányába dőljön. Hát ez nem jött össze. De legalább nem tűnt olyan hűdenagyonkeménynek. Szépen megfordulok és újra. Most koppig rántom rá a gázt, szépen megy a motor, de valamiért megtorpan, kihagy... újra vissza. Lehet, hogy ismét dugulás? De már elfelé és szembe is jól veszi a gázparancsokat... Na, mindegy. Három a magyar igazság, nincs vita - mégegyszer. Most egy árnyalattal kisebb gázzal megyek neki, de valami már megint nem kerek. A feljáró 3/4-e után elkezd darálni a motor, teljesítménye teljesen visszaesik... Kétségbeesve taposom és húzom a féket, hogy ne csorogjak vissza (esélyem se lenne megfogni egy lefelé meginduló motort...) és közben rángatom a gázt, hogy hátha meglesz újra a fordulat. Nagy nehezen újra jönnek a pacik és a Dr példás trakciójának köszönhetően sikerül elindulni felfelé a meredélyen. Phuu... ez megvan.

Az útról meredeken indul a lejáró - majd patak meder - majd egy kb. 2 m magas majdnem 80°-os felfutó, ami után kb. 35-45°-ban folyatódik a lankásabb rész... A lényeg: legkésőbb a patakban kell robbantani, mert különben esélyes sincs az embernek. Gábor robbantott... a kis DR meg szépen lehörgött. A lendület még felvitte a meredélyen kb. 1 m-t, de aztán álló motorral nehéz lett volna tovább menni. Na, Gábornak itt telt be a pohár - ő itt nem akar többet próbálkozni.

Zoli látva a küzdelmünket úgy dönt, hogy nem ezen a feljárón töri szarrá az exc-jét. Alternatív feljáró kutatásába kezd - de persze hogy nem talál (már előtte 5 perccel én magam is megtettem ezt... )

A lényeg: lecsalogatják Bocit, hogy hozza fel ő a két mocit, ők meg jönnek gyalog. Boci keményen megküzd mind a két motorral és azt kell, hogy mondjam, hogy a kis dr-rel volt könnyebb dolga. Az exc kirobbanó formája nem tett jót a meredélyen való irányíthatóságnak. Igaz ugyan, hogy Z-ben, de végül minden motor fent van a csúcson.

Gyerünk tovább...

Ismét változatos terepen megyünk. Fel-le... Keresztbe kasul... aztán csak ráérünk arra, a jól kitaposott, faszállító nyomra, amely bevisz bennünket Lipovára. Ott a legmeredekebb gyalog ösvényen indulunk el felfelé, hogy az endurókkal bevegyük a várat. Nem kapartatjuk szarrá a nyomot - ezért is jó a kis dr-ek igen csekély lóereje és a pampera triál gumija... (az exc meg nem velünk van! ).

A várnál megcsodáljuk a panorámát, kicsit kifújjuk magunkat és mivel már délután 5 körül jár az idő roham léptekben elindulunk vissza a kocsihoz. Úgy döntünk, hogy település nagyon szép templomáig még egy kis aszfaltot is bevállalunk és csak utána vetjük be magunkat a rengetegbe.

A templom lenyűgöző volt. Nagy hatással volt ránk - de főleg Bocira, mert kb. fél-egy órás kemény küzdelem után, az erdőből kitörve ismét elénk tárul... Jók vagyunk.

Akkor kezdjük előröl. Völgybe be... völgyből ki... Zoli egyre gyakrabban kérdezi, hogy de biztos-e hogy arra kell... sőt már néha Gábor is morran egyet - még jó, hogy a Jakimura elnyomja a zajokat... Aztán kicsit megfásulva de a lenyugvó nap által mutatott - most már egyértelmű irányt - követve csak megérkezünk az autóhoz... Hát már bőven elmúlt 7 óra, amikor is bezsúfolódva Szeged irányába vesszük az irányt.

Kicsit megfáradva, de törve véltetlen sem érkezünk meg haza. Jó buli volt - bármikor ismét mennék... csak ne most! 

Képek:

{gallery}enduro/2011-06-26{/gallery}

Videó: