Main menu
Nincsenek események

Hosszú-hosszú kihagyás után most hétvégén végre újra triálmotorozni támadt kedve a szegedi team-nek... Ettől még az időjósok kedélyt borzongató előrejelzései sem tudtak minket elrettenteni. Boci, Krisz és Gábor töretlen jó kedvvel vetette bele magát a román rengetegben - és persze én is velük tarottam...

Jó... hát tudjuk mi, hogy kemények vagyunk - meg minden, de azért az esőkabátok is bekerültek a napi csomagba. Biztos, ami tuti alapon.

Már az első domboldalnál kiderült, hogy a porral nem lesz gondunk. Épp ezért kicsit meg is lepődtünk, hogy ezek ellenére a triálgumik elfogadható tapadást biztosítottak... Gondoltam én... Mert esetemben ez tényleg így is volt. Köszönhető szerénységem kevésbé szerény tömegének és szorgosságom hiányosságából eredendő 0.3 báros kerkényomásból. Szóval a magam részéről semmi kivetni valót nem találtam a tapadásban. Nem is értem, hogy tudtam mégis olyan nagyokat esni...

 

Na, a lényeg: az első feljárónál - a múltkori esőzéstől edzett Gáborom szemrebbenés nélkül vágott neki a sártól csacsogó felfutónak. Én a magam részéről még csak rá sem mertem nézni... Persze Boci is megmutatta, hogy hogyan csinálják ezt a nagyok - de ugye én azt sem láttam...

Aztán valahogy én keveredtem a csapat élére - így nem is volt kérdéses, hogy az első adandó alaklommal már zúgott is az egész csapat lefelé a meredek hegyoldalban az alattunk kígyózó patak irányába... persze (mivel már számtalanszor jártunk erre) senkinek sem volt kérdéses, hogy itt nem lehet lemenni, és átmenni a túlsó oldalra - egyedül én vagyok olyan hülye, hogy ezerdszer is megnézem (a többiek meg követtek, mert ők meg olyanok...), hátha időközben átalakult a táj... Szóval kénytelenek voltunk visszafordulni és most felfelé is megküzdeni a meredéllyel. Krisz minden méterért vérre menő harcot folytat ezen a szakasszal, de reméli, hogy rosszabb már nem lehet...(a kis naív). Gábor kicsit harántabbra vette és már mehettük is a Wellnes-völgybe.

A mederbe lezúgva egy szerencsétlen irányváltoztatásnál pont a láncomat vezette meg egy kidőlt fa, minek következtében az leugrott a hátsó lánckerékről és a járó motor szépen felcsévézte az elsőhöz. Beszorult, mint tisztelt kormányunkba a szociális érzék... Próbáltuk erővel és szépszóval is visszacsalogatni a helyére, de csak nem akart mozdulni... Végül Krisszel ketten (és egy másfél méteres husáng segedelmével) csak sikerült jobb belátásra birnunk...

Talán ennek volt köszönhető, hogy a következő szakaszokon annyira felszívta magát a kis montézám, hogy egyszerűen nem bírtam visszatartani... csak, ment, ment és ment... S mikor végre sikerült álljt parancsolnom neki, akkor vettem észre, hogy bizony magamra maradtam. Sehol senki... hiába fülelek - semmi. Na, basszus: EL VAGYOK VESZVE!!!

Toronyiránt gyorsan elgurulok a Wellnes-völgy végére, hisz ez volt a cél - hátha ott lesznek már a többiek. Semmi... egy darab triál nyom sem éktelenkedik az úton. Oké... akkor ezek szerint utánam jöttek... Úgy, hogy vissza az egész. És kb. félúton tényleg újra egyesült a csapatunk.

A szokások akadályokat szépen magunk mögé utasítottuk.

A völgy végén lévő tréfás feljáró már régi ismerősként köszöntött minket... annyira meghatódott bennünket látva, hogy bizony még meg is könnyezte ezt a pillanatot. Így aztán a örömkönnyei által feláztatott feljáró leküzdése komoly kihívás elé állítot bennünket. De végül csak fent voltunk. És ha már fent vagyunk, akkor Bocinak az az 5lete támadt, hogy mi lenne, ha lemennénk és megnéznénk, hogy völgy túlsó (ennél is meredekebb) partja tartogat-e számunkra valami kis meglepit.

Tartogatott: meglepően könnyedén sikerült rajta feljutni... Na, nem elsőre és nem is mindenkinek... de azért sikerült.

A következő szakaszokon néha kicsit esett, néha kicsit mi estünk - de mentünk. Végül az egyik hegyoldalban olyan ösvényre bukkantunk, amelyen még soha nem jártunk és amelyen úgy tűnt, hogy más is csak nagyon régén járhatott. Erre leginkább a keresztbe dőlt fák gyakoriságából tudtunk következtetni... Minél fentebb araszoltunk rajta, annál több és átláthatatlanabb lett az út. Végül teljesen leszorultunk róla és most már kicsit toronyiránytabban próbáltuk a hegy csúcsa felé törni. Mindehol kidőlt fa... és a kidőlt fa a nedvességtől csúszott mint állat. Ja - és ha nem mondtam volna: még meredek is volt. Keményen és férfiasan küzdöttünk... Csapatunkra jellemző módon pikk-pakk négyen négy felé próbálkoztunk... és szép lassan teljesen elvesztettük egymást. Csak a hegyoldal különböző pontjan rendszeres időközönként fel-felbőgő motorok zaja emlékeztetett arra, hogy nem vagyunk egyedül... Már amikor a levegő után sípoló tüdönk zaja ellenére mást is hallottunk.

Persze minél közelebb értünk a csúcshoz annál közelebb kerültünk is egymáshoz - mert ugye a hegy csúcsa kb. egy pont és ha oda tart a banda, akkor előbb-utóbb újra össze kell állnunk...

Elsőnek Gábor ért fel valami osonopályára lelve, aztán Bocival karöltve támogattunk fel egymást... itt hármasba (mi öregek - ugye...) jól kilihegtük magunkat és elkezdtük Kriszt hiányolni. Lassan... Aztán keresni... És bizony meg is találtuk. Nem sokkal alattunk épp a hegyoldallal küzdött. Gondoltuk kicsit közelebb megyünk hozzá, hogy lásson bennünket és mint motivációs objektum célba vehessen minket.

Mentünk - láttunk - győztünk....

Most már négyen pihegtünk a hegytetőn.

Valahol ezek után jött az a szakasz, amikor egyszercsak megállíthatatlanul elkezdett esni az eső. Boci izibe bevetette magát a patakba - gondoltam ha vízbe állva, kevésbé érzi, hogy ászik... De nem. Ő a patak felett átívelő utat tartó híd esővédelmére vágyott. Pár perc múlva már mindenki a híd alatt kuporgott... Aztán az egyre magasabban csapkodó víztől hajtva csak nem hagytuk teljesen elgémberedni tagjainkat.

A frissen fürdött hegyoldalak meghódítása elég reménytelennek tűnt. De két montesa azért rá-rá próbálkozott egy-egy felfutóra. A sokadik kudarc után azért végül ők is beláttak: ez nem az ő pályájuk. Kevésbe meredek partolalak után kellett néznünk.

Na, de a lényeg - olyan jót motoroztunk, hogy még kamerázni sem maradt időm (épp ezért írtam kicsit bővebben...)

Persze ez még csak a nap első fele, de már elfáradt a gépelésbe Takinak a kicsi keze...

(Krissz! Tedd ide a végére a képeidet 1024x1024-ben és egésztsd ki ha akarod!)

Videó (sportmotorra itt szavazhatsz... bár... ;) ):

Krisz képei:

És Krisz ide tette a videóját...