Main menu
Nincsenek események

Soha nem voltam híve a legújabb trendek követésének... Így az első okostelefonom se igazán volt okos. Mivel a motorozással, nomádkodással nehéz összeegyeztetni a csili-vili kütyüket, így az első okostelefonom egy Landrover A8 volt. Na, ilyet ne vegyen senki. Annak ellenére, hogy kb. 3 éve vettem és még mindig működik, lesújtó a véleményem róla. Maximum félévig használtam, amikorra rájöttem, hogy ez egy rakás szar. Ütés-, por és vízálló - tehát ideális túra telefon. DE napfénybe alig látszik a kijelzője, a GPS-e meg értékelhetetlen és mindezt tetézte, hogy amikor egyszer egy széken ülve kicsúszott a zsebemből, megjelentek a képernyőjén különböző csíkok. Nem tört, nem repedt... valami vezeték, csatlakozó mozdulhatott el. Elég volt... odaadtam a gyerekeknek - azóta is játszanak vele. (És tény, hogy strapabíró, mert még mindig működik, pedig ennyi idő alatt már mindent kikészítettek...)

Na, ezt követte egy Lumnia 435 dual. Olcsón vettem és iszonyat elégedett voltam vele. Az előző telefonnal nem hogy egy lapon, de még egy könyvbe sem szabad említeni. Akárki akár mit mond - ezek a Lumniák jó készülékek. És meglepően strapabírók is - legalábbis az esést bírják. Volt, hogy 2.5-3 m magasból esett betonra - semmi baja. A GPS-e meg tökéletes. Mondjuk napfénybe ez se az igazi és felbontása se a legjobb, de például a kihangosítása a lehető legjobb. Simán lehet vele kihangosítva úgy beszélgetni, hogy a túlsó oldalon észre se veszik... (nem úgy, mint pl. a Galaxy S5-ön, amit néha alapba sem lehet érteni...). Végül kb. 1-2 év használat után kaptam rá egy el nem utasítható árajánlatot, kénytelen voltam megválni tőle.

Kb. itt tartunk most.

Vagyis nem teljesen - mert eladás után egy ideig az egyik hagyományos Samsung telefonba voltam kénytelen átrakni a SIM kártyám - persze ebbe csak egyet tudtam, így a második számom egy időre elérhetetlen lett. Sűrgősen keresnem kellett egy másik készüléket.

Mivel mindig minden motorosnak a Samsung Active S4-et ajánlom, mint a legmegbízhatóbb, motorozás közben a legjobban használható telefont. Tökéletes kijelző, tökéletes GPS - csak egy jó tartó kell hozzá (+ töltő) és mehet a kaland. Vagy talán a Galaxy S5 - ami szintén por- és csepp álló, de az Active ütésálló burkolatát már nem kapta meg. Szóval ezeket ajánlgattam és ezeket nézegettem is - persze csak használtban. Hiszen 30-50e közt már válogatni lehetett köztük. De mivel ezek is csak egy SIM kártyát képesek kezelni, így annyira azért mégse... De nézegetés közbe észrevettem egy Samsung Galaxy S5 Mini Dous hirdetést. Opsz! Ez kell nekem! Kicsit kisebb, mint a sima S5 5.1 collos kijelzője (4,7-es) - ez nekem jól jön, hisz utálom amikor nem fér el a zsebembe a telelfon... és ez már kezeli a két kártyát is. Azonnal megvettem - ebbe az is sokat számított, hogy csak egy ilyen készüléket találtam a használt piacot és azt kb. 6 km-re tőlem. ;)

Már aznap este benne volt a két kártyám... megkerestem a Microsoftos oldalakon a telefonom biztonsági másolatát, persze, hogy csv-be volt lementve és persze, hogy az android vcf-be igényelte. Még szerencse, hogy sok csv to vcf online oldalt dobott ki a google. Amiket végül nem mertem használni, mert csak nem adom már ki a telefonszámaimat???!!! ;) így aztán a google gmail mentés másként funkcióját használtam ki... Öröm.

Kristálytiszta kép. Napfénynél is jó látható... por- és cseppálló. Megvan. Ez kell nekem - imádtam. Azonnal rendeltem is egy biciklis/motoros tartót is hozzá. Kalandra fel!

Aztán jött az arcul csapás.

Bekapcsoltam a GPS-ét. Már akkor gyanakodhattam volna, hogy gáz van, amikor az étkezőbe nem talált jelet (a Galaxy S4 Active, Galaxy S5, Lumnia 435 nevetve...). Letöltöttem rá egy rakás jobbnál jobb programot (pl. a Microsoft Here-jét, hiszen offline használathoz még mindig nincs jobb ingyenes alternativa...) kimentem az udvarra, sétáltam egyet. Kb. 3-4 perc kellett, hogy fogja a műholdak jelét... aztán kb. 10-20 másodperc, hogy elveszitse és újra megtalálja... többet nem látta, mint igen. Ha bekapcsoltam az adat forgalmat jobb lett. De én Romániába szeretnék motozni adatforgalom nélkül!

Utána olvasgatva letöltöttem a GPS test app-ot, amiben a törlés és a frissítést lefuttatva meglepő eredményt értem el.

El kezdett működni a GPS... Na, megy ez!

Reggel a gyereket bekapcsolt GPS-szel vittem el a suliba. Tragédia volt. Tény, hogy nem veszített olyan sűrűn jelet, de még így is gyakran előfordult, hogy egy párhuzamos utcába pozicionált, mint ahol valójában tartózkodtam. Mindezt tiszta időben, árnyékolás mentes környezetben. Hazafelé a here útvonal tervezőjét is bekapcsoltam. Ez viszont jól működött - simán tartotta a nyomvonalat és ügyesen vezetett. Csak egyszer érzékelte úgy, hogy egy mellék utcába kanyarodtam, ahonnan szépen ki is vezetett (miközben én vég a mellette lévőben haladtam...). Szóval ennyi. Ez egy nagy rakás SZAR.

Hosszan olvasgattam - végül egy angol fórumon javasolták, hogy a GPS antennáját hosszabbítsam meg egy vékony vezetékkel, ami még befér a vízálló tok alá. Megtettem - és csoda: lett a nappaliba is GPS vétel... A gond csak az, hogy az antennához nem mertem vállalni a hozzáforrasztás kockázatát (eszközöm és tudásom sincs hozzá...). Szóval ez csak addig működött, amíg levett hátlapnál az antenna kis lukjához szorítottam a toldást - ahogy elvettem: vétel nulla. Próbáltam úgy hajlítani a drótot, hogy a tok majd a helyén tartja, de az 50. sikertelen próbálkozás után feladtam. Meghirdettem eladásra. Aznap elvitték. Ismét nincs telefonom.

Mindegy veszek akkor egy Galaxy S5 Duos-t. Hiszen az S5-nek tökéletes a GPS-e.... és az a pis méretbeli különbség (ami nem is olyan kicsi) csak túlélhető lesz... Ki is néztem egyet 89e újonnan. Egye kutya. Egyszer élünk.

Másnap átadtam a vevőnek a kis készüléket és nyitottam a netet, hogy rendelem az nagyot. De sehol nem találtam. Végül észrevettem az oldalak alján: a készülék utolsó elérhető időpontja: 2016. október 8... na ez volt, akkor tegnap. Kilencedikére (mára) megszüntették a forgalmazását... valószínűleg, hogy az por és cseppállóságtól megfoszott S6 Duos-t jobban vegyék. De nekem nem kell női telefon... :(

Néztem használtan. Persze hogy csak egyet találtam megint. 60e-ért Pesten... de csak előre utalás után küldi stb... stb... Érdeklődésemre kiderült, hogy ez egy másfél éves készülék... Az újat 80e körül meg lehetett fogni - ha az ÁFÁ-t visszaigényli az ember, kb. ugyan itt van - szóval nem volt túl szimpatikus. Az i-re a pontot végül a galaxy-k kijelzőjének típushibája - a beégésre való hajlam - tette fel. Nem veszek használtan ilyen készüléket. Saját használta mellett nem lehet gáz - hiszen kettő is van a családba és egyiknek sincs semmi baja. De ki tudja, hogy ezt hogy használták. A beégés nagy fényerőn való használat mellett a legvalószínűbb, hogy megtörténik. Na és GPS-két nagy fényerővel szeretném használni.

Kénytelen voltam más márka után nézni.

Holnap után érkezik a Sony Xperia Z4 Dual - kiváncsi leszek rá. Rendeltem hozzá egy nagyon strapabíró tokot is...

Toktalanul:

 

Tokkal:

A Love MEI strapabíró tok felrakása:

 

Ha itt lesz, leírom, hogy milyen lett.

Mindenesetre kíváncsian várom. A panelja IPS - ami nem szokott beégni. A fényereje 16%-al emeltebb, mint a Z3-é. A többi kb. ugyanaz. Az angol fórumokon itt is olvastam egy kis GPS anomáliát. Azt írják, hogy nagyon gyors és pontos. De néha eldobja a jelet és nem is veszi fel, amíg újra nem indítják... - ez azért érdekes. Főleg úgy, hogy már a Z2-nél is ez volt és a Z5-nél is jelentkezett már. Pedig ezt tisztán szoftveres gond - az tuti. De bízok abba, hogy nálam ez nem jelentkezik, vagy hogy addigra csak kijavítja már a Sony cég... Amúgy tetszik, hogy nem cserélhető az akkuja, mai azt jelenti, hogy jól össze van rakva. ;) Plusz, hogy a SIM kártyák könnyedén ki és be tehetők. Ezért elképzelhető, hogy veszek mellé még egy hagyományos dual sim-es olcsó telefont, amit akkor használnék, ha nem lenne szükség az okosságra... lehet, de nem valószínű.

Kicsit tartok a toktól is - mert ha nagyon ormótlanná teszi a telefont, akkor azért az gáz... De ez esetben majd úgy használom, hogy a tokot csak akkor teszem rá, ha tényleg motorozni megyek. ;) Ugye...

Amúgy a bicilis-motoros tartóval már beszívtam valamilyen szinten. Mert nem akartam olyat venni, amibe beleteszi az ember - így is csillogni fog a naptól, jobb ha a saját kijelzőjét látom. Amit kinéztem, rendeltem és vettem - az ránézésre mindent tudott. Olyat se akartam, amit a felfogatáshoz patentok fognak, hiszen az menet közben tuti, hogy könnyedén lerázódna. Szóval legyen nyitott és a felfogatást és a tartót fixen fogja valami (ne összepattintós legyen). Végül ezt vettem meg.

Sajnos nem lehet teljes az örömöm - mert tény, hogy olcsó. Tény, hogy pikk-pakk leszállították, de az a része, ahol a kormányra fogadja fel az ember - az nem más, mint egy műanyag kör, ami a csavarozás helyénél el van vágva és meg van erősítve. Ahhoz, hogy a kormányra rátegyem vagy le kell szedni arról mindent, hogy oldalról felhúzzam, vagy annyira szét kell nyitni a körívet, hogy átférjen a kormányon - tehát nagyon. Szerintem ez az anyag nem bírná az általam tervezett ide-oda pakolgatást. :( Tehát ha valamelyik gépre felrakom, akkor ott kellene tartani... :(