Main menu
Nincsenek események

Tél van... ma reggel +3°C-t mutatott a kinti hőmérőm. Mese nincs - ennél jobb alkalom biztos, hogy nem lesz arra, hogy megfuttassam kicsit a garázsban senyvedő nagy Dr-t. Gyorsan átnéztem a műhold képeket - sehol semmi fenyegető felhő. Indulás!

A téli motoros szerkómat már rég nem viseltem - hát nem mondom, hogy beleugrottam. Úgy kellett beleerőltetni magam, de legalább nem fog lecsúszni.

Úgy döntöttem, hogy megnézem milyen a hóhelyzet a Zarándi hegységben. Ehhez Nagylaknál léptem át a román határt, majd a Aradot kikerülve Siriát vettem célba. A dévai útról letérve döbbenten tapasztaltam, hogy néha meg-megcsúszik alattam a nagy dög. Pedig ennél bütykösebb gumikat országútra már nehezen tudtam volna elképzelni - hiába: valahogy a hegyek vonzásába mindig kicsit hidegebb van.

Lassítottam, sőt néha-néha inkább patkán mentem - ott legalább tapadt.

A várhoz felfelé a hárendurósok által használt sziklás csapást vettem célba - ha már itt vagyunk, legalább történjen valami érdekes is velünk... Teljesen meglepődtem, hogy a nagy bálna milyen szépen vette az akadályokat. Meg kell vallanom őszintén a kis dr-rel sokkal nehezebben szoktam feljutni. Valami döbbenet volt, hogy milyen szépen mászott fel ez a közel kétmázsás monstrum.

Végig szépen tolt, sehol sem akarta hanyatt vágni magát ... én meg csak utaztam mint hétfőnként a villamoson...

Még most is mosolygok, ha erre gondolok.

 

Ezen fellelkesülve úgy gondoltam, hogy átmotorozok Lipovára - lehetőleg offroad, hiszen még gyerek az idő és ugye ott is van egy vár nézzük meg azt is.

Na, ez már nem ment olyan egyszerűen, mert egyre jobban kezdett felengedni a talaj felső rétege és bizony a legkisebb gázra is farolt a hátulja. Így aztán egyes-kettes alapjáraton közlekedtem... egy ideig. De aztán csak feladtam ezt a láncszaggató közlekedést - kimentem aszfaltra és úgy vágtam át Lipovára.

Sajnos a várhoz nem sikerült feljutni, mert a hegy déli tájolása miatt tök takony lett az egész feljáró. Persze ezt csak akkor vettem észre, amikor már késő volt. Mert a feljáró sziklásan indult, ahol a lecsapódó pára okozott némi meglepit, de úgye mi szeretjük a meglepetéseket... aztán a sziklák szépen átmentek kőzúzalékba - itt kezdtem érezni egy kis bizonytalanságot a tolás erejébe. Úgy gondoltam, hogy kimegyek a gyepesebb részre, ott jobb lesz a tapadás.... Egy frászt. Szép lassan megálltam... Nem akartam taknyolni, vigyáztam a gépre. De ahogy leszálltam róla, majdnem eltaknyoltam - mert bizony amit szilárd talajnak véltem a motoron ülve arról kiderült, hogy valami beazonosíthatatlan állagú természetes síkosító... Még szerencse, hogy ott volt mellettem a motor - volt mibe kapaszkodni.

Döbbenten néztem, hogy milyen magasra jutottam... opsz... és most, hogy fogok visszamenni??

Na, szépen lassan visszaereszkedtem - aztán meg sem álltam hazáig. ;)

330 km...

Jól esett.

 

Az itt készült unalmas és szar videó: