Main menu
Nincsenek események

A hétvégére meglátogattak minket az anyósék, így a hirtelen leeset 20 cm-es hó, Kardos Robi által a Zarándról belinkelt iszonyatos hóhelyzetet sejtető tegnap fénykép és a hirtelen melegedést követő olvadás áldott hozadéka, a latyak sem tudott elrendíteni azon szándékomtól, hogy szombaton motorozni fogok.

Ehhez Boci gondolkodás nélkül társult. Gábor barátomban egy minimális bizonytalanságot váltott ki a 16mm várható csapadék mennyisége, de végül is a szokásos csapatnak a kemény magja szombaton reggel 7-kor türelmetlenül sorakozott az utánfutó mellett. Pakoltunk. Mentünk.

 

Már az odavivő úton szembesültünk az áldatlan állaptotokkal, amikor is az Aradot elkerülő út egy részén a keresztező csatorna úgy megtelt vízzel, hogy bizony az út egyik sávját csak 30cm, a másikat feneketlen mélységet sejtető víztömeg lepte el.

Az ablakon kitekintve mindenütt végtelen sártengert láttunk, felázott szántásokat. A belvízből ki-kikukucskáló friss hajtásokat. Víz-víz mindenütt... ellenben legalább a felhőket elnézve - az eső még váratott magára.

Megérkezve még el sem kezdtünk lepakolni, amikor is az április 5-6-7-ére szervezett aradi endurós verseny szervező leptek el minket. Hosszan magyarázták, hogy melyik területeket kerüljük el, mert a helyi hatóságokkal (nagyon és kevésbé mérges zöldek + vadász társaságok) így is csak alig-alig tudtak megegyezni, hogy legalább a verseny idejére ne abajgassák az endurósokat... és persze a már kiszalagozott pálya részeket is próbáljuk meg tiszteletbe tartani. Kaptunk tőlük ajándékba egy egészen jó felbontással bíró helyi térképet és már mentünk is.

A hegyre felvivő út eső után általában járhatatlan, így mi magunk is meglepődtünk, hogy kicsit ugyan csúszkálva de különösebb megtorpanás nélkül értünk fel. Aztán az első adandó alkalommal legurultunk egy kevésébé meredek partoldalon. Itt már éreztünk, hogy nem igazán van tapadás és amikor a domb aljába szembesültünk, hogy az olvadást követően az összes patak olyan vízmennyiséget szállít, hogy ott bizony nekünk már nem igen maradt hely a közlekedésre... szóval vissza kellene jutnunk a gerincre...

Fordultunk és estünk, keltünk... A legnagyobb gondot az elindulás jelentette, mert ha sikerült (volna) lendületet szereznünk, akkor már-már haladni is lehetett volna. De olyan takony volt a hegyoldal, hogy toronyiránt meg sem mozdult a gépzett csak kapart, kapart... pedig a végén már a hátsólámpán ültünk... de ez se segített. Ha Zorróba próbáltunk elindulni, akkor meg a legkisebb gázadásra is elkezdett lefelé kitörni - mit kitörni... simán csak lecsúszni - a hátsó kerék és mire sikrült újra egyenesbe kerülni, akkor általába kiderült, hogy már megint 20-30 cm-rel lentebb vagyunk, mint ahonnan elindultunk.

Szóval elég reménytelen volt a helyzetünk, de mi küzdöttünk rendesen és végül egy bő félóra toszogatást követően elrtük a partoldala azon részét, ahol már az oda sütő nap hatására kicsit javult a tapadás... Totál szétízzadva, kimerülten értünk fel a gerincre.

Pár perces pihegés után már mentünk is tovább... az előzőek után egyenlőre eszünkbe sem jutott letérni az útról. Sajnos ezzel az olvadék is így volt. Így az út egy-egy szakasza jobban hasonlított egy patakmederre, mint egy útra. Persze a felázott agyagos talaj itt is csúszott, de legalább tudtunk haladni. Egy idő után már nem is igazán zavart minket, hogy az első és a hátsó kerék nem egy nyomba járt... sőt, ha egy egy részen megszünt a csúszkálás és sikerült egyenesen mennünk, akkor már szédültünk. ;)

Aztán persze csak lemerészkedtünk az útról és egyre jobban belejöttünk... persze gyakran kellett tólni és gyarkan el is döltünk... de végig vigyorogtuk az egészet.

Közben Gábor rájött, hogy elfelejtette reggel megtankolni az EXC-t, így most már kicsit célirányosabban próbáltuk a világosi benzinkút felé tartani.

Útközben egy rakás helyen át kellett kelnünk a zavaros, döbörgő, megdúzzadt patakokon. Jelentős mennyiségű saras fejárót kellett leküzdenünk, de délután 3-ra sikeresen teljesítettek ezt - a jó időban max. 40 percig tartó - távot. Útközben ismét bekavardtunk egy szalagos részre, amikor is a susnyásban lefelé ereszkedve szembesültünk ezzel a ténnyel, a felázott saras talajon esélyünk sem lett volna megfordulnunk, így szépen learaszolkadtunk. Néhol szégyen-gyalázat, de bizony a motorról leszállva kisértük a folyamatosan csúszó gépeket... Nem tudom, hogy itt fel- vagy lefelé kell-e majd menni, de ha ilyen sár marad, akkor a feljutás már-már képtelenség lesz. Amíg Gábor tankolt, addig mi Bocival a kihalt várba motoroztunk egyet. Mivel a vár déli tájolású ezért nagyon jó volt végig a tapadás.

Láttuk, hogy a hétvégi versenyre itt is kiszalagozták a faluból a várhoz vivő meredekebb feljárót... el tudom képzelni, hogy mi marad belőle a verseny végére... :(

Visszafelé újra kellemes déli hegyoldalakkat találtunk, de már annyira megszoktuk a csúszkálást, hogy addig-addig keresgéltük, amíg ismét ráleltünk egy kiszalagozott iszonyat sárral borított feljáróra. Elég volt ránézni, hogy lássunk - ilyen talaj viszonyok mellett képtelenség feljutni rajta. Ha nem lesz jelentő szikkadás, akkor iszonyat nehéz lesz a vereseny. Fordultunk és pár méterrel arrébb egy kevésbé kijárt nyomon próbáltunk feljutni a gerincre... többször is... aztán már nem is számoltuk a kisérleteink számosságát.

Boci szerint ez bőven überelte a reggeli araszolásunkat... én meg a sokadik esés után inkább kerestem egy járhatóbb alternatívát... Most már nem tértünk le az útról - elég jó tempóban csúszkáltunk a felázott úton. Az előttünk lévő bő 20 km-t pikk-pakk magunk mögé utasítottuk és már pakoltunk is fel a futóra.

Hazafelé még megálltunk a prológ egy - az aszfalt mellett lévő - speciál szakaszánál, ami a felázott talaj miatt a jelenlegi körülmények között még triállal sem lenne teljesíthető... Itt újra összefutottunk egy-két helyivel, akik elmondták, hogy az időjárás előre jelzések szinte végig esőt mondanak, de a pályát különböző nyomvonalon teljesítők közül csak a legjobbaknak kell majd itt is produlálniuk magukat... sőt, ha nem szárad, lehet, hogy kimarad. Szóval kicsit bizonytaln még kint menden, de tuti, hogy izgalmas vereseny előtt állunk.

Jól elfáradva és azon hittünkben ismét megerősödve tértünk haza, hogy endurózni bármikor lehet... és aki úgy adja fel, hogy el sem indul... na azokat csak nehezen tudjuk igazi endurósoknak tekinteni... ;)

Ja - és hogy milyen volt a gurulás, a közérzetünk? Erre leginkább Gábor barátomat tudnám idézni, aki azt mondta, hogy vesz egy csokor virágot az anyósomnak - hátha ettől sűrűbben jönnének...

Videó (popcorn-os verzió):

Rövidebb verzió (a sportmotorra szavani klikk ide!):

Ellenben van itt valami ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni: nézem a sportmotoron a napi top-ot... és látom, hogy a "Narancssárga riasztás" című videó megelőzi a fenti videónkat...
Valahogy nehezen értem, hogy a leugrok a boltba egy liter tejért videón mi az a tartalmi többlet, amivel kiemelkedhet... Szóval úgy látom, hogy mégi azoknak lesz igaza, akik szerint mi, offroadosok nagyon kevesen vagyunk.
(Félre értések elkerülése végett: nem a helyezés miatt szomorkodok. Hiszen a videóink elkészítésekor nem a dobogós hely a cél, hanem azért háborog a lelkem, mert hogy egy ennyire semmit mondó onroad mögé vagyunk beszorulva... pont egy olyan onroados videó mögé, ahol az égvilágon semmi sem történik, ellenben pont egy offroad gép rója az onroad....
Még egyszer végignéztem a szóban forgó felvételt. Tényleg nem történik benne semmi. Már az is érdekes, hogy közel hasonló tetszik számmal ment a két videó az elmúlt 24 órába - na, de az hogy ő az első... Én feladom. ;)
A fickó elindítja a felvételt elmegy a boltig, tejet sem vesz... hazaér leveszi, maximum kétszer belevág a nyersanyagba és már is top 1-es az egész, mert mert... mert...

Miért is? Mert nem esett el? Mert nem emelte ki az elejét? Vagy mert szétnézett a vasútátjáróban?
Hiszen ez alapján minden munkábajárásomat végig kamerázhatnám és tuti lenne a helyezés. Nem kellene egy 2 órás nyeresanyagot itthon kb. 3 óra alatt fogyasztható 10 perccé vágnom...Ha valaki érti ezt - magyarázza már el nekem is.)