Main menu
Nincsenek események

Ismét egy jó motorozásra nyilt lehetőségünk. A szokásos banda mellett (Gábor, Robi, Taki) mellett eljött Vince Bajáról egy WR450-nel és az idén először guruló Bálint (EXC525) Makóról.

Nagyon jó hangulat volt egész úton. Rég találkoztunk - volt miről beszélnünk. Bár a vége felé azért már kezdett gyanús lenni, hogy Bálint megnémult.

A hegyre érve azonnal egy meredek, fakitermeléses feljárón kezdtünk. Mivel múlthéten már hármasban megjártunk ezt a nyomot, így nem ért különösebb meglepetésként, hogy nem sikerült elsőre felgurulni, de az új hátsó gumumnak köszönhetően hamar rendbe szedtük magunkat. Bálint és Vince még kicsit eljátszadozott, de végül csak meglettünk.

Innentől kezdve nem nagyon erőltettük az úton való közlekedést - nagyon sok és szép völggyel kötöttünk közelebbi kapcsolatot. Még a már igen régen látott un. Wellness völgybe is sikerült betévednünk.

A nap végefelé már egészen jól összerázódtun, amikor is az egyik hegyoldalban oldalazgatva - közel a csúcshoz, egy felfelé ívelő jobbos lomha kanyar kellős közepén egy kicsit túlságosan alacsonra engedetem a Beta a alapjáratát és amikor ezt egy nagyobb gázzal próbáltam kompenzálni - simán leböffent.

Persze, így az íven tartó nyomaték megszüntetésével azonnal átbillentem a lejtő irányába. Nem messze tőlem egy elég nagy fa dereka kacsingatott csábítóan - szálltamban megpróbáltam elkerülni a csókját. Nem fejeltem le, de mellette elzúgva kicsit elveszítettem az irányítást az alsó (abban a szituációban felső...) végtagok felett és bizony, amikor a fejenátfordulás után talajtfogatm a fa alatt és mellett éreztem, hogy a csípömben valami nem az igazi.

Kérdezték a sárcok:

- Rendbe vagy?

- Nem... nem vagyok... valószínűleg csípőtörés...

- Az gáz. Hívjuk a mentőket...

Kicsit jobban lenyugodva, szétnézve a könyéken egyértelműnek tűnti, hogy ide mentő nem fog bejönni. Óvatosan "átmozgatva" (szinte levegőt sem mertem venni...) magam, úgy éreztem, hogy a combcsont lesz itt a bűnös.

 

Gyors döntést hoztunk:

- Gábor, ülj motorra és próbálj minél közelebb eljutni az autóval... A mentőt is be kell vezetni, nem árt ha addig képbe kerülünk. Mi meg addig megpróbálunk lejutni a hegyoldalból célbavéve az alattunk kígyózó patakot és végső célként a mögötte húzódó nagyon eredei utat tűztük ki.

Gábor eltűnt.

Robi még mentőzött volna, de megegyeztünk, hogy elsőkörben megpróbáljuk önerőből. Hiszen az állapotom nem romlott, a közérzetem jónak tűnt.

Keressünk valam eszközt, amivel le lehetne juttatni a hegyoldalról. De előtte fixáljuk a törött végtagot. Kivülről egy erősebb, belüről egy gyengébb fával és a nálunk lévő vontató spaniferek feláldozásával elsőosztályúan rögzítettük a lábam.

Közben Bálint kiszúrt egy Y formában elágazó favéget, aminke a két y-ága között még egy harmadik ága is volt. Ha arra valahogy rá tudnék mászni - talán mozgatható lennék. Odahozták a fát és próbálták alám varázsolni. Persze nem nagyon hagytam, hogy mozgassanak, de végül egy kis oldaldöntés, majd egy óvatos visszadöntéssel csak sikerült alám tenni az egyik ágat.

Mivel elég nagy szögben lejtett a hegyoldal, így úgy éreztem, hogy azonnal el is indultam lefelé, majd úgy éreztem hogy a fáról csúszok lefelé... ezért a végén még a fára is lekötöztek. Alig tudtam mozdulni.

Robi közben elindult szépen lefelé araszolgatva és letakarította a leendő nyomvonalat. Eldobálta  a faágakat, köveket... sőt még az avar nagyrészét is elsöpörte. Bálin az Y alsó végénél fogva próbálta irányítani az utamat. Sajnos a lábam néha le-le ért a földre és ilyankor beakadva az a veszély állt fenn, hogy feltolj a törött végtagot. Így még egy jó félórás agyalás és szenvedés után egy jól elhelyezett 3. farönkkel próbáltuk (nem túl sok sikerrel) ezt elkerülni.

Elindultunk lefelé.

Vincse az ágakat felüről fogva vékezte az utamat és próbált megóvni a felbillenéstől.

Nagyon lassan haladtunk, hiszen a hátam - a 3. ág ellenére is - elég gyakran érintkezett a talajjal, magam alá gyűrva az avart.

Kb. bő másfél óra alatt értük el a patak igen meredek falát. Miközben azon hezitáltunk, hogy ezt hogyan tudnánk megoldani, megjelent Gábor és mutatta, hogy ha elnézünk balra, akkor kb. 4-500m-rel arrébb áll az autó. Egy elég meredek, nyomvájús út végén. Szóval nem reménytelen a helyzet.

Kicsit kifjuta magát, majd úgy döntöttek, hogy a patakon való átjutáshoz megemelik a "hordágyamat". Mivel most már megvolt a 4 szállító munkás, így ketten elől, ketten hátul fogják tartani. Az elsőknek kellett valami fát alátólni a Y végéhez, hogy legyen mint megfogni. A hátsók simán elkapták a jó helyen lévő ágakat. Egy elég erős másfélméteres fát toltak a lábam alá és már emeltek is. Majd összeszartam magam, amikor a fogat megindult a meredek lejetőn lefelé, át a patakon, majd szemben fel az úthoz. Már pont fent voltunk az úton, amikor az elős keresztfa egy csattanással ketté tört. Mindenkiben megállt az ütő.

- Hát most akár mondhatnék is valami csunyát - mondtam - de egyáltalán nem fájt.... Nagyon jó volt a rögzítés.

A fiúk elfáradtak, pihenni szerettek volna. Sajnos a talajközelben fekve eltöltött több mint két óra belőlem is sokat kiszedett már, de a lemenni nap fenyegetését is tisztán láttam. Sokkal tisztábban, mint az, hogy hogyan jutunk el az alig látható autóig. Így azt javasoltam nekik, hogy menjenek vissza a hegytetőn maradt motorokért, majd jöjjönek értem.

Így lett.

Csak a hangokat hallodtam és a remegésem próbáltam csittítani.

Elsőként Bálint jelnet meg, gyalog. Kezében egy nagyon szép deszkával. Ej be jó is lenne azon lenni... Aztán jöttek a többiek is. Nem mertük kockáztatni az áthelyezést, úgy döntöttünk, hogy maradok az ágamon. Majd a kocsiba berakva, a kilógó részeket egyszerűen lefűrészeljük. Ez a tuti.

Felkaptak és rohantunk lefelé. Kb. 50 m-t. Aztán kifáradva pihenő.

Nem vagyok egy könnyű ember - megdolgoztak velem rendesen. 4-5 pihenő után mégis itt feküdtem a kocsitól már csak 40m-re, a lebukó nap által utoljára megvilágított részen - hátha kicsit átmelegszem. Közben megordították autót.

Az utolsó cipekedés alkalmából át kellett vágnunk egy igen saras patak medren újra - fel a kocsihoz. És igén ott voltam. Kézzel fogható közelségben a szállító eszközhöz.

Sajnos nem találtuk meg a fűrészt, így a ágágyam ágtalanítására semmi remény nem maradt. Mi legyen?

Gábor visszasétált a deszkáért - át kell tenni. Nincs mese.

Átrakás közben akinek eddig kétséges volt, hogy itt törés van, az az ordításomból biztos, hogy meggyőződött róla.

A deszkán kényelmes volt a fekvés, de a hossza miatt alig fért be az autóba, úgy, hogy be lehessen csunki az ajtót.

Végül bent voltunk.

Gábor EXC-jét és az én Betámat felrakták a futóra és irány az aszfalt. A többeik talpon, hogy ne terheljék a rossz úttal a Caddy-t.

Bő másfélóra iszonyat rászkódás után értük el az aszfaltott... sinen vagyunk.

 

Videó: