×

Hiba

[sigplus] Kritikus hiba: A galéria forrásául szolgáló enduro/2010-07-04 mappát nem egy alapmappához viszonyított relatív útvonallal adta meg.

×

Figyelmeztetés

JFile: :olvasás: Nem nyitható meg a fájl: /home/takacsek/public_html/components/com_jcomments/js/jcomments-v2.3.js?v=12
JFile: :olvasás: Nem nyitható meg a fájl: /home/takacsek/public_html/components/com_jcomments/libraries/joomlatune/ajax.js?v=4
Main menu
Nincsenek események

[sigplus] Kritikus hiba: A galéria forrásául szolgáló enduro/2010-07-04 mappát nem egy alapmappához viszonyított relatív útvonallal adta meg.

Na, akkor egy nagyon rövid élmény beszámoló:
Vasárnap, amikor is tudatosult bennem, hogy lemaradtam a tenerés terepezésről már semmi sem tarhatott vissza, hogy neki ne vágjak egy kis endurózásnak Erdélyországba...
Gondoltam én, hogy semmi - igy aztán csak kicsit taglózott le, amikor is reggel 5:24-kor csörög a mobilom és Botond közli velem, hogy nem tud jönni, mert a kedvese nagyon megbetegeted és nem hagyhatja magukra a gyerekeket. Mi legyen?
Hát mi lenne - ha már megszerveztünk, akkor - megyünk! Ketten SDI-vel, akinek ez lesz az első hegyi túrája.

6:20-kor már vígan dörömbőlt alattunk a kis frontéra észre sem véve a mögötte egy yamaha ttr600-zal és egy kis pamperával megterhelt utánfutót...
Gyors hatáátlépés - faltuk a kilométereket. Nagyon hamar megérkeztünk a világos vár árnyékába megbúvó kis benzinkúthoz, ahol is parkolás közbe vettük észre, hogy már egy utánfutós krosszos társaság elfoglalta a legjobb helyet... Azért befészkeltük magunkat szorossan melléjük... De jé... mi ismerjük őket. :)) Kicsi a világ - ők is Szegedről indultak. Jó utat kívántunk nekik és kezdtünk készülődni. Megpróbáltunk minél kevesebb cuccot magunkra aggatni, hiszen tudtuk, hogy sok-sok ismeretlen, leküzdésre váró ösvény vár még ránk.


Nekivágtunk.
 

Én - szamár elől... SDI a ttr-rel mögöttem. Nem volt szükség a visszapillantó tükörre. A ttr megnyugtató dörömbölése folyamatosan tudósított sdi helyzetéről...
A tervszerint előbb a kék körön, majd a piros csíkon mentünk volna. Aztán pár völgy és hegy megmászása után tudatosult bennem, hogy valószínűleg nagyon benéztem, mert nem a kék kör, vitt a piros csík irányába, hanem a kék kereszt.
Megpróbáltam kicsi toronyiránt elkapni a piros jelzést, de ez valahogy nem akart összejönni... azonban nagyon jó helyeken jártunk és a célirányos motorozást lassan, de biztosan felváltotta az "élmény" motorozás... Már csak sacperkábé követtük az eredeti útirányt. Próbáltunk olyan nyomvonalat választani, amit nagyobb küzdelem nélkül meg lehet tenni - tekintettel a leendő csapatra. Persze ez azt jelentette, hogy a meredekebb részeket is bepróbáltuk, hogy háhta nem is olyan meredek - nehogy már nagyon unalmas legyen az a nyári gurgula. Meg hát ugye, ha nem nézzük meg akkor honnan tudnánk, hogy nem tudjuk megcsinálni??
Szegény Sdi-n sajnos ezért elég hamar kiütközött a fáradság első, majd nem sokkal később a második, és szinte azonnal a harmadik jele is...
Persze én ezt nem vettem komolyan, de azért egyre lájtosabb utakat választottam.
Például már azon a patakmedren sem próbáltam felmenni, amelyet egy kicsit megskubizva kb. 50 m után egy négy lábával az eget karmoló ló teteme zárt el előllünk... Szóval lazítottam a terepen és gyorsítottam a tempón...
Haladós, kényelmes múrvás úton téptünk. Téptünk...

Aztán úgy döntöttünk, hogy lassacskán illenék a kocsi felé venni az irányt. Délután 3 óra körül, a GPS szerint légvonalban már csak 23km-re voltunk a start helyétől. Mivel már nem volt cél a járható út feltérképezése, ezért egyre eldugottabb, egyre úttalanabb útakon (sdi szerint itt soha nem volt út) haladtunk. Nagyon jó tempóba, nagyon jó lendülettel.
És ez lett a vesztünk túl magabiztosak lettünk és az egyik völgybe úgy ereszkedtünk le, hogy már lefelé láttuk, hogy nincs vissza út, de mi bíztunk a megállíthatatlanságunkba.
A völgy oldala egyre meredekebb lett - már nem tudtunk rajta oldalazni, felfelé reménytelen. Sdi egyre fáradtabb, már gyakran a motorja diktálja a tempót és az irányt, egyre lentebb csúszik - megállítom. Olyan mélységből már nem fogunk tudni visszatérni a nehéz ttr-rel. A kis pamperával bekockáztatok egy "lemegyek az aljára és megnézem, hogy vajon a patakba tovább tudunk-e majd menni"-t. SDI-t meg arra bíztatom, hogy közbe próbáljon megfordulni, mert valószínűleg kénytelenek leszünk visszafordulni.

Lent nagyon elkeserítő látvány fogad. A két hegy nagyon szűk völgybe egyesül, közte a patakba szerencsére alig van víz, ellenben olyan sok keresztbe dölt fa van (nem beszélve a felhalmozódott uszadékról), hogy még gyalog sem lehet átverekedni rajta... és ez ameddig a szem ellát így né ki. Nincs más alternatíva - vissza kell mennünk arra, ahol jöttünk. Persze tudjuk, hogy az se lesz gyerek játék, hiszen már lefelé sem volt az... Neki rongyolok a kis pamperával (megállapítom, hogy nagy fordulaton véletlen sem rövid az egyesem...), aztán vissza csúszok az aljára... Újra járom a kiszemelt nyomvonalat, megkeresem a sarasabb részeket, kapaszkodókat keresek, fákat dobálok arrébb - felszálló pályát építek. Aztán újra! Sikerül elérni az első patkát, itt megállok, irányt modosítok és újra nekifutok.... Sikerül a legrosszabbnak tűnő részeken túlérnem - megállok. Visszasétálok ttr-hez, hogy segítsek megfordítani, de közbe kiderült, hogy sdi már megfordította - sajnos ennek következtében legalább 15m-rel lentebb van, mint volt... . Megpróbáljuk fentebb rángatni, de 150 kg, az 150kg... a hegyoldal meg nagyon meredek. Hát ez így nem fog menni... Próbálunk kicsit oldalazni, de reménytelen - nagyon omlós, csak lefelé csúszunk.

Hát ha nincs más, akkor gyerünk le és próbáljuk meg a kis pampera által már kitaposott menekülő útvonalat használni. Persze teljesen reménytelennek tűnik, de ha nem csinálunk semmit, akkor esélyt sem adunk magunknak...

A meder alja előtt kb. 2-3m-re állunk meg, hogy az utolsó pár métert már lendületvételi céllal ki tudjuk használni az előttünk álló akadály leküzdéséhez. Sdi-vel hosszan végig beszéljük, hogy mit és hogyan és miért... Aztán nagy nehezen berúgjuk a ttr-t (Sdi közben többször megfogadja - ma már sokadszor - hogy soha többé berúgós motor...), és jön a lendületvétel és a lendület, de nem! El sem indulunk, megbillen a ttr - persze, hogy a völgy alja felé, sdi lepattan róla és elszálltába megpróbálja visszalökni a batár motort. Nyugodt lelkismerettel terül el a part oldalba, de alig húzza összemagát már is a nyakába a motor - ki sem látszik alóla. S mivel nagy volt a lendület így még együtt hemperednek egyet - szerencsére sdi kerül felüre, de ha már elindulnak, nem állnak meg - még egy kör és végül a kiszárad meder partján fejezik be az esztelen gördülésüket sdi a motor alászorulva, a lábai fura helyzetbe... Én még megszólalni is alig tudok - kicsit sokkolt a látvány.

Lekapom a motort, a poruljárt motoros próbál megnyugatni, hogy higyjem el, hogy semmi baja - minden csontja épp, sőt még igazán zúzódás sincs rajta... Nem hiszem, de amikor feláll és lazán arrébb sétál - kezdek megnyugodni. Ebből a veremből egy motort és egy sérült embert képtelen lettem volna kijuttatni.

Sdi-nek hagyok időt kifujni magát, de túl sokat időnk nincs, mert a nap küzbe gyanúsan elkezdette megközelíteni a fák tetejét (mivel a völgy alján voltun, azért ez nem jelent még túl sokat... ) Végül járó motorral tóljuk, vonszoljuk fel a ttr-t az első patkáig, ahol irányba állítjuk és ismét hosszan végig beszéljük, hogy mit és hogyan... sdi már alig él, amikor is felül a motorra - berúgja (kb. 5 perc...) és neki vág az előtte álló kb. 20 m-nek a következő kiugróig, ahol tervszerint újra irányt modosítanánk... Hát nem jött össze a 20 méter, de a szerencsének vagy Sdi előre látásának köszönhetően végre jó iránybe sikerült eldölni a ttr-rel - egy kis kézi rásegítéssel sikerül egy nagyon omlós, de nem túl meredek zerge ösvényen irányba állítani... Sdi kb. itt érte el a teljesítő képességének a végső határát - nem hajlandó felülni a motorra... Csak nagy rábeszélések árán hagyom magam meggyőzni, hogy én vigyen fel a vadidegen motort. Ráülök. Kurva magas... Berúgom - nem tudom... Sdi berúgja. Visszaülök... És nagy levegő - uzsgyi. Óvatosan adagolom a gázt, hogy ne nagyon faroljon, mert akkor kezdhetjük az egészet előről... Kicsit hagyom faroltani, és a kiszemelt kis sziklát elérve megterhelem a hátulját - és láss csodát: megakad a hátsó és elindul fefelé. Hihetetlen nyomatékkal bír a motor - már kezd tetszeni. Haladok. Jobban, mint a kis pamperával. Jóval a pampera fölé jutok, amikor is egy saras vízlefolyás megfogja a lendületem. Mielőtt nagyobb baj lenne - leparkolom a ttr-t. Sdi kb. 10 perces bandukolással ér fel gyalog - alig él, de legalább felhozza a bukómat.

Átülök a pamperára és neki rongyolok a most már nem olyan meredek hegyoldalnak... - sajnos a látszat csal. Az első kanyar után kiderül, hogy a bokrokon túl ismét a reménytelenül meredek partoldal vár minket sziklákkal és kidölt fákkal tarkítva. Teszek egy tiszteletkört - jobb helyet keresve. Sehol semmi. Mivel már át kellett tennem tartalékra elkezdek sprolni a benzinnel - a fene se tudja, hogy mennyit kell még itt szenvedni...

A legmeredekebb rész előtt megállok és gyalog próbálok alternatívát keresni. Nagy nehezen a bokrokán áttörök egy csapást, ami már-már járhatónak tűnik és amin kicsit arrébb menve Z-be vissza lehet jönna a meredély mögé... Talán...De nincs más.

Vissza gurulok SDI-hez megnyugtatom, hogy a látszattal ellentére ne nyugodjon nagyon meg, mert a java még előttünk van... Irányba állítjuk a ttr-t és ott hagyom főni kicsit a levébe - megpróbálok feljutni, ha sikerül visszajövök érte gyalog, de azért addig próbáljon meg minél fentebb jutni... Neki rongyolok újra. Fel az omlóson, neki az áthatolhatatlannak tűnő bokroknak - nem lassít, még mindig meredek... kicsit oldalazunk... kicsit omlós... kicsit lentebb ereszkedek, hogy legyen lendületem, megpróblok ráfordulni az utolsó meredek szakaszra... sikerül. Hihetetlen, de fent vagyok a csúcson. Phu... Benyelek pár deci vízet, lerakom a csomagokat és vissza a ttr-hez.

sdi közbe elég magasra jutott, de teljesen kiütötte magát. Irányba vonszoljuk ttr-t átnyargalok rá, sdi megtámaszt, ad egy kis kezdeti lendületet és uzsgyi! ... Hát nem jutottam túl messzire.  Épp a legszarabb rész előtt sikerült leállnom - érdekes ennek a yamahának a kuplungja, szinte képtelenség megcsúsztatni - vagy teljesen fog, vagy teljesen nem... nagyon finom és kicsi az átmenet, finomabb kezelést igényel. Újra irányba rakjuk a hátulját nekitámasztjuk egy kidölt fának - legalább lefelé nem fog csúszni alapon. Felpattanok, indítás és már is rongyolok a meredélynek, meglepően könnyedén túl vagyunk rajta - hiába a nyomaték... aztán a bokrok, alig lassítok és máris jöhet az omlós oldalazás, majd a visszafordulás. Na, a fordulás még úgy, ahogy - de utána nem tudom lent tartani a motor elejét. Megáll. Még messze a vége.

Sdi beér - próbálok bele életet verni, mert itt már nem lehet elindulni, tolni kell... és ugye azt meg jobb, ha ketten csináljuk... Beindítjuk kicsit oldalazva, kicst felfelé - ekkor az a gond, hogy ha kicsit is jobban pörög a hátulja, mint ami a haladáshoz kell, máris kifarrol és megy az egész lefelé - már pedig nekünk minden centiért meg éri megküzdeni. Aláállok a motornak én kezelem a kuplungot és a gázt, sdi-t megkérem, hogy próbálja meg lendületesen tólni, mert a tögyörgéssel tuti a csúszás. Indulunk. A csípőmmel támasztom a motort egy centit nem engedem lentebb... meglepően fog a gumi, meglepően haladunk... nagy lépésekbe követem a motort és már is fent vagyok az utolsó patkán - sdi-t közbe elveszítettük, de még él...

Az utolsó nekifutás és itt a csúcs - bíztatom... Vissza megyek a bukóért, addig is hadd fújja ki magát... már csak pár méter, de igen meredeken indul, oda fel kell tolni - még mindig slég. Nagy nehezen nekiveselkedünk és sikerül - túl a meredélyen irányba állítom, de még mindig meredek, nem hagyom, hogy leálljon a motor - már nem sok erőnk van rugdosni. Felpattanok és meg sem állok a pamperáig. Sikerült...

Már csak sdi-t kellene valahogy használható állapotba hozni... rossz nézni, ahogy vonszolja magát... felér. Ledöl... felajánlom neki az utolsó pár korty vízemet - kéri. De ahhoz is alig van ereje, hogy megigya... pihi... közbe csinálok egy beszédes kis videót a szituról.

Sötétedik indulni kéne, hiszen az egy dolog, hogy a csúcson vagyunk, de még messze az út... idáig legalább 5 km-t jöttünk szószerint toronyiránt - azt még valahogy meg kell tenni visszafelé is... Elindulunk. Haladunk... nem is rosszul... kifejezetten jól... Próbálok visszatalálni a trackre - megvan. Megyek a nyomainkon... fák össze-visszadölve... nem lassít. A ttr megnyugtatóan duruzsol mögöttem.

Végül kiérünk egy kitaposott útra. Tempó, de csak takarékossan. Az aszfalt a cél. kb 15 km és megvan! A kocsi kb 50 km... gyerek játék - lenne, ha a ttr-ből nem fogyna hírtelen ki a benzin... és azonnal utána a pamperából is... Sdi el kezdi keresni a pisztolyát, hogy főbelője magát... vagy engem?  Szerencsére az utolsó után töltésnél én viszatartottam egy 6-7 dl benzint vész-vész-vésztartaléknak. Beöntöm és elmegyek kutat keresni... Emlékeim szerint Lipován biztos van, de odáig még van két lakott rész - hátha lesz közelebb... Megyek, fázok... kút sehol... lassan megyek - csak pöfögök... lehet, hogy Lipováig kell menni?? Az 20 km... nem akarok motort tólni... Végül csak beérek. Megtankolok, töltök egy 2literes palackba és irány vissza. Besötétedett. Ráállok egy francia peugeottra - a világításom inkább csak helyzetjelző - látni nem igen látnék vele.

Sdi kipihenten várt - de azért örült a két literes ásványvíznek is...  Na, innentől sínen voltunk. Hajnali 2 körülre értem haza - nem volt semmi... Kellemesen elfáradtunk, és a nehézségek ellenére kurva jót motoroztunk... Mindenesetre úgy látszik, hogy két ember kevés még egy motor kimentéséhez - ezt máskor majd figyelembe vesszük...

Ma már volt nálam Sdi és elvitte a ttr-t, tök kipihent semmi nyoma a tegnapi megpróbáltatásoknak, de azt mondta, hogy azért holnap nem indulna újra... de hétvégén... ?

Videó:

Képek:

{gallery}enduro/2010-07-04{/gallery}