Main menu
Nincsenek események

 

Szöcsketúra 2, ahogy Derot látta, élte...

 

Több okból is nagyon vártam már ezt a túrát. Egyrészt, mert tavaly már volt szerencsém az utánozhatatlan hangulatú Erdélyországi endurózásba belekóstolni és mondhatom nagyon megtetszett, annak ellenére, hogy pár technikai problémával küzdöttem akkor, mind a motort, mind a tudásomat illetőleg. A másik ok, hogy ezúttal egy nagyon jó motorral sikerült jelentkeznem, nevezetesen a KTM XC 525 Desert Racing-al, melyet a fentebb említett túrán Zsore hajtott. Így elméletileg a technikára nem lehetett panaszom, bár az indulás előtti este vettem észre, hogy bizony a jobb oldali teló-szár szimeringem nem áll a helyzet magaslatán.

Sebaj, megyünk, ezt ki kell bírni így is! :)

Sebők Robi nagyvonalú felajánlásával élve (itt is külön köszönet érte) 3 fővel és motorjainkkal már csütörtök este elindultuk Takihoz, hogy a másnapi indulásnál kis időt spóroljunk.

1. nap

A lényeg, hogy az Aradi elkerülőn sikerült belefutnunk egy dugóba, de így is sikerült (majdnem) időben elindulnunk a Világosi vár meghódítására. Előző túráról emlékezve tudtam, hogy ez az első bemelegítő felfutás kicsit hirtelen jön az érzékeny szívűeknek, ezért nagy lendülettel rohantam neki és sikerült is abszolválnom viszonylag könnyedén az egészet. Itt meg is állapítottam, hogy itt az 525 bődületes ereje, mely jelen van minden fordulatszámon könnyebbé teszik a felfutók leküzdését ha van egy picike lendület és hely a haladáshoz! A világos vár meghódítása után bevetettük magunkat az erdő sűrűjébe. Kissé indiszponáltan kezdtem az itteni motorozásom. Viszonylag egyszerűen megoldható akadályok fogtak ki rajtam, és sokszor a félelmetesnek tűnő dolgokat oldottam meg, mintha mindig is ezt tettem volna. A lényeg, hogy a Zaránd jellegzetes terepén motorozni ismét felemelő érzés volt. Volt amikor szó szerint is. Itt kezdetm el ugyanis reptetni az 525-öt ami tapasztalatom szerint nagyon jól tudja az alacsony magasságban végrehajtott bukórepülést. Ezt egyébként a 3 nap alatt többször is bebizonyította. :)

Ebéd előtt nem sokkal Robi és Ricsi úgy döntött egy kicsit lazítana, így Taki vezetésével menetszeles test-hűtésre tértek át, mi pedig Gábor vezetésével haladtunk tovább a szálláshelyünk felé. Takiék szemfülessége (és talán Gábor sátorozás utálata miatt is) sikerült az első szálásunkat a sátorozás helyett egy faházas, zuhanyzós luxusra cserélni. Erre a helyre érkeztünk meg, de nem azért, hogy a nap felénél feladjuk a mai motorozást, csupán az ebéd elfogyasztása céljából. Majd tele hassal irány vissza a terep. Vagy a jóllakottság miatt vagy valami más okból, Robival megállapítottuk, hogy jobban megy ez a délutáni tereptúrás. Éppen ezért délutánra a bátorságot kellően felszívott és energiával rendelkező csapat egyik fele, Gábor vezetésével elmentünk egy kicsit „hardozni”. A sziklás felfutók és a fák közötti bújócskák, az ereszkedések megtették hatásukat, elfáradtam.

A nap végére visszaértünk az említett faházas szállásra. A motorok ápolása, tankolás, életmentő zuhany után Ádám által készített isteni pörkölttel, Robi által biztosított Gösserrel tettük fel a koronát a nap végére!

 

2. nap

Takiék már előre jelezték, hogy itt egy kicsit több haladós rész lesz, mert a napi táv hosszabb, mint a tegnapi. Tervezgetés után arra jutottak, hogy a nap végére a Bihar lábához kellene érnünk. Ehhez még ezen a napon le kell küzdeni azt a patakmedret, ami a múltkori túrán erős kihívások elé állított minket! Már alig vártam, hogy odaérjünk! :D

Természetesen töretlen optimizmusomnak az első igazi felfutó adott is egy pofont. Valahogy sehogy sem akart összejönni az amúgy teljesíthetőnek tűnő akadály. Nekifutottam többször is, és még a motor röptetését is bevetettem, de meg kellett állapítanom, hogy az első gyenge kísérletek után erős visszaesést produkáltam. Közben Ricsi motorjában megszűnt az akkumulátor elektromos áram tárolóként funkcionálni. Mivel még időben volt ahhoz, hogy elérje Robit a kocsival és futóval az előző nap szálláshelyén, gyorsan visszasietett és így már ketten kereshettek sátorhelyet a következő éjszakára.

Mi végül is a kerülés mellett döntöttünk a többiekkel. Innen már egy fokkal jobban ment a dolog, ráadásul Bálint motorja biztosított nekünk némi pihenőt és energiagyűjtést. Ez kellett is, mert annak ellenére, hogy az említett okok sokszor haladósabb utakat kellett választani Takiék megtalálták a kellemes kihívásokat jelentő részeket is!:)

Aztán az egyik murvás „gyorsasági szakasz” után el is érkeztünk az egyik várva várt akadályhoz, a patakmederhez! Azt kell mondjam körülbelül ugyanolyan állapotok fogadtak, mint egy évvel ezelőtt. Volt a szélén kellemes nyom amin viszonylag könnyen lehetett volna menni. De természetesen én megoldottam magamnak a kihívást, mert beengedtem az XC-t középre, a patak mélyebben húzódó medrébe. Kétszer is… :) Így megnehezítve a saját dolgom, de sikerült túljutnom. Innen egy kellemes felfutó következett majd némi ereszkedés és egy kis aszfaltozás majd murvás út után megérkeztünk Robi és Ricsi által megtalált sátorhelyhez. A szállásunk mellett zubogó patak biztosította a megfáradt lovasoknak a fürdést, felfrissülést. Az utóbbit nagyon is, mert a vízre nem volt jellemző a meleg! :)

Motorok ápolása, sátorállítás és a nagyon kellemes vacsora elfogyasztása után a táborozás nélkülözhetetlen kellékéhez telepedtünk, a tábortűzhöz! Kellemes beszélgetés után lassan lassan mindenki nyugovóra tért, készülve a holnapi napra mely a Bihar meghódítását jelentette számomra! :)

 

3. nap

Reggeli ébredés után el is kezdtünk lassan készülődni, sátrakat lebontani, reggelit elfogyasztani, majd a mára már „kellemes” illatokat biztosító motoros gúnyákat magunkra öltve 8 környékén már úton is voltunk.

Egy tempósabb, murvás úton kanyarogtunk felfelé arra a helyre, amelyet tavaly a kidőlt fák miatt csak a motorok vontatásával tudtunk csak leküzdeni. Ezután következett az a köves felfutó, ami annyira ellenállt nekem a legutóbbi találkozásunkkor, hogy majdnem 1 órát elvett az életemből. Mivel tudtam, hogy mi következik, ezért lélekben felszívtam magam, gázt adtam és nekilódultam. Majd annyira hirtelen felértem, hogy én is meglepődtem rajta… és sajnos Taki se tudta filmezni. :)

A többiek is nagyon gyorsan letudták ezt a részt és nagy lendülettel haladtunk tovább a Bihar csúcsa felé.

Mivel tavaly nem sikerült magam alá gyűrni ezt a csodálatos kilátással bíró, 1846m-es hegycsúcsot, így eldöntöttem, hogy most mindent beleadva de felérek rá!

A csúcshódítás előtt még összegyűltünk egy „nagy lélegzetet” venni, majd Taki és Gábor előrementek a várható küzdések filmre vétele céljából! Így alakult, hogy első kísérletezőként nekivágtam a köves felfutónak. Tudtam, hogy a legrosszabb itt ha megáll az ember, mert újra elindulni és lendületet szerezni nagyon nehéz. Így nem sajnálva a technikát húztam neki! Meg is lett az eredménye, mert megint elnéztem az egyik lefordulót és későn kapcsolva, már nem tudtam abszolválni rendesen, így sikerült eldőlnöm, majd pár métert a gravitációnak engedve lejjebb gurulnom… már motor nélkül! :) Mivel eddigre az önindítóm meg se moccant a berúgás procedúrája is nehezítette a továbbhaladásomat, de a lényeg, hogy a végén ott állhattam a csúcsot jelző kő mellett! :) Azt kell mondanom, hogy a csapat meglepően gyorsan maga alá gyűrte a csúcsot, így bőven volt időnk egy másik úton visszatérni a kocsihoz, hogy a jól megérdemelt, és előre a patakban hűtött, dinnyéket elfogyasszuk. Nagyon jól esett! :)

De nem sokat pihentünk, mert még bőven volt hátra a motorozásra szánt időből, így ismét nyeregbe pattanva elindultunk. Ricsivel, a kuka akksija miatt, megbeszéltünk egy találkozási pontot, mi pedig bevetettük magunkat a sűrűbe! Gábor vezetésével nagyon jó kis helyeket találtunk, keresve a nekünk jó utat. Itt senki nem bánta ha néha-néha egy kicsit vissza kellett fordulni, mert nem jó irányba kanyarodott az út. Élvezetes, szép helyeken jártunk. A vége felé Gabi talált egy nagyon kellemes felfutót. A szintkülönbség 350m volt és nagyon jó irányba haladt felfelé a hegyre. Sajnos a másik oldalon, a leereszkedés elején kiderült, hogy zsákutcába futottunk. Ez szép kihívás elé állított minket, akik már egy darabon leereszkedtünk az igen meredek és omlós talajú lejtőn. A motorok megfordítása is küzdelmes volt, de a lendületszerzés és a feljutás volt az igazán nagy meló! :) Mivel ekkor már 14:00 elmúlt, úgy döntöttünk visszasietünk a kocsihoz, ezért a murvás úton szárítottuk magunkat egy kicsit a nagyobb menetszélben.

Visszaérvén már „csak” a pakolás, motorok, cuccok felmálházása maradt, majd elindultunk haza.

 

Összegzés:

Ahogy az elején írtam nagyon vártam már ezt a túrát, és azt kell mondjam, nem hiába! Nagyon jól szervezett volt, nagyon szép és jó helyeken jártunk. Remek emberek alkották a csapatot, akiknek itt is nagy köszönetet mondok minden segítségért, szervezésért, szállításért és részvételért. Azt gondolom sok helyen nagyon jól tudtunk haladni, mert pár elszakadás kivételével (ami véleményem szerint elkerülhetetlen ilyen körülmények között) mindenki komolyan vette a társas terepmotorozás szabályait és jól is alkalmaztuk azokat… szerintem. De majd Taki megmondja a tutit. :)