Nemrég nyitottam meg a saját vállalkozásomat, amelyhez egy azelőtt lakóházként funkcionáló pici házat vettem meg. Nagyon szép volt, belül alig kellett valamit felújítani, inkább csak egy kis átalakítás volt szükséges, hogy mégse úgy nézzen ki, mintha laknának benne, hanem elmenjen egy kis barkácsboltnak.

Kívülről is csak egy festésre volt szükség. Ami nagyobb problémát okozott, az a kerítésépítés volt, mivel ennek a háznak egyáltalán nem volt kerítése. Szerencsére pár barát segítségével ezt is megoldottuk, de tényleg ez volt a legnehezebb és legtöbb munkát igénylő dolog az egészben.

Na de miután a kerítés is a helyére került, következhetett az, hogy rendeljünk pár dolgot a megnyitáshoz, néhány szórólapot, amelyet előzetesen osztogathatunk, molinot, amit kirakhatunk, plakátokat kiragasztgatni a környéken, és a többi, és a többi.

molino

A neten kutakodva botlottam bele a Color Nyomda oldalába, ami már első ránézésre is megfogott. Már az oldal megnyitása után rögtön rengeteg lehetőség tárult elém. A kezdőlapon ugyanis két kategória termékei fel vannak sorolva: nyomdatermékek és reklámeszközök. A két címszó alatt minden termék fel van tüntetve gyönyörűen, kis ikonokkal reprezentálva. Ezek a kis képek nagy segítséget jelenthetnek, ha valaki nincs otthon a dologban, és például látott már molinot, de nem tudja, hogy annak ez a neve. Tehát szerintem nagyon hasznosak ezek a kis ikonok, illetve az is, hogy ezek a gyakrabban keresett termékek már a weboldal megnyitásakor azonnal megjelennek a Color Nyomda oldalán.

Egyből meg is találtam tehát azt, amit kerestem, ugyanis, ahogyan említettem, én reklámeszközökért jöttem érdeklődni erre az oldalra. Ezek között azonnal megláttam azokat a termékeket, amiket szerettem volna megrendelni: molino, kirakat fólia, zászló, rollup… A nyomdatermékek között is láttam szimpatikusakat, például saját logóval ellátott naptárat, saját mappát (amiben majd tárolhatom az üzlet dokumentumait), a szórólapok és a plakátok sem maradhatnak ki, illetve egy, a boltban kihelyezett szórólap tartó is szükséges.

Ezen a két kategórián kívül egyébként van még kettő, amelyet a felső sávban látható „termékek” fül segítségével érhetünk el, ezek pedig az alap nyomdatermékek és a speciális termékek. Tehát válogathatunk nyugodtan a számtalan lehetőség között.

Ajánlatot kérni nagyon egyszerűen tudunk: csak rá kell kattintanunk az általunk preferált termékre, és a rövid leírás után, amit a termékről kapunk, már kérhetünk is ajánlatot, de ha esetleg egy kis segítségre lenne szükségünk ezzel kapcsolatban, akkor nem kell aggódnunk, hiszen azt is kapunk. Az ajánlatkérés alatt minden terméknél kapunk pár hasznos információt, hogy miből lehet választani anyagok terén, mit érdemes megadni az ajánlatkérés részben, illetve hogy a Color Nyomdának milyen paraméterekre van szüksége ahhoz, hogy elkészíthesse a megálmodott dolgot számodra.

A Color Nyomda termékeit csak ajánlani tudom, profi és gyors segítséget nyújtanak, kedvező áron dolgoznak, és egy rendkívül informatív weboldalt vezetnek!