Mint ahogy az építőipar, a nehézipar sem arról híres, hogy éppenséggel kímélő, pihentető elfoglaltságot biztosítana a benne dolgozók számára. Mindegy, hogy munkaadó vagy munkavállaló vagy, a veszély adott, hiszen ezt az életet nem könnyű ép ésszel és testtel bírni. A nagybátyám például egész életében lakatos volt, a vállalkozásával is szépséges kerítéseket kapukat gyártott és szerelt be. Van is ehhez egy szakképzett kis csapata is, azonban nem mindig ment úgy az üzlet, ahogyan tervezte, illetve ahogy kellett volna. Sajnos egy olyan időszak is előfordult, amikor csak hitelből tudta fenntartani a megélhetését biztosító vállalkozást, illetve így tudta elkerülni, hogy 5-6 embert utcára kelljen tennie. De ha a dolgozóit kirúgja, azzal csak időszakosan oldódik meg a probléma, hiszen úgy nem lesz, aki a kerítéseket készítse és beszerelje, tehát ott volt, ahol a part szakad. Ebben az időszakban kezdett el először komolyan inni, ami később odáig fajult, hogy addiktológiai rehabilitációs intézetek nélkül le sem tudott volna állni vele, mi több, talán már nem is élne.

Az ilyen nehéz időkben könnyen elgyengül az ember, különösen akkor, ha nincs mögötte egy biztos háttér és meginogni érez mindent, amit addig épített. A nagybátyám sajnos ennek szentelte az életét, és amikor azt tapasztalta, hogy mindent elveszíthet, sajnos a probléma megoldása helyett annak az elhalványítása mellett döntött. És mint tudjuk, a probléma egy szilárd halmazállapotú anyag, ami alkoholban remekül oldódik. Legalább is elsőre úgy tűnhet, ám ez csak a látszat. Attól, hogy elfelejted a kérdést, a választ még meg kell adni. Látszott rajta, hogy küszködik, harcol a maga igazáért és mindazért, amit elért, de sajnos az ital is közrejátszhatott abban, hogy csak igen lassan szedte össze magát. Ha mi, a családja nem állunk ki mellette, akkor talán már nem is lenne köztünk, hiszen ha csődbe megy, tuti leugrik a hídról. Ebbe viszont jobb bele sem gondolni… A lényeg, hogy segítségre szorult, mivel azután sem állt le az italozással, hogy egyenesbe jöttek a dolgai, ez viszont már kifejezetten aggasztó volt. Szóval vagy addiktológiai rehabilitációs intézetek segítségét kérjük, vagy végignézzük, ahogy elpusztítja magát, ezek voltak a választási lehetőségeink. Inkább az előbbi mellett döntöttünk, értelemszerűen.

Nekem folyamatosan motoszkált a fejemben, hogy biztosan van valami olyan megoldás, amivel nem kell fél évre kivonulnia a világból, hiszen azt ma már nagyon kevesen engedhetik meg. Igyekeztem utánanézni, hátha vannak olyan addiktológiai rehabilitációs intézetek, ahol rövidebb idő alatt is ki tudnak valakit kupálni annyira, hogy utána már elindulhasson a felépülés rögös útján. Sajnos azt kell, hogy mondjam, kis hazánk igen elmaradott ebből a szempontból, hiszen az alkoholizmus még csak komolyan sincs véve, nem hogy korszerű kezelések léteznének rá. Mindenhol a szokásos 6 hónapos elvonókúráról írtak, aminek során kegyetlen módszerekkel, sok esetben gyógyszerrel szoktatják le a betegeket, de hát mit ér az egész, ha az egyik függőség helyett jön a másik? Szóval kellett valami ezek helyett, és szerencsére a kitartó és módszeres keresés meghozta a kellő eredményt!

Ráakadtam a felepulok.hu oldalára, ami egy családi vállalkozásból kinőtt addiktológiai magánklinika, és ahol mindössze egyetlen hónap leforgása alatt képesek a hozzájuk fordulókat elindítani az alkoholról való teljes leszokás útján. Ez egy merőben újszerű módszer, ami első sorban inkább terápiás, mintsem megvonás- és gyógyszeralapú. Itt nem az a lényeg, hogy erőszakkal levezessék az embereket az italozásról, hiszen annak rendszerint visszaesés és további mélyülés az eredménye; akinél a hosszú elvonókúra csak ideiglenesen hatásos, az utána még keményebb piássá eshet vissza. Itt viszont 75%-os sikerrátával szoktatják le az embereket a vidéki, nyugodt körülmények között található rehabilitációs házukban, illetve a főváros mellett több helyen is végeznek előzetes felmérést, konzultációt. Rögtön gondoltam is, hogy nekünk bizony erre van szükségünk ahhoz, hogy a nagybátyámat eredményesen ki lehessen vezetni az alkoholgőzös önmarcangolásból, és bár a kezelés nem mondható éppen olcsónak, de mivel a vállalkozása újból fut, így nem gondoltam, hogy különösebb akadálya lenne a leszokásnak az anyagi háttér. Át is küldtem a feleségének az oldalt (aki történetesen a keresztanyám), hogy fontolják meg, mert nem szeretnénk elveszíteni őt.

Csodával határos módon az öreg elismerte, hogy gondjai vannak, és igazán érdeklődően fordult a felepulok.hu oldalon olvasottak felé. Azt mondta, hogy ha egy hónapot kell csak rászánnia erre az életéből, akkor nagyon szívesen, hiszen lehet, hogy tíz évvel is tovább élhet, ha ezt most meglépi. Viszont 6 hónapra tényleg nem engedhette meg magának az elvonulást, úgyhogy kerül, amibe kerül, eldöntötte, hogy végigcsinálja. Úgy tudom, hogy azóta már fel is vették velük a kapcsolatot, és túl vannak az első konzultáción, állapotfelmérésen. Őszintén remélem, hogy nekem sosem kell majd ilyesmit igénybe vennem, bár így, hogy itt van előttem az élő, elrettentő példa, valószínűleg könnyebb dolgom lesz. Hiszen az ember a hibáiból tanul, az okos ember pedig a máséból. A lényeg, hogy hála az égnek már idehaza is vannak olyan addiktológiai rehabilitációs intézetek, ahol nem a hagyományos, már-már szadista módszerekkel, hanem előremutató, reform eszközökkel igyekeznek segíteni a függőknek az alkoholról való leszokásban. Nem könnyű folyamat, ez tagadhatatlan, és sok elszántság is kell hozzá, de ha egyszer valaki eldönti, hogy változtat, akkor abban csak támogatni szabad!

Az alkoholizmus, akárcsak a többi kelet-európai országban, nálunk is gyakorlatilag népbetegségnek számít, szóval gyógyítani való mindig lesz. Sajnos az általános frusztráltság, az egzisztenciális bizonytalanság, a kilátástalanság nagyon sokakat rávesz arra, hogy az önpusztításban keressenek menedéket. De amíg az emberekben az „alkoholista” kifejezés hallatán mindig az utcán szendergő berúgott hajléktalan jut eszükbe, és nem ismerik el, hogy sokkal szélesebb azon emberek köre, akik alkoholbetegnek számítanak, addig nemigen várható változás. Orvosi értelemben az is annak számít, aki minden nap megiszik egy adott mennyiséget, szóval lehetséges, hogy nem csak pár százezer, sokkal inkább több millió alkoholistával kellene számolni. Nagyon remélem, hogy a nagybátyámmal ez a szám legalább eggyel csökkenni fog, hiszen ha sikeres lesz a terápia és utána az utókezelések, akkor a hátralévő életében nem kell emiatt aggódnia. Sok hozzá hasonló emberen segíthetnek az ilyen addiktológiai rehabilitációs intézetek, de szomorú tény, hogy a legtöbben el sem ismerik, hogy segítségre van ebben szükségük. A beismerés az első lépcsőfok a gyógyulás, felépülés felé, így aki ezt nem tudja megtenni, annak akárhányan akarhatnak jót, sajnos esélytelen, hogy kievickélnek belőle. Ha véget ért a kezelés, akkor újra megkeresem őket, és elmondom a nagybratyónak, mennyire büszke is vagyok rá, addig viszont egyelőre csak szurkolni tudok.