Main menu
Nincsenek események

Sok-sok kihagyás után végre most vasárnap újra triál motor dohogott a lábaim között...

Sajnos a kihagyások hamar meg is bosszulták magukat... Kezdőtött azzal, hogy amikor egy már jól ismert fát kerülgettünk a domboldalban, a levelek között megbúvó kis göcs úgy fejbe nyomott, hogy még bukón át is éreztem a kéreg összes görbületét... Mondtam is a többieknek, hogy ha nyitva lett volna a szám, akkor tuti, hogy elharapom a nyelvem. Na, mindegy - a fejvédő tette a dolgát, a gerincem meg benyelte az ütést, én meg próbáltam minél előbb elfelejteni.

Mentünk tovább... Krisz volt velünk, aki egy feltörekvő ifjú tirálpalánta. Boci kezei alatt - Sanci hathatós instrukcióival megtámogatva minden szerdán keményen nyomják a szegedi triálpályán. Kellenek az alapok... Szóval Boci ment úgy általában elől, mi meg úgy általában utána. Ez volt az alapfelállás, de persze nem vagyunk mi állatok, hogy mindig be merjük vállalni a Boci által járhatónak vélt meredélyeket.... Így esett, hogy például az egyik hasítékba Boci leereszkedett és aljába küzdött... látszott rajta, hogy ki akar jönni. Így aztán én le sem mentem, hanem a szakadék jobb partján kezdtem el haladni. Közben Bocik valahogy felküzdötte magát balra és ő is haladt, köztünk kb. 20 m széles és legalább ilyen mély hasítékkal... Az egyik helyen egy keresztbe kidőlt fa állta az utamat.

 

Alatta nem fértem el. Kikerülni nem tudtam, mert lényegében balról a szakadék, jobbról meg egy nem túl magas, de mégis meredek patka szegélyezte a csapást, amelyiken haladtam... Úgy gondoltam, hogy majd a szakadék szélén - hiszen ott volt a legalcsonyabb a fa - megugratom és valahogy csak túl leszek rajta. Persze elbénáztam. Nem emeltem meg elégé a motort, nem adtam neki kellő lendületet és emiatt felült a blokkvédőre. Mivel a fa a szakadék irányába lejtett - így mondanom sem kell, hogy ahogy felült, már dölt is bele a mélységbe. Persze kétségbe esve markoltam a kormányt - hiszen más szilárdpontot nem nagyon láttam a környéken... De mázlim volt. Épp ott ahol lezúztam volt egy kis patka, amelyre, mint egy jól megtermett varangy sikeresen kiterültem. Mondanom sem kell, hogy ismét fejjel fogtam fel az esés nagyrészét. És persze, hogy nyitva volt a szám... úgy ráharaptam a nyelvemre, hogy a nap hátralévő részében leginkább hallgattam. Hogy őszinte legyek még ma is csak akkor beszélek, ha muszáj. Amúgy nem látszik rajta sérülés, de fáj mint az állat...

Na, egy pár perces agonizálás után mentünk tovább... Jöttek a hegyek, a meredélyek, a kidőlt fák, a nagy szárazságban kiszáradt patakok... Nagyon figyeltem, mert nem akartam többet szívni, kicsit visszafogottabbra vettem a figurát. Ha nem kellett, akkor inkább nem állatkodtam. Persze ez nem akadályozott meg abba, hogy egy-két meredekebb feljárón ne csúszak visszafelé pár métert, de ez nálunk mindennapos.

Közben Boci beszívott egy első defektet, amit nem fogott meg a gumiba töltött slime sem. Semmilyen ragasztó nem volt nálunk, már azon gondolkodtunk, hogy visszamegyek a kocsihoz és megnézem, hátha ott van, amikor Bocinak az a ragyogó 5lete támadt, hogy ragasszuk be szigetelőszalaggal, a trugyi így talán el fogja tudni tömíteni a lyukat... Kikaptuk a kereket és sajnálattal láttuk a gumi oldalán a párcentis repedést... ez nem tüske. Na, mindegy Boci körbetekerte a szigszalaggal - visszaraktuk és bíztunk a csodába. Felpumpálva úgy látszott, hogy tarjta a levegőt.

Mentünk tovább - közbe a már jól ismert Wellness völgyet is útbaejtettük. Itt próbálgattuk a feljárókat. Krisz is elég bevállalósan ment neki mendennek, ami kicsit is lehetetlennek látszott... Estünk, keltünk... jól éreztük magunkat. Két új feljárót is bepróbáltunk. Az egyiket csak Boci, mert mi már lefelé is összeszartuk magunkat rajta - felfelé teljesen reménytelennek tűnt - felment... Közben az egyik kiszáradt patakmedereben Boci belassult egy keresztbe dölt fa miatt... Nem értettem a töketlenkedésének az okát, így oda vágtam a gázt és megugrattam a fa lombosabbik végét, had szakadjon... Mondanom sem kell, hogy ismét beakadt valamibe a motor, de most az első kerék és én már repültem is jobbra a mederbe. Pont ott fogtam földet, ahol a még ímmel-ámmal előforduló víz összegyűlt - és persze hogy a környék összes vaddisznója ebbe a tócsába járt füreni... Az összes vaddisznó, meg én... Csak arra figyeltem, hogy bukó ne buggyanjon meg. Teljesen megmerültem, büdös lettem, koszos lettem és még káromkodni se tudtam az előző nyelves kaland miatt... Kikaptuk a motort, adrenalintól dübörgő vérrel ráültem és meg sem álltam csak kb. 10 perc múlva, amikor is egy újabb itatónál tisztább vízet fedeztem fel - fürdünk.

Nekivetköztem és mindent kimostam, lemostam... Közbe kb. félóra múlva befutottak Bociék is, mert őket nem hajtotta a vérük, így egy-két feljárónál kicsit többet időztek - nem is értették, hogy én hogyan jutottam ott át... én se.

Megállva látszott, hogy kb. ennyit bírt a szigetelőszalagos megoldás. Boci első kereke ismét leengedett. Felpumpálva érződött, hogy tartja is meg nem is... így úgy döntöttünk, hogy a defektes bocikerék, a hulafáradt Krisz és a csuromvízes Taki miatt menjünk inkább vissza a kocsihoz...

Visszementünk.

Hazajöttünk... itt vagyunk.

Képek:

Videó: