Main menu
Nincsenek események

Valami hihetetlen... január 22-e és oly verőfényes ragyogással sütött a nap, hogy egyszerűen nem lehetett kihagyni a mai napból a motorozást. Sajnos ezzel az elképzelésemmel nagyon magamra maradtam, de aztán beugrott a tuti: SDI! Gyors telefonálás - és IGEN. Alig telik el félóra és máris kint pöfékel a két enduró a Szegedet ővező térségben. Persze a korán jött tavasznak hátránya is van ám: a talajnak csak a legfelső része olvad át. Az agyagos részeken csúszott mint állat - mondanom sem kell, hogy ezeket messze elkerültük...

Irány az Alföldre oly jellemző puszta és az ő mindent elnyelő homokja. Eleinte csak a lendületre figyeltünk... Isti már kb. 4 hónapja nem látott motort - kellett neki egy kis száguldás, hogy észre vegye: ebből nem szabad rendszert csinálnia (már mint a kihagyásból). Szóval téptünk ezerrel - szuper a tapadás és az idő. Ha nem váltottam 4-es fölé, akkor már-már dinamikusnak mondható tempót tudtam diktálni és Isti is tiszteletbe tartotta minda 27 lóerőmet - csak néha akart elkaszálni hátulról.

Egy időután meguntuk a sebességet - jöhetett az erdőzés. Egy-két épp írtás alatt álló részen letértünk az útról és a kidőlt fákkal, benőtt bokrokkal szinte semmit sem törődve vágtunk át rajtuk. Nagyon élveztül a néhol már akár hármasig felkapcsolt fakerülgetést.

Ezt követte a nádoson át toronyiránt, ami sajnos nem jött össze... Hiába követtük a vadak szépen kijárt csapását végül csak kénytelenk voltuk a szütyig érő zsombékokon megfordulni és a saját nyomunkat követve visszatérni a főútra, mert bizony a nádas túlsó szélén egy bővízú csatorna állta az utunkat... Nem is tudom, mire számítottunk? Szárazságra? Aszfaltra? Na, mindegy - jó volt ez is...

Egy kis csapatás után elértük azt a részt, ahol a régebbi erdőírtások alkalmával kiszedett tuskókat a dózerek egy helyre tolták össze - persze bőven betakarva homokkal... Az így kialakutl hosszú vakondúrás szerű képződményeket telente ha már nagyon fázunk szoktuk útbaejteni - mert mire egy 100m-es szakaszon végig küzdi magát az ember, teljesen ki tud melegedni. Most csak a hecc kedvéért próbáltunk úgy végig menni rajtuk, hogy mindenütt a lehető legtöbb szintkülönbséget érjük el. Kb. félóra múlva már keményen beállt az ember karja, dereka a már-már triálozásnak is beíllő csapatástól.

Na, de most már ideje lenne hazamenni. A napot egy komor felhő takarta el - a meleg eltűnésével együtt a kedvünk is alább hagyott. Szép ívő körön kezdtünk el a visszatérő nyomra ráállni. Az utunkat keresztező sok-sok elektormos pásztor miatt elég nagy kitérőkkel tudunk csak célunk felé haladni. De minden roszban van valami jó is. Így például az egyik hídon áthajtva feltűnik, hogy milyen kellemes íve van a medernek. Isti előbb ellenáll, majd ő is áttép. Sőt, ha már így belendült, akkor a másik oldalt is bepróbálja - erről már egy videót is készítek. Na, de gyerünk tovább! Az egyik árokba való leereszkedésnél megtorpan a kis doki. Hiába indítom, az önindító szépen hajt, de azonkívül semmi. Isti segedelmével kitoljuk az árokból, majd megpróbáltuk behúzatni. Szerencsére a dr kis szerzámos táskájába minden volt - így vontató kötél is. Az EXC majdnem kitépte a karomat, de a végén csak sikerült a kis dokiba is életet lehetlni. Hogy ez mi volt? Nem tudom - remélem, hogy csak rossz kedve volt...

Az újra éledés örömére gyorsan megmászunk egy igen meredek feldúzerolt dombocskát, majd egykét vakontdúrás és végül hosszú kanyargós csapatás Szegedig. Kellemesen elfáradva értünk haza... Kb. négy kellemes órát sikerült ellopnunk a téltől.

Videó a sportmotoron.

Képek: