Main menu
Nincsenek események

 

1. Szabályok

A terepen való motorozásnak is vannak szabályai, amiknek a betartásával el lehet kerülni a félreértésekből adódó összetűzéseket, és még viszonylag nagy létszámmal is elfogadható tempót lehet tartani. Terepen való motorozás ideális létszáma a 3-4 fő. Természetesen az alantiaktól függetlenül is megfogalmazhatunk egy-két követendő szabályt még, de a lentiek a tapasztalataink alapján általában elegendőek.
 
 

1.1. Felkészülés

Indulás előtt intézz el minden olyan dolgot, ami a folyamatos haladás megszakításának oka lehet. Nézd át a motort műszakilag, válaszd ki a megfelelő öltözéket, egyél, igyál annyit, ami végszükség esetén akár a nap végéig is kitarthat. A wc-t ne indulás után akard meglátogatni. A csomagokat normálisan rögzítsd, és amire előreláthatólag többször szükséged lesz, azt tedd hozzáférhetővé.
Ha a csapat megáll pihenni, akkor pihenés előtt mindig végezd el az előző szakasz megtétele miatt adódó módosításokat (fellazult csomagok rögzítése stb.) és csak utána ejtőzz, ne újraindulásnál jusson eszedbe, hogy neked még számtalan fontosabbnál fontosabb dolgod lenne.
Az első megállót viszonylag korán be szoktuk iktatni, hogy ott – az addig megtett táv alapján – még mindenki elvégezhesse a módosításokat, amikkel már biztosítható a folyamatos haladás.
 
Indulás előtt felétlen szerezd meg és jegyezd fel a felvezető mobilszámát, esetleg még egy-két csapattársét is.
 
 
2.1. Haladási sorrend
A haladási sorrendet indulás előtt határozzuk meg. (Ezt a meghatározást úgy kell érteni, hogy ha nem mondjuk is, akkor is az indulási sorrend a sorrend.) A felvezető mögött menjenek a lassabbak, a bizonytalanabbak. Minél gyorsabb, rutinosabb valaki kerüljön annál hátrább. A sorrendet menetközben előzgetéssel nem változtatjuk meg, de a pihenők alkalmával újra alakulhat – igazából a mindenkori elindulási rend lesz az adott szakaszra érvényes sorrend. A fényképezni, videózni (ésszel!) előremenőket segítsük az előre jutásba és a visszaállásba is.
 
 
1.3. Menet közben - haladás
Nem győzöm hangsúlyozni, az alapszabályt, vagyis, hogy a mögötted lévőért TE felelsz!
Csak a gyengébbek kedvéért még egyszer lassabban: te CSAK a mögötted lévőkért felelsz és a mögötted lévőkért TE felelsz. Ha valaki lemarad, elveszik, eltéved azért kizárólag az előtte lévő hibáztatható!
Mindig úgy válaszd meg a sebességed, hogy a mögötted lévő ne nagyon maradjon le. Soha ne legyen olyan, hogy a mögötted lévő tartósabban eltűnik a tükrödből. (Persze tudom, terepen nem szokás tükröt fent hagyni – ez azt jelenti, hogy tükör hiányába néha-néha bizony hátra kell nézni.) Ha mégis, akkor lassíts vagy állj meg és várd őt be. Te nem azért felelsz, hogy ne maradjál le, hanem azért, hogy ne hagyd ott a társad! (reméljük, hogy ezt az előtted lévő is tudja .)
A jól megválasztott sebességeddel hatással vagy az előtted és a mögötted lévőre is – és ez az egész csapatra igaz.
Így könnyen belátod, hogy ha a csapat bármely tagja lassít, akkor előbb-utóbb az egész csapat is lassítani fog, vagy ha épp megáll, akkor előbb-utóbb mindenki megáll. Soha ne diktálj olyan tempót, hogy a mögötted jövő tartósabb időre eltűnjön a tükrödből, ha mégis, akkor lassítasz vagy megállsz és bevárod.
Tarts mindig biztonságos követési távolságot, és lehetőleg mindig az út jobb oldalán haladj.
Nem győzöm hangsúlyozni: elsődleges feladatod a mögötted lévők számára jelezni a helyes haladási irányt és csak másodlagos, hogy lehetőleg te se maradjál le nagyon, ha mégis lemaradsz, akkor ld. „elvesztem”.
 
 
1.4. Kereszteződés, kanyarodás
Kereszteződésben mindaddig nem kanyarodhatsz le, amíg meg nem győződtél arról, hogy a mögötted lévő számára is egyértelmű, hogy hol kell lekanyarodni. Kanyar előtt jól látható helyen feltétlen várd be a mögötted lévőt. A kanyar bevétele után győződj meg arról, hogy a mögötted lévő valóban téged követ. Ha egy kereszteződésben nem vár senki, akkor ott egyenesen kell tovább menni (persze ha a nyomok mást jeleznek, akkor azért inkább azokat kövesd és a következő pihenőnél jelezd az előtted lévővel, hogy szórakozzon mással…), és természetesen te ezt a letérést is szabályosan fogod már jelezni a mögötted érkezőknek. Bevárni mindig csak egy embert kell, az ő mögötte jövőket majd bevárja ő stb… stb…
 
 
1.5. Elvesztem. Mit tegyek?
Itt a legnehezebb az, hogy vedd észre, hogy elvesztél. Ennek biztos jele, hogy már több perce (az 5 perc az már nagyon-nagyon sok!) nem látsz magad előtt senkit. Motornyomokat nem észlelsz stb.
Ilyenkor álljál meg, és ne kezdjél el bóklászni!
Nagy valószínűséggel a mögötted lévők téged követtek, így előbb-utóbb egy tekintélyes csapat fog már egy helyben állni.
Az előtted menők utolsó embere meg csak észreveszi, hogy nem jön mögötte senki és megáll – ez a felvezetőig fog hullámozni, aki ilyenkor visszamegy. Ő kellő helyismerettel, nyomolvasási gyakorlattal rendelkezik, hogy összeszedje újra a csapatot.
Az ilyen kényszer pihenőket használd ki a folyó ügyeid elintézésére, a szendvics elfogyasztására és egy kellemes husáng kiválasztására, amivel majd az előtted menő és téged elvesztő tudomására hozod, hogy elfelejtette a társas motorozás egyik – talán épp a legfontosabb – alapszabályának a betartását.
Indulás előtt illik megszerezni a felvezető mobilszámát, ami ilyenkor jól jöhet (de hívás helyett mindig maradj az SMS-nél).
Ha huzamosabb ideig várva (20-30 perc) sem érkezik meg a felvezető ember, akkor óvatosan elindulhattok a saját nyomaitokon visszafelé, de a nyomaitokról letérni TILOS. Ezen nyomokon csak addig menj vissza, amíg el nem éred azt a pontot, ahol még tuti, hogy láttad az előtted lévőt. Szétszaladni, nyomokat keresni nem kell, ez nem a te dolgod!
 
 
1.6. Pihenő
Igazából nem szokás nagy pihenőket tartani, inkább a nagyobb létszámból adódó kényszerszüneteket kell pihenőként kihasználni. Arra figyeljünk, hogy az ilyen megállók alkalmából elsődleges szempont legyen a karbantartás, étkezés, csomagrögzítés, wc-zés és csak másodlagos a konkrét pihenés. Ha valami időigényesebb dolgod akad, akkor azt feltétlen jelezd a felvezetőnek.
Sajnos tényként könyvelhetjük el, hogy a leghátul motorozók pihennek a legkevesebbet, mert mint mondtam – alapvetően nem szokás konkrét pihenőt tartani – csak az egymás bevárására szánt időt töltjük el „pihenőként”. Épp ezért nyomatékosan felhívnám a szerénykedő kezdők figyelmét: a felvezető után a legkényelmesebb menni.
A csapatból bármilyen okból kiválni csak úgy illik, ha erről tájékoztatod a felvezetőt is, legrosszabb esetben egy SMS-sel.
Ha minden jól megy 30 km-enként (félóra, óra) mindig szokás egy összeváró pihenőt tartani, ahol is jelezheted a gondjaidat. (Addig meg bírd ki valahogy!) Ez azt jelenti, hogy általában félóránál, óránál többet soha nem fog egy huzamba menni a banda.
 
Az fentebb felsorolt szabályok betartásával még egy rutintalan társaság is viszonylag jó sebességgel képes hosszabb távon is haladni. Persze ahhoz az kell, hogy fentieket mindenki ismerje és mindenki fontosnak, követendőnek is tartsa, a renitensektől rövidtávon meg kell szabadulni.
 
1.7. Előre menés, útvonal felderítése
Előfordulhat, hogy egyes szakaszokon a csapatvezető előre megy feltérképezni a nyomvonalat. Ilyenkor egy normális csapat kérdés nélkül követi. De a gyakorlatban az látszik, hogy a csapat nagy része ilyenkor már a végkimerülés határán van, így inkább megvárja amíg a vezér visszajön a jó vagy rossz hírrel.
Ez jól hangzik, de azért figyeljünk olyan apróságokra is, hogy a vezér egyedül megy előre, elképzelhető, hogy olyan helyzetbe kerül, ahonnan nem tud egyedül kiszabadulni - tehát a várakozás idejét tessék szűkre fogni. Ha MAXIMUM 5 percen belül nem érkezett semmi visszajelzés, akkor szép óvatosan el lehet indulni a felvezető után. Végig nagyon figyelve arra, hogy ne veszítsük el a nyomát. Kérdéses esetekben hozzunk közös döntést, de a csapatot tartsuk egybe!
 
 Csak azok olvassák tovább, akik eddig nem értették meg... .
 
 
2. Indoklás
Sokan nem akarják megérteni, hogy miért kell nekik a mögöttük lévőért felelni. Sokak nem tudják elfogadni, hogy terepmotorozás közben is vannak kötelességeik. Nekik szeretném egy kicsit szájbarágósabban is leírni, hogy miért kell mindig figyelnünk a mögöttünk jövőre.
Ha a klasszikus elképzeléseket nézzük, akkor csapatos terepmotorozás alkalmával általában az alábbi klasszikus szerepkörök kerülnek betöltésre:
  1. Az elől menő ember a felvezető. Neki két fontosabb feladata van:
    a)      a helyes úton vezesse a csapatot,
    b)      figyelje, hogy a mögötte lévő tudja-e követni.
  2. A csapat közepét a csapattag alkotja. Neki szintén két fontos feladata van:
    a)      szemmel tartsa és kövesse a felvezetőt
    b)      próbálja meg tartani a tempót, de nem minden áron. Ha ő lassít, akkor a felvezető is lassítani kényszerül, hogy eleget tegyen az 1/b) feladatának.
  3. A leghátul menő, a záró ember, aki igazából csak az előtte lévőt követi, és ha probléma van, akkor segít. Elvileg ő a legrutinosabb, neki kell a leggyorsabbnak lennie.
 
Ennél nagyobb létszám esetén úgy kell elképzelni a motorozást mintha az előzőekben leírt módon egymástól független sok-sok 3 fős csapat motorozna egy időben egy helyen. Gondolom ezt még mindenki könnyedén el tudja képzelni…
 
Akkor jöhet a csavar: ha tényleg jót akarunk motorozni, akkor annyival bonyolultabb csak a helyzet, hogy a nagy csapat nem bontható szét egymástól független 3 fős klasszikus csapatokra, hanem úgy bomlik szét 3 fős csapatokra, hogy a legtöbb résztvevő egyszerre 3 csapatnak is tagja lesz és mindhárom csapatban más-más szerepet tölt be.
Tehát a csapat minden tagja lesz egyszerre felvezető, egyszerre csapattag és egyszerre záró ember is.
 
 
2.1. Hogy is van ez?
Úgy, hogy az első csapatot egyértelműen az 1, 2, 3-as motoros alkotja.
 
 
 A második csapatot logikus lenne, hogy a 4, 5, 6-os motoros alkossa, de nem.
Mint már mondtam: a nagy csapat nem bontható szét egymástól független 3 fős klasszikus csapatokra, hanem úgy bomlik szét 3 fős csapatokra, hogy a legtöbb résztvevő egyszerre 3 csapatnak is tagja lesz és mindhárom csapatban más-más szerepet tölt be.
Ebből adódik, hogy a második csapatot a 2, 3, 4 motoros fogja alkotni. A harmadikat a 3, 4, 5. A negyediket a 4, 5, 6 stb.
Így bármelyik embert kiragadva megkapjuk a valós szerepeket. Nézzük pl. a 4. emberkét.
Ő klasszikusan ugye a nagycsapat negyedik helyén motorozik, elvileg semmilyen fontosabb szerepe nincs – sima csapattag, aki tűzön-vízen át követi a felvezetőt, aki majd szépen egybetartja a bandát. Ha te is úgy gondolod, hogy ez így helye, akkor lehetőleg soha nem motorozz velünk egy csapatban.
Az új csoportosítást figyelembe véve neki (és természetesen minden további csapattagnak) ennél sokkal összetettebb a szerepe.
Az új hármas csoportokban végig gondolva a 4. motoros az alábbi szerepeket tölti be:
  1. a második (kék) részcsapat felvezető embere (aki azért felel, hogy a mögötte jövők a helyes úton haladjanak, minden kereszteződésben meggyőződik arról, hogy követi-e őt a 3., ha kell, bevárja),
  2. egyben ő a negyedik (zöld) részcsapat záró ember (aki a negyedik csapat összetartásáért, a problémák elhárításáért felel)
  3. és végül ő a harmadik (piros) részcsapat csapattagja (akinek ebben a szerepkörben leginkább csak motorozni a kell).
 
Persze nem kell ezt túlbonyolítani, de ez volt a lényeg: ha jót szeretnél motorozni, akkor leginkább a mögötted lévőkért való felelősségedre koncentrálj!